Délmagyarország, 2004. március (94. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-17 / 64. szám
•¡éivynöM igöiŰYBQBsaiO sA 9vlöiöí IcdevnErnoilé • BELFOLD - KÜLFÖLD PENTEK, 2004. MÁRCIUS 17. Az al-Kaida a spanyol tragédia gyanúsítottja A spanyol rendőrség hat marokkóit gyanúsít a múlt heti madridi robbantásos merényletsorozat gyakorlati végrehajtásával. madrid, new york, tikrít (mti) Öten közülük szökésben vannak, a hatodikat, Dzsamal Zugamot szombaton őrizetbe vették jelentette kedden az El País. Az öt szökésben levő gyanúsított nevét nem közölte a spanyol lap. A cikk szerint a merényletsorozat két túlélője azonosította Zugamot; c két szemtanú közölte a nyomozókkal, hogy látta a vonaton a gyanús személyt a robbanások előtt. Az El País tudomása szerint a nyomozók hitelesnek találják azt a videokazettát, amelyen egy ismeretlen az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet nevében vállalta a múlt héten elkövetett, 200 halálos áldozatot követelő merényletsorozatot. Azt azonban nem tudják, ki a videofelvételen látható személy. Magyarázkodó levelet intézett Spanyolország hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsához, amiért a múlt heti madridi vasúti merényletek után villámgyorsan elítéltette a testülettel a baszk szeparatista ETA terrorszervezetet. Madrid egyúttal hivatalosan jelezte, hogy immár külföldi állampolgárok után is nyomoz a 200 halálos áldozattal járt robbantások ügyében. A testülethez most intézett levélben Madrid kifejtette, hogy akkor határozott meggyőződése volt az ETA felelőssége, azóta azonban új elemek kerültek napvilágra a nyomozásban, és ezek nyomán más hipotézisek is felmerültek az elkövetőket illetően. • Valószínűleg nem okoz különösebb gondot a koalíció hadereje számára, ha a spanyol csapatok távoznak Irakból - szögezte le kedden az arab országban állomásozó amerikai csapatok parancsnoka. Ricardo Sanchez kifejtette azt is, hogy szerinte a spanyol döntés még nem végleges, de ha bizonyossá válik is, a koalíció alkalmazkodni tud az új helyzethez. Jósé Luis Rodríguez Zapatero, a választásokon győztes spanyol szocialisták vezére hétfőn egy rádiónyilatkozatban leszögezte: „nyilvánvaló", hogy Madrid június 30-ig kivonja katonáit Irakból. Az olasz csapatok folytatják iraki missziójukat, a kormány nem változtat politikáján a spanyol választások eredményei és a madridi merényletek hatására - szögezte le Franco Frattini olasz külügyminiszter. Az Égis és a Richter Gedeon nem írja alá Gyógyszer és háború budapest (mti) Az Égis Rt. számára elfogadhatatlan a kormánynak a gyógyszerárak mérséklésére tett javaslata, ezért a társaság nem írja alá a javasolt szerződést - közölte Menthy Mariann, az Égis kommunikációs osztályvezetője. Hozzátette: a kormány feltételei péntek óta változatlanok, így az Égis álláspontjában sincs változás. A kormány által javasolt szerződés szerint a gyógyszergyártóknak a támogatott készítmények árbevételének 15 százalékát kellene befizetniük az Országos Egészségbiztosító (OEP) kasszájába. A tárca korábbi tájékoztatása szerint a mintegy 180 gyártó közül 50 vállalat nyilatkozott álláspontjáról péntek estig. A Richter Gedeon Rt. kedden közleményben tudatta, hogy nem írja alá a megállapodást. A kormány április elsejétől 15 százalékkal csökkentett hatósági árakat vezet be azon gyógyszergyártók termékeire, amelyekkel nem sikerült megállapodni. E gyógyszercégek árait a kormány 180 napra befagyasztja. A