Délmagyarország, 2004. március (94. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-26 / 72. szám
PENTEK, 2004. MÁRCIUS 26. Kártérítés helyett árverezés Albérlet lehet a szegedi lakásból Az InterCom szerint Salamon András filmje sérti az amerikai magyarokat Vihart kavart a Getno Salamon András Király Levente főszereplésével fogatott filmje, a Getno valószínűleg nem szerepelhet majd a Los Angeles-i magyar filmhét programján, mert a szervezők úgy vélik, gúnyt űz az Amerikában elő magyarokból. Az alkotók értetlenül fogadták a vádat. Salamon András zömmel Las Vegasban forgatta a Getno - Nincs új világ című filmjét, amit február elején mutattak be a 35. Magyar Filmszemlén. A kritika vegyesen fogadta, de elnyerte a legjobb vágásért járó Aranyolló-díjat. A film egyik főhősét, a harminc éve az Amerikai Egyesült Államokban élő magyar emigránst Király Levente, a Szegedi Nemzeti Színház Kossuth-díjas színművésze alakítja. A fekete humorral átitatott Getno erről a különös figuráról, a mindenféle limlomot értékesítő Jenő papáról, valamint az Amerikában új életet kezdő fiáról és családjáról, az ő különös kalandjaikról szól. Bár dokumentumfilmes módszereket is felhasznál, egyértelműen játékfilm: egy tragikomikus road movie. Az egyik filmforgalmazó cég, az InterCom nemrégiben közreadott nyilatkozata szerint az Egyesült Államokban élő magyarok úgy érzik, hogy a magyar-amerikai koprodukcióban készült Getno sértő Amerika-képe leegyszerűsítő és bántó, gúnyt űz a tengeren túl élő magyarokból. Ezért valószínű, hogy leveszik a Los Angelesben idén is megrendezendő amerikai magyar filmhét programjáról, „hiszen, ha a közönség tagjai nem is, a szervezők elsősorban a kinti magyarok közül kerülnek ki" olvasható a cég tájékoztatójában. - Egészen megdöbbentett a hír, mert álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a film sértheti az amerikai magyarokat. Nem általában az amerikai magyarságot szerettük volna bemutatni, hanem néhány jellegzetes figurát, ]enő papát és a családját. Én csak egy kisember talpraesettségét akartam eljátszani. Azt gondolom, akinek nem inge, ne vegye magára a filmben bujkáló iróniát. Én mélységesen tisztelem és csodálom azokat a magyarokat, akik Amerikában meg tudták valósítani az álmaikat és karriert csináltak. Mindannyian büszkék lehetünk rájuk. Persze nem minden fenékig tejföl az Újvilágban sem, ott sem lett mindenkiből professzor vagy befutott üzletember. A kevésbé sikeres magyarokról sokkal kevesebbet tudunk, a Getno elsősorban róluk szól. Rosszulesik, hogy félreértik a filmet, de nem tudok mit tenni ellene mondja Király Levente, akit 67 évesen fedezett fel a filmszakma, és a bemutató óta rengeteggratulációt kapott. A rendező, Salamon András is sajnálja, hogy félreértették, és azt hangsúlyozza: nem az volt a célja, hogy görbe tükröt tartson az amerikai magyarok vagy az Egyesült Államok elé. A forgatókönyv alapjául egy most is Los Angelesben élő valóságos magyar család hihetetlen kalandokkal teli, és ma sem lezándt aggasztó törtéSalamon András rendező és Király Levente, a film egyik főszereplője a forgatás idején Las Vegasban nete szolgált. A