Délmagyarország, 2004. március (94. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-23 / 69. szám
Kedd, 2004. március 23. GYÓGY-ÍR 9 Napi három alma Napi három alma, vagy annak megfelelő mennyiségű élelmi rost (például gabonapehely) elfogyasztása jelentősen csökkenti a szív- és keringési megbetegedés kockázatát - állapították meg amerikai orvosok, a témában végzett tengerentúli és európai kutatási projektek eredményét összegezve. MTI A mintegy 300 ezer felnőtt páciens adatainak elemzése nyomán kiderült: napi 10 gramm élelmi rost bevitele a szervezetbe 14 százalékkal csökkenti a szívroham kockázatát, és 27 százalékkal a halálos kimenetelű érrendszeri megbetegedés veszélyét. Egy közepes méretű alma körülbelül 3 grammnyi rostot tartalmaz, egy szelet teljes kiőrlésű gabonából készült kenyér 1,5 grammot, míg egy kis fej brokkoli 2,7 grammot, ilyen mennyiségű rost elfogyasztása tehát korántsem nehéz. Számos tudományos bizonyíték támasztja alá az élelmi rostokban gazdag étrenddel kapcsolatos ajánlásainkat hangsúlyozta Mark Pereira, a minnesotai egyetem munkatársa. A rostban gazdag étrend csökkenti a vérnyomást, a vérzsírszintet, és jótékony hatással van az inzulinérzékenységre - teszi hozzá. A vizsgálatok bebizonyították azt is, hogy az élelmi rost a legkedvezőbb hatást akkor váltja ki, ha nem zöldségfélékből, hanem gyümölcsből, illetve gabonaféléből származik. FOGSZAKORVOS Szeged. Tisza L. krt. 36-38. I. em. A Centrum Áruházzal szemben. Bejelentkezés telefonon: 62/499-923 vagy s 06-30/289-08-48 TELJES KÖRŰ FOGÁSZATI ELLÁTÁS. NYUGDÍJASOKNAK, RÉGI BETEGEIMNEK. DIÁKOKNAK KEDVEZMÉNY! ELETMENETI KRIZISHELYZETEKBEN A POZITÍV VÁLTOZÁSÉRT A válság veszély és esély Veszély is, és esély is minden válság. A serdülőkori, az „emberélet útjának felén" mutatkozó, s az időskorhoz kötődő krízis különösen próbára teheti a személyiséget. A helyzetet bonyolítja, ha az életmeneti krízishez élethelyzet-krízis is társul. Ám a végeredmény sosem eleve eldöntött, mindig adott a lehetőség arra, hogy az ember a pozitív felé igyekezzék. Az az igyekezet már önmagában is eredmény. Az ember egy életen keresztül változik, alakul; kritikus életszakaszok különösen próbára tehetik a személyiséget mondja dr. Horváth Éva pszichiáter főorvos, pszichoterapeuta. Ezek az életmeneti krízisek, melyekre rárakódhatnak az egyes életeseményekből adódó, esetleges krízisek. Minden egyes válsághelyzet lehetőséget teremt a megújulásra, a változásra. Veszély is, esély is a krízis, a lelki egészség fordulópontjának tekinthető. A serdülőkori krízis A helyzetek mindig két irányba haladhatnak, romboló és építő irányba. Előbbi például a drogozás, alkoholfogyasztás, depresszió, az utóbbi esetében a személyiség saját erőforrásai megerősödnek, és a megbomlott egyensúly Szépségstúdió BODY WRAPPING! (alakformálás High-Care termékekkel) További szolgáltatásaink: fodrászat, kozmetika, mú'köröm, manikűr, szolárium. Szeged, Szilléri sgt. 16. Tel.: 62/468-412 Sokszor a környezet nem veszi észre az időskorúak vészjelzéseit magasabb szinten áll vissza. Ebben nagy szerepet kaphatnak az alkotó, illetve a jobbító tevékenységek. _ A legtöbbet emlegetett életmeneti krízis a serdülőkori mutat rá a pszichiáter főorvos. Ebbe az életkorba egyébként nagyon sok szélsőség belefér, pozitív, negatív irányban egyaránt. Utóbbi akkor gond, ha rögzülni látszik, illetve folyamatos romlás az irány. A negatív irányba való fejlődésre nagyobb az esély, ha az életmenet-krízishez életeseménykrízis is járul, ilyen a szülők válása, valamelyik szülő elvesztése. A „pozitív forgatókönyv" megvalósulásáért nagyon sokat tehet a környezet, e segítség a megértést, a melléállást jelenti, ehhez még szakember sem kell mindig, csak jó szándék. A felnőttek válsága Sokszor előfordul azonban, hogy a laikus környezet nem érti meg, az adott helyzet miért sodorja válságba a fiatalt például miért gondol arra valaki, hogy öngyilkosságot kövessen el egy rossz osztályzat miatt. Pedig attól, hogy valami az egyik ember számára nem jelent gondot, a másik számára nagyon is súlyos helyzetet eredményezhet. Olykor szakember segítségére is szükség lehet, aki különféle módPRAXIS DR. OCSKO MARICA Reumatológus és fizioterápiás szakorvos, akupunktőr BEMER 3000 (bio-eletro-mágneses energia reguláció) terápia Rendel: Szeged, Bocskai u. 4. Hétfőn és csütörtökön 17-18 óráig Tel. bejelentkezés: 62/324-398, 06-20/344-4567. 032324437 ILLUSZTRÁCIÓ: KARN0K CSABA szerek és technikák révén segít a bajbajutotton. Kevesebbet beszélnek az „életközép-krízisről", ez a középkorú felnőttek válsága. Ilyenkor az embernek már van mire visszatekinteni, mi az, amit elért, mi az, amit nem, egyfajta mérleget készít. Ilyenkorra már egyfajta bölcsesség is kialakulhat benne, fölerősödhet a transzcendencia iránti érzék, az ismeretek továbbadásának vágya. Ám sokszor megfeneklettséget érez ebben a korban az ember, nincsenek fontos célok, a gyerekek „kirepültek", elveszett a munkahely. Gyakori, hogy szakmailag nem tud megújulni az egyén, kiüresedett, nem tud feltöltődni. A segítség itt is sok irányból érkezhet, a családtól egy tágabb közösségen át a munkahelyig, bár utóbbi ma már nem jellemző. Szakember segítségére is szükség lehet. Az idősek jelei Még kevesebb szó esik az időskori válságról, pedig ezek lehetnek a legsúlyosabbak, egyre több veszteség éri az embert, elveszti hozzátartozóit, képességeit, romlik az anyagi helyzete. Nagyon jó, ha valaki felismeri, hogy veszteségekből is lehet táplálkozni, erőforrássá alakítva az elvesztetteket. A környezet segítsége is rendkívül fontos - hangsúlyozza dr. Horváth Éva. Sokszor gondot jelent, hogy a környezetnek „nincs füle" meghallani a segítségkérő jelzéseket, de a környezet sem csak egy lehet. Ma már sok támogató közösség működik, s ha valaki legyőzi magában a valós vagy látszólagos bezárkózottságot, és elkezdi keresni a krízis negatív irányultságát pozitívvá tevő lehetőségeket, egészen biztos, hogy megtalálja - mentálhigiénés szakember, pszichiáter, pap, családsegítő szolgálat, klub, bármi lehet. Adott esetben telefonos lelkisegély-szolgálat is elháríthatja a tragédiát. Egyébként pedig szem előtt kell tartani: olyan nincs, hogy bárkinek az élete hiába telt volna. F. CS. ESZIK OPTIKA Szeged, Tisza L. krt. 75. TELJESKÖRŰ SZEMÉSZETI DIAGNOSZTIKA felnőtteknek és gyermekeknek SZÁMÍTÓGÉPES MUNKAHELYEN DOLGOZÓK SZEMÉSZETI VIZSGÁLATA TB-VÉNYEK FELÍRÁSA, BEVÁLTÁSA GYOGYNOVENYÉS REFORMHÁZ 300 m2-en • Fokhagyma - galagonya - fagyöngy 96 db (koleszterin-, magas vérnyomás, szívpanaszok) 12-59-TT helyett 629 Ft • Zsurlókrém 75 g (reumás-ízületi gyulladásra, pattanás és pörsenés kezelésére) J&rFthelyett 399 Ft • Top Form: fehérjekonc., izomtömeg-növelő -¿7GQ Ft helyett 1319 Ft • Testtömegcsökkentő -2S59-FThelyett 1429 Ft • Édes tejsavópor 500 g (fogyókúra kiegészítésére, emésztést elősegítő) 399 Ft • Vita Derm sampon 200 ml, korpás fejbőrre 549 Ft • Varga hajcsepp (hajhullásra) 2279 Ft • Tensi Med tushab (kis flakonban nagy adag) 129 Ft • Amos C-vitamin 300 mg, 60 napi adag (tavaszi fáradtság, meghűlés kezelésére) 399 Ft • Tojásgyertya (5-féle mintázattal) 49 Ft • KÖNYVEK: Koleszterindiéta, Vese-, gyomordiéta, Csontritkulás-, székrekedés-diéta, Vércsoportdiéta, Bibliai gyógynövények, Gyógyító vizelet, Mit egyen a cukorbeteg? 439 Ft-tól $¿1$ GYÓGYNÖVÉNY ES REFORMHAZ üzleteink Szegeden, a SAS Patika mellett, a CORA Áruházban és HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN, az Andrássy út 1. alatt találhatók! WHumanistic Oktató és Szolg/iltotó Knagnot — Egy hely az emberi dolgoknak Szeged, Deák F. u. 4. Tel.: 452-569 www.humanistic.hu Pszichodráma-asszisztens Tánc- és mozgásterápiás autogén tréning - családterápiás módszerspecifikus képzés | FOGPOTLASOK HHMHtu . TSHHi tömések a legolcsóbbaktól a csúcsminőségig, KAMATMENTES HITELRE IS! dr. Moldovay Géza fogszakorvos Szeged, Vitéz u. 5. Tel.: 30/9357-841 IHM LEZERES BÖRFIRTRÜTRS VISSZÉRKEZELÉS • 11íí;W; M mibM R imí tartós szőrtelenítő módszer FORRRS MAGÁNKLINIKA PLASZTIKAI SEBÉSZET Tel.: 62/431-899 www.plasztika.net Belvárosi napozda Szeged, Gutenberg u. 3. CSŐCSERE VOLT • SZOLÁRIUM • MASSZÁZS • ALAKFORMÁLÁS 3 klímás Ergoline szoláriumgép (2 fekvő, 1 álló) profi osövekkel várja vendégeit. 12-FÉLE MASSZÁZS Hétfőnként svédmasszázs .1200 Ft Interferenciás alakformálás ° ingyen kipróbálható. Nyitva: 8-22-ig. Tel.: 62/452-330 S A.IÍCJO LÉLEGEZZEN SZEME SZABADON! az egészséges szemekért akár 30 napon át! Kedvezményes kipróbálási és vásárlási akció! Egy pár Night & Day kontaktlencse + szemvizsgálat csak 3990 Ft és 2500 Ft-os vásárlási kedvezmény Üp"ÍjJí5J CSZIK Szeged, Tisza L. krt. 75. Tel.: 62/420-642 Nyitva tartás: OPTIKÁ h.-p.: 9-17, szo.: 9-12 »¿in £ GALENUS szakorvosok magánrendelője SZEGED, GERA SÁNDOR U. 4. Bejelentkezés: munkanapokon 9-17 óráig. Tel.: 62/326-739 IDEGGYÓGYÁSZÁT Dr. Dibó György főorvos PSZICHIÁTRIA Dr. Boncz István egyetemi docens REUMATOLÓGIA, LÉZERTERÁPIA Dr Sonkodi Gábor szakorvos KARDIOLÓGIA Dr. Túri Piroska főorvos ÉRSEBÉSZET Dr Szabó Tamás érsebész AMBULÁNS MŰTÉTEK BELGYÓGYÁSZÁT Dr. Búzás Edit főorvos, magas vérnyomás kezelése Dr. Csajbók Éva FOGLALKOZAS-EGESZSEGUGY, GASZTROEHTEROLÓGIA Dr Lénárt Zsuzsanna egyetemi tanársegéd UROLÓGIA Dr Pintér Olivér egyetemi adjunktus Dr Csenke Zoltán főorvos NŐGYÓGYÁSZAT, SZÜLÉSZET Prof dr Szabó Elek Dr Varga-Tóth Andrea egyetemi tanársegéd Dr. Kormányos Zsolt egyetemi tanársegéd TÜDŐGYÓGYÁSZAT Dr. Agai Zsuzsanna főorvos FÜL-ORR-GÉGEGYÓGYÁSZAT, HALLÁSVIZSGÁLAT Dr Török Klára főorvos •• - COSMETIC CENTER Ihigh-care 53 E m §12 fú a tavasz! to 2004. március 27-én nyílt nap a High-Care Centerben Ismerje meg 2004. év professzionális kezeléseit és csúcstermékeit! Ingyenes arc- és testállapotfelmérés (és tanácsadás) A nyílt napon bérleteinkből és termékeinkből 15% kedvezmény Bejelentkezés: 62/547-197 Nem mindennapi! DÉLMAGYARORSZÁG