Délmagyarország, 2004. január (94. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-07 / 5. szám

SZERDA, 2004. JANUÁR 7. • AKTUÁLIS« 5 A kistelepüléseken gondot okoz a havi 231 ezer forint Kötelező minimálbér polgármestereknek Január elsejétől legkevesebb bruttó 231 ezer forintot keres­hetnek havonta a főállású pol­gármesterek. Kíváncsiak vol­tunk, Csongrád megye kistele­pülésein hogyan tudják ldgaz­dálkodni a megemelt béreket. Törvénnyel szabályozta a polgár­mesteri fizetéseket az országgyű­lés: februárban minden főállású polgármester legkevesebb 231 ezer forintot visz haza, hiszen január elsejétől ennyi a települések első emberének a minimálbére. - He­lyére kellett rakni a fizetéseket, hi­szen nem egy településen arányta­lanul keveset kerestek a polgár­mesterek - mondta Zongpr Gábor, a Települési Önkormányzatok Or­szágos Szövetségének fótitkára. A polgármesterek javadalmát már tavaly július elsejétől meg lehetett emelni, kötelezően azonban idén januártól kellett növelni a béreket, amennyiben nem érte el a megállapított mini­mumot. A fizetéseket a köztiszt­viselői illetményalap alapján számolják ki, a háromezer lakos alatti települések esetében a 33 ezer forintos alapot 7-tel, 8-cal vagy 9-cel kell megszorozni. Zongor Gábor szerint az emelés­re megvan a fedezet, az alapvető­en nem befolyásolja a települé­sek költségvetését. Csongrád megye kistelepüléseinek első emberei ezt másképp látják. Az­zal viszont szinte mindenki egyetértett, hogy rendezni kellett a fizetéseket. Dócon Belovai Pál polgármester 297 ezer forintot keres januártól. - Novemberben döntött a testület a fizetésemelé­semről, esetemben a 9-es szorzót alkalmaztuk. A törvény életbelé­pésével az egyik szemem sír, a másik nevet, hiszen végre a he­lyére kerültek a fizetéseink, ugyanakkor még nem tudjuk, hogyan és miből fogjuk kigazdál­kodni az emelést. A paragrafuso­kat mindenesetre betartjuk ­mondta Dóc első embere. Öttömösön Bata Ferencnek még szeptemberben megnőtt a keresete, ó azóta kapja a mini­málbért. - Biztos, hogy ennyi ma­rad, hiszen a jelenlegi költségve­tés nem teszi lehetővé a további emelést - jegyezte meg a polgár­mester. Felgyő első embere, Ábel István ugyanakkor nem veszi fi­gyelembe a törvényi előírásokat, továbbra is bruttó 220 ezer forin­tot keres. - A törvény értelmében 288 ezret kellene kapnom. A fa­lunak ez 1 millió 500 ezer forin­tos pluszkiadást jelentene éven­te, ezt pedig nem engedhetem meg. Nem is terjesztettem a tes­tület elé ezt a kérdést, jelenleg egy áthidaló megoldáson dolgozunk. Valószínűleg részmunkaidős le­szek, így nem kell végrehajta­nunk a törvényt - tette hozzá. Mártélyon és Magyarcsanádon is elfogadta a képviselő-testület a megemelt polgármesteri fizetése­ket. Azzal mind Balogh Jánosné, mind Farkas Jánosné egyetértett, hogy nehéz helyzetbe kerültek ezzel a kistelepülések. - Magyar­csanád 10 éve küszködik forrás­hiánnyal. Ez az év is ilyen lesz, bí­zunk benne, hogy az emelés mi­att nem lesz sokkal nagyobb a hi­ányunk - mondta Farkasné. Ba­loghné szerint a mostani béreme­lésnek nincs meg a fedezete, így elég nehéz lesz kigazdálkodni. ­Ezért sem hagytam, hogy júhus­tól emelkedjen a fizetésem, de­cemberben viszont kénytelenek voltunk megszavazni. Nagymágocson havonta-90 ezer forinttal keres többet januártól a polgármester. Czabarka János bí­zik abban, hogy sikerül átcsopor­tosítani a település rendelkezésre álló forrásait, és sikerül kigazdál­kodni a megemelt illetményt. G. SZ. L. Vásárhelyi stabilitás Nem növekedett Vásárhely adósságállománya, gazdálkodása pedig stabilizálódott, hangzott el tegnap délelőtt a városházán, ahol Lázár János polgármester értékelte az önkormányzat elmúlt évi pénzügyi helyzetét. A családok anyagi lehetőségeire tekintettel - más megyei jogú városoktól eltérően - sokkal kisebb áremelésre számithatnak a vásárhelyiek - jegyezte meg a polgármester. Például a víz- és csator­nadíj 