Délmagyarország, 2004. február (94. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-18 / 41. szám

16 •MEGYEI TÜKÖR" SZERDA, 2004. FEBRUÁR 18. Csodabogár; sárga csodabogár Egy időben túl sok időm maradt gondolkodni. Er­ről azt gondoltam, nagyon is rendben van, az idő haladtával a természet kívánsága szerint mind többet és többet kell gondolkodni, mígnem egy­szer csak eljön az a pont, ahol a gondolkodás megszűnik. Csakhogy mert nem volt kifejezett kívánsága a természetnek, hogy miről is gondolkodjam, ezért mintegy automatikusan a gondolkodás megszű­néséről kezdtem gondolkodni. Na, gondolhatjuk! Pedig helyette mennyi minden ott volt, például, a fülemnek. -16 reggelt kívánok! - Jó reggelt! - Hogy van 1 - Köszönöm jól, csak ez a sok fronthatás megvi­sel. - Hát, nekem se tesz jót. Néha majd' elalszom menet közben, néha meg olyan ingerült leszek, hogy majd' szétpattanok. -Boltba? -Boltba. - Nagyon megugrottak az árak az idén. - Nem könnyű, minden vásárlást kétszer is meg kell gondolni. -Azt hiszem, az idén nem utazunk sehová. - Mi se. Örülök, ha hó végéig kihúzzuk vala­hogy. - Ej, de cudar ez az élet. soha nem kapunk már egy kis egérutat • - Úgy látszik. Én már bele is szomortxltam. - Nem csoda, ha annyi alkohol fogy. Ha nincs kilátás, jobb. ha elzsibbasztja az ember az agyát. - Hiányzik a segítség. Olyan ügyetlenek va­gyunk. Azért lenne az a sok értelmiségi, hogy megmondják, mit kell csinálni. - Á, dehogy, azok is ki vannak teljesen, le van­nak szerencsétlenedve. Többet veszítettünk a révnél, mint nyertünk a vámon. - Ha újra születnék, biztosan nem így csinál­nám. - Én se. Elmennék még idejekorán ebből az or­szágból. - Mért! Az gondolja máshol jobb ? - Nem tudom. De talán mégis csak több az esély, mint itten. Itt mindenki olyan kilátástalan, nyugaton meg kulturáltak az emberek. Ott még a szegénység is kulturált. - Gondolja ? - A fene se tudja már. Ki vagyok tikkadva telje­sen. - Nem iszunk meg egy sört 1 -Az asszony várja a margarint. - Én fizetek. Csak tíz perc. Majd azt mondja, so­kan álltak sorba. - Na, jól van. de csak egy korsó. - Többet nem is tudnék fizetni, ennyi a dugó­pénzem mára. - Egészségére! - Egészségére! És ment minden tovább a maga útján, ők ezek­ről beszélgettek nap mint nap, én pedig gondol­kodtam a gondolkodás megszűnéséről. Egymás mellett, párhuzamosan. Vajon hogyan érthet­nénk meg egymást1 Azt hiszem, sehogy. Csak annyit mondanak, na ott megy a Piton Pista. Gondolkodik. Csodabogár. Ők meg eléneklik ha­vonta egyszer: „Cserebogár, sárga cserebogár." Talán majd legközelebb, és most mindenki nyugovóra tér. békésen, ahogy macska hajtja fejét a rongyok közé. A kályhában lüktet a tűz, eléget lassan mindent, ami volt, és azt is, ami még le­het. Az utolsó show jogán Elalélt az abszolút csókbajnok Változékony, enyhe idő Készítette Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, elszórtan kisebb eső, zápor is előfor­dulhat. Az átlagosnál kissé enyhébb időre van kilátás. SxagMl te r Mórahalom te •• Hódmoző­vésórholy te Mlndszont 5° SzOfltOS te B" Békés­pulin S" Makó te 6" Szolnok ő 4' Csongrád te B° Mocskomét 5" Kistolok te 5° Orosháza ö 5" További kilátások Kevesebb lesz a felhő, fgy jócskán lesz napsütés. Átmenetileg erősödik az éjszakai lehűlés, és a nappalok is hidegebbek lesznek pár fokkal. A hét végén erősen megnövekszik a felhőzet, egyre többfelé valószínű eső, zápor. CsútArtftk te Max;«0 Mbi:-1° Változó Péntek 0 Mfei:-r Napos Szombat ^ Max: 5° Mh:-4° Változó Vasárnap cch irii»' * Max:r Mln:l° Esős Vízállás: A Tisza Szegednél 249 cm (hőfoka (),() C°), Csongrádnál 174 cm, Mindszentnél 227 cm. A Maros Makónál -22 cm. A Nap kel: 6.46, nyugszik: 17.11, Hold kel: 6.11, nyugszik: 14.33 cipovasar MARKO Cipőbolt Szeged Tisza L. krt. 40. Fekete sas u. 22. Mikszáth K. u. 26. CORA Áruház Skoda az IKESZ-től az autózás nagymesterétől! Műszaki vizsga, zöldkártya, eredetiség vizsgálat, általános szerviz már több mint 10 éve az Izabella híd lábánál. 