Délmagyarország, 2004. március (94. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-27 / 73. szám

SZOMBAT, 2004. MÁRCIUS 27. »AKTUÁLIS" 5 Hetven építkezésnél kértek szabálymódosítást Magas társasházak Társasházak és egyéb létesítmé­nyek építését késleltetheti, ha a helyi szabályváltozások ismere­te nélkül vágnak neki a beru­házásnak. A módosítási kérel­mekről a második félévben dönt a szegedi közgyűlés. Rókus régi városrészében három társasházépítés is megfeneklett a szegedi építési szabályok miatt: a beruházók és lakásra várók most nem tudják, mikor költözhetnek be otthonaikba, s az sem biztos még, hogy minden lakás elké­szülhet. Az ok: az épületek terve­zett magassága nagyobb a lakóte­rületen elfogadhatónál, s ha nem engedélyezik a módosítást, egy szinttel alacsonyabb lesz a tár­sasház - kevesebb lakással. Erről Kalmár Ferenc önkormányzati képviselő tájékoztatta lapunkat (az építkezésekről az érdekeltek védelmében nem adott meg kö­zelebbi adatokat). Évente ötven-hetven módosító kérelem kerül a szegedi építési szabályzat „karbantartását" vég­ző szakemberek elé. A szabályo­kat ugyanis minden esztendőben az időközben fölmerülő, szakmai szempontból is elfogadható igé­nyekhez igazítják - válaszolta kérdésünkre Szabóné Fehér Eva városi főépítész. Hozzátette, hogy természetesen nem tehet­nek eleget minden kérésnek, csupán azoknak, amelyek nem sértenek közérdeket és nem el­lenkeznek a városfejlesztési ter­vekkel sem. A lakossági kérések mellett a képviselők is tesznek szabálymó­dosítási javaslatokat. Ilyen pél­dául a hasznosításra vonatkozó kérés: gazdasági célú fölhaszná­lás helyett zöldterületként fej­lesszék a területet. A tervezés és az esetleges módosítás során ki­emelten fontos feladatként te­kintik a zöldterületek arányának megőrzését. A főépítész példaként a Kál­vária téri benzinkút ügyét emlí­tette. A bezárt és lebontásra vá­ró kút helyét zöldterületként jelzi a szabályozási terv, de a korábbi években kérelem érke­zett a hely „közlekedési terület­té" nyilvánításáról. A közgyű­lés azonban - az építészek és szakhatóságok javaslatára - el­vetette a tervet, a kút helyén zöldterület lesz. A módosító javaslatokat min­den évben augusztus végéig fo­gadja a hivatal, ezután a vélemé­nyezés és engedélyezés időigé­nyes szakasza következik. A ta­valy benyújtott igényekről a kö­vetkező év második felében dönt a közgyűlés. így a szabálymódo­sításra váró építtetők egyelőre várakozni kényszerülnek. NY. P. A jó időt várja az úszóházon Vass Endre Fotó: Miskolczi Róbert Folytatás az 1. oldalról Két veterán, a 72 esztendős Laci bácsi és régi barátja, a 73 éves Ede bácsi már alig várják, mikor szállhatnak újra vízőre. Megtudtuk, a Szabadság úszó­házat is az elmúlt héten szeret­ték volna bevontatni, de az erős szél miatt a hajó kapitánya azt tanácsolta, halasszák el a szállí­tást. A Tisza úszóházat a téli kikö­tőből két és fél, három óra alatt vontatta a hajó megszokott he­lyére. - Azért kötöttünk ki ilyen korán, hogy munkában megfá­radt barátaink, ismerőseink mi­nél hamarabb ki tudják magukat pihenni nálunk - magyarázta Vass Endre. Megtudtuk tőle azt is, néhány éve, a tiszai árvíz ide­jén előfordult, hogy csak június második felében vontatták be az ELLENŐRZIK A STEGEKET Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Atikövizig) tájékoztatása szerint a Tisza belvárosi szakaszán két úszóház, a Tisza és Szabadság, a Görög pizzéria, valamint négy na­gyobb, tíz méternél hosszabb magánhajó, úszómű (például a Kati és a Princess) üzemel. Ez utóbbiak nem számítanak úszóháznak. Sági János, az Atikövizig szakaszmérnökségének vezetője hangsú­lyozta, a jövőben a vízi rendészet szigorúbban ellenőrzi a stégeket, ugyanis sokan engedély nélkül építettek ilyen alkalmatosságot. úszóművet. - A régi öregek sze­rint viszont az is megtörtént, hogy itt ünnepelték március 15-ét - tette hozzá az üzemelte­tő. A Tisza úszóházon most attól tartanak, ha tovább emelkedik a folyó