6,5 százalékkal emelkedett, a szemétdíj nem változott. Az idén nem nyúltak hozzá a helyi adókhoz sem. Műszaki hiba miatt veszteglő autóbusz oko­zott hatalmas torlódást tegnap délelőtt Sze­geden, a Kossuth Lajos sugárúton. A jármű a sugárút és a Rókusi körút kereszteződésé­ben, a szélső sávban robbant le. Az autó­buszt tűzoltók vontatták el a helyszínről. Bár a közlekedési jelzőlámpák működtek, a rendőrség tájékoztatása szerint, hogy elke­rüljék a nagyobb torlódást, a forgalmat rend­őrök irányították Szeged egyik legnagyobb útkereszteződésében. Ennek ellenére az An­na-kúttól a Rókusi körútig állt a kocsisor, és csak lépésben lehetett haladni. Ezt a távolsá­got egyébként közel fél óra alatt lehetett megtenni tegnap délelőtt 11 óra után. A du­gó miatt a buszok is késve közlekedtek. Több mint kétmilliárdot költenek a szegedi Il-es kórházra Két esztendő alatt megújul Összességében meghaladja a kétmilliárd forintot az az ősz­szeg, amelyet a következő két évben a szegedi városi kórház rekonstrukciójára költenek. Az önkormányzat többféle, köztük uniós pályázati támogatást re­mél a beruházáshoz. Az elmúlt év utolsó közgyűlésén jelentették be, hogy a PEA, az uniós alapokhoz benyújtandó pályázatok előkészítésével foglal­kozó szervezet támogatja Szeged igényét, hogy a városi kórház fű­tési rekonstrukciójához uniós tá­mogatásra pályázzon. Ez 240 milliós beruházás lesz. Magába foglalja az eddig is működött egyetlen napkollektor kibővíté­sét, megtöbbszörözését, ezzel a használati melegvíz-ellátás ener­giatakarékos megoldását, továb­bá a központi fűtés, a kazánház korszerűsítését. Jóval nagyobb költséget jelent a kórház épületeinek tervezett re­konstrukciója. A leginkább lerob­bant urológiai osztály mellett a pszichiátria épületét, valamint a központi műtőket és a Kálvária sugárúti homlokzatot szeretnék felújítani. Az épületgépészeti be­rendezések felújítása-cseréje mel­lett a belső tereket is átalakítják, a burkolatokat kicserélik, a mosta­ni, valóban teremméretű kórter­mek helyett kisebbeket alakítanak ki, kiszolgáló helyiségeket létesí­tenek. A város 1 miibárd 160 mil­Ideje van a felújításnak a kórházban. Fotó: Schmidt Andrea liós címzett támogatásért folya­modott. Az önerő 130 millió fo­rint. Az állami támogatásról ápri­lisig dönt a parlament, ezután in­dulhat a közbeszerzési eljárás. Mint Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester elmondta, addig is megkezdik a kiviteli tervek előké­szítését, hogy a várható pozitív döntés után időveszteség nélkül indulhasson a beruházás. Az ere­deti tervek szerint 2006 végére ütemezték a kórház felújításának befejezését, a városvezetők szeret­nék, ha 2006 elejére megújulhat­na az intézmény. A kórház gép- és műszerparkjá­nak megújítására, új beszerzések­re az elmúlt évben elnyertek 250 milliós céltámogatást, a fenntartó önkormányzat ugyanennyit bizto­sított. Az új gépek és műszerek be­szerzése most van folyamatban. 2004-ben szintén pályáznak mű­szerbeszerzések támogatására, a közgyűlés 300 milliót szavazott meg erre a célra. Minden remény megvan tehát arra, hogy a város kórháza 2006-ra megújul. A fönti, ösz­szességében több mint két milli­árdos beruházás mindazonáltal nem a teljes kórház-rekonstruk­ciót, hanem annak első ütemét jelenti. S. E. Hát te, Ferkó, mit keresel itt? - kérdezte a megdöbbent asszony Gyújtogatót és betörőt fogott a főtörzs Gyújtogatással végződött az óév és (letöréssel kezdődött az új esztendő Bordányban. Egy férfi rágyújtotta a házat barátnőjére, egy helyi fiatal pedig betört egy kocsmába. Mindkettőjüket a helyi körzeti megbízott fogta el. Két éve kispuskával akarta lelőni a bordányi körzeti megbízottat, Gallai András főtörzsőrmestert az a férfi, aki az ünnepek előtt rágyúj­totta a házat 16 éves barátnőjére. K. Ferencet akkor súlyos testi sér­tés miatt másfél éves börtönbün­tetésre ítélték. A bordányi férfi hat hónapja szabadult. K. Ferenc