Délmagyarország, 2004. február (94. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-04 / 29. szám
SZERDA, 2004. FEBRUÁR 4. •AKTUÁLIS« 5 Folytatás az 1. oldalról - Borzalmas fájdalmat éreztem, talán pillanatokra még az eszméletemet is elvesztettem. Jobb lett volna lefeküdni a földre, de sajnáltam a ruhámat - idézte fel az eseményeket Horváth Zsolt, akinek egy ápolónő sietett a segítségére. A súlyosan sérült ember tarkóját és homlokát hóval hűtötte, nehogy sokkot kapjon. A férfi orrából dóit a vér. SZEMTANÚKAT KERESNEK A jegyellenőröket bántalmazó ismeretlen ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult büntetőeljárás. A Szegedi Rendőrkapitányság szemtanúk jelentkezését várja személyesen a kapitányság Párizsi körút 16-22. alatti épületében, vagy telefonon a 107-es, 112-es segélyhívókon, illetve a 62/562-400-as szám 14-38-as mellékén. A 20-30 év közötti, két méternél magasabb támadónak nyoma veszett, csak azt látták, a Sándor utca felé menekül. Többen is álltak a megállóban, sok járókelő is volt, de a nóvéren kívül más nem segített. Mindenki úgy tett, mintha nem látott volna semmit. Horváth Zsoltot az új klinikára szállították, ahol még a sokat látott orvosok is megdöbbentek, hiszen elég ritka, hogy valakinek az orr és az arccsontját is eltörik egyetlen ütéssel. Sőt a hatalmas erejű ütéstói az ellenőr fogsora is megsérült. Olyan fájdalmai voltak, hogy enni sem tudott. A brutális támadás után pár nappal is nehezére esett a beszéd. Horváth csak pár hete ellenőr, a próbaidejét tölti. Mindezek ellenére nem borúlátó. Mint fogalmazott, ő nyugodt, kiegyensúlyozott ember, s a történtek nem vették el a kedvét attól, hogy továbbra is a Szegedi Közlekedési Társaságnál dolgozzon. Ezzel azonban neki és társának is várnia kell, hiszen több műtét előtt áll, a teljes gyógyulása hónapokat vesz igénybe. A. T. J. Sérült gyerekek mozgását segítik A tervek szerint négy szegcdi iskolában elbontják a szegélyeket, átalakítják a vécéket, liftet szerelnek be, azaz a sérült gyerekek tanulását igyekeznek könnyebbé tenni. Akadálymentesítene négy szegedi iskolát az önkormányzat egy pályázat segítségével. - A Phare-program keretében általános és középiskolák, felsőoktatási intézmények és a sportlétesítmények kaphatnak támogatást az átépítéshez - mondta Nagy Sándor. Mivel csak 12 évfolyamos iskolák pályázhatnak, amelyek tanulói létszáma legalább 700 fó, ezért a 8 osztályos általános iskoláknak egy középiskolával kell összefogniuk. Szegeden két iskolapár pályázik: az Arany János Általános Iskola a Deák gimnáziummal és a Tabán Utcai Általános Iskola a Krúdy Gyula szakközépiskolával. KORLÁTLIFT Az Etelka sori csarnok akadálymentesítésére a városi sportigazgatóság pályázik. A fogyatékkal éló sportolók és nézők számára kerekes székes feljáró alakítanának ki. A csarnok emeletére korlátlift vinné föl őket, és természetesen akadálymentes öltözőt és vizesblokkot is építenének. A tervezett beruházás 30 millió forintba kerül. - A pályázatban is szerepel, hogy az intézménynél elbontják a szegélyeket, akadálymentesítik a vécéket, liftet szerelnek be - tudtuk meg Kissné Gera Ágnestől. Az Arany János-iskola igazgatója elmondta: a vakokra, gyengénlátókra is gondoltak a tervek elkészítésekor, az iskolában a vakok által tapintható Braille-írásos információs táblákat helyeznének el, a lépcsőfokokat jobban láthatóvá tennék. Szeretnék a mozgásukban korlátozott gyerekeket együtt tanítani egészséges társaikkal. így kölcsönös baráti kapcsolatok alakulhatnak ki, a fogyatékos gyerekek is a közösség részeivé válhatnak. Kissné hozzátette: most még az is súlyos gondot jelent, ha egy gyerek eltöri a lábát. - Óriási nevelő ereje van annak, ha a sérült gyerekek az egészségesekkel együtt tanulhatnak hangsúlyozta Flachné Vidéki Katalin. A Tabán Általános Iskola igazgatója szerint a tanulók így megbizonyosodnak arról, hogy a mozgássérült társuk is ugyanolyan gyerek, mint a másik, szinte nem is kell mondani nekik, hogyan bánjanak vele, természetesen kezelik. Az iskolába most is jár nehezebben mozgó tanuló, akinek a többiek segítenek. Kerekes székes diákjuk is volt, de ót a szülő segítséggel cipelte föl naponta az épületbe. A négy iskola ötvenmillió forintra pályázik az átalakításhoz. M. B. I. Az SZKT-nak az épületben kialakított panzió működtetésére is vannak már tervei: a cég szeretné saját maga, számításaik szerint haszonnal üzemeltetni, a gyorséttermet pedig bérbe adnák. Az Arany János utcai létesítmény rendkívül rossz kihasználtsága miatt gazdaságilag nem, szakmai szempontból azonban mindenképp megalapozottnak tartja más parkolóházak felépítését a városban Forrai Gábor. Több cég is jelentkezett, hogy a város több pontján parkolóházakat és mélygarázsokat építenének, egyelőre azonban még csak „tapogatózó" tárgyalások folynak. A legnagyobb probléma a beruházások megtérülése. Az Arany János utcai példa mutatja: Szegeden kihasználatlan a parkolóház, a rentábihs működtetéshez jóval magasabb tarifákra lenne szükség. A 2001-ben, a Tisza Lajos körútra tervezett parkolóház felépítésére megalapított Szegedi Beruházó és Ingatlanhasznosító (Szebi) Rt. végelszámolás alatt áll. Egyelőre nem tudni, hogyan elégítik ki az Ady téri konferencia-központ igényét, ha nem épül fel a parkolóház a körút és a Honvéd tér sarkán álló üres telken. Az önkormányzat akkor vállalta a Tisza Lajos körúti parkolóház felépítését, amikor a Széchenyi-terven konferencia-központra nyert 892 millió forintot átadta a Szegedi Tudományegyetemnek a könyvtári központban kialakítandó konferenciaterem bővítéséhez. A központ alatti mélygarázs ugyanis csak kis befogadóképességű, és a tervezett nagyságrendű konferenciákhoz legalább 1000 parkolóhely szükséges. E nélkül képtelen lesz zavartalanul működni a központ, ha a reményeknek megfelelően valóban nagy létszámú tanácskozásokat rendeznek itt. Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester egyelőre nem tudott pontos választ adni arra, mi lesz a Tisza Lajos körúti telek sorsa. Az azonban biztos, nem az eredeti elképzelések szerint épül parkolóház a Tisza Lajos körúton. TöbAz Arany János utcai épület kong az ürességtől Fotó: Kantok Csaba bek között azért, mert az SZKT jogvitában áll azzal a svéd céggel, amely az Arany lános utcai létesítményt építette, és korábban ezt a vállalatot bízták meg a másik parkolóház kivitelezésével is. Azt viszont megerősítette: más beruházókkal tárgyal az önkormányzat parkolóházak, mélygarázsok építéséről, és alkalmas telkeket is keresnek. KÉRI BARNABÁS A brutális támadás számos utas előtt zajlott Egy bliccelő kiütött két villamosellenőrt Ágnes asszony a leveleit hiába várja Lakatos Albert és Horváth Zsolt még most is nehezen beszélnek a történtekről Fotó: Miskolczi Róbert Egy dorozsmai asszony azt állítja, jelentős késéssel kapja meg leveleit. A posta szerint nem jellemzőek az ilyen jellegű panaszok. - December közepén kezdődtek a problémák, akkor azt hittem, hogy a karácsonyi túlterheltség miatt átmenetileg késnek a küldemények - mondta Szűcsné Rabi Ágnes. Azonban januárban sem változott a helyzet, egy január 5-én feladott tértivevényes levelemnek még mindig nem érkezett meg az igazolószelvénye. Reklamált a hivatalban Az asszony elmondta, két hete megreklamálta a szelvény késését, de a postán elutasították érdeklődését. - Az utóbbi időben késnek a hetilapok, a műsorújságok, a levelek. A reklamációimra pedig azt a választ kaptam, hogy az ajánlott levelek kézbesítésért nem vállalnak felelősséget - tette hozzá Szűcsné. Az asszony elmondta, azzal tisztában van, hogy egy sima levél nem mindig érkezik meg egyik napról a másikra, de azt végképp nem érti, miért fizeti a felárat. - Szerintem az, hogy a borítékra felragasztom a bélyeget és feladom, a posta és köztem létrejön egy szerződés, amelynek értelmében a kézbesítő cég vállalja, hogy egy-két napon belül kézbesíti - vélekedett az asszony. Szűcsné dühében nemrég tesztelte a postát: saját magának is feladott egy-egy levelet a Széchenyi téri 1 -es és a dorozsmai postán is. Még egyiket sem kapta meg. Ritka az ilyen eset Hornos Csaba postavezető a szegedi l-es postán megkeresésünkre azt válaszolta, a fenti esetekhez hasonló nem, vagy csak nagyon ritkán fordul elő. - Az emberek sokszor nem tudják, milyen szolgáltatást várhatnak el a felragasztott bélyegért cserébe. A posta üzletszabályzatából is kiderül, hogy a sima levelek 80 százalékát a feladást követő munkanapon sikerül kézbesítenünk, a maradékból 20 százalékból 15-öt a második munkanapon viszünk ki, azaz nem mindig érnek oda a címzetthez másnapra a levelek mondta a postavezető. Átvette a meghatalmazott Hámos kérésemre kiderítette, Szűcsné ominózus tértivevényes levelét már másnap átvette a címzett meghatalmazottja, azt viszont nem tudta megmondani, hová tűnt az igazolószelvény. - Ezek a szelvények normál küldeményként jönnek vissza hozzánk, elképzelhető, hogy megsérült, elveszett valahol - tette hozzá Harnos Csaba. Olvasónk tesztjére sem tudott érdemben választ adni a postavezető. Réges-régen meg kellett volna kapnia a leveleket. Az elképzelhető, hogy a nagypostán feladott boríték késhet egy napot, de a dorozsmainak másnap meg kellett volna érkeznie. Az olyan esetekben ugyanis, amikor a borítékot a körzeten belülre kell küldeni, a küldemény a postán marad, be sem hozzák a Széchenyi térre - felelte Harnos Csaba. G. SZ. L. A sima levelek kézbesítése sokszor késhet Fotó: Miskolczi Róbert Parkolóházak parkolópályán Folytatás az 1. oldalról