1KESZ Autócentrum 6724 Szeged KnssuOl l Sgl 112. Telefon: 62/471-242 PODMANICZKY SZILÁRD Országértékelés VICENZA (MTI/REUTER) A világ leghosszabb csókjának újdonsült bajnoka, egy olasz férfi 31 óra 18 percig tartó „mutatvá­nya" után mesterséges lélegezte­tésre szorult. A Vicenzában ren­dezett csókmaraton szervezői büszkén hitelesítették: a bajnok KRAGUJEVÁC (MTI/DPA) Nekivadult pitbullt győzött le egy 74 éves szerb férfi. Mitar Pet­rovicsot a harci kutya a szerbiai Kragujevác közelében támadta meg. A kutya elübb az idős em­ber lábába harapott, majd feldön­tötte, és megkísérelte átharapni páros másfél napig tapadt egy­más szájára. A nagy jelentőségű és időigényes rekordkísérletet felügyelő orvosok a rekordcsók vége felé úgy látták, hogy a 30 év körüli bajnok kezd kifulladni, oxigénhiánnyal küzd. Partnernő­jén viszont a fáradtság legkisebb jelei sem mutatkoztak. Az orvosi a nyakát. Harc közben a súlyo­san sebesült férfi mindkét kezé­vel megmarkolta a kutya nyakát, és húszperces küzdelem után si­került megfojtania. Petrovics ez­után a maga lábán ment a kór­házba, ahol ellátták sebeit. El­mondta, életében már tucatszor támadták meg kóbor kutyák. Németh György karikatúrája döntés értelmében a csókmestert mesterséges lélegeztetésben ré­szesítették - természetesen szá­jon át. A hírügynökség arról nem számolt be, hogy a mesterséges csók idejét is figyelembe vették-e a rekord hitelesítésekor, s ha igen, hozzáadták-e, avagy levon­ták-az abszolút csókidőből. Antarktiszi hat harang SZENTPÉTERVÁR (MTI/ITAR-TASZSZ) Fagyos környezetben ortodox templomot szenteltek az antark­tiszi King George-szigeten talál­ható Bellingshausen orosz sark­kutató-állomáson - közölték rá­dióüzenetben az állomás vezetői az orosz állami meteorológiai szolgálat szentpétervári Arktiszi és Antarktiszi Tudományos Ku­tató Intézetével. A Szenthárom­ságnak szentelt templom az első orosz ortodox templom a hato­dik földrészen fél évszázadosa fo­lyó tudományos kutatások törté­netében. A templomot II. Alek­szij, Moszkva és egész Oroszor­szág pátriárkája áldásával Feog­noszt püspök szentelte fel, aki lelkipásztorok, sarkkutatók és zarándokok alkotta küldöttség élén vasárnap érkezett különre­pülőgéppel. Az antarktiszi orosz kutatóállomásokon eddig csak megszentelt keresztek álltak, míg a Bellingshausennel szom­szédos chilei állomáson katoli­kus templom áll. A 15 méteres, hat haranggal felszerelt temp­lomhoz az Altaj-hegyvidéken vágtak ki vörösfenyőket és rezgő nyárfákat, ezek ugyanis ellenál­lóak a hőmérsékletingadozással, a pusztító széllel szemben. ISTEN ÉLTESSE! BERNADETT Bernadett a francia eredetű Ber­nát női megfelelője, jelentése: erős, mint a medve. A név ismert hazai viselője Sára Bernadett színművésznő. A spanyol Federi­co Garcia Lorca írt megrázó drá­mát Bernarda Alba háza címmel, amelyben az anyai zsarnokság ellen lázadó fiatal lány szerelmé­ért az életével fizet. Bernadotte francia marsall XIV. Károly János néven svéd király lett, ő a ma is uralkodó család megalapítója. A család egyik ága, Bernadotte gróf tulajdonában áll a Bodeni-tó szi­gete, Mainau, amely különleges klímájával, ritka érdekes állatvi­lágával kedvelt turistalátványos­ság. Egyéb névnap: Bolivár, Flavi­án, Konkordia, Konrád, Kons­tancia, Leó, Leon, Simeon, Si­mon, Szilvánusz. MADRID (MTI/REUTER) Mindenki szeretne legalább né­hány percre ismertté válni, ám a reflektorfény iránti olthatatlan vágyáért egy rabló hosszú évekig tartó börtönbüntetéssel fizetett. A madridi rendőrség hírül adta, hogy letartóztattak egy 34 éves spanyol férfit, akit hat rendbeli rablás gyanújával köröztek. A rabló úgy bukott le, hogy betele­fonált egy bűnügyi televíziós mű­sorba, hozzászólt egy gyilkosság­hoz, és a személyazonosságát fir­tató kérdésekre bizonytalan vála­szokat adott. - Lehet, hogy a ref­lektorfény iránti vágya ösztönöz­te arra, hogy vakmerően betele­fonáljon a műsorba, és egy másik körözött bűnözőről adjon infor­mációt..., de inkább őt magát tartóztattuk le - nyilatkozta a rendőrség szóvivője. A gyanút az keltette föl, hogy amikor érintke­zésbe szerettek volna lépni a tele­fonálóval, megtudakolni, hon­nan szerezte értesüléseit, kide­rült: az illető váltott mobilokról hívta az adást. Nyomára buk­kantak a bűnözőnek, akit idáig 44-szer tartóztattak le rablásért. ILLATOS ÉS ÜDE Egy Szeged belvárosában lévő parfümériából több mint 16 ezer forint értékben próbált illatszere­ket fizetés nélkül magával vinni egy 49 éves szegedi nő. K. J.-nét tetten érték és eljárást indítottak ellene. FIATAL HIPERTOLVAJOK Szegeden, a Cora Áruházból há­rom 17 éves szatymazi és 23 éves szegedi barátjuk különböző áru­kat akartak ellopni, de a bizton­sági örök tetten érték őket. A fia­talokat előállították. Ugyanitt egy huszonnyolc éves bugaci fia­talemebr számítógépes játék­szoftvert akart lopni. Lebukott. TEMETŐI FELTÖRŐ Sándorfalván, a Petőfi és Kolozs­vári utca sarkán, a temető előtt parkolt az a Seat, amit egy isme­retlen tettes feltört, és magával vitte a benne hagyott válltáskát. A kár 100 ezer forint. A NAP VICCE - Mondd, miért nem akarsz tár­sulni Szabiival? - Valamikor a feleségem vőle­génye volt, de nem vette el... - Ez elég ok ahhoz, hogy ne tár­suljatok? - Bizonyosan... Csak nem fo­gok egy olyan emberrel társulni, akiről biztosan tudom, hogy több esze van, mint nekem? Hívják most: 62/567-889 cegregiszteródelmagyar.hu CSAK NA P JA vállalkozását OÉlMAGVAHORS2A&Cégr»gl«2ter - hogy legyen választásai Orosz ármány, orosz szerelem VÍZSZINTES: 1. Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (+1881) négyfelvo­násos vígoperája. 10. Felfoszló (pl. bőr). 11. ... öböl; a Sínai-félsziget és Szaúd-Arábia közötti tengeröböl. 13. Német autómárka. 14. Latin üdvözlés. 15. Megkevert bor! 16. Távoli részlet! 17. Túri...; Móricz Zsigmond hőse a Sáraranyban. 19. Angol színészcsalád volt. 20. Mu­szorgszkij háromfelvonásos vígoperája. 23. Mennyei. 24. Ragadozó­madár. 25. Római 4. 26. Sport club, röv. 28. Á. E. N. 30. Római 56. 32. A szovjet, majd orosz űrhajósok kiképzőbázisának elnevezése. 36. Takarmánytároló. 37. Szerencsésen játszik. 38. Hodály közepe! 39. Az ENSZ menekültügyi szervezete. 40. Elme. 41.... Sharif; egyip­tomi származású filmsztár. 43. Az ókori Asszíria fővárosa. 45. Szent fogadalom. 46. Jean Renoir filmje (1953). FÜGGŐLEGES: 1. Mocsaras. 2. Az itt levő. 3. Egy helyben tétlenkedő, ácsorgó. 4. Nóta eleje! 5. Sóder. 6. Dísze. 7. Helyrag, -re párja. 8. Al­vás nélkül. 9. Száva melléki szerb városból származik. 10. Mu­szorgszkij ötfelvonásos operája. 12. Elektromos töltésű elemi ré­szecske. 14. Szlovák helyeslés. 18. Mosópormárka. 19. Községnél nagyobb településsel kapcsolatos. 21. Kiejtett mássalhangzó. 22. Üd­vözlégy! - latinul (=SALVE). 27. Ragasztóanyag. 29. Nobel-békedíjas norvég sarkkutató (Fridtjof, +1930). 31. Irídium, teménye. 34. Némán győz! 35. Odacsap. 40. ÁrfáJrtá' írat­lanul mokány! 44. Irány kezdete! 45. Indulatszó KEDDI rejtvényünk helyAftiQffl&S^&jp: állománya m 20 21 IÉi__I 26 V BKi V .E jE 36 1 jjjlfelé a magány. Legyőzte a pitbullt

Next

/
Thumbnails
Contents