Délmagyarország, 2004. március (94. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-26 / 72. szám
4 •AKTUÁLIS" PÉNTEK, 2004. MÁRCIUS 26. KORKÉP ALGYÓ. A helyi nyugdíjasklub szervezésében hagyományos találkozóra várják az időseket holnap délelőtt tíz órától a faluházban. A szervezők rövid műsorral és meglepetéssel kedveskednek a vendégeknek. BALÁSTYA. A Szomszédoló keretében a tápéiak lépnek fel holnap délután három órától a balástyai művelődési házban. A produkciók után a házigazdák vendégül látják a szereplőket és kísérőiket. SZEGED. Számítógép-kezelői és szoftverüzemeltetői tanfolyamot szervezett a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete a súlyosan mozgáskorlátozott embereknek. Az ingyenes tanfolyamra Szegedről, Szentesről, Makóról és Hódmezővásárhelyről jelentkezett harminc tanuló. Az ingyenes oktatás után OK(-s bizonyítványt kapnak a sikeresen vizsgázók. BORDÁNY. Harmadik alkalommal rendezik meg a bordányi kultúra napját és a bordányi alkotók kiállítását. Az érdeklődőket a faluházban holnap délután fél öttől várják a szervezők, a helyi gyermek- és ifjúsági önkormányzat, valamint a Kulturális és Szabadidős Egyesület. Köszöntőt mond Kiss-Patik Péter ifjúsági polgármester, majd megnyitja a képzőművészeti kiállítást. Ezt követően számos együttes, csoport, így a Berkenye Népdalkör, az Altalános és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, a zákányszéki Zabosfa Néptánccgyüttes, valamint a LcKvártctt kamarazenekar mutatkozik be. A Bordány kultúrájáért díjakat este hét órakor adják át, ezt követően a Flórián című komédiát mutatják be a bordányi amatőr színjátszó kör tagjai. Gyémánt János hangszerkészítő és Lajkó Anita üvegképci mellett a helyi kézműves szakkörök tagjainak munkáit április négyig tekinthetik meg az érdeklődők. DESZK. Folytatódnak a Maros menti fesztivál versenyei. A dcszki faluházban ma délután két órától színjátszás kategóriában mérik össze tudásukat a környező települések általános iskolásai. A zsűri hét község, a házigazdák mellett Kiszombor, Csengele, Opusztaszer, Kübckháza, Rúzsa és Domaszék kilenc színjátszócsoportjának értékeli a produkcióját. SZEGED. A Vásvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola csapata, Balogh Éva, Dóczi Anita, Erdei Anna, Kónya Éva, Sári Mária - felkészítő tanáruk Magdáné Német Ildikó - nyerte a Junior Ach levement Magyarország Alapítvány és az Oktatási Minisztérium által szervezett gazdasági kalandjáték önálló tanulmányi versenyt. A vetélkedőn az ország középiskoláiból hatvanegy csapat vett részt. Ezenkívül a vasvárisok a Humán Erőforrás Alapítvány pályázatin is sikercsen szerepeltek. Az ügyfélszolgálat diákszemmel című pályázaton három tanuló, Gyimesi Mónika, Kiss Adrienn és Kismarton Ferenc első helyezést ért el. ZÁKÁNYSZÉK. A Csongrád megyei kulturális vetélkedő, a Szomszédoló keretében holnap délután öt órától a deszkiek mutatkoznak be a zákányszéki művelődési házban. Egy héttel ezelőtt a mostani házigazdák léptek fel Deszken. A zákányszéki közönség többek között társas» és diszkótáncosok, gumikötelesek, a Deszki Népdalkör, a Dcszki IXikátok, a Bánát Szerb Néptánccgyüttes, a Letyc-petye Néptánccsoport, valamint Lakatos Andrea, Retek Brigitta és Stadler Éva műsorát láthatják, fiallhatják. Közel 400 millió forintos beruházás Mórahalmon Megújul a gyógyfürdő A termálpanzió és gyógyfürdő látványterve A nyáron már birtokba vehetik a strandolni, pihenni és gyógyulni vágyók a