vízszintje, rövidesen csak csónakkal tudják megkö­zelíteni az úszó szerelvényt. - Az utóbbi napokban több eső esett, főleg északon, észak-nyu­gaton. A múlt heti felmelegedés lényegesen csökkentette a he­gyekben található hó mennyisé­gét. A Tiszán lezárták a Kiskörei tározót, így az Alsó-Tiszán kiala­kult erőteljes áradás mérséklő­dött. A vízszintemelkedés a hét végére tovább csökken, majd a felső-tiszai árhullám ideérkezé­sekor ismét erősödik, de valószí­nűleg nem lesz jelentős. Árvízvé­delmi készültség nincs és a rak­partot sem zárják le - tájékozta­tott Andó Mihály, az Alsó-Tisza­vidéki Környezetvédelmi és Víz­ügyi Igazgatóság (Atikövizig) megbízott igazgatója, védelem­vezetője. Most azonban az uszadék okoz gondokat. Az úszóház végében már jókora adag hordalék felhal­mozódott. Ilyenkor Endre bácsi csónakba száll, és szétveri az uszadékot. - A múltkor akkora fatörzset sodort a folyó, hogy az egyik vége nálunk volt, a másik pedig majdnem átért a túlpartra. Ha kiszedem és kiszárítom, egy évig fűthettem volna vele otthon a kiskályhát - tette hozzá nevet­ve. A. T. J. Tolatott, elütötte Tolatás közben elütött egy 64 éves asszonyt a Vasas Szent Péter utcai rendelőintézet előtt tegnap délben egy 25-30 év körüli, far­merdzsekit viselőt autós, piros színű kocsijával. A rendőrség ké­ri, a baleset tisztázása érdekében a sofőr jelentkezzen a Szegedi Rendőrkapitányságon. Nem tudni, mit rejt a föld MUNKATÁRSUNKTÓL Júniusig tart az ásatás Fotó: Miskolczi Róbert A Horváth Mihály utcai építkezés területén mun­kájuk elején tartanak a régészek. Szerkesztőségünkbe többen telefonáltak, vajon a Horváth Mihály utcai társasház építési területén miféle régészeti feltárás folyik. A járókelőknek fel­tűnt, hogy nem építési kivitelezők, hanem - jelleg­zetes szerszámaikkal - régészek dolgoznak az utcá­ról jól látható gödörben. Érdeklődésünkre Vörös Gabriella, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója elmondta, hogy a terület Sze­ged régészetileg fokozott védelmet igénylő részén helyezkedik el, ezért a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal felügyelete mellett, a múzeumi törvény ér­telmében kötelező jelleggel kell elvégezni a régésze­ti munkálatokat. Az ásatás még csak a kezdeti sza­kaszban van, jelenleg a nagy árvíz utáni feltöltés bontását végzik, hiszen az esetleges középkori tár­gyi emlékek nyomaira csak ezután bukkanhatnak. A beruházónak, a Pallér 2001 Kít.-nek nem szár­mazik vesztesége a régészeti íeltárásból adódó ké­sedelem miatt: így kötöttek szerződést. A íeltárás költségét a cég íizeti a múzeumnak. A szerződés szerint az ásatást május 31-én kell beíejezniük a múzeum munkatársainak. A lakás árához másfél miihót az önkormányzat tesz hozzá Három és fél milliós önerő A takarékossági intézkedések a szociális ellátó rendszert nem érintették Szegeden, sőt ápri­listól az összes támogatás ösz­szegét felemelik. Átfogó szociális reformot hajt végre a szegedi önkormányzat április elején, mivel az önkor­mányzati támogatásokkal kap­csolatos jogszabályok egy része évek óta nem változott, - Szeged a nagyvárosok közül a legtöbbet költi szociális célokra, ami számomra az európaiságot jelenti - fogalmazta meg Botka László tegnapi sajtótájékoztató­ján. Az új, az április 8-i közgyűlést követően hatályba lépő helyi szo­ciális ellátó rendszerben a legje­lentősebb tétel a lakáshoz jutási támogatások összege. Az első la­kást vásárló fiatal házasok vissza nem térítendő támogatása az 1985 óta változatlan 150 ezer fo­rintról 300 ezerre emelkedik. A gyermekekhez kapcsolódó városi „hozzájárulás" összege 75 ezer­ről 100 ezerre nő. A rossz körülmények között SZEGED UNIÓS VAROS Május l-jén Szeged is belép az Európai Unióba. Ehhez soha nem lá­tott mértékű jogalkotói munkát kellett elvégeznie az önkormányzati apparátusnak az elfogadott jogharmonizációs program alapján: 73 rendelet teljes, átfogó felülvizsgálata zárult le a jegyző koordinálásá­val. Harminc