Délmagyarország, 2004. március (94. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-17 / 64. szám

SZERDA, 2004. MÁRCIUS 17. • KAPCSOLATOK" 7 MEGKERDEZTÜK MINDSZENTI OLVASOINKAT Elmenne-e katonának Irakba I MIHÁLY FERENC rokkan tnyugdíjas: - Ha fiatalabb és egészségesebb lennék, akkor sem mennék el Irakba katonának. Igaz, hogy jobban keresnek, de a pénz miatt sem vinném vásárra a bőrömet. Amúgy sem vonzott soha a kato­naság, na meg azt sem értem, hogy mi mit keresünk Irakban. Semmi közünk az egész konflik­tushoz. SZÉP ENDRE autószerelő: : - Nem. A jobb pénzért sem koc­káztatnám az életemet. Egyéb­ként sem annyira fizetik meg a mieinket, pedig Irak aztán iga­zán veszélyes terep mostanság. Amúgy is pacifista vagyok, s azt sem tartom jónak, hogy hazánk is beleártotta magát ebbe az ügy­be. Nincs keresnivalónk Irak­ban. POSTABONTAS A Fidesz közleménye A Fidesz szegedi szervezetének nevében koszorúzok csodálko­zással olvasták a Délmagyaror­szág 2004. március 16-án megje­lent számában a március 15-i rendezvényekkel összefüggésben a „Taps a fideszes koszorúnak" cí­mű írást. Különösen érdekesnek tartjuk a következő mondatot: „A Fidesz koszorújánál ugyanis lelkes taps harsant fel, ami leg­alább annyira kellemetlen volt az üdvözlőiteknek, mint a ,másik' oldalnak." Az írás szerzője nagy­fokú empátiáról, sőt a lélek titka­inak szavak és betűk nélküli ku­tatásában szerzett kiemelkedő jártasságáról tett tanúbizonysá­got, hiszen sem a koszorúk, sem Diák- és tömegsport Szegeden A Szeged Városi Sportigazgató­ság mellett működő kézilabda szakcsoport már tavaly is siker­rel valósította meg a kitűzött cé­lokat: az egészséges élet, a sport megszerettetése, a kézilabda sportág megismertetése, népsze­rűsítése. A diáksport mellett nagy hang­súlyt fektetett a szakcsoport a tö­megsport megszervezésére és tá­mogatására. Ez olyan jól sikerült, hogy a Szeged város határához közeli te­lepülések is bekapcsolódtak a szegedi városi bajnokság küzdel­meibe. Nők: Bordány (Bálint Melinda), Ásotthalom (Ürmös Ibolya), Zsombó (Polyákné Far­kas Éva), Üllés (Benkó Ágnes), Algyő (Kovács Lászlóné). Férfiak: Algyő (Pataki József), Kistelek (Kiss Imre), Dorozsma (Halasi János), Sándorfalva (Sza­bó Ferenc), Deszk (Farkas Péter). Társadalmi munkájuk és sport­szeretetük példa a fiatalok előtt. A vezetők, Szedő István és Szatmári Emil munkáját olyan aktivisták segítették (Horváth )enö, Kiss Sándor, Kuczik István, Bárányi István, Veszelovszki Béla, Gyuris László, Fodorné Mányai Mária), akik azonosultak a már említett célokkal. így lehetett 2003-ban harminc eseményt lebonyolítani, amelyeken 234 csapat és közel 3000 gyerek vett részt. Ezeken az eseményeken szá­mos nemzetközi rendezvény is volt. Gábor Dénes-kupa, Rókus II-kupa, Puskás-kupa, amely ál­talános elismerést aratott. A szakcsoport szoros kapcsolatot ápol a megyei és országos diák­szövetséggel .és ez a szervezet már többször elismerte a tevé­kenységét. A tavalyi esztendő rendezvényei - természetesen a teljesség igénye nélkül - a követ­kezők voltak: Teremkézilab­da-kupa, Gólya-kupa, Deák-ku­pa fiú-leány, Ságvári-kupa fiú-le­ány, Kossuth-kupa leány, IV Pia­rista-kupa, Csonka-kupa, Őszi­kupa, Városi diákolimpia: III., IV., V., VI. korcsoportok fiú és le­ány mérkőzések lebonyolítása. A szakcsoport szakmai segít­séget nyújtott a Mórahalmi-ku­pán, Tisza-Maros Szöge Kupa Deszk, László Géza-kupa Sán­dorfalva és az Újszentiváni-kupa lebonyolításában, ahol 26 csapat és közel 200 gyerek ismerkedett a sporttal és a kézilabda sportág­gal. Ebben ez elhivatott munká­ban a már említett szakcsoport társadalmi aktíváin kívül az alábbiak voltak a szakcsoport se­gítségére: Savanya Ferenc (Gá­bor Dénes isk.), Bárok István (Ságvári), Sprőber Péter (Deák), Ludányi Márton (Csonka), Vin­cze Tamás (Fodor), Probis Haris (Gábor Dénes), Matyuska Mari­ann (Ságvári), Avar György (Ti­szaparti), Láng István (Radnóti), Engi Zoltán (Deák), Várkonyi Béla (Madách), Mandl Alice és Mandl Gábor (Vörösmarty), Ti­bai József (Alsóváros), Balla Gusztáv (Karolina), Gubáné (Orczi), Háry Ferenc (Sándorfal­va), Gyorgyev Vojiszláv (Deszk), Dobó Katalin (Újszentiván), Bánszki Zsuzsa (szőregi Kos­suth), Kucska László (Rókus II.), Ördög Erzsébet, Kalmárné Fara­gó Erzsébet (Mórahalom). Ezek­nek az embereknek is minden elismerés és köszönet jár áldoza­tos munkájukért, csakúgy, mint a segítséget nyújtó cégek képvi­selőinek. Természetesen min­den rendezvényhez teljes támo­gatást nyújtott Bánáti Antal, Papp István és Gusztos Gábor által a Szeged Városi Sportigaz­gatóság. így együtt zárhattak egy sikeres esztendőt és vághatnak neki egy reményteli új évnek. KISS SÁNDOR, SZEGED MOLNÁR FARKAS MARIANN középiskolai diák: - Igen, bár kicsi a valószínűsége, hogy ezt meg is teszem. Igaz, hogy vonz a katonáskodás, de azért inkább más irányban sze­retnék boldogulni az életben. Nem hiszem, hogy félteném az életemet, mert aki vállalja ezt a munkát, tisztában van azzal, hogy milyen veszélyek leselked­nek rá. TOTHTAMAS biztonsági őr: - Elgondolkoznék rajta, de nem hiszem, hogy végül rá­szánnám magam arra, hogy Irakban szolgáljak. A pénz nem minden, nekem fonto­sabb, hogy biztonságban éljek. Ha az ember meghal, akkor mit ér a sok pénz, ami egyéb­ként véleményem szerint nem is olyan túlságosan sok. a Fidesz vezetősége részéről soha, senki, sehol nem állított olyat, hogy ez rá nézve kellemetlen lett volna. Ezúton is köszönjük a szerző nemes szándékát, amely­lyel általa feltételezett érzéseink­ről tájékoztatta a közvéleményt. Úgy véljük azonban, hogy ilyen esetekben talán helyesebb lenne megkérdezni az érintetteket, akik minden bizonnyal készséggel áll­nának a munkálkodó újságíró rendelkezésére. így a lélekkutatás alkalmazott tudományában ma még meglévő hibák számát a hi­telesség elvárható küszöbértéke alá lehetne szorítani. Az „Üdvözlöttek" nevében: DR. SZÖLLÓSI BÉLA, SZEGED Mára kérdeztük: Elmenne-e Irakba katonának? Következő kérdésünk: Használta-e már a parkolóházat? Küldje el válaszát t^PM H MPM a kérdés napján 17 óráig, M Nm SMS-ben! (IGEN vagy NEM) ! A/SMSizámti/ásanormáltarifaszer»*történi 06-30/30-30-921 Vagy szavazhat az interneten is: www.delraagyar.hu HETI POLLENJELENTES Február elején már szórták virágporaikat a mogyoró és az éger barkái. Az ezt követő 5 hétben a zord időjárás nagyon visszafogta e késő télen virágzásnak induló fák pollenszórását, amely csak a 11. hét végén szűnt meg. A múlt hét végén már elkezdődött az intenzív virágzás. A már emlí­tett mogyorón és égeren kívül (mindkettő virágporszemei allergé­nek!), a dísznövényként ültetett tiszafa, a szilfa és néhány korán vi­rágzásnak indult nyárfa virágporát rögzítettük. Az erre a hétre beígért jó idő bizonyára a egyéb fák virágzását is jótékonyan befolyásolja és a fentiek mellett néhány juhar-és fűzfavirágpor is szálldogál majd a le­vegőben. DR. JUHÁSZ MIKLÓS EUROREGIONÁLIS POLLENINFORMÁCIÓS SZOLGÁLAT H0R0SZK0P Qu KOS: Ezen a napon is szinte csak I saját magára, családjára és közeli barátaira számíthat. Ne bízzon meg kollé­gáiban! Viselkedjen udvariasan, kimérten és visszafogottan! BIKA: Ha még mindig reménykedik * I egy bizonyos üggyel kapcsolatban, ak­kor várnia kell! Tartsa fejben, hogy a türelem ró­zsátterem! Kitartása meghozhatja eredményét! fl^ IKREK: Levélben izgalmas híreket 1 kaphat. Egész napja feszültséggel teli az irománynak köszönhetően. Türelem, kedves Ikrek, estére minden letisztázódik! ^¿f RÁK: Reményei az égbe szöknek a reggel tökéletes indulását követően Azért ne legyen túlságosan bizakodó, mert később nagyot csalódhat Nézze reálisan a dolgokat! OROSZLÁN: Érdekes, ám kiismer­hetetlen ismerősétől meghívást kaphat. Ha nem tetszik a program, ne ígér­kezzen el! Később kellemetlen lehet szavá­nak visszavonása. SZŰZ: Rég várt változások köszönte­nek önre. Boldogan néz egy esetleges költözés elébe. Az új hely ugyanis szinte maga a paradicsom, nem beszélve a szomszédokról! /W\ i MÉRLEG: Szépítse ki otthonát! Egy wwl kiadós takarítást követően alakítsa át lakása stílusát! Vigyen bele több színt, vegyen új függönyöket és pár kiegészítőt! ] SKORPIÓ: Alkalmazkodni képte­ien szomszédjával meggyűlhet a baja. Emellett kollégái is kötözködő hangu­latban lehetnek. Adjon igazat másoknak, ne kösse az ebet a karóhoz! Jfc. NYILAS: Kerülje az édességeket, A» I rágcsálni valókat! Ne engedjen a kísértésnek, mert egészségének nem tesz jót a nassolás! Állítson össze egy ésszerű diétát! BAK: Bizonyára régóta áhítozik egy ^•U hosszú hétvége, egy kis szabadság után, amit kedvesével tölthet. Álma hamaro­san valóra válik! Addig is kitartás, kedves Bak! \ VÍZÖNTŐ: Érzelmi válságából csak 4flt I úgy lábalhat ki, ha pozitív gondola­tok keringenek fejében! Felejtse el problé­máit! Koncentráljon a szép és a jó dolgokra! HALAK: Ha van rá pénze, vásárol­^^íjon bútorokat, egy új hifitornyot! Ne szórja forintjait, de vegye meg, amikre már régóta vágyott! Este korán térjen nyugovóra! CSOROG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat N. Rácz Judit újságíróval, a Kapcsolatok oldal szerkesztőjével oszthatják meg, aki - hétfő­től péntekig - 9 és 12 óra között hívható a 06-20-9432-663-as mobiltele­fonszámon, amelyen SMS-üzeneteiket is fogadjuk. E-mailt a kapcsola­tok@delmagyar.hu címre küldhetnek. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve ta­lált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink hirdetésben tehetik közzé mondandójukat a 62/567-835-ös telefonszámon. KOCKAZATI POTLEK Értetlenül állunk a kockázati pótlék megvonásáról szóló döntés előtt, mert nem történt olyan intézkedés, amely ezt szükségessé tette volna, jelezte a szegedi klinikáról Z. P GARÁZDA FIATALOK G. I.-né szegedi olvasónk pana­szolta, hogy hétfőn este a sport­versenyről hazafelé tartó 15 éves fiától garázda fiatalkorúak elszed­ték a pénzét. Jó lenne több járőr. GARÁZSBOLTOK N. F.-né azt kifogásolta, hogy Szege­den néhány garázsbolt - az ünnep ellenére -15-én is nyitva tartott. ADÓSADÉL Többen reagáltak a Fidesz kritikus észrevételeire. Egyesek szerint az adósság nem teljes egészében a je­lenlegi kormány idején szaporo­dott fel. Sokan pedig azt szeret­nék, ha az eredményeket is a kriti­ka mellé „tennék" a szórólap ké­szítői. így az nagyon egyoldalúnak és kevéssé hitelesnek tűnik. BANKAUTOMATA F. György kifogásolja, hogy Szege­den a Kereszttöltés utca környé­kén nem tudott pénzhez jutni, mert a közeli bankautomata rossz volt. A Belvárosban is több helyen leszerelték az automatákat, pedig ma már az emberek többsége azok segítségével jut készpénzhez. SZIVÁRVÁNY V. E. Vásárhelyről azt a tapaszta­latát osztotta meg velünk, hogy a Szivárvány szakosított otthon­ban nem bánnak durván az ápol­takkal, akikkel szemben a ma­guk és környezetük védelmében van néha szükség bizonyos tiltó intézkedésekre. Olvasónk sze­rint rövid vizsgálódásra alapozva született meg az intézményt el­marasztaló vélemény. BELVÁROSI HÍD Sz. Gyula úgy véli, hogy a bicikli­szezon beindulása előtt meg kel­lene oldani a Belvárosi hídon a kerékpár-közlekedést. Az újsze­gedi szülők féltik gyermekeiket a szinte állandóan meglévő bal­esetveszélyes helyzetektől. SERTÉSTARTÁS Szegeden a Műhely utca lakói nevében panaszolta olvasónk, hogy az egyik háznál több sertést nevelnek, és azok elviselhetetlen bűze megkeseríti életüket, pedig talán az ő jogaikat is tiszteletben kellene tartani, véli B. I. PANNON rrrrr p,z élvonal. GSM MEGJÖTTÜNK SZEGED BALOGH MATE Március 15., 13 óra 10 perc, 3960 g. Sz.: Krisztin Mónika és Balogh Tibor (Szeged). FARKASÁKOS Március 14., 7 óra 50 perc, 3580 g. Sz.: dr. Vámos Dóra és Farkas Attila (Szeged). . SZALAIADÉL Március 15., 14 óra 30 _perc, 3690 g. Sz.: Tombácz Erika és Szalai Ákos (Szeged). PALÁGYI ANNA Március 15., 18 óra 58 perc, 3550 g. Sz.: Turzó Ágnes és Palágyi Zoltán (Szeged). ÁSÓS DÁNIEL Március 15., 16 óra 20 perc, 3780 g. Sz.: Rziha Éva és Ásós Csaba (Szatymaz). BOGDÁN BENCE Március 16., 3 óra 18 perc, 3210 g. Sz.: Ka­tona Krisztina és Bogdán Tamás (Algyő). MAKÓ LUNCZ LEVENTE Március 12., 11 óra 50 perc, 3400 g. Sz.: Rózsás Erika és Luncz László (Magyarcsa­nád). SACEANU DZSENIFER Március 12., 12 óra 0 perc, 2600 g. Sz.: Varga Szilvia Angéla és Saceanu Sorin Krisztián (Makó). BÁLINT BENCE DÁNIEL Március 12., 17 óra 0 perc, 2850 g. Sz.: Nagy Zsuzsanna és Bálint Zoltán (Makó). NAGY PETRA Március 13., 23 óra 30 perc, 2850 g. Sz.: Szabó Erzsébet és Na© Róbert (Makó). FEJES KRISTÓF DÁNIEL Március 14., 3 óra 20 perc, 2400 g. Sz.: Maczelka Tünde és Fejes Bence (Marosle­le). KELEMEN PETRA Március 15., 16 óra 15 perc, 3450 g. Sz.: Bihari Petra és Kelemen Sándor (Makó). SZENTES MIKLÓS VANESSZA Március 11., 4 óra 15 perc, 31Z0 g. Sz.: Ba­ráth Melinda és Miklós János (Derekegy­ház). DÖME MÁRIÓ Március 11., 14 óra 0 perc, 2780 g. Sz.: Se­bők Gyöngyi és Döme Géza (Fábiánsebes­tyén). SZABÓ ÁKOS ZSOLT Március 11., 15 óra 20 perc, 3420 g. Sz.: Sándor Márta és Szabó László (Szentes). SZEBEGYINSZKI DORINA Március 12., 11 óra 22 perc, 3030 g. Sz.: Kanász-Szabó Barbara és Szebegyinszki Tamás (Szentes). TERNAIADÉL Március 12., 17 óra 45 perc, 3690 g. Sz.: Fodor Marianna és Ternai László (Szentes). BÁLINT BARBARA Március 12., 20 óra 5 perc, 2610 g. Sz.: Pintér Rita és Bálint Csaba (Csongrád). SZŐKE NOÉMI JANKA Március 13., 9 óra 20 perc, 3320 g. Sz.: Gyetvai Melinda és Szőke János (Na©má­gocs). DANCSIK FANNI Március 13., 10 óra 35 perc, 3910 g. Sz.: Simon Ildikó és Dancsik János (Szegvár). Gratulálunk! ORVOSI ÜGYELETEK BALESETI, SEBESZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) ve­szi fel, sebészeti (nem baleseti!!) felvételi ügyeletet a sebészeti klinika, Pécsi u. 4., urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház tart. A balesetet szenvedett ©erekeket a II. kór­ház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti ©ermekbetegeket a sebészeti kli­nikán látják el. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig; szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Telefonszáma: 62/474-374 va© 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 16-tól másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti na­pokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Telefonszám: 62/474-374 va© 104. SZEMÉSZETI ÜGYELET A szemészeti klinikán kizárólag sürgős esetben, Pécsi u. 4. s. o. s. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT A telefonszám díjmentesen hívható a me©e egész területéről: 06-80-820-111 és (nem díjmentes) 62/548-294. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT VÁSÁRHELYEN A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 óráig: 62/249-529. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT MAKÓN A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 óráig: 62/212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó Gyógyszertár, Szeged, Klauzál tér 3., este 10-től reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! Tel.: 62/547-174

Next

/
Thumbnails
Contents