felújított, kibővített mórahalmi gyógyfürdőt és termálpanziót. A beruházás összesen 383 millió 250 ezer forintba kerül, amihez 318 millió 750 ezer forintnyi támogatást nyert a város. Mórahalom életében fontos szerepet jásztik a turizmus, ezen belül a gyógyturizmus fejlesztése. Ennek érdekében idén nyáron átadják a felújított és kibővített gyógyfürdőt. - A fürdő központi épületét 1962-ben vehették birtokba a strandolok - tudtuk meg Nógrádi Zoltán polgármestertől. Miután 1999-ben a fürdő vize megkapta a gyógyvíz minősítést, egy évvel később fedett szárnnyal bővítették az épületet, valamint egy tan- és egy gyógymedencét alakítottak ki. Az országban negyvenegyedikként a mórhalmi fürdő 2002-ben megkapta a gyógyfürdő minősítést és kültéri úszómedencét is építettek. Ezt követően élménymedencét is kialakítottak az udvarán, a nemrég átadott termálpanzió szomszédságában. Tavaly ősszel pedig elkezdték azt a beruházást, amelynek végeztével a fürdő elnyeri végső arcát. A régi épületet lebontották, a helyén pedig egy kétszintes, tetőtér-beépítéses létesítményt alakítanak ki. A földszinten kap helyet a kibővített gyógyászati részleg, az emeleten pedig sportolás, fitnesz, illetve kozmetikai, fodrászati szolgáltatásokkal várják majd a vendégeket. Emellett a földszintre büfé, az emeletre pedig kávézó kerül. Az idei fürdőszezonban már tízféle medence közül választhatnak a látogatók, mivel két fedett gyógy-, a kültéren pedig egy csúszdás élmény-, egy ülő- és egy gyermekmedencét alakítanak ki. A különféle pályázatokon, így a Phare-on, a területfejlesztési célelőirányzaton, a DARFT-on összesen 318 millió 750 ezer forintot nyert a város. Ezt az önkormányzat 64 millió 500 ezerrel kiegészítette. így a beruházás összesen 383 millió 250 ezer forintba kerül. K.T. Pavlovits Dávid, Carles Pons és Philippe Villa is játszik Indul a gitárfesztivál A házigazda Pavlovits Dávid, a spanyol Carles Pons és a francia Philippe Villa ma este fél 8-kor a konzervatórium Fricsay-hangversenytermében kezdődő koncertjével indul az V. szegedi nemzetközi gitárfcsztivál. Világsztárok is fellépnek a négynapos rendezvénysorozatban, amelynek rendezője a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai Kara és az Országos Gitáregyesülót. A nyitó koncert után ma 22.30-tóI a Géniuszban a Nightingale Jazz Trio játszik, utána latin táncest kezdődik. Holnap délelőtt 9 órától a Király-König Péter Zeneiskolában Philippe Villa, Carles Pons és Roth Ede tart mesterkurzust. A fesztiválon a klaszszikus zenétől a dzsesszen át a népzenéig mindenki megtalálhatja az ízléséhez legközelebb álló programot. (Részletes információk a fesztivál honlapján: http:/Avww.gitar.vnet.hu) A záró gálaestet hétfőn este fél 8-kor a Szegedi Nemzeti Színházban tartják, a három sztárvendég: Dávid Leisner, Pusztai Antal és Snétberger Ferenc lesz. Belépőket a Kelemen utcai színházi jegyirodában, a Filharmónia és a Tourinform jegyirodájában, a Csermák hangszerüzletben, valamint a Szegedi Tavaszi Fesztivál Dugonics téren felállított információs trolibuszában lehet váltani. Telefonos jegyrendelés a 06/70-5510915-ös számon. Generációs Fórum alakult Szegeden MUNKATÁRSUNKTÓL Generációs Fórum néven az ifjúság érdekeit képviselő és védő szervezetet alakítottak Szegeden. H. Nagy László, a szegedi önkormányzat ifjúsági referense a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta: a fórumra többek között azért volt szükség, mert szerinte a városban 1998 