Délmagyarország, 2004. február (94. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-14 / 38. szám

SZOMBAT, 2004. FEBRUÁR 14. • MEGYEI TÜKÖR« 7 Az oktatási minisztérium pályázatának győztes diákjai Auschwitzba utazhatnak Meglátogathatják a haláltábort A koncentrációs táborok felsza­badításának 59. évfordulóján és a holokauszt áldozatainak is­kolai emléknapján az oktatási minisztérium ötnapos tanul­mányi kirándulást szervez kö­zépiskolás diákok és tanárok számára Auschwitzba. A részt­vevőket pályázattal választják ki. MUNKATÁRSUNKTÓL Nem rendelkezünk megfelelő ismeretekkel a holokausztról, derült ki nemrégiben egy repre­zentatív felmérésből, amit a Ho­lokauszt Dokumentációs Köz­pont és Emlékgyűjtemény Köz­alapítvány megrendelésére a Szonda Ipsos végzett. A megkér­dezetteknek csak 67 százaléka helyezte el időben pontosan a történteket, akadtak olyanok is, akik a középkorra, az első világ­háború idejére vagy a szocializ­mus évtizedeire tették a vész­korszakot. A felmérést készítők szerint a lakosság 2 százaléka jól tájékozott, 16 százaléka vi­szont nagyon tájékozatlan a té­mában. A megkérdezettek 54 százaléka nyilatkozott úgy: töb­bet kellene tanítani az iskolák­ban az egykori zsidóüldözésről, hogy az többet ne fordulhasson elő. A válaszadók 33 százaléka ugyanakkor nem ért egyet ezzel. A kutatás eredményeit az okta­tási minisztériumhoz is eljut­tatják, amely nemrégiben pályá­zatot hirdetett egy Auschwitzba szervezett ötnapos, ingyenes ta­nulmányi kiránduláson való részvételre legalább 17. életévü­Archív fotó az auschwitzi táborról ket idén betöltő középiskolai ta­nulók, továbbá általános és kö­zépiskolai tanárok számára. Az áprilisi utazás kapcsolódik a koncentrációs táborok felszaba­dításának 59. évfordulójához és a holokauszt áldozatainak isko­lai emléknapjához. - Nagyon jó dolognak tartom, hogy személyesen is meggyőződ­hetnek a diákok arról, milyen borzalmak történtek Auschwitz­ban. A pályázatról nem hallot­tam, de szívesen részt vennék benne és gyerekeket is toboroz­nék. Iskolánkban négy-öt év óta minden áprilisban megemléke­zünk a holokausztról. Harminc évvel ezelőtt magam is jártam Auschwitzban, az ott készült di­áimat le szoktam vetíteni a diák­jaimnak - mondja Kocsis Illés, a Radnóti gimnázium történelem­tanára. - Tavaly a Nemzeti Emlékezet Programiroda a Don-kanyarba írt ki hasonló pályázatot, azon egy ságváris kollégámmal ketten vettünk részt Szegedről. Ezeket a tanulmányi kirándulásokat szakmai szempontból hasznos­nak tartom, mert fontos, hogy a saját szemmel látva a helyszínt, átérezzük a történelmi esemé­nyeket. Azt gondolom, a doni út sokat formált az én szemlélete­men is. Megnéztük a sírokat, és találkoztunk olyan orosz embe­rekkel, akik részesei voltak az eseményeknek. A csoportunkba pályázattal beválogatott tizenöt diák rendkívül felkészült, tájéko­zott volt, és döbbenetesen elmé­lyült a témában - meséli Károlyi Attila, a szegedi Dugonics And­rás Piarista Gimnázium tanára, a Történelemtanárok Egylete szegedi csoportjának vezetője, aki fontosnak tartja az újabb pá­lyázatot is. Úgy véh, a tavalyi do­ni és az idei auschwitzi utazás egymásra rímel. Jó lenne, ha a II. világháború, amely több mint 800 ezer magyar állampolgár éle­tébe került, történelmi és néplé­lektani szempontból mielőbb megfelelően feldolgozásra kerül­ne. Az auschwitzi tanulmányút­ra február 20-ig lehet pályázni, a részletes információk az ok­tatási minisztérium honlapján (http://www.om.hu) olvasha­tók. A Somogyi német kötetei Öt év - ötven könyv címmel német nyelvű könyvújdonság­okból rendeztek kiállítást a szegedi Somogyi-könyvtár­ban. MUNKATÁRSUNKTÓL Németországban évente 90 ezer újdonság jelenik meg a könyvpiacon, amiből közel 30 ezer szépirodalmi munka. Az 1997 és 2001 között megjelent termésből a korunk problémáit vagy a múltat feldolgozó köte­teket tartalmazza az a váloga­tás, amely most Öt év - ötven könyv címmel a Goethe Insti­tut és a Somogyi-könyvtár kö­zös rendezésében látható a sze­gedi bibliotéka 2. emeletén. Az összeállítás olyan témákra irányítja a figyelmet, amelyek­ről Németországban is vitatkoz­nak, ugyanakkor hazánkban is érdeklődésre tarthatnak szá­mot. A tárlaton szereplő kötetek között a kortárs német szépiro­dalom mellett akadnak nyelvé­szeti, irodalomtudományi, filo­zófiai, szociológiai, életrajzi és történelmi munkák is. A ván­dorkiállítás - amelyhez a né­met,- osztrák és svájci kiadók ingyen bocsátották rendelke­zésre kiadványaikat - Buda­pest, Debrecen, Gyula és Győr után érkezett meg a Somogyi­ba, ahol március 5-ig tart nyit­va. Az olvasójeggyel rendelkező könyvtárlátogatók ki is kölcsö­nözhetik a köteteket. Téli ajánlatunkból: Továbbá kis ízelítő sok egyéb fontos és hasznos termékünk közül: Kiváló minőségű, európai uniós gyártmányú, rombusz­mintás haszonjárműhóláncok minden méretben, az összes szükséges minősítéssel, valamint indulás- és haladássegítők rendkívül kedvező áron! Nyitva: h-p. 8-17.30 óráig. Cím: 6728 Szeged, Dorozsmai út. 5-7. (A Dorozsmai úti vámudvarban.) Üzletünk vásárlói számára a vámudvaron belüli parkolás ingyenes! Tel./íax: (62) 471-969, www convoytruck.hu Nemzetközi magyarnóta­verseny fiataloknak Egressy Béni születésének 190. évfordulója tiszteletére Csendül a nóta címmel nemzetközi magyarnóta-versenyt rendeznek 18-35 éves fiata­lok részére. A jelentkezőknek egy hallgatót és egy csárdást kell elénekel­niük Jónás Mátyás cigányzenekara kíséretével. Jelentkezni a Magyar­nóta-szerzők és Énekesek Országos Egyesületénél lehet (1068 Buda­pest, Városligeti fasor 38.) „Énekverseny" megjelöléssel. További infor­mációk munkanapokon a 06-1 -322-5632-es vagy a 06-1 -322-5669-es telefonszámokon. A részvételi díj 5 ezer forint, amit a február 28-i je­lentkezési határidőig be kell fizetni. A szegedi nyilvános elődöntőt már­cius 14-én a Juhász Gyula Művelődési Központban rendezik meg. A döntő - amit a Duna televízió is felvesz - május 9-én Budapesten, a XII. kerületi művelődési központban, lesz. A győztesek működési engedélyt, pénz- és tárgyjutalmat, valamint lemezszerződést kapnak. m TROCS FUVAROZÓK, KAMIONOSOK, TEHERAUTÓ-SOFŐRÖK FIGYELEM! > Nyugat-Európa! gyártmányú, „E-jelzett" tolatóduda - 2003. július l-jétől az újonnan forgalomba helyezett 3,51 feletti teherautókra és az 51 feletti autóbuszokra, valamint a 2003. július 1. előtt forgalom­ba helyezett gépkocsikra 2004. december 31-ig kötelező felszerelni! • Kiváló minőségű, 24 V-os, fűthető ülésvédő. • Ködlámpák, távfényszórók rendkívül kedvező áron. • „E-jelzett", kadmhim-sárga nappali kiegészítő lámpa akciós áron. • Optikai fagyálló és akkusavmérő műszer gyors és pontos mérésre, valamint egyszerű és olcsó akkusav- és (agyállómérő. » tachográ&orongok Magyarországon a legolcsóbban « szerszámosládák, sárvédő ívek minden méretben, tűzolíókészülék-tartók • ADR felszerelés, ADR-.T1R- és fényvisszaverő táblák • hátsólámpák hátsólámpa búiák és