film sajátos világát itthon azok értették meg és értékelték leginkább, akik hosszabb-rövidebb ideig maguk is éltek az USA-ban. Salamon András azt mondja: mint ahogyan korábbi munkáit, ezt is humanista alapállásból készítette. A Getno nem dokumentumfilm, hanem fikciós játékfilm, már csak ezért is nehezen értelmezhetők az ellene indult támadások. H. ZS. ' ÍOOA* Arvo Párt: János passió március 28., 19.30 Alsóvárosi Templom A Dizőz - Egy este Szulák Andreával március 29., 20.00 Belvárosi Mozi Fellegi Ádám zongorakoncertjei március 30., 17.00 és 20.00 Bartók Béla Művelődési Központ Zséda koncert március 30., 20.00 Ifjúsági Ház Malek Andrea és bécsi barátainak koncertje március 31., 20.00 Belvárosi Mozi Four Fathers koncert április 1., 20.00 Ifjúsági Ház MCdlutumogutok: Oflm«xy«rorx4»g. OrlviUg. R.tiio 8«. Szegedi Műsor, Verusi Televízió Szeged Temogelok: Ji fejlesztő ós Szolgétuto Kft. Aphrodité Menyasszonyi Ruhaszalon. Arany Oroszlán Étterem, CldoWolf Magyarország Kft , thro Kft. Oesigner sturfio. f soniibei Kft.. Denrász Rt., Oontus Szeged Áruház, f-Press hyoinda Kft., fürdővizek Szeged Kft., Oábrtef fezi, Hnnguest Hotel fonás, Ingatlankezelő es Vagyongazdálkodó Rt.. Kulturádet és Kórlek rdeshiztnnságertKórhásrno Alápitvany, Magyar Televízió Rt, Masni t.eggómtrdnkiiracio. Medirmler Szakorvosi Inieael.Reltini a káve, Prakliker Szeged Áruház, Sattor Hungary i <U)a Rt. Somogyi-könyvtár, Starropv. Szegedi Ifgisegi Ház Kht, Szegedi Környezetgazdálkodási Kitt., Szegedi Koztekedesi Társaság, Szegedi Szimlonlktts Zenekar, Szegedi Tudományegyetem, Srepark Kft, Tiszá Volán Rt, Virág Állomás, Virág CtiKraszda, ZizemaoooKfl.-Cltrodn hivatalos márkakereskedő Hivatalos mohét telekommunikációs partner: Westel Rt www.szegedvaros.hu/tavasiiffsztival ff& 83 Információs telefon: 62/46 64-64. 30/588-4141 jegyek elövetelben a Dugonics téri informácios trolibuszban kaphatok. Z(s)EPPELIN UTAZASI IRODA Szeged, Fekete sas u. 4. Tel.: 62/426-084* | Kecskemét, Deák F. tér 6. Tel.: 76/320-555 =' Szegedi utazási börze: április 3-4., Mars tér KEDVEZMÉNYEKKEL! Salzkammergut - Königsee 04.09-től, 4 nap, panzió, reggeli 43 900 Ft Prága - Karlovy Vary 04. 09-től, 4 nap, szálloda, reggeli 42 900 Ft Tavasz Skóciában 04. 08-tól, 5 nap, repülő, szálloda, félpanzió 207 000 Ft BENELUX körút 04.18-tól, 7 nap, vend. fogadó és szálloda, reggeli 96 900 Ft Garda-tó és Velence 04.08-tól, 5 nap, szálloda és panzió, félpanzió 63 500 Ft Andalúzián át Gibraltárig 04. 09-től, repülő, 8 nap, szálloda, tp. 289 000 Ft Antik görög körút 04. 09-től, 9 nap, szálloda, reggelivel 102 500 El ÖD MUNKATARSAKAT KERES ÉPÍTŐIPARI KIVITELEZÉSBEN: munkatársak és munkák irányításához gyakorlattal rendelkező • VÁLLALKOZÁSVEZETŐT • KIVITELEZÉSVEZETŐT • MŰVEZETŐT • ANYAGBESZERZŐ, GÉPJÁRMŰVEZETŐT Jelentkezési lapot önéletrajzzal együtt Krizsán Ernőnének Hódmezővásárhely, Mátyás u. 38. szám alatt kell leadni. Tel.: 62/222-133. ÉPÍTŐANYAG-KERESKEDELEM: rendelésfelvétel, anyagkigyűjtés, rendelések szervezéséhez • VÁSÁRLÁSI TANÁCSADÓKAT Rauhaus Építési Szakáruházainkba Hódmezővásárhelyre, Csongrádra és Szegedre. Jelentkezési lapot