óta nincs ennek a korosztálynak intézményesített érdekképviselete. Elhangzott: összehívták a megyeszékhely hatvanhárom olyan civil szervezetét, amely valamilyen módon kapcsolódik az ifjúsághoz. Ezek közül a két legnagyobbat, a több mint 25 ezer egyetemistát és főiskolást tömörítő hallgatói önkormányzatot, illetve a 24 ezer általános és középiskolást képviselő diákönkormányzatot. Újhelyi István szegedi szocialista országgyűlési képviselő szerint a Generációs Fórumnak köszönhetően a fiatalok beleszólhatnak az őket is érintő kérdésekbe, így a város fejlesztési stratégiájába, az oktatásba és nem utolsósorban Szeged kulturális, szórakoztató és szabadidős programjának kialakításába. Alapkőletétel a fürdőben Majsai medencék és élménycsúszda MUNKATÁRSUNKTÓL Ünnepélyes keretek között tegnap lerakták a kiskunmajsai fürdő új, háromszáz négyzetméteres medencéjének és a hozzá tartozó négy csúszdának az alapkövét. A munkálatok már februárban elkezdődtek - tájékoztatta lapunkat Schneider József, a Jonathermal Rt. motelvezetője. A beruházás költsége mintegy 200 millió forint, aminek nagy részét saját erőből fedezi a részvénytársaság. A medence több korosztály igényeit kielégítő, kisebb részekre osztott gyermekmedencéből, valamint csúszdamedencéből áll, amelyhez négy csúszdát építenek, amelyek közül a legrövidebb 42, a leghosszabb pedig 120 méteres. A gyermekmedence szomszédságában egy új, EU-szabványoknak megfelelő játszóteret is építenek. A tervek szerint a létesítmény már 2004 júniusától a fürdővendégek rendelkezésére áll. Keresztút MUNKATÁRSUNKTÓL Szeged több templomát és kápolnáját, valamint a szenvedést és az elmúlást szimbolizáló épületeket is érinti ma este a város utcáira szervezett keresztút, ami része a katolikus egyház nagyböjti liturgiáinak. Az egyetemi lelkészség munkatársai több száz hívő megjelenésére számítanak. A passió bevezetője a Dóm téren este 7 órakor kezdődik, innen indul majd a gyertyás menet az Aradi vértanúk terére, a keresztút első állomására. A város számos pontját érintő, este 10 óráig tervezett lelki program állomásai között szerepel többek között a Szegedi Tudományegyetem patológiai intézete, az alsóvárosi ferences és a Lechner téri görög katolikus templom, a Csillag börtön és a Kálvária tér is. - A hagyományos keresztúthoz hasonlóan tizennégy állomást jelöltünk ki, ám a liturgiától eltérően az ifjúsági felelősök saját szavaikkal tesznek tanúságot hitükről fogalmazott az esemény főszervezője, Pálfai Zoltán katolikus egyetemi lelkész. Az egyes állomásokon Szegedért is együtt fognak imádkozni a résztvevők, a rendezvény ökumenikus, a katolikus résztvevők mellett református fiatalok is lesznek a felolvasók között. A stációk között egy nagyméretű fakeresztet is végighordoznak, közben énekek hangzanak el, de lesz idő a csendes elmélkedésre is. Több mint egy évig tart a fölújítás Szétszerelték a dóm orgonáját Folytatás az 1. oldalról A tasnik, a bőrszelepek javítása darabonként egy óráig tart. Csak ebből az alkatrészből ötezret kell újrabőrözni a dómban. A munkát végző Picoflex Bt. pesti műhelyében hat ember dolgozik a fogadalmi templom orgonáján. A helyszínen nem lehet a munkákat elvégezni, ahhoz komoly műhelyre van szükség. Egy évnél tovább tart a felújítás, utána be kell hangolni az orgonát. Először elemenként, ládánként hangolják majd be, végül az egész érzékeny hangszernek pontosan kell szólnia. De addig még sok ezer relét és tasnit kell megreparálni. M. B. I. Taroltak a zeneakadémisták Báli Dávid nyerte a zongoraversenyt A vártnál is magasabb színvonalat hozott az első alkalommal megrendezett nemzetközi Bartók Béla-zongoraverseny. A győztes Báli Dávid a következő szezonban filharmóniai koncerten és szólóesten is bemutatkozik majd Szegeden. A Nemzeti kulturális alapprogram támogatásával rendezte meg a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai Kara az elmúlt napokban az első nemzetközi Bartók-zongoraversenyt Szegeden. A tegnapi díjkiosztó gálakoncerten Kerek Ferenc kari főigazgató bejelentette: a jövőben kétévente megszervezik a viadalt, amely a patinás, nagy versenyek példáját követi. A zsűri elnöke, Lantos István zongoraművész, a Zeneakadémia tanszékvezető professzora értékelésében azt hangsúlyozta: meglepően magas színvonalú produkciókat hallottak. A versenyzők a támogató cégektől, intézményektől számos különdíjat kaptak. A fővédnökséget is vállaló Botka László polgármester a szegedi önkormányzat 20 ezer forintos díját az SZTE ZFK legeredményesebb zongoristájának, Klebniczki Györgynek adta át, míg a megyei önkormányzatét a zeneakadémista Szabó Ferenc kapta. A versenyt a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, Nádor György és Réti Balázs növendéke, a 21 éves Báli Dávid nyerte meg, aki a 100 ezer forintos fődíjon kívül a következő szezonra szóló koncertmeghívásokat kapott a Szegcdi Szimfonikus Zenekartól és az SZTE ZFK-tól. - Többször sikerrel indultam már nemzetközi versenyen, de ez az első győzelmem. Boldog vagyok, hogy a Szonáta előadásáért a Pro Bartók Társaság különdíját is sikerült elnyernem. Meglepett, hogy milyen felkészült volt minden versenyzőtársam és mennyire egységesen magas volt a színvonal. A szervezők is kitettek Az első helyezett Báli Dávid a díjjal Fotó: Schmidt Andrea magukért, nem jelentett gondot a gyakorlás sem. Szegedet megszerettem, remélem sokszor visszatérhetek majd ide koncertezni - nyilatkozta a gálakoncert után a győztes zongorista. Ugyancsak zeneakadémista a 2. helyezett Fehér Ernő, aki marosvásárhelyi filharmóniai koncertre kapott felkérést. A 3. díjat elnyerő japán Harada Ayako is a Zeneakadémián tanul, neki ítélték oda az SZTE rektora által a legeredményesebb külföldi versenyzőnek felajánlott különdíjat is. A versenyt gálakoncert zárta, majd a győztesek Bartók szülővárosába, a romániai Nagyszentmiklósra indultak, ahol délután hangversenyt adtak a Nákó-kastélyban. H.ZS. Németek a Hanságiban MUNKATÁRSUNKTÓL Három hétig tartó gyakorlatát zárta tegnap vizsgával a szegedi Hansági Ferenc Vendéglátóipari Szakközépiskolában vendégeskedő három német diák. Alexander Hill, Josef Birk és Stefan Bajor specialitást, Weisswurstot, azaz fehér kolbászt is készítettek a diákok Fotó: Gyenes Kálmán Lehnen hentestanulók Münchenből érkeztek tanáraikkal, fohannes Starostzikkal és Hans Lienerttel. A bajorok az úgynevezett Leonard-program keretében tanulhattak Szegeden. Korábban már néhány hanságis hasonlóképpen jutott el Németországba. A bajorok szegedi üzletekben és iskolákban ismerkedhettek meg a speciális magyar ételekkel. Többek között halászlevet, paprikás csirkét is készítettek. A legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy az ételek és a hozzávalók neveit magyarul is meg kellett tanulniuk. A tanulás mellett azért jutott idő a kirándulásra és a szórakozásra is. Megnézték az ópusztaszerf emlékparkot, a szegedi Paprika-, illetve a Móra Ferenc Múzeumot.