rendelet harmonizációja az eltelt egy esztendőben megtörtént, a maradék 43-at pedig átvilágították. Az április 8-án tar­tandó közgyűlésen egy csomagban módosítják az összes rendeletet. élő fiatal házasok szociális hely­zete alapján megítélendő vissza nem térítendő támogatás 400 ezerről 500 ezerre, a kamatmen­tes hitel 400-ról szintén 500 ezerre emelkedik, amelyet vásár­lásra és bővítésre egyaránt lehet fordítani. A tavaly igénylést be­nyújtó 207 család közül száz kapta meg az összes, első lakás­hoz kapcsolódó támogatást két gyermek esetében, amelynek együttes összege a mostani válto­zásoknak köszönhetően 1 millió 100 ezer forintról másfél millió­ra növekszik. Ha ehhez hozzáad­juk azt a 2 millió forintot, ami két gyermek után járó állami szociális támogatás, akkor össze­sen 3 és fél millió forintos vissza nem térítendő segítséggel rendel­keznek majd. Április 8-ától a megítélhető la­kásfenntartási támogatás maxi­muma 10 ezer forint lesz. A te­metési segély - amelynek össze­ge, akárcsak a lakásfenntartási támogatásé, 1997 óta nem válto­zott - legfeljebb 45 ezer forint le­het koporsós temetés, és 27 ezer forint urnás temetés esetén. És még egy intézkedés, ami szintén nagyon sok családot érint és évti­zedes vita végére kíván pontot tenni: a kerti csapon lévő külön vízóra fogyasztása után nem kell majd csatornadíjat fizetni. F.K. Eszmecsere a szervátültetésről Tizedik alkalommal rendezték meg tegnap a dél-magyarországi transzplantációs szimpóziumot, amelyen egyúttal arra emlékez­tek, hogy 25 éve indult újra a ve­setranszplantáció Szegeden. A rendezvény résztvevőit délelőtt 10 órakor Botka László, Szeged polgármestere, Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rek­tora és Lonovics János, az orvos­centrum elnöke köszöntötte. Ezt követően előadások hangzottak el a szervátültetéssel kapcsolatos tudományos témákról. Finanszírozási problémák miatt féléves csúszás Megállapodtak a fogászati ügyeletről A „piros" Tiszát három óra alatt vontatták a megszokott helyére Rajtra kész úszóházak Folytatás az 1. oldalról A közgyűlés hétvégi és éjszakai fogászati ügyelet létrehozását in­dítványozta, amely hétközna­pokon délután 4-től másnap reg­gel 8-ig, hét végeken és ünnep­napokon pedig este 8-tól másnap reggel 8-ig látná el a sürgős esete­ket. Az előterjesztés szerint en­nek működtetését vagy a fogkli­nikára bízták volna, vagy pályá­zatot írtak volna ki rá. A testület az előbbi mellett döntött. Az önkormányzatnak havonta 400 ezer forint áll rendelkezésére erre az ellátási formára, ennyit kap az egészségbiztosítótól. A klinika vezetése azonban azt mondta, ennyi pénzből képtelen működtetni a fogászati ügyele­tet, abból csak napi 4 órás ellá­tást lehetne finanszírozni. A tel­jes ügyeleti idő kitöltéséhez szá­mításaik szerint havonta 1 mil­lió 600 ezer forintra lenne szük­ség. Arról nem is beszélve, hogy az uniós csatlakozás után nem lesz lehetőségük az orvosoknak 8 óránál többet folyamatosan dol­gozni, tehát az ügyeletet sem le­het egy stábbal végigvinni, vagyis a költségek tovább nőnek. A tárgyalások ezen a ponton megrekedtek, az ügyben patt­helyzet alakult ki. Tegnap azon­ban a felek megegyeztek. Az ellá­tási szerződést Botka László pol­gármester, Szabó Gábor, a Szege­di Tudományegyetem rektora és Lonovics János az orvoscentrum elnöke írta alá. A dokumentum értelmében az önkormányzat ha­vonta 400 ezer forintot biztosít a fogklinika számára, hogy mű­ködtesse az ügyeletet. A hiányzó összeget, a havi 1,2 miihót még nem tisztázott, hogy az egyetem, vagy a klinika állja. A fogászati ügyelet beindítását be kell jelenteni az ÁNTSZ-nek és az Országos Egészségbiztosí­tási Pénztárnak. Az engedélyez­tetés maximum 2 hónapot vesz igénybe, vagyis nyár elején már biztosan lesz hétvégi és éjszakai ellátás Szegeden. A megállapo­dás december 31-ig érvényes. Ha a működéssel minden fél elége­dett lesz, a szerződést meghosz­szabbítják. TÍMÁR KRISZTA

Next

/
Thumbnails
Contents