helyzetjelzők nagy választékban • elektromos, ABS-, S3S-, ADR-kábelek csatlakozók aljzatok • rakományrogzítőesácozök, ponyvatartozékok vámzárkőtél • elektromos és kényelmi felszerelések (12 és 24 V), izzók « hazai és import tükrök légkürtök ezer hasznos és praktikus jármű-felszerelési cikk • rendszámtábla formátumú névtáblák egyedi megrendelés szerint. Uszadékfáról, fűrészporról nehéz számlát szerezni Apátfalvi szegények ördögi köre A makói kistérség települései közül Apátfalván a legnagyobb a rossz szociális körülmények kö­zött élő romák és a rendkívül szegények aránya. A nélkülöző családoknak'most a hideg mel­lett az okoz gondot, hogy ha nincs számlájuk a tüzelőről, nem igényelhetnek lakásfenn­tartási támogatást. Apátfalva mintegy három és fél ezer lakosának több mint tíz szá­zaléka roma. Ha a szociális hely­zet szempontjából nézzük, még ennél is nagyobb a nincstelenek, egyik napról a másikra élők ará­nya. Az utóbbi másfél évtized so­rán az ipari üzemekben dolgozó falubeliek többsége elveszítette az állását, közéjük tartozik a ro­ma családok zöme is. Munkanél­küliként, rokkantnyugdíjasként gyakran nagy családot nevelnek, a puszta létezésük költségei azonban jelentősen felülmúlják anyagi lehetőségeiket - mondja Károlyi Sándor, az apátfalvi He­lyi Cigány Kisebbségi Önkor­mányzat elnöke. - Akit nem a téesztől küldtek el, annak még földjárandóság sem jutott, így munkalehetőség híján nagy a nyomor a faluban. Az új szociálpolitikai lehetősé­gek sem hoznak megoldást, hi­szen a lakhatáshoz szükséges támogatások megpályázásához túl nagy a rászoruló családok közüzemi hátraléka. Az energia­ár-támogatások megpályázásá­hoz pedig tetemes mennyiségű számla felmutatására volna szükség, ám a legnagyobb rezsi­tételt jelentő fűtést leggyakrab­ban innen-onnan beszerzett tü­zelővel oldják meg, természete­sen számlát nem tudnak mellé­kelni a néhány zsáknyi fűrész­porról, vagy az ártérből össze­szedett faágakról, így támoga­tásban sem részesülhetnek. Ez az apátfalvi szegények igazi ör­dögi köre - fogalmaz Károlyi Sándor. A faluban élő Vasséknál mind­Több száz apátfalvihoz hasonlóan Vassék is fűrészporral fűtenek két családfönntartó rokkant­nyugdíjas, munkalehetőséget már évek óta nem találnak a tele­pülésen, sem a közeli Makón. Házukat még egészen más anya­gi kondíciók mellett építették fel 1990-ben, ám a hitel részletét még mindig nyögik. Két nagy gyermekük már önálló kenyérke­reső, ám a három kisebb még gondozásuk alatt áll. - Megközelítőleg havi ötven­ezer forintból gazdálkodhatunk ötünkre, ez már önmagában is nagyon kevés pénz. Havi húsz­ezer forintot tesz ki a törlesztő­részlet, ügyelünk arra is, hogy a közüzemi díjakat rendezzük. így élelmiszerre és ruhára már csak elenyészően kevés jut, az egy­szer-egyszer kiutalt két-három­ezer forintos önkormányzati se­gély pedig nem jelent megoldást a bajra. A fűrésztelepre járunk, ahol olcsón juthatunk hozzá a fűrészporhoz, így valamelyest felfűthetjük a két szobát, de számlát nem kértünk, így a lak­fotó: Illyés Szabolcs hatási támogatást sem remélhe­tünk - mondta Vass Istvánná. Páka Dániel alpolgármestertől megtudtuk: az önkormányzat át­fogó megoldást nem nyújthat a problémára, hiszen önhibájukon kívül több tízmilliós működési hiánnyal kell idén is számolni­uk, így nem előlegezhetnek meg jelentősebb szociális támogatást. Am amit a jog és a szűkös költ­ségvetés lehetővé tesz, megadják a rászorulóknak. I. SZ.

Next

/
Thumbnails
Contents