Délmagyarország, 2004. február (94. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-19 / 42. szám

'-'"T-iii BELFÖLD - KÜLFÖLD« CSÜTÖRTÖK, 2004. FEBRUAR 19. Mádl és Medgyessy: nemzeti összefogást! Medgyessy Péter miniszterel­nök szerint az emberek több­sége szereti és támogatja azt a javaslatát, hogy a parlamenti pártok közös listát állítsanak a júniusi európai parlamenti vá­lasztásokra. BUDAPEST (MTI) - Célom az, hogy a nemzeti ösz­szefogás légkörét teremtsük meg Magyarországon - mondta Med­gyessy Péter újságíróknak, miu­tán Mádl Ferenc köztársasági el­nökkel folytatott megbeszélést a Sándor-palotában szerdán, Bu­dapesten. A kormányfő kiemelte: a közös EP-listára vonatkozó, hétfőn a parlamentben bejelentett javas­lata nem sérti az európai szabá­lyokat, amit Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke maga is elmondott neki keddi telefonbe­szélgetésük során. A miniszterelnök közölte: volt már példa az EU-ban arra, hogy két párt közös listát állított az EP-választásokra. Medgyessy Péter tájékoztatása szerint Mádl Ferenc elmondta neki: érti javaslata mögöttes szándékát, és azt tisztességesnek tartja. A köztársasági elnök ugyanakkor közölte: még érté­kelnie kell, a javaslat összhang­ban van-e az európai politikai normákkal. Medgyessy Péter kérdésre vála­szolva elmondta: Mádl Ferenc nem mondott véleményt a köz­vetlen köztársasági elnök válasz­tásra vonatkozó javaslatára, de „úgy tűnt, azt nagy szimpátiával hallgatta". A Fidesznek van javaslata az összefogásra „Szerény" jelentkező A Fidesznek van javaslata arra vonatkozóan, hogyan lehetne a nemzeti összefogás „kétségkívül helyes szempontját, a választókat nem kiküszöbölve, a demokrácia szempontjait betartva érvé­nyesíteni Európában" - mondta Orbán Viktor szerdán Budapesten, egy népesedési fórumon. BUDAPEST (MTI) A Fidesz-Magyar Polgári Szövet­ség két-három nap múlva „sze­rényen" jelentkezik majd megol­dási javaslataival - jelentette ki a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke, volt kormányfő egy népe­sedéspolitikai fórumon, hozzáté­ve: két-három napot várni kell, hogy Medgyessy Péter kifejthesse elképzeléseit. Orbán Viktor erről annak kap­csán beszélt, hogy Medgyessy Pé­ter hétfői országértékelő beszédé­ben felvetette: az országgyűlési pártok közös listával indulhatná­nak az európai parlamenti vá­lasztáson. A miniszterelnök azt mondta, ezt annak érdekében te­szi, hogy az uniós tagságot az or­szág „összefogással kezdje". „Ez a két-három napnyi türe­lem és megértés kijár annak, aki ilyen nehéz hivatást választ" ­mondta a Fidesz elnöke. Mint hozzátette, Medgyessy Péter javaslata „olyan nagyívű­nek tűnik látszólag, hogy Európa sem képes befogadni". Az elfogott ámokfutó kedd éjjel még jót mulatott Szállodában pihent BUDAPEST (MTI) Elfogták Budapesten azt a belga férfit, aki áttörte a rajkai határt. - A férfit bejelentés alapján a fő­városban, egy belvárosi hotelben fogták el - mondta Orodán Sán­dor. Németh Lajos, az Országos Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője elzárkózott a részletek közlésétől. Egy magát megnevez­ni nem kívánó rendőrtiszt az MTI-nek elmondta: a belga férfi az éjszakát egy mulatóban töltöt­te. Cseh koronával akart fizetni és amikor azt nem fogadták el, meglehetősen arrogánsan rea­gált. A szórakozóhelyen autóke­reskedőnek adta ki magát, és megpróbálta eladni BMW-jét, amellyel megállás nélkül átszá­guldott a szlovák-magyar hatá­ron. A belga állampolgárságú fér­fi még kedden a cseh autópályán került konfliktusba az ottani rendőrökkel. A hillai magyar tábornál öngyilkos merénylők robbantottak Kielégítő a sérültek állapota Tíz magyar katona megsérült (más hírek szerint 27), köztük ketten súlyosan, amikor terror­támadás érte az iraki többnem­zetiségű hadosztály Hillában található táborát; valamennyi sérült állapota kielégítő. HILLA, BUDAPEST (MTI) Terrortámadás érte az iraki több­nemzetiségű hadosztály Hillá­ban található táborát szerdán hajnalban. A két nagy erejű rob­banás helyi idő szerint 7 óra 10 perc körül, a magyar szállító zászlóalj lakóépületeitől mintegy száz méterre történt, s helyszíni vizsgálatok szerint öngyilkos merénylők követték el a robban­tást. Két teherautó a tábort övező védműveknek hajtott és felrob­bant. A helyszínen 15 méter át­mérőjű, két méter mély kráter keletkezett. A terrortámadásban tizenegy iraki meghalt, tíz ma­gyar, hat lengyel és egy amerikai katona megsebesült. A parancsnok jelentése Medgyessy Péter miniszterel­nök arról biztosította a magyar zászlóalj tagjait, hogy a kormány becsüli őket, és számít rájuk, hi­szen helyes célokért vannak ott. A kormányfő és juhász Ferenc honvédelmi miniszter videotele­fonon keresztül hallgatta meg Sramkó Mátyás alezredesnek, a Magyar Honvédség szállító zász­lóalja parancsnokának a jelenté­sét az iraki merényletről. Sram­kó Mátyás közölte: minden sé­rült állapota kielégítő. Kezdettől fogva felkészültek voltak arra, hogy ilyen esemény bekövetkez­het. A történtek bizonyítják, A magyar katonák körlete - a betört ablakokkal MTI Telefotó/HM hogy az egyik legjobban őrzött tá­borban laknak a magyar kato­nák, hiszen a merénylőknek nem sikerült bejutniuk a hadi­szállásra. Az alezredes kijelentet­te: a katonák teszik a dolgukat, nincs pánik. Juhász Ferenc a beszélgetést követően az újságíróknak el­mondta: eddig senki nem jelezte, hogy a történtek miatt haza kí­vánna térni. Az élet megy to­vább, „feladatainkat nem fejez­tük be". Az iraki szerepvállalást illetően egy ország munkája menne tönkre, ha bárki is el­gyengülne, és azt gondolná, hogy egy ilyen esemény miatt vissza­vonulót kellene fújni - mondta Juhász Ferenc honvédelmi mi­niszter. Az ellenzék követelése Keleti György, az országgyűlés honvédelmi bizottságának elnö­ke közölte: csütörtökön rendkí­vüli ülést tart a testület. Előzőleg a Fidesz kezdeményezte a bizott­ság azonnali összehívását. A ki­sebbik ellenzéki párt, az MDF pedig alig két órával a történtek nyilvánosságra kerülése után fel­szólította a kormányt és a parla­mentet: azonnal rendelje haza a magyar katonákat Irakból. A Zrínyi Miklós Nemzetvédel­mi Egyetem pszichológiai és pe­dagógiai tanszékének egyetemi Milliárdos döntések fejlesztésekről és megtakarításokról A kormány a stabil környezetért A szerdai kormányülésen fej­lesztési, valamint megtakarítá­si összegekről döntöttek. Négy­párti tárgyalást hívnak össze az alkotmánymódosítást igénylő kérdésekről. BUDAPEST (MTI) A nemzeti fejlesztési terv (NFT) részét képező, egy éve meghirde­tett Európa-terv keretén belül összesen 1365 milliárd forint ér­tékű fejlesztés valósulhat meg Magyarországon - mondta Ba­ráth Etele, a MeH politikai ál­lamtitkára a kormányülést köve­tően. Hozzátette: az Európa-terv híd az EU céljai, támogatása és a kormány szándékai között, to­vábbá tartalmazza az NFT ope­ratív programjait is.- Az Euró­pa-terv stabil környezetet teremt a fejlesztések, az emberek, az egyes közösségek, a gazdaság szereplői számára. A kormány szerdán döntött a költségvetési kiadások az állam­háztartás egyensúlyának javítá­sához szükséges csökkentésének mértékeiről: a kiadásokat nettó 120, bruttó 150 milliárd forint­tal kell csökkenteni - mondta a kormányszóvivő. A kormány ha­tározott az egyes minisztériumo­kat érintő fő számokról és a ki­adáscsökkentés fejezeteken belü­li megvalósításának követelmé­nyeiről is - tette hozzá Gál /. Zol­tán. Medgyessy Péter kormányfő felkérte Szili Katahnt, az ország­gyűlés elnökét, hogy hívjon össze négypárti tárgyalást az országér­tékelő beszédében felvetett, al­kotmánymódosítást igénylő kér­désekben. Az egyeztetésen Bá­rándy Péter igazságügy-minisz­ter képviseli a kormányt. tanára, Bolgár Judit a távirati iro­dának elmondta: azonnali pszi­chológiai kezelés és utógondozás is szükséges ahhoz, hogy a kato­nák fel tudják dolgozni a szeren­csétlenséget. Elhagyta a kórházat Matyuc Péter, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgatója elmondta: - A sú­lyosan megsérült két magyar ka­tonát szem-, illetve nyaksérülés­sel szállították kórházba, sérülé­sük súlyos, de nem életveszélyes, állapotuk stabil. Egyikük már el­hagyta a kórházat. A másik ma­gyar katonát a bagdadi amerikai kórházban ápolják. Csapás a maffiára LECCE (MTI) 72 embert tartóztatott le a dél-olaszországi Puglia tarto­mányban az olasz rendőrség, amely a Tornese klánhoz tartozó bűnszövetkezetre mért csapást. A begyűjtött maffiózókat - akik között akad egy ügyvéd, egy hiva­tásos katona, számos vállalkozó, egy amatőr labdarúgócsapat el­nöke is - kábítószer-kereskede­lemmel, továbbá fegyver- és rob­banóanyag-csempészettel vádol­ják. A csoport Lecce és Salento körzetében tevékenykedett. Bácskai János „furcsa" kapcsolata Kulcsár Attilával Tóth András vallomása Bácskai János „furcsa" kapcso­latban állt Kulcsár Attilával és nem volt felhatalmazása a vele kapcsolatos információgyűjtés­re - fejtette ki Tóth András titkosszolgálatokat irányító po­litikai államtitkár (felvételün­kön) a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa előtt. BUDAPEST (MTI) A Kulcsár Attila telefonjának le­hallgatásából származó informá­ciók szerint „furcsa kommuni­káció volt Bácskai János és Kul­csár Attila között. Tartalma, ne­xusa, stílusa baráti, nem pedig hivatalos, semleges volt" ­mondta tanúvallomásában Tóth András politikai államtitkár. Kulcsár Attila 2003 júniusában arra kérte a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ je­lenleg felfüggesztett főigazgató­ját, Bácskait, működjön köz­re abban, hogy a rendőrség előz­ze meg a Pénz­ügyi Szerveze­tek Állami Fel­ügyeletét a K and H Equitis iratainak biztosí­tásával, nehogy eltűnjenek azok - mondta Tóth András. Hozzá­tette: erről az információról tájé­koztatták a felügyeletet, majd a rendőrség kiment és korrektül intézkedett az iratok begyűjtésé­ről. Erről a szolgálat információi szerint Bácskai János tájékoztat­ta Kulcsár Attilát. Tóth András elmondta azt is: miután Kulcsár Attila figyelése közben észlelték, hogy a célsze­méllyel „magyarázatra szoruló" kapcsolatot tart a tábornok, megkerestette Bácskait, és júni­us 25-én megbeszélést tartottak. Tóth András elmondta: mikor felkereste Kulcsár Attila, zakla­tottan próbálta őt meggyőzni ar­ról, hogy elszámolási problémák vannak, nem tudja mekkora a hiány, de a bankrendszerbe ve­tett bizalom megingása nagyon súlyos helyzetet eredményezhet. Tóth András vallomásában hangsúlyozta, hogy még nem volt annyi információja a sik­kasztási ügyről, mint jelenleg. Akkor elsősorban a Pannonplast felvásárlása került látókörbe. Tóth András szerdai tanúval­lomására váratlanul, a bíróság ál­tal tervezettnél napokkal hama­rabb került sor. Éppen Papp Csa­ba, az ORFK tisztje tett tanúval­lomást, amikor jelezték a bíró­nak, hogy kint vár a politikai ál­lamtitkár. Délelőtt erre félbesza­kították a tiszt meghallgatását és rövid szünet után Tóth András következett. Kinek jó a direktórium? BERLIN (MTI) Az Európai Unió (EU) verseny­képességét fokozni hivatott ja­vaslatok megvitatására ültek össze szerdán Berlinben Német­ország, Franciaország és Nagy-Britannia vezetői, miköz­ben egyes uniós országok bírálat­tal illetik a csúcsértekezletet, s azzal a váddal állnak elő, hogy a három ország „direktóriumot" készül létrehozni az EU irányítá­sára. Gerhard Schröder német kancellár, Jacques Chirac francia államfő és Tony Blair brit kor­mányfő szakminiszterek társa­ságában tanácskozott szerda dél­után a berlini kancellári hivatal­ban. Főleg a jelen esetben mellő­zött, lakossága arányában na­gyobb beleszólást igénylő Olasz­ország és Spanyolország érzi úgy, hogy a berlini csúcs újabb kísér­let az EU ügyeit döntően befolyá­solni akaró német-francia-brit „direktórium" létrehozására. Balról: )acques Chirac francia államfő, Gerhard Schröder német kancellár és Tbny Blair angol kormányfő MTI Telefotó/AP/jan Bauer Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRF1 FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT (fotó), OLÁH ZOLTÁN (hír és információi, SULI IÓZSEF Ispoil) • Délvilág szerkesztóségvezetó: Ú1SZÁSZ1 ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pl.: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.dclmagyar.hu »E-mail szerkesztőségin dclmagyar.szcgcd.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 3. Tel.: 63/401-024. IHVIax 63/314 838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) TtL/fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: I'ÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. • Kiadói titkársági íax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885 • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 672S Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • TCrjesztcsí vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési dfi egy hónapra 1355 Ft IDélinagyarország), 12.65 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents