Délmagyarország, 2004. február (94. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-02 / 27. szám

HÉTFŐ, 2004. FEBRUÁR 2. •A DÉL SPORTJA* III. Horváth helyett Gyöngyösi András A Szegedet a Honvéd, a Szentest a Fradi oktatta Edzőt cserélt a Beton VE Alighogy befejeződött a Sze­ged-Honvéd vízilabdameccs, a hazai klub vezetői jelezték a sajtó munkatársainak, fontos bejelentést tesznek. Egy óra vá­rakozás után Körtvélyessy Pé­ter klubelnök azzal állt elő, hogy hétfőtől már új edző irá­nyítja a Beton szakmai munká­ját. - Még a találkozó előtt elnök­ségi ülést tartottunk, amelyen arról határoztunk, hogy elvál­nak útjaink Horváth Viktor edzőtől. Viktor még a múlt év novemberében, a Fradi elleni LEN-kupa kiesést követően be­jelentette, hogy nem hosszab­bítja meg az évad végén lejáró szerződését. Tulajdonképpen azóta van napirenden a tréner­váltás. A célunk továbbra is az 5-6. hely egyikének a megszer­zése, úgy éreztük, ehhez olyan szakemberre van a csapatnak szüksége, aki kellőképpen mo­tivált. Ezért esett a választá­sunk a legutóbbi évadban a Fra­dit trenírozó Gyöngyösi And­rásra, akivel egyelőre a szezon végéig kötöttünk szerződést. A sok sérült miatt szeretnénk el­halasztani a szerdai, Szentesen vívandó meccsünket, ezért az egykori több mint kétszázszo­ros válogatott előreláthatóan szombaton, a Vasassal szem­ben mutatkozik be a Beton kis­padján. A menesztett Horváth Viktor nem kívánta kommentálni a ve­zetőség „ítéletét", mindössze annyit mondott: - Meglepett a döntés... VÍZILABDA A férfi vízilabda OB I 14. for­dulójára nem jó emlékekkel gondol majd a vissza a két Csongrád megyei csapat. A Szeged Beton VE hazai uszo­dában a bajnok Honvédtól, a Legrand-Szentesi VK pedig idegenben a Fraditól szenve­dett kiütéses vereséget. A Ti­sza-partiak kispadján edző­csere történt: a menesztett Horváth Viktor helyét hétfő­től Gyöngyösi András foglalja el. SZEGED BETON VE­Teljes a csapat RIO DE JANEIRO (MTI) Az esélyeknek megfelelően Hor­vátországválogatottja lett a győz­tese a férfi vízilabdázók brazíliai olimpiai selejtező tornájának, miután a vasárnapi döntőben az Eb-ezüstérmes könnyedén gyűr­te le 6-1-re Németország leg­jobbjait. Az athéni ötkarikás já­tékokra harmadikként Oroszor­szág együttese jutott ki annak köszönhetően, hogy a bronz­meccsen négy góllal verte Romá­nia gárdáját. A helyosztók eredményei, az 1. helyért: Horvátország-Németor­szág 6-1; a 3. helyért: Oroszor­szág-Románia 8-4; az 5. helyért: Hollandia-Szlovákia 6-5; a 7. helyért: Brazília-Kanada 7-6; a 9. helyért: Lengyelország-Puerto Rico 8-3 A torna utolsó, 11. he­lyén Argentína végzett. A riói kvalifikációs viadal nyo­mán teljessé vált az athéni ötkari­kás játékok 12 csapatos férfi póló­tornájának mezőnye. Az olimpiai szereplők: Görögország, MAGYAR­ORSZÁG, Olaszország, Szerbia és Montenegró, Spanyolország, Egye­sült Államok, Ausztráha, Kazahsz­tán, Egyiptom, Horvátország, Né­metország, Oroszország. Magyar ezüstérem PORTO ALEGRE (MTI) A Wossala György, Kovácsi Lász­ló, Németh Péter összeállítású csapat ezüstérmet szerzett a bra­zíliai vitorlázó Soling világbaj­nokságon. A Gyenese Balázs, Mónus Gyula, Vezér Károly trió az ötö­dik helyen végzett. HONVÉD 1-16 (0-6, 0-2, 0-4,1-4) A Honvéd elleni meccsen „búcsúzott" a Szegedtől Horváth Viktor OB l-es férfi vízilabda-mérkőzés. Újsze­gedi sportuszoda, 200 néző. Vezette: Ju­hász, Németh. Szeged: Tóth I. - Boros, Várhegyi, Pata­ki, Molnár R, Munkácsy, Torday 1. Csere: dr. Török, Plézer, Szűcs, Barát (kapus). Edző: Horváth Viktor. • Honvéd: Gergely - Kovács 0.1, Fodor 1, Kiss G. 2, DR. MOLNÁR 2, Vári l.BIROS 3. Csere: Frikk 2, Bereczki, Bárány 1, SZÍVÓS 2, Paján, Sugár 1, Kovács Z. (ka­pus). Edző: Kovács István. Gól - emberelőnyből: 6/1, ¡11.7/5. Négyméteresből: -, ill. 1/1. A tartalékos, több játékosát is nélkülöző Szegednek parányi esélye sem mutatkozott arra, hogy legalább megszorítsa a baj­nokot, a számtalan világklasz­szist soraiban tudó Honvédot. Még csak két és fél perce tartott a meccs, amikor már 4-0-ra el­húzott a hihetetlen motiváltan pólózó fővárosi gárda. A Beton játékosainak már az is nagy ne­hézséget okozott, hogy egyálta­lán kapura lőjenek. Rengeteg labdát szerzett mezőnyben a BHSE, a lefordulásokat pedig rendre góllal fejezte be. Már-már úgy nézett ki, hogy a pesti sztárgárda lenullázza a Szegedet, amikor a záró negyed elején, 6 perc 43 másodperccel a vége előtt Torday előnyből meg­szerezte a becsületgólt, 1-12. A folytatás sajnos elmaradt, sőt a Honvéd négy találata zárta a ha­zaiakra nézve eléggé kínos 4x7 percet. Horváth Viktor: - Nehéz ilyenkor bármi okosat is monda­ni... JÉGCSILLAG-FTC­LEGRAND-SZENTESI VK 15-4(2-2,3-0,6-0,4-2) OB l-es férfi vízilabda-mérkőzés. Buda­pest, népligeti uszoda, 100 néző. Vezette: Marjai, Martinovics. Ferencváros: Bíró Á. - Lehmann, WE­SZEL0VSZKY 4, Szirányi Balázs 2, Takács I A., Suti 2, LÉTAY 5. Csere: Takács II A., Balatoni 1, SÜVEGES 1, Szirányi Bence. Edző: dr. Csapó Gábor. Szentes: Újházi - Szebeni 1, SOMOGYI 3, Berki, Juhász Zs., Juhász E., Lavrisi­nyec. Csere: Kis I., Szabó T„ Szénászky, Zentai, Hyc, Pellei. Edző: Vidumanszky László. Gól-emberelőnyből: 7/3, ¡11.8/3. Az első negyedben mutatott tel­jesítmény láttán, nem sokan gondolták volna, hogy kiütéses vereséget szenved a Szentes a Fraditól. Somogyi és Szebeni előnyből szerzett góljával döntet­lenre hozták a Kurca-partiak az első negyedet. A folytatásban vi­szont még csak megnehezíteni sem tudták az FTC dolgát. A zöld-fehérek példát mutattak lel­kesedésből, fegyelmezettségből a Legrandnak, amely gyengén, hi­tehagyottan pólózott. Szinte ak­Fotó: Karnok Csaba kor lőtt gólt a Fradi, amikor csak akart. Vidumanszky László: - Sokkal nagyobb ellenállást vártam. Csa­lódtam a csapatomban. További eredmények: Va­sas-Eger 11-4, Cegléd-Szent Ist­ván Egyetem SE-Ybl 8-8, Új­pest-Szolnok 15-7, BVSC-OSC 10-5. A BAJNOKSAG ÁLLASA 1. Vasas 14 14 - - 192- 56 28 2. Honvéd 14 13 - 1 207- 78 26 3. BVSC 14 12 - 2 142- 65 24 4. FTC 14 10 - 4148— 85 20 5. Újpest 14 9 1 4 133-107 19 6. 0SC 14 4 3 7 98-135 11 7. Szeged 13 5 - 8 81-136 10 8. Eger 13 3 3 7 82-116 9 9. Szenti.Egy. 14 3 2 9 87-165 8 10. Szentes 14 1 211 79-161 4 11. Cegléd 14 1 1 12 77-159 3 12. Szolnok 12 1 - 11 70-133 2 SZÉLPÁL LÁSZLÓ Henin-Hardenne és Federer az első Európa diadala Ausztráliában TENISZ Befejeződött az idei ausztrál nyílt teniszbajnokság. A viadal európai fölényt hozott: a nőknél a belga Justine Henin-Harden­ne, míg a férfiaknál a svájci Roger Federer diadalmasko­dott. Két héten keresztül csatáztak a teniszezők a távoli Ausztráliá­ban, Melbourne-ben, az auszt­rál nyílt teniszbajnokságon. Idén sem maradtak el a megle­petések, több nagyágyú is a várt­nál hamarabb búcsúzott. Sze­rencsére a magyar hölgyek is okoztak meglepetést: Kapros Anikó a legjobb tizenhatig masí­rozott, s csak a későbbi elődön­tőstől, a kolumbiai Zuluagától szenvedett vereséget. Marad­junk a nőknél, hiszen a fináléba az a két játékos jutott, akiket előzetesen is odavártak a szak­emberek. Újabb belga házi dön­tőt rendeztek 2004 első Grand Slam-versenyén. Justine He­nin-Hardenne (1. kiemelt) és Kim Chjsters parádés meccset vívott egymással. Az első szett Henin-Hardenne volt, után azonban remek játékkal egyen­lített Clijsters. A döntő szettben nem kegyelmezett a világrang­lista-vezető, simán hozta a játszmát, ezzel pedig megsze­rezte élete harmadik Grand Slam-győzelmét. Clijsters iga­zán pechesnek mondhatja ma­gát, immár negyedik GS-döntő­jét veszítette el. A férhak küzdelmében elma­radt a várva várt nagy csata. Ro­ger Federert nem lehetett Auszt­ráliában megverni. A svájci klasszis az egész torna alatt egyetlen szettet(!) veszített, bombaformában játszott végig. Pedig sokan meglepetést vártak az orosz „fenegyerektől", Marat Szafintól. A nyolc hónapos kény­szerpihenő után visszatérő spor­toló hatalmas skalpokat gyűjtött be, az elődöntőben a verseny leg­izgalmasabb meccsén győzte le Andre Agassit. A végére elfáradt ­széttörte az ütőjét is -, a finálé­ban két óra tizenöt perc alatt há­rom játszmában kikapott Fede­rertől. A férfipárosok döntőjében a két francia fiú, Llodra és Santoro annyira örült a sikerének - az el­ső kiemelt amerikai ikerpárt, Bryant győzték le -, hogy gatyára vetkőztek, az összes felszerelésü­ket a nézők közé dobták. Navra­tilovának nem sikerült begyűjte­nie 49. Grand Slam-győzelmét, a vegyes páros döntőjében megle­pő vereséget szenvedett az indiai Paes oldalán. Az ausztrál nyílt bajnokság döntő, női egyes: Henin-Har­denne (belga, l.)-Clijstérs (belga, 2.) 6:3, 4:6, 6:3. Páros: Ruano Pascual, Suarez (spanyol, ar­gentin, l.)-Kuznyecova, Lihov­ceva (orosz, 4.) 6:4, 6:3. Férfiak, egyes: Federer (svájci, 2.)-Szafin (orosz) 7:6, 6:4, 6:2, Páros: Llodra, Santoro (francia, 5.J-B. Bryan, M. Bryan (ameri­kai, 1.) 7:6,6:3. Vegyes páros: Zimonjics, Bovi­na (szerb-montenegrói, orosz) -Paes, Navratilova (indiai, ame­rikai, 4.) 6:1, 7:6. SÜLI RÓBERT A belga házi döntőt Henin-Hardenne (jobbról) nyerte Clisjters el­len az ausztrál teniszbajnokságon MTI-fotó/AP/Eugene Hoshiko Nem született meglepetés Nem borult a papírforma, a Hungerit-Szentesi VK-nak túl nagy falatnak bizonyult a Du­naújvárosi Főiskola a női ví­zilabda Magyar Kupa elődön­tőjében. Szremkóék a harmadik helyért a Polo SC-vel csatáz­nak. DUNAÚJVÁROSI FŐISK­HUNGERIT-SZENTESI VK 12-6 (4-3, l-l, 2-1,5-1) Magyar Kupa elődöntő, női vízilab­da-mérkőzés, második találkozó. Duna­újváros, 100 néző. Vezette: Móni B. Dunaújváros: Tóth II A. - TIBA 3, Sípos 1, Benkő N„ Primász, Bódi, BENKŐ T. 5. Csere: Zsámbok, Poszkoli 1, Brávik, Zantleitner 2. Edző: Mihók Attila. Szentes: VARGA Z. - Huszka, Makra, HONIG 3, Molnár 3, Szremkó, Tóthi A. Csere: Szabó X., Vér, Rozgonyi, Hegedűs. Edző: Pengő László. Gól-emberelőnyből: 8/4, ill. 5/2. A döntőbe jutott: Dunaújvárosi Főiskola, kettős győzelemmel, 21-10-es gólkü­lönbséggel. Az MK-fináléba jutás tulajdon­képpen már az első, szentesi ösz­szecsapáson eldőlt. A Dunaújvá­ros 9-4-es győzelme után már nem volt különösebb tétje a visz­szavágónak, hacsak az nem, hogy a Szentes emelt fővel hajt­son fejet a nagyobb játékerő előtt. Ez így is történt, sőt a Csongrád megyeiek az első per­cekben alaposan rá is ijesztettek a címvédőre. Az történt ugyanis, hogy Hónig és Molnár találatával elhúztak 2-O-ra. A folytatásban is remekeltek a vendégek, 4-4-ig fej fej mellett baladtak a csapa­tok, majd 6-5-ös hazai vezetés­nél újra utolérhették volna Husz­káék a bajnokot. A fór azonban kimaradt, és innentől kezdve már csak az volt a kérdés, hogy hány gólos főiskolás győzelem­mel ér véget a találkozó. A záró negyedben ugyanis védekezést váltottak a házigazdák, a lefordu­lásos játékukra nem tudott mit lépni a végig fegyelmezetten, lel­kesen küzdő Hungerit. Különö­sen Benkő T. volt elemében, aki az utolsó hét percben négyszer talált be az egyébként jól védő Varga Zita kapujába, 12-6. Akárcsak az egy nappal koráb­bi első mérkőzésen, ismét a befe­jező negyedben döntötte el a ma­ga javára a meccset a Dunaújvá­ros. Ennek ellenére dicséret illeti a Szentest, amely a két találko­zón kapott ki akkora gólkülönb­séggel a nyolc válogatottat sorai­ban tudó Főiskolától, mint amennyivel egy összecsapáson szokott. Az MK harmadik helyéért a Hungerit-Szentesi VK a Polo SC-vel, a kupáért pedig a Duna­újvárosi Főiskola a Vasassal ját­szik február 7-én a vásárhelyi uszodában. Pengő László: - Elégedett va­gyok csapatommal, mert az elő­döntő mindkét találkozóján szo­ros mérkőzéseket játszott a más kategóriába tartozó Dunaújvá­rossal. SZ. L. Új támogató a harcosoknál MUNKATÁRSUNKTÓL Megaforce Fight Klub. Ezentúl így hívják az egykori Szegedi Küz­dősport Clubot. Az energiaitalo­kat gyártó hollandiai cég, a Mega­force magyarországi forgalmazója az olimpiai bajnok tornász, Csol­lány Szilveszter és a Debreceni VSC labdarúgócsapata után a szegedi egyesületet is érdemes­nek találta arra, hogy segítse roadshow-k szervezésével, azo­kon a versenyzők népszerűsítésé­vel, illetve a fővárosi sportkórház által is ajánlott energiaitallal a következő egy plusz egy évben. A klub toborzót tart a thai-box bánt érdeklődőknek a Hattyas sori egyetemi csarnokban hétfőn és szerdán 19.30-tól, míg pénte­ken 19 órától. Jelentkezni Le­hoczky Csabánál és Nagymihály Zoltánnál lehet. Az egyesület versenyzői kiválóan szerepeltek a gödöllői kempó orszá­gos bajnokságon. Nagymihály Zol­tán (+65 kg, full-contact A) arany-, Forró László (+75 kg, full-contact A| és Sárközi Róbert (+85 kg full-contact A) ezüst-, míg Czompó Krisztián (+95 kg full-contact A) és Sárközi (+85 kg földharc) egyaránt bronzérmet szerzett. Felkészítők: Birkás László, Nagymihály Zoltán, Lehoczky Csaba.

Next

/
Thumbnails
Contents