Délmagyarország, 2004. február (94. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-04 / 29. szám
14 •SPORT« SZERDA, 2004. FEBRUÁR 4. A Moszkva ellen Vajda Attilát fővárosi klubok csábítják Hét teljes hét Pretoriában kosarlabda Vajda Attila nagy tehetsége a sportágának Fotó: Karnok Csaba kajak-kenu A Déniász-Szegcdi VE felnőtt kenusai szombattól a dél-afrikai Pretoriában töltenek el hét teljes hetet. Úgy tűnik, a Démász-Szegedi VE versenyzői közül jelenleg Vajda Attila a legkapósabb. A fiatal tehetséggel - a húszéves kenus tavaly letette a névjegyét a felnőtt válogatón és a Világkupán is összefüggésbe hozták már a VALTOZO VILÁG Gyorsan változik a világ. A kajakosokat és kenusokat nevelő szegedi klub sokáig csak a saját utánpótlásából meríthetett. Mert máshonnan anyagiak hiányában nem bírt, vagy inkább mert így volt az olcsóbb. Nem is igen volt szükség a külső „segítségre", hiszen világ- és Európa-bajnokok kerültek ki az egyesületből. Aztán már megtehette a Szeged, hogy leigazoljon olyan sztárokat, mint Fehérvári. Hegedűs, Storcz, vagy Hüttner. Ezúttal azonban újra az történik, amely korábban Boldizsárral, Boháccsal, vagy Szabó /7-vel: a fővárosi klubok csábítgatják a szegedieket. Most Vajda Attila neve került szóba. Honvédségi behívó: akkor ez volt a megoldás kulcsa. Vajon a fővárosiak milyen aduval harcolnak Vajda kegyeiért? Spartacust, valamint a Csepelt. Az egyesület azonban ragaszkodik hozzá, mint ahogy ő is a Démászhoz, hiszen ideális feltételek mellett dolgozhat Szegeden, így csak apróbb technikai akadályokat kell elhárítania a klubnak. Maradjunk továbbra is a Démász kenu szakágánál! Vajda, valamint Fürdők Gábor és Hüttner Csaba Kása Ferenc edző vezetésével szombaton kora délután utazik el Dél-Afrikába. A fővárosban, Pretoriában hét teljes hetet töltenek el a sportolók. Kell is ez a korai meleg vízi edzőtábor, hiszen a sportágban hamar, már május első hét végéjén válogatót rendeznek Szolnokon. Aki ott nyer, az startolhat a poznani, május végi Európa-bajnokságon, amely egyben olimpiai pótkvalifikációs viadal is. Ami a magyarokat illeti, érdekes kitételek alapján lehet az ötkarikás játékokra kvótát szerezni. Ha például Fürdők Cl ezer méteren győz az első válogatón, irány Lengyelország! Ha ott az első négyben végez, készülhet Athénra is. Ha viszont az ötödik helyen, vagy annál hátrább ér célba, akkor a második hazai válogatón, három héttel az Eb után kell újra összemérnie erejét a riválisokkal. Faramuci helyzet, sok buktatóval, feladattal, megoldandó problémával. Az olimpián a kajakos nőkre három (Ki, K2 és K4 ötszáz méter), a fiúkra öt (Ki, K2 és K4 ezer, Ki és K2 ötszáz méter), a kenusokra négy (Cl, C2 ezer és ötszáz méterl futam vár. Tavaly Fürdők egyesben a leghosszabb távon, s Hüttnerrel együtt ötszázon is olimpiai számban indult az atlantai vébén. A duó ugyanezen kategóriákban pályázik az idén is a startolásra, míg a Joób Márton, Vajda kettős mindkét párosban bizonyítani akar. - Eddig minden kiváló, és olyan még nem volt, hogy viszonylag korán a résztávozással foglalkozhassunk - nyilatkozta Kása Ferenc, aki még hozzátette: - Remélem, az idén nem jön közbe diplomáciai, vagy nemzeti érdek, amely miatt 2003-ban Fürdők és Hüttner nem indulhatott a vb-n C2 500 m-en, míg Fürdők kimaradt a világbajnok négyesből. A felkészülés ez idáig jól sikerült, s ezt a folytatást ígéri a dél-afrikai hét hét is. A klub junior kenusa, a korosztályos vb harmadikja, Horváth Gábor az egyesület és a támogatók segitségével szintén külföldön készülhet az idei feladatokra. Horváth az olaszországi Sabaudiában tölthet el három hetet. M. I. MUNKATÁRSUNKTÓL