önéletrajzzal együtt az üzletvezetőknek kérnénk leadni. Hódmezővásárhely, MÁV Nagyállomás mellett, tel.: 62/222-132 Csongrád, Fő u. 59., tel.: 63/571-048 Szeged, Rókusi Pályaudvar, tel.: 62/458-558 KÖVETELMÉNY: - felsőfokú vagy minimum középfokú végzettség -jó kommunikációs készség -felhasználói szintű számítógépes ismeretek AMIT NYÚJTUNK: -jó munkahelyi légkör - kitűnő fejlődési lehetőség - eredményes munkáért kiemelt bérezés - hosszú távú munkalehetőség Jelentkezési határidő: 2004. március 31. BODROGI BAU KFT. AZ ÉPÍTŐTÁRS! ítélet-végrehajtási nehézségek miatt válhat otthontalanná a csanyteleki Pécsi házaspár. Kocsmájukat be kell csukniuk, omladozó házukat egy régi tartozás miatt elárverezik. Pécsiék ingatlancserés ügylete várhatón egy albérletben ér véget. Arról már korábban beszámoltunk, a nyugdíjas pár szegedi lakását és garázsát cserélte el a Csanytelek határában épült vályogházra, de időközben a felmerülő építészeti problémák miatt „a szerződés érvénytelensége és hibás teljesítés" címén bírósághoz fordultak. Az 1999-ben kezdődő tárgyalássorozat 2002 októberében ért véget - egy igazságosnak tűnő ítélettel. - Az ombudsman nem válaszolt levelünkre, a közigazgatási hivatal elutasította a becsüs miatt tett panaszunkat, és egy fityinget sem kaptunk - eleveníti fel a legutóbbi fejleményeket Pécsiné. A csanyteleki, idős házaspárnak hiába van 2,1 millió forintos jogerős kártérítési igénye, a pénz behajthatatlan marad, mert az elhunyt alperes esetében lefolytatott hagyatéki eljárás során csupán pár százezer forintnyi vagyont állapítottak meg, amit más jellegű adóságok is terhelnek. A lapunk által megkérdezett jogi szakértő véleménye szerint póthagyatéki vagyon előkerülése, vagy az elhunyt élőkkel kötött szerződéseinek megtámadása lehet az utolsó szalmaszál ebben az ügyben, de mivel „elenyészett vagyonról" van szó, a per folytatásának sikere megkérdőjelezhető. A szerencsétlen helyzetet mára már nemcsak a történetben főszereplő ház rogyadozása növeli, hanem egy újabb jogerős bírósági ítélet is, mely szerint Pécsiék egy kiegyenlítetlen tartozása miatt elárverezhetik ingatlanukat. Az elveszni látszó kártérítés és a vissza nem fizetett kölcsön kereszteződésébe került idős emberek egészsége is romlik, az épület pedig napról napra pusztul. A tetőszerkezet beázik, néhány hete a folyosói mennyezet egy darabja szakadt majdnem Pécsiné nyakába. A söntés mögött eltervezett békés, nyugdíjas éveknek az unió is gátat szab, ugyanis a melléképületben kialakított kocsma - a korábbi igazságügyi szakértői vizsgálatok szerint - nem felel meg az előírt kritériumoknak, ezért április 30. után nem működtethető. - A legrosszabbra is megpróbálunk felkészülni - sóhajtozik Pécsi Alajos. - A fiamék éppen albérletet keresnek nekünk Szegeden. Valahol élnünk kell. B. D. A tető omladozik, a kártérítés késik, az adósság növekedik - panaszolja a csanyteleki Pécsiné Fotó: Bíró Dániel Uj otthona lehet SPANYOLORSZÁGBAN KIÁLLÍTÁS! Tel: 06-30/919-3293 Tel: 06-20 / 543-98/9 Email: atlas, ¡nternatjonal@mailbox.hu SZEGED TISZA HOTEL Március 27-28 Szombaton és vasárnap 10:00 -18:00 www.attasínternationaí.cóm