Délmagyarország, 2004. március (94. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-01 / 51. szám
II. » A DÉL S PORTJA • HÉTFŐ, 2004. MÁRCIUS 1. Csapatban a második helyen végzett Csongrád megye Szegedi diákelsőségek A fiatalok a diákolimpiai döntőben nagy küzdelmet vívtak egymással Fotó: Schmidt Andrea GYORSKORCSOLYA Péntektől vasárnapig a szegedi műjégpálya adott otthont a gyorskorcsolyások országos diákolimpiai döntőjének. A Csongrád megyeiek remekül szerepeltek (8 arany-, 7 ezüst-, 6 bronzérem), a csapatversenyt a második helyen zárták. Szeged immár másodszor - először 1997-ben - rendezhette meg a gyorskorcsolyások országos diákolimpiai döntőjét, melyen péntektől vasárnapig tíz megye 181 ifjú sportolója küzdött a helyezésekért. A házigazdák - a Szeged Városi Sportigazgatóság, a Csongrád megyei Diáksport-szövetség és a Szegedi Korcsolyázó Egyesület - kitettek magukért, a vendégekiek nem lehetett okuk panaszra. Akárcsak Szabó Krisztián edzőnek a tanítványaira, hiszen a három nap során Csongrád megye és iskoláik (rókusi, alsóvárosi, Fekete, Madách, Pallavicini) képviseletében 8 arany-, 7 ezüst- és 6 bronzérmet szereztek úgy, hogy a felsőbb korcsoportokban (V. és VI.) nem tudott elég versenyzőt indítani. A tizennyolc fős csapat a pontversenyt Komárom-Esztergom megye mögött a második helyen zárta. - Ez az eddigi legjobb helyezésünk - mondta a fiatal szakember tavaly a negyedik helyen végeztünk. Ez különösen úgy dicséretes, hogy az idősebbeknél nem nagyon volt indulónk, de két-három esztendő múlva ezekbe, az ötödik és hatodik korcsoportba is „beleöregszünk". Titkon reménykedtem a dobogós helyezésben, de az ezüstös pozícióról álmodni sem mertem... Boldog és elégedett vagyok az elért eredményekkel. Papírforma szerint két év múlva már az élen végezhetünk - de ezt nem akarom elkiabálni. A sulikon kívül illik megemlíteni az egyesületeket is: három versenyző kivételével mindenki a Szegedi Korcsolyázó Egyesületben sportol, Bosnyák Martin és Ódry Tamás a Tisza Volán SC jégkorongosa (edző: Kalocsa László), Kéri Eszter pedig a Tornádó SE-ben ismerkedett meg a gyorskorcsolyázás alapjaival. Eredmények: Egyéni. I. korcsoport (333 és 222 méteres táv), fiúk: Kovács Dániel mindkét távon 1., Bosnyák Martin mindkét távon 2.; lányok: Sasvári Tamara a hoszszabb távon 1., a rövidebben 2., Kónya Zsófia 2. és 3. II. korcsoport (400 és 222 m), fiúk: Ódry Tamás a hosszabb távon 3., a rövidebb távon 1.; lányok: Csala Nikolett 1. és 4. III. korcsoport (500 és 333 m), fiúk: Dobay Péter a hosszabb távon 1., a rövidebb távon 2.; lányok: Gonda Lujza 2. és 3., Sasvári Annabella a rövidebb távon 4. IV korcsoport (500 és 333 m), lányok: Kalapács Anett a hosszabb távon 3., a rövidebb távon 6., Kéri Eszter 6. és 3. V. korcsoport, (500 és 400 m), lányok: Szalóky fenni a hosszabb távon 1., a rövidebb távon 6. Váltók. I. és II. korcsoport, fiúk: 2. Csongrád megye (Kovács, Bosnyák, Ódry, Fürtön Ádám); lányok: 1. Csongrád megye (Sasvári T., Kónya, Csala, Bartucz Mónika). III. és IV. korcsoport, lányok: 3. Csongrád megye (Gonda, Sasvári A., Kalapács, Kéri). Csapatverseny: 1. Komárom-Esztergom megye 143, 2. Csongrád megye 127, 3. Baranya megye 116 ponttal IMRE PÉTER Esélytelen volt a Kosársuli KOSARLABDA Az elmúlt hetekben az alaposan megerősödött Baja együttese magabiztos győzelmet aratott a Vásárhelyi Kosársuli az ellen a férfi kosárlabda NB I B csoportban. BAJA-VÁSÁRHELYI KOSÁRSULI 102-78 (26-17, 23-27, 27-17, 26-17 / NB I B csoportos férfimérkőzés, Baja, 200 néző. Vezette: Farkas, Maár. Kosársuli: Elek (2), MOLNÁR (25/6), Bere (8), K0VÁTS (16), Kukla (10). Cserék: Böszörményi (4), Tigyi (6), Czibere (7). Edző: Molnár Csaba, dr. Elek András. Nem bíztak semmit a véletlenre a táblázat utolsó helyén szerénykedő bajai csapat vezetői, hiszen az elmúlt hetekben három játékost igazoltak az A csoportos Pécsből. Egy ponterős irányítót, Ságit, egy biztos kezű bedobót, Hegedűst, és egy magas centert, Lo el Hadji Malickot. Utóbbi igazán ismerős lehet a vásárhelyi szurkolók számára, a szenegáli kosaras korábban játszott a Csongrád megyei csapatban. A meccs statisztikájához tartozik, hogy ők hárman dobtak 67 pontot, és szereztek 100(!) IBM pontot. Ezúttal is gyengén kezdett az Utasit és dr. Borbáthot nélkülöző Kosársuli. A hazaiak remekül védekeztek és magabiztosan támadtak, a vendégcsapat csak futott az eredmény után. A félidő végére feljavult a vendégek játéka, és Molnár kosarai révén felzárkózott a Vásárhely: 49-44. A szünet után három percen belül eldőlt a mérkőzés - a hazaiak irányítója foghatatlannak bizonyult. Később ugyan feljavultak a vásárhelyi centerek, de a hátrány csak nőtt, 76-56. Az utolsó játékrész elején még felzárkózott 82-68-ra a Vásárhely. Ezután hiába zónáztak, majd támadtak le Molnár Csaba tanítványai, a bajaiak állandóan kosarat dobtak. A Vásárhely ugyan nem játszott jól, de a remek játékkal kirukkoló hazaiak ellen esélye sem lehetett a győzelemre. A Kosársuli legközelebb február 28-án (szombaton) 18 órakor hazai pályán, a Budafok ellen lép pályára. S. R. Biacsi Bernadett világbajnok! ATLÉTIKA MUNKATÁRSUNKTÓL Budapesten rendezték meg a fogyatékos atléták világbajnokságát, amelyen a magyar sportolók hat érmet szereztek. A női 4x100-as váltó teljesített a legjobban: a Károlyi, Varga, Nacsa, Frigur összetételű staféta a dobogó tetejére állhatott fel. Fantasztikusan szerepeltek a Szegedi VSE sportolói, a Biacsi ikrek. Ők tanulásukban korlátozottak egy kicsit. A 800 méteres távon Biacsi Bernadett vb-aranyat szerzett, míg 1500 méteren nővére mögött a 3. helyen végzett. Biacsi Ilona két ezüstéremmel lett gazdagabb, az 1500 és a 3000 méteres síkfutás eredményhirdetésekor állhatott fel a dobogó második fokára. - Végtelenül örülök a lányok sikereinek - mondta edzőjük Antal Andor -, az utóbbi napok történései után rám is fért egy kis boldogság... Ezekkel a lányokkal öröm dolgozni, minden munkát, törődést kiváló eredményekkel hálálnak meg. Köszönöm nekik! A Dág Szegeden is nyert RÖPLABDA PAPÍRON SC SZEGEPDÁGI SE 1:3 (-21, 21, -25, -22) Extraligás férfi röplabdamérkőzés, középszakasz az 5-8. helyért. Szeged, 150 néző. Vezette: Csikós, Szabó F. Papiron SC Szeged: Ézsiás, Maksa, NACSA, Bába, Szűcs, NAGY A. Csere: Böjti. Edző: Nyári Sándor. Dági SE: OSZUSKA G., Oszuska I. Z., Szauter, ZIRIGH, Oszuska II. Z„ Haltrich. Csere: K0CH N. (liberó), Torda, Sóos, Horváth. Edző: Bognár Ellák Az eredmény alakulása. 