Sze­geden ismerkedett meg a bordá­nyi Hajnalkával. A lány családja szenteste előtt ebédelni hívta a férfit. Az édesapa, Hegedűs Mi­hály szerint K. hirtelen megbo­londult. - Rájött a dili és annyi. A feleségem annyit mondott ne­kem, hogy gyere, mert a Feri meg­bolondult, majd a lányom kiro­hant a házból és azt kiabálta: „Meneküljünk innen!" K. ugyanis előbb egy égő gyer­tya forró viaszát locsolta 16 éves barátnőjére, majd kivett egy la­pát izzó parazsat a kályhából és az ágyra dobta. A tanya belseje ti­zenöt perc alatt a lángok marta­lékává vált. Hegedűs Mihály a könnyeivel küszködve mutatott körbe a helyiségben. A kár két és félmillió forint. A férfinak fogal­ma sincs, hogyan teremtik elő ezt az összeget. A gyújtogató K. menekülni kezdett, zokniban, alsónadrág­ban és egy pólóban elfutott. Ért­hetetlen okból egy 800 méterre lévő családi ház udvarára ugrott be, majd a házban keresett me­nedéket. - Itt állt, bent az előszo­bában. Köszönt a lányomnak, aki halálra rémült, majd megkér­deztem tőle: „Hát te, Ferkó, mit keresel itt?" - mesélte a Petőfi ut­cai ház lakója, Császár Mihály­né. K. Ferenc elkezdett összevisz­sza beszélni a sátánról, kereszt­ről, majd az asszony beküldte őt a fürdőszobába, hogy mosakod­jon meg. A férfi addig ült a kád szélén csendesen, míg a körzeti Gallai főtörzsőrmester a Viking sörözőben nyakon csípte a fosztogatót. Fotó: Karnok Csaba Hegedűs Mihály háza teljesen kiégett. megbízott megérkezett. A fő­törzsőrmester megbilincselte a gyújtogatót, akit azóta a pszichi­átrián kezelnek. Az év elején a hajnali órákban ismét megcsörrent Gallai And­rás mobilja. Egy járókelő szólt neki, hogy a Viking söröző ajtaja nyitva van, bentről zaj hallat­szik. A főtörzs a helyszínre sie­tett. Zseblámpát kapcsolt, elin­dult befelé. A behatoló addigra felfeszített két játékgépet. - Hallottam, hogy a hátsó ajtó­nál tör-zúz valaki, próbál mene­külni. Addigra odaértem és meg­bilincseltem a fiút - mondta a körzeti megbízott. A betörő, aki a rongálással félmillió forint kárt okozott, egy helyi, 19 éves fiú. Senki sem gondolta volna róla, hogy ilyesmire képes. - Nem ilyen szándékú gyerek, életében nem csinált még ilyen hülyesé­get - fogalmazott egy bordányi asszony. Gallai főtörzs elmondta, az utóbbi hat hónapban háromszor törtek be a Vikingbe ugyanazzal a módszerrel, az elkövető pedig mindig megivott két üveg energia­italt. Csakúgy mint legutóbb a 19 éves fiú. A Szegedi Rendőrkapi­tányság nyomozói ezért most azt vizsgálják, a fiatalembernek van-e köze a korábbi betörésekhez. A. T. J. Késett a fizetés A megszokottnál egy nappal ké­sőbb kapták meg decemberi fi­zetésüket a szegedi közalkalma­zottak és a köztisztviselők. A csúszásnak oka: januártól ban­kot váltott az önkormányzat. Csalódottan fordultak vissza a bankautomatától január 5-én a szegedi köztisztviselők és közal­kalmazottak, mert nem találták decemberi fizetésüket a folyó­számlájukon. - Gyűlnek otthon a kifizetetlen számlák, buszbérle­tet kellene venni, és persze, mint mindenki, mi is kiköltekeztünk az ünnepek környékén - mérge­lődött egy olvasónk. Hasonló hí­reket kaptunk másnap, január 6-án délelőtt is: információink szerint még akkor sem jelentek meg a fizetések a számlákon. - Egynapos, előre látható és egy­szeri késésről van szó - válaszolta kérdésünkre Mózes Ervin. Annyi történt, hogy az év végén az önkor­mányzat bankot váltott. Januártól a Postabank Rt. helyett a Raiffei­sen Bank Rt. utalja át a köztisztvi­selők és közalkalmazottak bérét is. Azt már a múlt hónapban tud­ni lehetett, hogy az átállás és az évkezdet miatt egy napot késik majd a fizetés. Ezért a decemberi közgyűlés külön határozatot ho­zott a januári bérfizetési határidő módosításáról. NY. P. Busz miatt dugult be a sugárút MUNKATÁRSUNKTÓL Tégnap délelőtt a Belvárosból fél óra alatt lehetett eljutni az Izabella hídig. Fotó: Karnok Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents