Délmagyarország, 2004. március (94. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-10 / 59. szám
16 • MOZ A I K * SZERDA, 2004. MÁRCIUS 10. Tematizálni SZÍV ERNÓ Van egy új keletű szó, melyet előszeretettel alkalmaznak politológusok, közírók, és súlyos tekintetű helyettes-államtitkárok. Ez a szó pedig: tematizálás. A kifejezés azt jelenti, hogy a politikusok igyekeznek néhány nagy téma köré csoportosítani a közbeszéd ilyen és olyan megnyilvánulásait, vagyis az a cél, hogy az emberek ne arról beszéljenek és vitatkozzanak, ami a számukra fontos és szükséges, hanem arról, ami a politikusok számára kedvező, üdvözítő. Néhány éve még vadul politizált egy kövér és mérsékelten ravasz ügyvéd, neki például szinte már mindegy volt, mit suttognak vagy kiáltoznak róla, az ő temetizálásának alapelve az volt, hogy akárhogyan is, de legyen ő a drámai főszereplő, szidhatják és gyalázhatják is, mint a bokrot, mert akit sokat szapulnak, az fontos és komoly ember látszatát kelti. Vagy a miniszterelnök kitalálja, hogy ezentúl közvetlen népszavazással válasszuk meg a magyar henteseket, nyilván nem hiszi 6 se kivitelezhetőnek a dolgot, viszont a hentesekről meg róla beszél a nép hetekig, és nem a hús árán csodálkozik. A politikusok persze azt hiszik, a tematizálás rafinált, s nem kevésbé üdvözítő eljárását ők találták ki, és ők is alkalmazzák először a világtörténelemben. Ez azonban nem így van. A tematizálás archaikus női eljárás, pontosabban, amióta nő van, azóta van tematizálás, s mivel nő hamarabb volt, mint politikus. Történt pedig, hogy egy fiatal és csinos bölcsészlány reggel megjelent a bölcsészkar épületében. Szemináriumra jött, mint rendesen. Es persze a szokásos kép fogadta. Hulló vakolat, lehasznált padok, krétahiány, penészfoltos menynyezet és a kamaszkort tragikus teherként még magukkal vonszoló bölcsészfiúk. Kint az utcán havas eső esett. A portás ma is mogorva volt, cirmos kislábasból kanalazta a reggelijét, a hideg lábszárpörköltet. Amikor a lány megjelent a bölcsészkar óvatosan fűtött épületében, egy ifjú docens haladt el mellette, hóna alatt a Seneca-öszszes. Egyébként nincs vigasz, de erről majd máskor. A docens ránézett a lányra, és hirtelen azt gondolta, lehet, hogy túlzás a dolog, de mindig is voltak a történelemben úttörők, vakmerők és olyan elmék, akik meghaladták a korukat. Es ez a lány nyilván ilyen szimbolikus fáklya, úgy lehet, a tavasz hírnöke. De alighogy elgondolta ezt a dolgot a docens, politikailag aktív bölcsészfiú lépett a lányhoz, és azt mondta neki, erotikailag teljesen inkorrekt a viselkedése, ebben a kizsarolt országban ugyan szabad ruhaviselés van, valóban nem Koreában élünk, de ami sok, az már sok. Lehet, hogy a kibucok világában lehet így öltözködni, de ma Magyarországon nemcsak hogy nem ajánlatos, de káros is. Nem érzi, kérdezte végül az ifjú bölcsészfiú, hogy ilyen kihívó öltözködéssel, ő, a lány, mint agresszív kisebbség, terrorizálja a szelíd, megértő és toleráns többséget. A lány elmosolyodott, megsimogatta a kipirult fiú arcát, majd, na pá, kis nemzetvédőm leheléssel tovalibegett a kávéautomata felé. Nos, áruljuk el végre, a latyakos, hideg időjárás ellenére a bölcsészlány miniszoknyában látogatott az egyetemre. Lehet, hogy fázott, de szép volt, kívánatos, és feltűnő. És tegyük hozzá, jó lába volt, arányos méretek, valamint ezekkel a lábakkal szépen is tudott menni. Ismerünk nőket, akiknek jó lába van, mégis úgy közlekednek, mint a teve. Ahogy a lány végighaladt a bölcsészkar folyosóján, a társnői összevitatkoztak. Néhányan leszólták, mások igazat adtak neki. Találkozott a tanszékvezetővel, egy Európa-híres filozófus