humanitárius szolgálatot teljesítő katonáink Irakban maradnak Láthatóbb lesz a rendőrség Magyarországon nincs terrorveszély. Az illetékesek fokozzák a biztonsági szolgálatok felkészültségét. Szigorúbb lesz a magyar határőrizet. budapest (mti) Közvetlen terrorveszélyről nincsenek információk, de a kormány szerint határozott biztonsági intézkedésekre van szükség - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök egy keddi budapesti sajtótájékoztatón, újságírói kérdésre válaszolva. A miniszterelnök részt vett a nemzetbiztonsági kabinet ülésén, hogy tájékozódjon a titkosszolgálatok ezzel kapcsolatos tevékenységéről. Medgyessy Péter elmondta: szükséges a rendőrség jelenlétének erősítése bizonyos pontokon, a belépés megszigorítása a határállomásokon, illetve a nemzetközi együttműködés javítása a titkosszolgálatok között. Egy másik újságírói kérdés arra vonatkozott, hogy a spanyol katonákhoz hasonlóan a magyar katonákat is hazarendelik-e Irakból. A miniszterelnök közölte: a magyar katonák nem kormányzati, hanem parlamenti döntés alapján, humanitárius szolgálatot teljesítenek. Létszámuk is jóval kisebb, mint a spanyol erőké, akiknek kint-tartózkodása katonai természetű. A terrorizmus megelőzése továbbra is fontos, és a magyar katonák elvégzik feladataikat. • Fokozzák a biztonsági szolgálatok készültségét, bár Magyarországot nem fenyegeti közvetlen terrorveszély - jelentette be a honvédelmi miniszter a nemzetbiztonsági kabinet keddi ülése után. „A látható rendőrségünk még láthatóbb lesz, tömegközlekedési eszközökön, beleértve a metrót is, különböző áruházakban, különböző szállodákban és általában az utcán" - mondta Juhász Ferenc. Hozzátette: szigorúbb lesz a magyar határőrizet is „különös tekintettel azokra az országokra, ahol és ahonnan általában a terrorcselekményekkel gyanúsított emberek mozognak, illetve mozoghatnak". Magyarországon nem kell félni közvetlen terrorcselekmény'től, „veszélyeztetettségünk az elmúlt időszakban közvetve növekedett, de messze alul marad a nyugat-európai országok veszélyeztetettségén" - mondta. Juhász kijelentette: az Irakban szolgáló magyar kontingensre szükség van és „semmi nem veszélyezteti komolyabban" az iraki szerepvállalást. Juhász Ferenc a nemzetbiztonsági kabinet ülése után a biztonsági intézkedésekről beszélt MTI Telefotó: Soós Lajos Magyar aranyvonat miami, washington (mti) Az amerikai igazságügyi tárca mereven elzárkózott attól, hogy peren kívüli egyezséget kössön a kárvallottakkal, a holokauszt túlélőivel és leszármazottaikkal a magyar zsidók elkobzott javait a II. világháború végén Németországba szállító aranyvonat ügyében. A múlt ősszel az amerikai kongresszus több demokrata párti tagja is bírálta az igazságügyi tárca halogató taktikáját. Az aranyvonatról eltűnt javak ügyében 2001 májusában indítottak pert a panaszosok, a holokauszt USA-ban elő túlélői és örököseik egy miami bíróságán. A kereset követelése az, hogy ismerjék el a jogtalanságot és adjanak számot: mi történt a javakkal, de kártérítési igényt is tartalmaz. Az országgyűlés a pénzügyőrség feladatairól Szigorú vámtörvény budapest (mti) Az országgyűlés elfogadta a vámés pénzügyőrségről szóló törvényjavaslatot kedden, a kétharmados többséget igénylő, a kényszerítő intézkedések alkalmazására, illetve a titkos információgyűjtésre vonatkozó rendelkezések azonban nem kapták meg a szükséges szavazatszámot. Az európai uniós csatlakozás időpontjában hatályba lépő törvény