1. szett: 4:6, 8:7, 13:11,13:15, 18:21, 20:24. ,2. szett: 2:3, 5:5, 6:11, 11:14, 15:18, 19:19,22:19.3. szett: 1:3, 3:8, 9:11, 11:16,16:17, 19:20, 20:23, 25:25. 4. szett: 3:3, 4:8, 8:12, 11:16, 15:21, 20:23. Az első szettben a Dág akarata érvényesült, összeszedettebb, jobb csapatmunkát produkáltak a látogatók. Ez talán azzal is magyarázható, hogy Bognár Ellák együttesénél rendszeresebbek a foglalkozások, a tréningek, így összecsiszoltabb a gárda. A második játékrészben Nacsa és Nagy A. vezérletével 13:18-ról egy 7:l-es szériával 20:19-re fordítottak a Papiron, s a kezdeményezést ezt követően már nem engedte ki a kezéből. A következő játékban nagy küzdelem alakult ki, s sejthető volt: amelyik alakulat ezt az etapot nyeri „besöpri" a mérkőzést is. A vendégek elsősorban jobb mezőnymunkájuknak, pontosabb támadásbefejezésüknek, hosszabb cserepadjuknak és a fiatal feladó, Oszuska G. elsőrangú teljesítményének köszönhetően felülmúlták a Szegedet. A hajrá rendkívül izgalm asan alakult, de a kritikus pillanatokban a Dág kevesebbet hibázott. A negyedik szettben sem adta olcsón a bőrét a hazai együttes, de Horváthék sikerét már nem tudta megakadályozni, s ezzel a középszakasz negyedik meccsét is elbukta a Papiron SC. Nyári Sándor: - Utánpótláscsapataink múlt heti sikerei után abban reménykedtem, hogy a felnőttek is hasonló teljesítménnyel, eredménnyel rukkolnak elő. Sajnos, az idei legjobb produkciónk sem volt elég a győzelemhez. I.E Győzelmek az évadnyitón SÚLYEMELÉS Szegeden rendezték meg a Csongrád megyei súlyemelő-bajnokságot, amely a házigazda, SZLSK sikereit hozta. MUNKATÁRSUNKTÓL A Csongrád Megyei Súlyemelő-szövetség a közelmúltban rendezte meg egyéni bajnokságát, amelyen két egyesület több mint húsz versenyzője lépett dobogóra. Elénk érdeklődés és elfogadható színvonal jellemezte az évad első versenyét. Az indulók között több ismert és kiemelkedő eredményekkel rendelkező súlyemelő akadt, mint például az Univer-KTE országos bajnok olimpikonja, Laczi Katalin, vagy a szegediek részéről a veteránbajnok Ábrahám Jenő és az utánpótlás ígéretes reménysége, a szintén országos bajnok Takács Tamás. Összességében a Szegedi Lelkesedés SK sportolói tíz első és egy második helyezést szereztek a megyei bajnokságon. Az egyéni teljesítmények közül kiemelkedett a kölyök korcsoportú Oláh Balázs és Gábor Róbert, a serdülő Takács Tamás, az ifjúsági Túri János és Tóth Attila, valamint a junior Csikós Róbert produkciója. A Szegedi Lelkesedés SK sportolóinak a részletes eredményei. Kölyök korcsoport, 69 kg: 1. Oláh Balázs 122,5 (55, 67,5) kg, +77 kg: 1. Gábor Róbert 147,5 (60, 87,5) kg. Serdülők, 56 kg: 1. Takács Tamás 140 (60, 80) kg. Ifjúságiak, 85 kg: 1. Túri János 205 (90, 115) kg, 2. Tóth Attila 197,5 (90, 107,5) kg, +94 kg: 1. Tandari Szilveszter 132,5 kg. Junior korcsoport, 69 kg: 1. Miholka Zsolt 180 kg, 85 kg: 1. Forrai Sándor 175 kg, 94 kg: 1. Csikós Róbert 230 (100, 130) kg. Felnőtt férfiak, 69 kg: 1. Csiszár András 140 kg, 85 kg: 1. Ábrahám Jenő 175 kg. * A Magyar Súlyemelő-szövetség a napokban tette közzé a 2003. évi csapatbajnokságok és a szakosztályok összetett pontversenyének a végeredményét. Az SZLSK helyezései, utánpótlás csapatbajnokság (14 értékelt szakosztály): 9. Szegedi Lelkesedés SK 1596,6787 pont, szakosztályi összetett pontverseny (42 értékelt szakosztály): 14. SZLSK 2816 pont, szakosztályi utánpótlás pontverseny (40 értékelt szakosztály): 10. SZLSK 1900,5 pont. HallerÁkos országos csúcsot evezett az ergométeren Démász-érmek Budapesten EVEZÉS Budapesten, a BSE városmajori sportcsarnokában bonyolították le az evezősök ergométeres országos bajnokságát. A felnőtteknél három szegedi érem született, Haller Ákos pedig országos csúcsot ért el. Tavaly nagyszerű rendezvénynek bizonyult Szegeden az evezősök ergométeres országos bajnoksága. A sportág hazai szövetségének ötlete volt, hogy az ob helyszíneinek népszerűsítési céllal vidéki városokat is választanak. Ezúttal mégis Budapest adott otthont az eseménynek, és ennek az volt az oka, hogy Győr az utolsó pillanatban visszamondta a házigazdaságot. A szabadtéri változathoz hasonlóan az ergométeren is 2 km-t eveztek a sportolók. A viadal több országos csúcsot hozott. Ezek közül kiemelkedett a normálsúlyúaknál a Démász-Szegedi VE kétszeres világbajnoka, Haller Ákos, aki három másodpercet javított a mohácsi Bencsik 1998-as rekordján. Ugyanebben a kategóriában a szintén szegedi Kónya Gábor a harmadik helyet szerezte meg, míg a nők normálsúlyú számában Bélai Ágnes ugyancsak bronzérmet vehetett át. Megjavította saját egyéni csúcsát a férfi könnyűsúlyúaknái a ferencvárosi Varga Tamás, a nőknél pedig Székely Viktória múlta felül Barz Gitta 2000-es eredményét. - Valamennyi felnőtt evezős egyéni csúcsot javított, így ebben az esetben még a helyezés sem volt igazán fontos. Haller szeretett volna 5:50 alá kerülni, ez sikerült is, és a világrekordtól alig hét másodpercre van. Bélai Haller Ákos, a Démász kitűnősége országos csúcsot húzott az ergométeren Fotó: Schmidt Andrea Ágnes lehet, hogy indulhat az olimpiai pótválogatón, míg Kitka Gergely a nem ötkarikás számokban pályázik jó eséllyel a válogatottságra. Az utánpótlás sportolók önmagukhoz képest jól teljesítettek, ám érmet nem szereztek - értékelt a szegedi tréner, Dani Zsolt, akinek az irányításával ma reggel Haller, Kónya Gábor, Kitka, Lobozár, és hét nap után váltva egymást a Bélai, Kónya Aliz duó két hétre a szerb-montenegrói Kotorba edzőtáborba utazott. A maratoni távon a fővárosi Tubicsák Tamás világcsúcsig jutott: ő az angol Dwayne K. Adams tavaly elért eredményét adta át a múltnak. Az ergométeres ob szegedi eredményei. Felnőttek, normálsúly, férfiak: 1. Haller Ákos, 3. Kónya Gábor, 7. Lobozár Antal. Nők: 3. Bélai Ágnes, 6. Kónya Aliz. Könnyűsúlyúak, férfiak: 4. Kitka Gergely. MÁDI JÓZSEF