Délmagyarország, 2004. március (94. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-03 / 53. szám

MMW Mm OKTATÁS, TUDOMÁNY ÉS SZÓRAKOZÁS MINDEN SZERDÁN • SZERKESZTI: HEGEDŰS SZABOLCS SZEGEDI CSILLAGÁSZH ALLG ATO AZ UJ BOLYGÓ FELFEDEZESEROL Váradi Mihály éjszaka az égboltot kémleli A napokban újabb magyar tu­dományos felfedezés szüle­tett: az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóin­tézetének munkatársai eddig ismeretlen, Naprendszeren kí­vüli bolygót fedeztek fel. A ku­tatócsoportban részt vett né­hány fiatal diák is, köztük a Szegedi Tudományegyetem csillagász szakos hallgatója, Váradi Mihály. - Kutatásunk célja eredetileg egészen másra irányult - kezdi a felfedezés magyarázatát a negyedéves csillagászhallgató -, véletlenszerűen figyeltünk fel egy elhalványodásra egy fénygörbében, ami után arra következtettünk: egy exoboly­gó haladt át. Olyan extraso­laris, vagyis Naprendszeren kívüli bolygóra bukkantunk, mely a központi csillagot 1,56 nap alatt kerüli meg, ami ki­magaslóan gyors sebességre utal. Az égitest pontosabb megismerésére további kuta­tásokra van még szükségünk. Képek a Marsról A szegedi fiatalember azon­ban nemcsak szemlélője volt a kutatásoknak: a távcsővezérlő számítógépes program kialakí­tásában is jelentős részt vállalt. Váradi Mihály egy kis erdélyi településről származik, a kö­zépiskola erőműgépész-tech­nikus tagozatát már Pakson végezte. A matematika és fi­zika iránti érzéke és érdek­Váradi Mihály az egyetem Béke épületének tetején felállított távcső mellett. Nem tartja magát zárkózott természettudósnak FOTÓ: MISKOLCZI RÓBERT lődése ekkoriban kezdett ki­alakulni. Mihálynak egyelőre nincsenek határozott tervei jövőjét illetően, szerényen csak a PhD-fokozatban gon­dolkodik, amire egészen jó esélyei vannak. Ha ugyanis bebizonyosodik a felfedezés valódisága, a negyedéves csil­lagászhallgató akár társszer­zője is lehet azoknak a pub­likációknak, melyeket nem­zetközi tudományos folyóira­tok jelentethetnek majd meg. - A felfedezés jelentősége és a tapasztalatok mellett nagy­szerű érzés volt a fejlett tech­nológiájú eszközök használa­ta is - lelkesedett Váradi Mi­hály. - A Marsról például ki­fejezetten közeli képeket lát­hattam, ami egy életre szóló élményt jelentett. Ezért is sze­retnék köszönetet mondani a szegedi egyetem néhány ta­nárának és a kutatóintézet egyik tagjának, Fürész Gábor­nak, aki egykor szintén sze­gedi csillagászhallgató volt, hogy segítették a munkában való részvételemet. Nem zárkózik be Egyébként a mostani Mars-kutatással kapcsolatos eredmények nem csigázták fel különösképpen, őt a változó csillagok keresése érdekli leg­inkább. Az ifjú csillagász - elmondá­sa szerint - korántsem éli a zárkózott természettudósok életét. Imád focizni, amikor csak teheti, beáll csapatába játszani az egyetemi labdarú­gó-bajnokságon. Gyakran eljár szórakozni is, pedig kutatásai jelentős energiákat kívánnak. Éjszakai életmód - A mérések idején át kell állnunk éjszakai életmódra. A szürkülettől hajnalig tartó időszakban muszáj végig fent maradnunk és ez igencsak fel­borítja az ember bioritmusát. Ráadásul most már minden hétvégén Budapestre kell jár­nom. De megéri - tette hozzá Mihály. PATAKFALVI DÓRA Búcsú dr. Lednitzky Pétertől Holnap veszünk végső búcsút dr. Lednitzky Pétertől, az ITDH vezérigazgatójától, egyetemünk társadalmi tanácsadó testületének tagjától. Lednitzky Péter a JATE gyakorló általános iskolájában kezdte, majd a Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban folytatta tanulmányalt. Innen vezetett útja a jogi karra, így mondhatni: gyerekkorától a diplomájának megszerzéséig számíthatott az egyetemre. Később viszont az egyetem számíthatott őrá. Külügyminisztériumi és lapkiadós szolgálata után Párizsból Buda­pest érintésével jutott vissza szülővárosába, ahol ugyanazzal a ki­egyensúlyozottsággal, tapintattal és nyíltsággal építette tovább kap­csolatalt, mint azelőtt. Igazi diplomata volt és példamutatóan egye­nes ember. Komoly üzleti sikereit Indokolatlanul nagy szerénységé­vel sem tudta elleplezni. A Déltáv Rt. marketingigazgatójaként - mint a korszakos telefonhálózati fejlesztést végző cég első számú kom­munikátora - tanítani valóan boronálta el a több száz kilométeres hosszúságú járdabontásokból adódó szükségszerű feszültségeket. Egykori egyeteme először a telefonközpont fejlesztésében számítha­tott rá, majd lassan bármiben, amihez diplomáciai érzék, távlatos gon­dolkodás, befektetői szemlélet és lokálpatriotizmus kellett. A Déltáv Rt. vezérigazgatójaként az elsők között adott kutatási megbízást a többek között általa Is kezdeményezett Kutatási Koordinációs Központnak. Fej­tő Ferenc Párizsban élő történész személyes jó kapcsolatuknak köszön­hetően fogadta el egyetemünk meghívását a díszdoktorok közé. A Vivendi második embereként sem feledkezett meg rólunk. A fővá­rosban dolgozott, de itt élt. Budaörsi munkahelyére, ha tehette, napon­ta járt be szegedi otthonából, s ha este itt kellett lenni, rá mindig lehe­tett számítani. Amikor a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) vezérigazgatójaként először járt hivatalos úton szülőváro­sában, együttműködési megállapodást írt alá az SZTE-vel és azzal a tu­dásközponttal, ami Szeged Biopollszként ment át a köztudatba. Néhány napos az örömteli hír, hogy ezt a nagyszabású tervet a francia tőke segítségével ml, szegedlek, egyetemi emberek va­lósíthatjuk meg. Ott volt a meghívottak listáján arra az eseményre, amelyen Jacques Chirac köztársasági elnök bejelentette, hogy a franciák Szeged mellett döntöttek, de az ügyben legtöbbet fáradozó ember, Lednitzky Péter már nem tudott együtt örülni egyetemével. Fájdalmas a búcsú. Talpig becsületes, tiszta szívű barátot ve­szítettünk el. Emléke abban a műben is élni fog, amit hozzájárulása nélkül most nem tervezhetnénk meg. SZABÓ GÁBOR, A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM REKTORA Fotópályázat Fotópályázatot írt ki a szegedi egyetem kulturális irodája három témakörben: a víz és az ember, folyónk, a Tisza, illetve Szeged fé­nyei. A pályázaton az egyetem hallgatói, oktatói és dolgozói, va­lamint szegedi felnőttek vehetnek részt. A pályaművekből kiállí­tást rendeznek az egyetem aulájában. Az első helyzett 20 ezer, a második és a harmadik helyezett 15 és 10 ezer forintos díjban ré­szesül. A jelentkezéseket március 30-án 17 óráig lehet benyújtani a kulturális irodában (Szeged, Dugonics tér 13. II. emelet). EGYETEMI KLUBOK 1ATE-KLUB Március 3. 21 óra: jogászbuli, házigazda: DJ Alma és DJ Egon. Március 4. 21 óra: Zanzi­bar-koncert, utána student est - údonságok nosztalgiával. Március 5. 21 óra: Más­fél-koncert, utána party DJ Ca­dikkal. Március 6. 22 óra: mi-csoda buli Varga B. Lászlóval, a kis­teremben DJ Alacsony. Március 8. 14 óra: kocsma­olimpia a TTK HÖK szervezésé­ben (csocsó, darts, ulti, sakk és más játékok); 21 óra: TTK-s est, a WYE együttes koncertje. Március 9. 20 óra: Berecz András estje Félbevágott pi­pafüst címmel. SZOTE-KLUB Március 3. 19 óra: filmklub; 22 óra: közgáz buli. Március 4. 22 óra: „észhely­zet" Patkós doktorral. Március 5. 22 óra: igazi házi­buli zenék Gajdács Zoltánnal. Március 6. 22 óra: szabad szombat party DJ Harmathtal. Március 9. 21 óra: Sugar­loaf-koncert. Sportban széles a választék az egyetemen remmel, füves labdarúgópályával, há­romszáz méteres atlétikai pályával rendelkezik elsősorban a testnevelés és rekreáció szakos képzésben részt vevők számára. Itt tartják az Universi­tas Sport Club labdarúgó, atlétikai, kézi-, kosár- és röplabdaedzéseit, il­letve a falmászó és tornaedzéseit. A Mars téri tornateremben elsősor­ban a SZÉF hallgatói kosárlabdáznak, röplabdáznak és aerobikoznak. A SZO­TE-sportpályák az új klinika kertjében a teniszhez, a kispályás labdarúgáshoz és a kosárlabdázáshoz biztosítanak ön­költséges feltételeket, s kajak- és kenu­kölcsönzésre is van lehetőség. A SZOTE Fitnesz a Semmelweis utcában önkölt­séges sportolási lehetőséget biztosít konditeremmel, zenés sportágak ked­velői számára edzésekkel és szaunával. Úszni az újszegedi sportuszodában, korcsolyázni a városi műjégpályán le­het. A hallgatói önkormányzat és a sportközpont támogatásával kedvez­ményes formában igénybe vehetik a két városi sportlétesítményt a hallgatók. Az esti úszás a sportuszodában minden nappali tagozatos diák részére ingyenes. TAMÁS ÁKOS Bő kínálatból válogathatnak azok a diákok, akik mozogni, sportolni vágy­nak a szegedi egyetemen. Egyes szol­gáltatásokért ugyanakkor fizetni kell. A Szegedi Tudományegyetem számos sportlétesítménnyel rendelkezik. Szabó József sportközpont-vezető elmondta: ezek közül a legnagyobb a Hattyas sori komplexum. Itt a tornateremben kosár­labdázni, röplabdázni, tollaslabdázni lehet. A fitnesz- és konditerem zenés és küzdősportokra, illetve kondicionálás céljaira használható. Negyedéves kon­dibérlet kétezer forintos áron váltható. Az udvaron streetball- és szabadtéri kosárlabdapálya várja a sportolni vá­gyókat. Két műfüves teniszpályán lehet a „fehér sportot" űzni, hallgatók szá­mára négyszáz forint körüli áron. A kis­pályás labdarúgás kedvelői négy asz­faltborítású, világítással rendelkező pá­lyán rúghatják a bőrt. A legtöbbet a százhúsz csapatos JATE-bajnokság résztvevői játszanak itt. Futni és kocog­ni parkosított környezetben lehet a sportközpontban. Újszegeden, az Er­zsébet ligeti teniszközpontban hat sa­lakos pálya várja a hallgatókat. A tanárképző főiskolai kar sportléte­sítménye a Topolya soron tornate­FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Tanárképzősök a Topolya sori sportcsarnokban

Next

/
Thumbnails
Contents