Délmagyarország, 2004. március (94. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-03 / 53. szám

4 MEGYEI TŰKOR­SZERDA, 2004. MÁRCIUS 3. KÖRKÉP ALGYÖ. Egy új kezdeményezésre minden héten csütörtökön délelőtt fél tíztől baba-mama klubot indítanak a faluházban, ahová várnak minden mamát, vagy leendő kismamát. A rendezvényeken a szakmai előadások mellett orvoslátogatást, niha- és eszmecserét, valamint babamegőrzést biztosítanak. DESZK. Március elsején ülésezett a község képviselő-testülete. Az ülés fő napirendi pontjaként megtárgyalták a falu 2004. évi költségvetési rendeletét, amelyet végleges formában a következő testületi ülésen fogadnak majd el. Emellett döntés született a Zoltánfy István Altalános Iskola 2004-2008. évre vonatkozó felszerelés- és eszközjegyzékének ütemtervéről, vételi ajánlatokról, valamint a közeljövőben a hivatalra háruló jogharmonizációs feladatok ütemezéséről. Az ülésen pályázatok benyújtásáról és az ezekhez tartozó önrész biztosításáról is határoztak. A benyújtandó pályázatok között szerepel a Sapard-program két pályázata a mezőgazdasági úthálózat fejlesztésére, valamint a község központjának felújítására. DOMASZÉK. Elkészült a beszámoló a Domaszéki Óvoda és Általános Iskola Gyermekeiért Alapítvány 2003. évi tevékenységéről. Az alapítvány számlájára tavaly az szja 1 százalékokból több mint 90 ezer forint folyt be, amit az APEH novemberben utalt át. 2003. január elsején egyébként az alapítvány számláján több mint 271 ezer forint volt. Ebből a pénzből az óvodának 42 ezer forintért különleges játékokat vásároltak. A nagyméretű mozgásfejlesztő játékokat tavaly februárban adták át az intézménynek. Emellett a gyermeknapra vásároltak virslit, kolbászt és édességet, ami 50 ezer forintba került. Köszönetet mondtak mindazoknak, akik adójuk 1 százalékát felajánlották az alapítvány, illetve ezen keresztül a domaszéki gyermekek javára. A -felajánlásokat továbbra is várják az alapítvány számlaszámára. MÓRAHALOM. A diákolimpia keretein belül úszásban a megyei döntőn három ötödik és négy második helyezést nyertek a település tanulói, így jogot szereztek az országos döntőn való részvételre. A mórahalmi diákok életük első országos úszóversenyén, a székesfehérvári viadalon a tisztes középmezőnyben végeztek. Egyéniben Dobó Erika, váltóban Duka Gabriella és Katona Klaudia hetedik osztályos, illetve Harkai Lilla és Balog Zsófia hatodik osztályos tanulók szerepeltek a versenyen. PUSZTAMÉRGES. Holnap délután tartja a helyi gimnázium, pénteken pedig az általános iskola a szokásos farsangi felvonulását a művelődési házban, ahol minden osztály jelmezbemutatót tart. A felvonulás után nem maradhat el a zenés-táncos mulatság sem, ahol tombolasorsolás színesíti a programot. Természetesen a buli alatt büfé várja a megszomjazott táncolókat. ZÁKÁNYSZÉK. Holnap estig lehet jelentkezni a Zákányszéki Nőegylet szombaton megrendezendő bátyus báljára Hegedűs Bite Kláránál vagy Halasiné Juditnál. A bált a régi hagyományos bátyus bálák mintájára rendezik. Minden vendég hoz magával egy „batyut", ami tartalmazza az ő és vendégei által elfogyasztandó vacsorát, ami egy közös asztalra kerül és onnan a vendégek együtt fogyasztják majd el. Három tonna súlyú vasúti sínt loptak el a fehér-tói halgazdaságból Vitték a váltót és az anyapontyot A halgazdaság kisvonatának sínjei találtak új gazdára Fotó: Gyenes Kálmán Összesen háromszáz méter hosszú, három tonna súlyú vas­úti sínt loptak el a fehér-tói halgazdaságból. A rozsdás acél­szálak a telep egy félreeső ré­szén várták, hogy újra vonat döcögjön rajtuk. A halgazdaság területén évente több ezer ton­nányi takarmányt és halat szál­lítanak a vaspályán. Háromtonnányi sínt és váltókat loptak el a napokban a fehér-tói halgazdaságból. A 800 ezer forint értékű acélt teherkocsival vitték el. Fehér-tón 17 kilométernyi sín kanyarog a Szegedfish Kft. terü­letén. A szegedi villamoshálózat­tal körülbelül azonos hosszúságú vaspálya 1930-tól 1965-ig épült ki. A hatszáz milliméteres nyomtávú, vékony síneken bá­nyákban, téglagyárakban hasz­nált mozdonyok döcögnek. Az igazgató elmondta: 12 dízel­mozdonyukkal évente 3000 ton­na takarmányt visznek ki a tavak­hoz. - Ilyenkor pedig a tavaszi ki­helyezés zajlik - mutatta Sztanó János, - öt-hatszáz tonnányi halat költöztetnek át nagyobb tavakba. A közvetlenül a főút melletti tó­ban telelt pontyok jó félórát zö­työgnek, mire az új, tágasabb élet­terükbe jutnak. Az egyik szerel­vényt éppen csillogó, fickándozó, fiatal pontyokkal merték tele. Fo­nott kosarakban mérték le a mun­kások a halat, aztán az épp egy embernyi szélességű román bá­nyamozdonnyal komótosan eltol­ták a rakományt. Közben az üres vonat már a közeli kitérőnél vára­kozott. A kellemesebb utazáshoz a halak ezen a kis állomáson kaptak tartályukba vizet. A kis vonatok, főleg a nehéz bányamozdonyok gyorsan szét­verik a vékonyka sínekből egy­szerűen összerótt girbegurba pá­lyát. A cégnél ezért figyelik az összes fellelhető üzemet, ahol a hatszáz milliméteres vasutat föl­szedik. A méterenként 8 kilós, vékonyka síneket ugyanis már nem gyártják sehol. Pedig évente egy kilométernyi szakaszon kell cserélni a tavak közti töltésekre épített pályát. A tolvajok az orosházi tégla­gyári vasút egykori vágányait vit­ték el Fehér-tóról. A rozsdás acél­szálak a telep egy félreeső részén várták, hogy újra vonat döcögjön rajtuk. A kisebb darabokat kéz­zel is könnyedén föl lehet pakol­ni, hiszen egy jókora sín is csak negyven-ötven kiló. A rendőrség a lopás bejelentése után azonnal átvizsgálta az átve­vőhelyeket. Az egyik telepen megtalálták és lefoglalták a 2820 kilogramm fémet, majd a tanúk kihallgatása után elfogták az öt gyanúsítottat. Ők tagadják a bűncselekményt, vallomásaik ugyanakkor ellentmondásosak voltak. Egyikük például azt állí­LÁBA KELT A HALNAK IS Hétfőről keddre virradóra két, egyenként 20 ezer forint értékű anyahalat loptak el a Szeged­fish Kft. fehér-tói telepéről. A tolvajok tudták, mit keresnek, hiszen visszatérő „vendégek" a telepen. A halőrök azonban észrevették őket, szóltak a rendőröknek, akik már az 5-ös úton, Szeged határában elfog­ták a hallopókat. Tegnap dél­előtt, ottjártunkkor a két meg­termett anyaponty már egy medencében, békésen úszkál­va pihente ki a rablás okozta ijedelmeket. totta a kihallgatáson, hogy egy kocsmában ajánlották fel nekik megvételre a nagy mennyiségű vasat. Az ötfős banda három tagja va­gyon elleni bűncselekmények miatt éppen felfüggesztett sza­badságvesztését töltötte, így őket őrizetbe vették. A többiek sza­badlábon védekeznek. A tolvajok ellen eljárást indított a Szegedi Rendőrkapitányság. A síneket és a váltókat visszaszállították a te­lepre. ARANYT. JÁNOS - MOLNÁR B. IMRE Presser Gábor Szegeden Szegeden járt tegnap Presser Gá­bor. A népszerű zeneszerző nem­rég megjelent koncertalbumáról, az egy hónapja nagy sikerrel futó vígszínházi estjéről, valamint természetesen a tv2 tehetségku­tató versenyéről, a Megasztárról is beszélt kollégánknak. A vele készült interjút hamarosan ol­vashatják lapunkban. Még nem született meg az ORTT döntése Új szegedi rádió indul? Új rádió indulhat Szegeden a 87,9 MHz-es hullámhosszon. Az ORTT várhatóan az év első felében dönt a frelcvcnciáról. Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) rendelkezésére bocsátotta a szegedi 87,9 MHz-es frekvenciát a Hírközlési Főfelügyelet. Az ORTT várható­an az év első felében a hazai frek­venciagazdálkodási koncepcióval együtt dönt a szegedi hullám­hossz pályáztatásáról - tudtuk meg Vékony Évától, az ORTT sajtószóvivőjétől A téma szere­pel az ORTT napirendjén, de mi­vel több tárgyalásra van szükség, az állásfoglalás időpontját nehéz meghatározni. Tovább késlelteti a döntést az a tény, hogy a testü­let mandátuma február 29-én le­járt. így csak az új tagok megvá­lasztása, vagy a régiek újravá­lasztása után kerülhet sor az ügy tárgyalására. Egyelőre kérdéses, hogy a pá­lyázatot kereskedelmi vagy nonprofit jellegű műsorszolgál­tatásra fogja kiírni az ORTT, hi­szen ez is a testületi döntéstől függ. A frekvenciára kiírható pá­lyázat nyertese azonban konku­renciát jelenthet a jelenlegi sze­gedi rádióknak és tovább fokoz­hatja a Juventus eladása miatt kialakult bizonytalanságot. S. Z. A nagy áttörés szeptemberben várható Változik a szakiskolai képzés Szemközt Nárai Györggyel Nárai György, a szegedi városi kórház főigazgatója Az igazgatót a VTV munkatársa és a Délmagyar­lesz a Városi Televízió és a Délmagyarország közös, ország újságírója kérdezi. A beszélgetés szerkesz­Szemközt című műsorának a vendége ma tett változatát lapunk szombaton megjelenő mel­19.15-től. lékletében olvashatják. Hároméves szakmai fejlesztési programot dolgozott ki az Ok­tatási Minisztérium, amivel gyökeresen átalakulhat a szak­iskolai képzési, oktatási rend­szer. A 2006-ig tartó program alapjait ezekben a hónapokban rakják le, az első változások már szeptemberben életbe lépnek. Az Oktatási Minisztérium (OM) elképzelése szerint a 2006-ig tar­tó programnak alapvetően két társadalmi cél megvalósulását kell szolgálnia. Egyrészt a szakis­kolai képzés első szakaszában a tankötelezettség teljesítésének érvényre jutása mellett a tanu­lóknak el kell sajátítaniuk azokat az általános készségeket és isme­reteket, amelyek az életben való eligazodáshoz, továbbá a szak­képzésbe való bekapcsolódáshoz elengedhetetlenül szükségesek. Másrészt törekedni kell a gazda­ság munkaerőigényének kielégí­tésére, a pályakezdő szakmun­kások munkaerő-piaci értékének növelésére. A célok elérése érdekében az OM a szakiskolák 9-10. osztá­lyaiban a közismereti, szakterü­leti és szakmacsoportos képzé­sek tartalmát megújította. Emel­lett várhatóan szeptembertől be­vezetik az intézményekben az A cél: legyenek kelendőbbek a szakmunkások Fotó: Schmidt Andrea oktatás, a képzés, valamint a ne­velés hatékonyságát és eredmé­nyességét növelő programokat. - A kollégáim jelenleg is azon dolgoznak, hogy szeptembertől már a fejlesztési programnak megfelelő tananyaggal kezdjük meg az oktatást - mondta Miklós Mátyásné, a szegedi Móra Ferenc Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatója. A direktor szerint a program egyik legna­gyobb érdeme, hogy számos szakma esetében ismét három­éves képzési programot ír elő. Ezt erősítette meg Süle József, a szegedi Baustudium Szakképzési és Átképző Kft. ügyvezető igazga­tója is. - A hároméves képzésnek kö­szönhetően sokkal gyakorlatia­sabb lesz az oktatás. Eddig sok­szor idő sem volt arra, hogy egy-egy szakmát rendesen elsajá­títsanak a tanulók. A tanulmá­nyi idő növekedése mellett leg­alább olyan fontosnak tartom, hogy jelentősen emelkednek a tanulói szerződések. Megállapo­dásonként ezentúl a mindenkori minimálbér fele lesz adható a ta­nulóknak. Szerintem ez legalább olyan fontos, mint a képzési idő növelése - vélekedett Süle József. A képzési idő növelésén túl az igazgatók a képzés tartalmi vál­tozásait is kiemelték. - Az új, modulrendszerű okta­tás azért előnyösebb az eddiginél, mert egy másik szakma elsajátítá­sánál a diákoknak nem kell a már megtanult közismereti és egyéb tárgyakat átismételni. S a közis­mereti tárgyak is sokkal gyakorla­tiasabbak, életszerűbbek lesznek­tette hozzá a Móra szakiskola igazgatója. GARAl SZAKÁCS LÁSZLÓ Dés László koncertje a Belvárosi moziban Makk Károly Egy nap Pesten és Budán című filmjének kísérő ze­néjéből készített Metszetek cím­mel önálló CD-t Dés László. A népszerű dzsesszmuzsikus csa­patával Szegeden kezdi országos lemezbemutató körútját: ma 19 órától a Belvárosi moziban ad koncertet. A fellépésre a Kreatív Zenei Alapítvány sorozatában, a Matáv támogatásával kerül sor. Dés László partnereként a ki­váló trombitás, Fekete Kovács Kornél, Balázs Elemér (dob), Ju­hász Gábor (gitár), Balázs József (billentyűs hangszerek), Glaser Péter (nagybőgő) és Dés András (ütőhangszerek) lép fel. Presser Gábor Szegeden, a Ste­fánián Fotó: Karnok Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents