Délmagyarország, 2004. február (94. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-19 / 42. szám

"MEGYEI TUKOR« CSÜTÖRTÖK, 2004. FEBRUAR 19. Az első Szegedi Tavaszi Fesztivál Még a villamoson is szól a zene Mindenkit el akar érni, ezért kínál minden korosztálynak és többféle ízlésnek megfelelő programot a Szegedi Tavaszi Fesztivál, amelyet a budapesti mintájára és azzal együttmű­ködve először szerveznek meg az idén márciusban. Több szempontból különleges az idei tavasz Szegeden. Az árvízi évfordulóról való méltó megem­lékezés, a víz pusztítása utáni új­jáépítés felidézése, az ország uni­ós tagságával ide is elérő új remé­nyek - múlt, jelen és jövendő összecsengése elsősorban a kul­túra szervezőit készteti a szoká­sosnál nagyobb aktivitásra. Spanyol tánc Most csatlakozik Szeged azok­nak a vidéki városoknak a sorá­hoz, amelyek a nemzetközi rangú Budapesti Tavaszi Fesztivállal együttműködve évente március­ban összművészeti programokkal örvendeztetik meg lakóikat és a turistákat. Debrecen, Eger, Gödöl­lő, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Pécs, Sopron, Szentendre, Szol­nok és Szombathely után Szeged az idei „próbaévvel" sorol be a ta­vaszi fesztiválok városai közé. Zene a középpontban Egyelőre a pesti művészeti programok közül egy „utazik" Szegedre: a Spanyol Nemzeti Táncszínház - amelynek művé­szeti vezetője a világhírű koreog­ráfus, Nacho Duato - estje a spa­nyol nagykövetség támogatásával valósulhat meg március 28-án a Szegedi Nemzeti Színházban. A március 25-én nyíló, egyhe­tes fesztivál jellege valóban össz­művészeti, mivel szinte mind­egyik művészeti ág művelői be­mutathatják produkcióikat. A zene került a fesztivál eseménye­inek fősodrába: a Mandel Quar­tett reneszánsz koncertje, a vi­lághírű észt zeneszerző, Arvo Part János passiójának ősbemu­tatója a Victoria Kamarakórus előadásában, Teleki Miklós orgo­na- és Gregor József énekművész közös koncertje a zenei cseme­gékre érzékeny szegedi műélve­zőknek jelent majd igazi szóra­kozást. A város gazdag zenei éle­tének szereplői is több alkalom­mal kapnak pódiumot, Fellegi Ádámnak két estjét is tervezik. Családi szórakozás Különös figyelemmel voltak a tavaszi fesztivál kezdeményezői a gyerekekre, illetve a családok szórakoztatására. Több napon keresztül vetítenek legendás si­kerű rajzfilmeket, találkozókat szerveznek a kedvenc figurák „magyar hangját" produkáló szí­nészekkel. A Virág cukrászda több alkalommal mesemondó szegediek találkozóhelye lesz. A kiállítások egyike kapcsoló­dik az árvízi évfordulóhoz, amennyiben az újjáépítést segítő európai fővárosokról készült kor­társ fotóművészeti alkotásokat mutatja be. A spanyol táncest mellett többféle egyéb színházi esemény dúsítja a fesztiválprog­ramot, a könnyedebb műfajok kedvelőinek pedig egyebek mel­lett Zséda-koncertet, Szulák Andrea Dizőz-produkcióját, koncertet a Mindhalálig Beatles­ből, a zárónapon, április elsején pedig Four Fathers-koncertet kí­nálnak. Zene szól még a villamoson is! Az l-es vonalán újra közlekedik majd egy régi, csuklós jármű, amely alkalmi játszóhelyként is funkcionál a fesztivál ideje alatt. S. E. Az EUnem tiltja meg az árusítást Marad a savanyú káposzta lön az EU és megszünteti a sava­nyú káposztát, legalábbis nem engedélyezi a piacokon való áru­sítását - hallottuk a piacon. Utánajártunk, s kiderült: ma­radhat az árusítás, higiénikus körülmények között. A termek előállítását pedig őstermelőkből kisüzem-tulajdonossá lett gaz­dálkodók végzik majd. A hódmezővásárhelyi piacon öt-hat ember árusít rendszeresen savanyú káposztát, savanyúsá­gokat. Árusításuk jelenleg több­nyire nem a legszabályosabb kö­rülmények között folyik - tudtuk meg Matók Edit közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági felügye­lőtől, a vásárhelyi ÁNTSZ mun­katársától. A szabályok most is előírják - és az EU-csatlakozás után is elő fogják írni -, hogy a savanyú káposztát, mint közvet­len fogyasztásra is szánt, nem csomagolt, nagy kiszerelésű árut csak megfelelő higiéniai körül­mények között lehet árusítani. Ezt úgy kell érteni, hogy üzlethe­lyiségben kínálható, ahol kéz­mosásra alkalmas folyóvíz is szolgálja a közegészségügyet (mert az elárusító nemcsak a ter­mékkel, de a pénzzel is érintke­zik), és a termék nincs kitéve környezeti szennyezésnek, azaz például a káposztára nem száll rá az út felől a forgalom poros-ól­mos szennyezése. Ezeket az elő­írásokat most sem könnyű betar­tatnia az ÁNTSZ-nek, s valószí­nűleg az uniós csatlakozás után sem lesz könnyebb a helyzet. A savanyított termékek előállí­tóinak és árusítóinak státusa is változik - hívja föl a figyelmet Matók Edit. jelenleg az ősterme­lői kategóriába tartoznak, az ős­termelő fogalma azonban az EU-han ismeretlen. Ehelyett kis­Savanyií káposztát továbbra is vásárolhatunk a piacon is, csak a körülményeket kell majd kor­szerűsíteni Fotó: Tésik Attila és nagyüzemeket különít el az unió, ilyen üzemek létesítésére csak megfelelő feltételek teljesí­tése esetén ad engedélyt a ható­ság. De nem kell megijedni: nem teljesíthetetlen feltételek kisza­básáról van szó, hisz nem egy egészséges, C-vitaminnal telített, népszerű termékcsalád eltünteté­se a cél, hanem a még biztonsá­gosabb fogyasztás lehetővé tétele. Vásárhelyen kitűnő savanyú káposztát készít Mikulai Sándor és felesége, Zsuzsanna asszony, jelenleg őstermelőként foglal­koznak e termékkel. Piacra nem viszik a káposztát, egyébként is elkel, mert hagyományos módon állítják elő, hozzáadott szerrel ­például borkősawal - nem gyor­sítják a savanyodást, és tartósító­szereket sem alkalmaznak. Hosszú évek óta földterületén termelteti a káposztát a Mikulai házaspár, készítésének technoló­giáját idős, generációk óta ezzel foglalkozó emberektől sajátította el. Ez is mesterség, éppúgy meg kell tanulni, mint bármi mást ­halljuk tőlük. A hipermarketek megnyílása az ő forgalmuknak sem használt, de van egy törzs­közönség, amely kimondottan amiatt veszi az általuk előállított terméket, mert tudja, hogy ab­ban semmiféle adalékanyag nincs. A házaspár bízik e törzs­közönség megmaradásában és kiszélesedésében - hisz az ada­lékanyagokat nem tartalmazó ételeknek egyre nagyobb rene­szánsza van -, s ha szükséges, végrehajtaná az EU igényelte vál­toztatásokat is. F.CS. Végtelenül jó ajánlat... véges mennyiségben! Brise autó-illatosító készülék után­töltővel, 8 ml + ajándék utántöltő! (2 féle illat) 999,­i+i ajándék /csomag Liberó jumbo pelenka - 2 csomag (4 féle méretben) + ajándék Baba-Mama torna videókazetta 5§999^"/cs Johnson's testápoló tej, 250 ml + ajándék tusfürdő tej! 250 ml (2 féle) 999,­/csomag Dove Essential arckrém, 50 ml + ajándék Dove kézápoló krém! 75 ml (2 féle) 1.499,­i+i ajándék! Reach Access Plus fogkefe 2 db Huggies illatosított törlőkendő 2 + 1 csomag ajándék! 3x64 db (illatmentes változatban is) /csomag 1.129,­Studio Line hajformázó hab, 150 ml + ajándék Elséve sampon, 250 ml Festett hajra! ajándék 1.099,­jjvert itt érzem, * hogy fontos A rendelkezésre álló akciós készlet korlátozott mennyiségű, ezért akciónk 2004.02.19-től, csak a készlet erejéig érvényes! Kiszolgálás csak háztartási mennyiségben!

Next

/
Thumbnails
Contents