Ma este hat órakor a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata a FIBA Európa-kupában a Dinamó Moszkva gárdáját fogadja az újszegedi sportcsarnokban. Az orosz gárda az elmúlt hetekben A Vásárhelyi Kosársuli NB I/B-s férfi kosárlabdacsapata nyolcadik győzelmét aratta, s jelenleg a tizedik helyen áll a bajnokságban. MUNKATÁRSUNKTÓL VÁSÁRHELYI KOSÁRSULI-DIANA SE 79-72 (20-16,18-13, 21-21, 20-22) NB l/B-s férfi mérkőzés, Vásárhely, 100 néző. Vezette: Fekete, Nagy. Kosársuli: DR. B0RBÁTH (20/18), MOLNÁR (18), Bere (5), Tigyi (4), KUKLA (11). Cserék: Elek (2), K0VÁTS (8).Czibere (11/3). Edző: Molnár Csaba. dr. Elek András. Kováts sérülése helyrejött, de ezúttal Utasi és Böszörményi nélkül kellett pályára lépnie a Kosársulinak. Az első negyed kiegyenlített küzdelmet hozott a zónavédekezést választó vásárMUNKATÁRSUNKTÓL Április 7-étől 11 -éig rendezik meg Szegeden az ország egyik legnagyobb eseményét, a IX. Húsvéti Tojás-kupa utánpótlás (a másodiktól az ötödik korcsoportig) kézilabdatornát. Nevezalaposan begyújtotta a rakétákat, a múlt héten éppen a listavezető, s addig veretlen olasz Roveretot verte meg. Moszkvában a Szeviép 72-50-es vereséget szenvedett, úgy, hogy a Tisza-partiaknak sikerült két negyedet is megnyerniük. A hazaiak közül mindenki egészséges, így Újhelyi Gábor vezetőedző a legerősebb csapatát küldheti pályára. helyiek számára. A második 10 percben javult a védekezés és dr. Borbáth tripláinak köszönhetően megnyugtató hazai vezetéssel fordultak a csapatok. A szünet után sem tudták igazán kihasználni palánk alatti magassági fölényüket Molnár Csaba tanítványai. így a nézők teljes megdöbbenésére a 28. percben megfordult az eredmény: 71-72. Az utolsó három percben azonban remek védekezéssel és magabiztosan értékesített büntetőkkel csak a Kosársuli szerzett pontot. luniorbajnokságban: Kosársuli-Diana 87-68 (37-17, 8-20, 18-21,24-10/ Kosársuli: MOLNÁR (20/6), CZIBERE (28/24), Szilágyi (5), KOVÁTS (16), CSORBA (11). Csere: Haddad (2), Vas (4/3), Fülöp (2), Martonosi (-). ni február 22-éig lehet. Bővebb információ a főszervező Kiss Sándortól kapható a 06-20/9285- 618-as telefonszámon; a levelezési címek pedig a következők: Kid-Land Kft. 6725 Szeged, Petőfi Sándor sgt. 72.; e-mail: kidlandlíá freemail.hu IX. Húsvéti Tojás-kupa SPORTFOGADÁSI MELLÉKLET minden szerdán szerencse-csemege kardinév T:PPMI Jelentkezett a szuperötös nyertese Emlékezetes dátum 2003. novembere 29-e. E napon született meg ugyanis, 38 heti halmozódást követően, minden idők legnagyobb magyarországi lottónyereménye, az 5 milliárd 92 millió 890 ezer 758 forintot érő őttalálatos. Azóta éppen hatvan nap telt el, s az elmúlt hetekben mind gyakrabban szárnyra kelt találgatásokra: jelentkezett vagy nem jelentkezett, és a kérdésre: mi lesz a hatalmas ősszeg sorsa, ha az előírt 90 napos határidőn belül nem jelentkezne a nyereményéért? megszületett a válasz. Az őttalálatos tulajdonosa január második feléhen benyújtotta nyercményigénylését, s a Szerencsejáték Rt. illetékesei, minden részletre kiterjedő alapos ellenőrzést követően, kétséget kizáróan megállapították a nyercményigénylés szabályszerűségét és jogosságát. A nyeremény átutalása megtörtént. A következőkben a nyertes beleegyezésével és tájékoztatása alapján közreadunk néhány információt róla és a különleges szerencsét eredményező játék körülményeiről: Az öthetes játékot, melynek egyébként a 4. hetében érte el a telitalálatot, a korábbi híradásoknak megfelelően valóban Sárváron fizette be. A nyugat-magyarországi kisvárosban fürdövendégként tartózkodott, nem sárvári lakos, de - ellentétben egyes korábbi feltételezésekkel - Magyarországon, közelebbről a Dunántúlon élő magyar állampolgár. A középkorú úr - elmondása szerint - évtizedek óta lottózik, ha nem is ésszerűtlenül sok pénzt, de viszonylag jelentős összegeket szánva rá. Emellett hódol a Szerencsejáték Rt. valamennyi játékának, külön kiemelte, mint kedvencét, a kenót. Amelyiken csak lehet, öthetes játékot fizet be, s mert az előző játéka éppen a gyógyfürdőzés idején ián le, ez a magyarázata, hogy sárvári lottózóban adta fel a nyertes szelvényét. A szenzációs hírről már otthonában értesült, mégpedig azonnal, hiszen, szokása szerint, szűk családi körben nézte a lottósorsolást. Ők azok, akiknek a mai napig tudomásuk van a különleges eseményről. A nyertes család rendezett viszonyok, átlagos körülmények között élő família. A legszűkebb és legközelebbi rokonságot tekintve, nagy létszámú családnak tekinthető. A kérdésre: miért várt, vártak ilyen sokat a jelentkezéssel, a következőket válaszolta. Az elmaradt kamatok miatti néhány tízmilliós veszteségnél fontosabbnak tartották a biztonságot, azt, hogy felkészüljenek jövőbeni életükre, pontosan megtervezzék és megszervezzék a pénz elhelyezését. Attól nem féltek, hogy a nyertes szelvénynek baja esik, mert biztonságos helyen őrizték. A nyeremény sorsa, felhasználása már körvonalazódott, de részletekbe nem kívánt bocsátkozni. ígérete szerint egy igen jelentős összeget jótékony célokra fordítanak, mégpedig alapítványok, karitatív egyesületek támogatása révén. Magánszemélyeknek, elsősorban biztonsági megfontolásból, nem szándékoznak pénzt adni. A szerencsejátékot, a lottózást, kenózást nem hagyta abba, mint mondta: ha már ilyen kivételes szerencse érte, már csak becsületből is játszania kell. Lottó-Szám-Mágia Nem volt telitalálatos sem a szombati ötös-, sem a vasárnapi hatoslottó-sorsoláson. így újra százmillió forint feletti főnyeremények várnak a legszerencsésebb játékosokra. Két érdekes sorozatot is hozott az elmúlt hét. A szerdai skandináv lottó kézi sorsolásán és a hatoson is négy egymást követő szám került a nyertesek közé. A skandin ráadásul éppen a legkisebb négy. Persze tudjuk, minden szám minden húzásnál azonos eséllyel indul. Az ötösön az 1-2-3-4-5 is pont úgy bejöhet, mint bármelyik másik számötös. Azért érdekes lenne egyszer meglátni, vajon mit fizetne ekkor egy telitalálatos. Nfí fskardinav • Közel 100 millió forintot nyert az egyedüli hetes a skandináv lottón. Jól megy mostanában a „négyzetszámoknak" (1, 4, 9, 16, 25). Az elmúlt négy hét gépi és kézi húzásain közülük legalább három minden héten a nyerőszámok közé került. Pedig átlagosan minden harmadik húzásból kimaradnak. A sorozatok megszakadnak egyszer. Ez talán éppen ma? 3Javult az 5-tel oszthatók statisztikája a hatoson. Az első három heti lazsálásuk után a negyedik és ötödik héten is sorsoltak közülük egyet-egyet (35 és 10). Átlagosan háromhetente legalább két nyerőszámot adnak. A hatodik heti 123 milliós hatoshoz lehet, hogy szükség lesz még rájuk. Ezzel összefüggésben a számvégződések közül is éppen az 5-öst és a 0-t kell kiemelnünk. Az öt hét - pótszámmal együtt - harmincöt nyerőszáma közé csak egy-egy tudott bekerülni. Nem volt ötös szombaton, a telitalálatos várható nyereménye már 165 millió forint. A skandinávtól eltérően az ötösön már nem megy olyan jól a „négyzetszámoknak". Az idei öt sorsolás húsz nyerőszáma között közülük csak egyet (a 36-ost a negyedik héten) találunk. A számvégződések között a 4-eseket kell kiemelnünk, egész januárban nem tudtak nyerőszámot adni. A 8-as és 9-es végűek is csak egyszer-egyszer jelentkeztek. JOKER Több mint 77 millió forintot ér a telitalálat a JOKER-en. Akár a mesében. Pedig ez nem mese. lói nézze meg mindenki a szelvényét, mert aki igent ikszelt a 758262-es JOKER számra, most igazán mesés nyereményt ért el. Az ötödik héttel immár harminc számjegyet sorsoltak idén, de köztük 4-est még mindig nem találunk. Katica Hahó, a szerencse bérbe adó! A Szerencsejáték Rt. Szegedi Területi Igazgatósága február közepétől ismét sorsjegyakciót szervez! A vállalkozó kedvű játékosok között 6 darab nagy képernyős színes televíziót és 6 darab komplett házimozirendszert sorsolunk ki, több mint egymillió forint értékben! Az akcióban az igazgatóság területén (BácsKiskun, Békés, Csongrád és fászNagykun-Szolnok megyében) működő összes sorsjegy-értékesítő hely részt vesz. A részvétel feltétele, hogy az akció időtartama alatt (2004. február 16.-2004. március 6.) a forgalomban lévő sorsjegyekből játékosaink különböző fajtákat vásároljanak egyszerre legalább 800 forint értékben, és a vásárlás tényét a sorsjegybérleten az átvevőhelyen leigazoltassák, valamint a sorsjegybérletet a szórólapokon részletezett módok valamelyikével pályázatba küldjék. A sorsjegybérlet az akciót népszerűsítő szórólap hátoldalán található, és minden játékos részére hozzáférhető az akcióba bevont értékesítőhelyeken. A nyilvános sorsolást 2004. március 16-án (kedd), 9.00 órakor rendezzük meg a Szerencsejáték Rt. Szegedi Területi Igazgatóságán (Szeged, Szilléri sgt. 31-33.), közjegyző jelenlétében. Még egyszer az „utcai sors jegyárusításáról A Szerencsejáték Rt. az elmúlt időszakban új elképzelést fogalmazott meg, melynek keretében összekapcsoíja nehéz helyzetben lévő embertársaink támogatási szándékát és az üzleti célokat. Ezért a SzRT-Service Kft. 2003. évben beindította a karitatív sorsjegyárusítást. Egy megváltozott munkaképességű (mozgáskorlátozott, rokkantnyugdíjas, szellemi fogyatékos) ember számára nagyon fontos dolog, ha munkahelye van. Ezen embertársaink foglalkoztatása nem csak azért jelenthet számukra áldást, mert így jövedelemhez juthatnak. Sokkal fontosabb az irányukban így megvalósított lelki támogatás, hiszen a munkát, hasznos tevékenységet végző ember „fontosabbnak" érzi magát, pszichésen sokkal kiegyensúlyozottabb, valamint az, hogy munkája, jövedelme van, sokkal több esélyt kínál számára a társadalomba való beilleszkedés megvalósításához. Számukra tehát az így megteremtett több száz álláshely nem csupán jövedelmet, hanem a tartalmas, „emberibb" élet esélyét is jelentheti. Az új, karitatív jellegű értékesítő hálózat kialakításánál a helyszínek biztosításában nagy segítségünkre voltak az önkormányzatok, egészségügyi intézmények, áruházak, Volán Rt.-k, intézmények és egyéb jogi személyek. A helyileg illetékes munkaügyi hivatalok és mozgáskorlátozott-egyesületek, egyéb civil szervezetek pedig a személyi állomány „toborzásában" játszottak nagyon fontos szerepet. Szeretnénk mindazoknak köszönetet mondani, akik ebben a programunkban partnerek voltak és segítették az elindulást: Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Plus áruházak: Kálvária sgt., Kölcsey u., Szegedi Vásár és Piac Kft., okmányiroda, II. sz. kórház, II. sz. szakrendelő, Match ABC Re:u., Praktiker •Áruház. A játék lényege: Dörzsölje le a kaparófelületet! Amennyiben a kaparófelület alatt egy pénzösszeg szerepel, Ön nyert Nyereménye ez az összeg. Aforgalomba hozatal időpontja: 2004. január 17. A sorsjegy ára: 150 Ft Nyerési esély: 1:4,16. Kibocsátott darabszám: 3 millió db. A sorsjegy nettó nyereményeire fordítandó összeg felosztása: 5 db 1 000 000 Ft • 110 db 100 000 Ft • 1600 db 5000 Ft • 30 000 db 1000 Ft • 330 000 db 300 Ft • 360 000 db 150 Ft.