professzorral. Elbeszélgettek Kantról. És így tovább. Aznap délelőtt a lányról szólt a bölcsészkar. A harisnyájáról, a bokájáról, térdéről és vádlijáról. Ebédnél a lány rámosolygott a barátnőjére. Figyelj, inkább a lábamról beszéljenek, mint erről, mondta, és az arcára mutatott. És tényleg. Iszonyatosan nagy, ronda herpesz terpeszkedett az ajkain. Szerencsefi PÁRIZS, RIÓJA (MTI/AFP) Egy spanyol alkalmazott ütötte meg a francia-angol-spanyol Euró Millions (Eurómilliók] lottójáték főnyereményét, a 20 millió eurós jackpotot. Spanyolországban még soha senki nem nyert ekkora összeget lottón. A szerencse fia egy 42 éves, nőtlen konzervgyári alkalmazott, aki a Spanyolország északi részén fekvő Riójában töltötte ki a szelvényt. ETTERMIZSEBES Szegeden, az egyik Kossuth Lajos sugárúti étteremben egy szegedi nő székre akasztott kabátja zsebéből emelte ki ismeretlen tettes az asszony mobiltelefonját. A kár mintegy 30 ezer forint. IRODÁBA LÁTOGATOTT Egy Szeged belvárosában lévő munkahelyen senki nem tartózkodott a helyiségben, ezt kihasználta egy settenkedő tolvaj, aki az ott lévő kabát zsebéből magához vette egy szegedi férfi pénztárcáját, irataival együtt. VIZET TISZTÍT A TOLVAJ Szegeden, egy Gyálaréti úti házba tört be valaki, aki a verandán hagyott víztisztító berendezést, létrát, valamint hólapátot vette magához. A sértett, amikor reggel kilépett a verandára, a holmiknak csak hűlt helyét találta. A kár mintegy 60 ezer forint. A NAP VICCE Németh György karikatúrája A bosszús Kiss mondja a Brüszszelben állást kapó Szabóról: - Pedig olyan hülye, hogy a rövidnadrágot is ki térdeli! ISTEN ELTESSE! ILDIKÓ Ildikó germán eredetű, a Krimhilda rövidített becézéséből önállósult. Attila hun király második feleségét hívták így. Apjok Ildikó tizenhétszeres magyar síbajnok viseli ezt a nevet. Rejtő Ildikó tizenhétszeres magyar bajnok vívónő, aki öt vb-aranyat, hét ezüstöt és három bronzérmet szerzett; az 1964-es olimpián mind egyéniben, mind csapatversenyben aranyérmet nyert; abban az évben Magyarországon az Év sportolójává választották. Egyéb névnap: Atos, Ede, Édua, Emánuel, Emil, Etele, Ipoly, Itala, Kamilla, Kán, Kolos, Melitta, Teofil, Valér. Afrikából hoztuk REJTVÉNYÜNK [' 2 ' i f f t hf f vízszintes 1., ^— HBE' —^TmJ* függőleges 1. és Hj 9. számú soraiban egy Afrikából származó közmondás olvasható. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. Zárt betűk: H, S, E. 6. Ica másként. 10. Alattomos 11. Mentés szava a számítógépen. 13. Díszítőeleme. 14. A gallium kémiai jele. 15. Mohón fogyasztják. 17. Híres magyar építész. 19. Régi török főhivatalnokok. 20. Sikeres a végén! 21. Az ezüst vegyjele. 23. Régi orosz motorkerékpár. 24. Község Győr közelében. 25. Évszakok. 27/a. Megtörtént dolgot. 29. Szomszéd ország miniszterelnöke. 31. Futballklub röviden. 32. Újszerű gondolata. 33. Hajlíthatatlan. 35. Vág egy darabot. 37. Rózsában van! 38. Beismer az elején! 41. Szópótlék. 42. Építőanyag. 44. Angol énekes (John). 46. Itatja az egereket. 48. Láz. 50. Gyakori mesehős. FÜGGŐLEGES: 1. A megfejtés második sora. Zárt betűk: H. G, R. N. 2. Damaszkuszi. 3. Naptári egység. 4. Praktikus ruhadísz. 5. Rosseb népies jelzője. 6. Pélig! 7. Téli horgászásra szolgál. 8. Kiváltó tényező. 9. A megfejtés harmadik sora. Zárt betűk: Á, B. 12. Földbe rejtsem vajon? 15.16. Sorszámnevek végződése. 18. Enyhül a szorítása. 20. Ízesített. 22. Retorta. 24. Korábban használt altatószer. 26. Kurta szent. 27. Melyik személyt? 28. Eme. 30. Alig hallható zaj. 34. Bonni 11.36. Szám latinul. 39. Alapvető tétel. 40. Olaszország röviden. 41. Szájrész. 43. Helyhatározó szó. 45. Oggi fele! 47. Európai nép. 49. Csont latinul. KEDDI rejtvényünk megfejtése: Mielőtt elkezdeném a beszédemet, mondanék valamit. Per tapogatás miatt CZESTOCHOVA (MTI) Tapogatási ügyben fordul a strasbourgi Emberi Jogok Bíróságához egy lengyel tolmácsnő, ha a lengyel igazságszolgáltatás vonakodik elégtételt adni neki a szexuális zaklatás miatt. Ewelina R. feljelentést tett amiatt, hogy egy németországi hivatalos út alkalmával a czestochowai járási elöljáró és annak helyettese egyértelmű ajánlatokat tettek neki, sőt meg is tapogatták. BizonyítékOrvosi hiba: elzárás LE0BEN (MTI) Huszonegy havi elzárásra ítéltek Ausztriában egy nőgyógyászt, mert gondatlansága miatt meghalt egy páciense, s azt is a számlájára írták, hogy három másik nőnek „tudatosan testi károsodást" okozott. A 62 esztendős nőgyógyászt a felső-stájerországi Leoben bírósága találta bűnösnek, s a még nem jogerős ítgltj^í''keafite a nőt 1998 és 2000 köalapján az orvosnak 6 hóryipiöt „•ffott/^'s kiegészítő vizsgálatokat börtönben kell ülnie, továbtyjjl 5 J jjStm hti elő. A páciens 2002-ben hónap letöltését pedig feltetek- tjpéhyákban elhunyt. Az Országgyűlési Könyvtár áUcraányáfcói torölve A tavasz még várat magára Készítette Nagyrészt borult idő várba tó, de időnként már felszakadozhat a felhőzet és a nap is előbukkan majd. Eleinte havas eső, esőmég előfordulhat. Délután 2,5fokvalószínű. Szeged 3° Mórahalom cCi 3° Hód mezővásárhely 4° Mindszent 4° Szentes 4' Békésosaba Ö 5° Makó Ö 4° Szolnok Ö 4* Csongrád Ö 4° Kecskemét Ö 3° Kistelek Ö 4° Orosháza Ö 4° További kilátások A kővetkező napokban lassű, fokozatos enyhülésre számíthatunk. Eleinte még sok lesz a felhő, és helyenként kialakulhat kisebb havazás, havas eső, eső, majd egyre több napsütésre van kilátás. A hét végére időjárás unk visszetér eredeti medrébe. Csütörtök Max: 5 Mbi>2° Zápor Péntek Szombat cCb Max:8 min:0° Felhős Max:ll° Mbi:(P Változó Vasárnap Max: 12 Mbi:-r Vízállás: A Tisza Szegednél 383 cm (hőfoka 2,0 C°), Csongrádnál 363 cm, Mindszentnél 399 cm. A Maros Makónál 42 cm. A Nap kel: 6.07, nyugszik: 17.43, Hold kel: 22.14, nyugszik: 7.42 Skoda az IKESZ-től az autózás nagymesterétől! Műszaki vizsga, zöldkártya, eredetiség vizsgálat, általános szerviz már több mint ¡0 éve az Izabella híd lábánál. IKESZ Autócentrum 6/24 Szeged. Kossuth L. Sgl 112. Tdeltn 62/471 242 Nem fogható hadra NICOSIA (MTI/AFP) Panaszt tett a hadsereg ellen egy fiatal ciprusi nő, mert az lefegyverzi szerelmesét - az ágyban. A hölgy amiatt panaszkodott, hogy katonai szolgálatát teljesítő szerelmese a hétvégi kimenőkön rendre olyan kimerülten érkezik hozzá, hogy semmi kedve nem marad a szerelemre: mihelyt lefekszik, már el is alszik az ágyban. A hadügyminisztérium szóvivője szerint a panaszt kivizsgálják, de nem tekintik a legsürgősebbnek. ként egy hangfelvételt is bemutatott, amely a járási elöljáróval készült beszélgetését rögzíti. Az alperesek tagadnak, szerintük a nő bosszúhadjáratot folytat ellenük. A bíróság végeredményben nekik adott igazat, amikor úgy ítélt, hogy nem számít szexuális zaklatásnak az, ha „egy nő nyakát valaki megcsókolja, a nőt magához szorítja, még az sem, ha szoknyáján keresztül szeméremtestét megérinti", és ezzel lezárta az ügyet. sen szabták ki rá. Több mint 20 esetben vizsgálódtak az osztrák igazságügyi szervek az üggyel kapcsolatban, s végül 4 olyan esetet találtak, amelyek alapján bíróság elé állították az orvost. Az orvos szakértői vélemény szerint a doktort felelősség terheli egy asszony haláláért, aki altesti fájdalmakkal fordult hozzá. A nőgyógyász antibiotikumokkal Tavaszi éksztrakció a BÁV üzleteiben! Szeged, Dugonics tér IJ. 62/552-396