szerint hangsúlyosabbá válik a vám- és pénzügyőrség gazdaságvédelmi, vám- és jövedéki feladata, kiegészül fogyasztóvédelmi funkciókkal. A vám- és pénzügyőrség az új törvény értelmében a pénzügyminiszter irányítása és felügyelete alatt álló fegyveres rendvédelmi, államigazgatási, önálló jogi személyiséggel, országos hatáskörrel rendelkező, önállóan gazdálkodó központi költségvetési szerv lesz. • Az országgyűlés létszámának csökkentésére tett fideszes határozati javaslat sürgős tárgyalásáról döntő szavazás színvallásra késztette a szocialistákat mondta Répássy Róbert. „A szavazás színvallásra kényszerítette a szocialista pártot is, és nemmel szavaztak. A bizottságokban támogatták, ez nem jelenti azt, hogy a parlamentben is támogatják. Most kiderült, hogy nem támogatják a parlamentben" - közölte a képviselő, aki frakciótársaival, Kósa Lajossal és Salamon Lászlóval terjesztette be a javaslatot. Répássy azt mondta: „a javaslat arról a kezdeményezésről szól, amelyet Medgyessy Péter is felvetett, ezért nem értjük, miért szavazott nemmel az MSZP." Vonalvégi telefonadó fenyeget? budapest (mti) Rogán Antal (Fidesz) szerint a kormány telefonadó bevezetését tervezi, az egyes pénzügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosítására irányuló országgyűlési előterjesztés keretében. Ezt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján közölte a fideszes képviselő. „Telefonadót vezet be a kormány mégpedig úgy, hogy a vállalkozásoknak minden előfizetés után fizetniük kell, vagy háromezer forintos átalányt, vagy a telefonköltségként kifizetett összeg ötven százalékát" mondta Rogán Antal. A képviselő hozzátette, hogy pártja, a Fidesz jelen formájában az előterjesztést nem támogatja. RÖVIDEN KILENC JARMU ÜTKÖZÖTT Ketten súlyos, hárman pedig könnyebb sérülést szenvedtek az 5l-es főúton, Sükösd térségében, ahol kilenc jármű ütközött. A sűrű ködben egy kisteherautó okozta a balesetet, amikor az előtte haladó két személygépkocsinak nekiment. TERROR HÁZA Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója első ízben tett látogatást a budapesti Terror Háza Múzeumban kedden, s benyomásairólelmondta, az intézmény „abszolút modern, nagyon látványos, sokoldalú kiállításokat mutat be". KITÜNTETTÉK ORBÁNT Mérite Europécn-díjat kapott Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kedden. Az elismerést a magyarországi látogatáson tartózkodó Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament néppárti frakcióvezetője és Ursula Braun-Moser, a díjat odaítélő alapítvány elnöke adta át Budapesten. Az elismerést mint elhangzott - olyan politikusoknak ítélik oda, akik sokat tettek és tesznek Európáért. Orbán Viktor a díjat azzal vette át, hogy az minden magyarnak és Magyarországnak szól. Harminckét áldozat Az M5-ÖS és a C típusú ellenőrzés budapest (mti) Egy lakóházban történt valószínű gázrobbanás harminckét ember halálát okozta a keddre virradó éjszakán az oroszországi Arhangclszkbcn. Ötven ember lehet a leomlott épület romjai alatt. A lakók többségét álmában érte a robbanás a Fehér-tenger partján fekvő kikötővárosban MTI Telefutó/AP/Alekszej Lipnyickij A vizsgálóbizottságok ellehetetlenítésével vádolta az MSZP-t a fideszes Vidoven Árpád az országgyűlés ügyrendi bizottságában. A nagyobbik kormánypárt képviselője visszautasította a vádakat. Az M5-ös vizsgálóbizottság munkájának ellehetetleníté-. sére irányul az a megszavazott szocialista módosító indítvány, amely C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzést írna elő a létrejövő testület tagjai számára - mondta Vidoven Árpád. Az ülésen a Márton Attila (Fidesz) által kezdeményezett, az M5-ös autópálya kivásárlásának részleteit tisztázó testület (elállításáról szóló határozati javaslathoz beérkezett módosító indítványokról szavaztak. Márton Attila felesleges szigorításnak tartja a módosítást. A szocialista Avarkeszi Dezső viszszautasította a vizsgálóbizottság munkájának megakadályozására vonatkozó vádakat és elmondta, hogy a C típusú ellenőrzést a testület megalakulása előtt be lehet szerezni. Noha az országra nézve károsnak tartják az M5-ös kivásárlásának részleteit vizsgáló bizottság létrehozását, támogatni fogják a testület megalakulását. ARVERESI HIRDETMENY IKV RT. INCAIUNKUE1Ö ÉJ VMrVOXCA/DÁI HODÓ RI. Az IKV Rt. árverésre hirdeti meg a SZEGED III. ker., MÓRA utca 21. faliszámú, 25085/1/A/9. helyrajzi szám alatti, 1349 m2-es tömbbelsőt 10 000 000 Ft + áfa kikiáltási áron. Az ingatlan nem közművesített. A hatályos szabályozási terv a szóban forgó ingatlant is magába foglaló területet a következq jelű zónába sorolja: Lk 2.1.5.6.6.5. Árverési hirdetmény ügyfélszolgálatunkon átvehető. Árverezni személyesen vagy meghatalmazott (közokirat, teljes bizonyító erejű magánokirat, ügyvédi meghatalmazás) útján lehet. Az árverésen az vehet részt, aki az induló ár 10%-át letéti díjként legkésőbb az árverés megkezdéséig - az IKV Rt. pénztárába befizeti. A licitálás az induló ár 5%-ának megfelelő licitlépcsőkkel történik. A nyertes licitálóval árverési tárgyalást kiíró a nyilvános árverést követő 15 napon belül köteles adásvételi szerződést kötni, amely időpontban leendő árverési vevő vállalja az árverésen kialakult vételár egy összegben történő megfizetését, és tudomásul veszi, hogy a szerződéskötésre meghatározott időpontban történő megjelenésnek elmulasztása esetén a letéti díjat elveszíti. Az árverési tárgyalás helye: IKV Rt. (Szeged, Dáni u. 14-16.) Az árverési tárgyalás időpontja: 2004. április 5-én, 9.00 órakor Érdeklődni: IKV Rt. (Szeged, Dáni u. 14-16., 62/553-682; weboldal: www.ikv.hu; e-mail: ikv@ikv.hu) Ügyfélfogadás: hétfő, kedd, csütörtök: 8.00-11.00, 13.00-15.30 óráig; szerda: 8.00-11.00, 13.00-17.00 óráig; 3 péntek: 8.00-12.00 óráig. Főszerkesztő: SZfcTEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ÓRFl FERENC • Szerkesztők KOVÁCS ANDRÁS, SZAVAY ISTVÁN, V FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT (fotő), OLÁH ZOLTÁN (hír és információ), SÜLI IÓZSEF (sport) • Délvilág szerkesztőségvezetőt ÚJSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www delnragy.it hu •E-mail szerkesztőségin delmagyar.szeged hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. TEl./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u 8. Tel 63/401-024 Tel./fax 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel /fax: 63/481-010. • KIAD(A ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkársági fax: 62/442-9.68 »Hirdetési Igazgató: SZABÓ PÉTER Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885 • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Tkrjcsztcsi vezető: KÖTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetést dl) egy hónapra 1.165 Ft (Délmagyarországi, 1255 Ft (Délvilág) »Árus terjesztés: Délhír Rt. • 1SSN0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilági »A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.