Délmagyarország, 2004. január (94. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-06 / 4. szám

16 • KAPCSOLATOK» KEDD, 2004. JANUÁR 6. Tükröződés FARKAS CSABA „Megint világosabb van, mint egy hete", közölte magával, sietve a sötét-hajnali utcán, Thakács. Igen: egy héttel ezelőtt még teljes volt ilyenkor, kevéssel öt óra után, a sötét, egybeolvadtak fekete háztetők és fekete ég, most meg határozottan el­különülnek egymástól. A fekete tetők mögötti ég meghatározhatatlan világos árnyalatot kapott. Mintha tusba aranyport szórnánk, s a súlytalan szemcséket szerteragadná a felületi feszültség, betöltenék a tuscsöppet, aztán lassan lebegve süllyedni kezdenének, és valahonnan lentről vilá­gítanának elő. „Ez az, ehhez hasonlítható - ha­sonlítsuk, ha már meghatározni nem lehet -ez a sötétségben oldott világosság", disszertált (futólé­pésben, fázva) Thakács. „Persze más, ennél egy­szerűbb megoldás is elképzelhető, például, hogy közvetlenül fényt keverünk a tusba ", tette hozzá; egyre inkább elvált a már sötétszürkülő tetőktől az ég. lóval később, amikor abban a másik városban leszállt a buszról a parkerdőnél, szinte váratlanul érte az azóta bekövetkezett világosság. (Ki nem látott az utazás alatt - az ablak nyugatra nézett, ahol változatlanul tartotta magát a sötét, éppúgy, mint éjszaka legközepén, semmiféle előjelek nem mutatták, küszöbön a világosság, s a fél-tük­röző üvegben csak a részvétlen, fehér fénnyel megvilágított buszbelsőt lehetett látni, a pár haj­nali, néma utast, akik egykedvűen üldögéltek, egyik újságot olvasott, másiknak le-lecsuklott a feje, harmadikuk már a kezdet kezdetén alvó pózt vett föl és úgyis maradt, mígnem, titokzatos érzéknek engedelmeskedve, közvetlenül azelőtt, hogy le kellett szállnia egy láthatatlan tanyaköz­pontnál, kászálódni kezdett, és megnyomta a le­szállásjelző gombját). Leszállva tehát a parkerdő­nél (fél 7), észlelte Th.: világos van, párás-kedvet­lenkék az ég- szöges ellentétben a december-kö­zepi sötétséggel, amikor is ugyanekkor nagy, feke­te, súlytalan pernyeként kavarogtak, alacsonyan, a varjak a tintaszín ég alatt, a narancs közvilágí­tásban - üresek már a fák, továbbálltak a mada­rak, nem egyensúlyoznak, félig kitárt szárnnyal, a fák csúcsán, nem kárognak, előrenyújtott nyak­kal, miközben hintázik alattuk az ág. A tél burka megrepedt, napról napra jobban kinyüik, s előbb-utóbb kihull belőle a világ, érzékelte Th. Olyan érzése támadt, mint amikor egy mélyen al­vó egyénről (konkrétan őróla) elkezdenék lehúz­ni a takarót, fölhúznák a redőnyöket, ő hasztalan igyekezne „visszaaludni" szemhéjai mögé vörö­sen beférkőzne a világosság, nincs más hátra, csak ebadtázva fölpattanni, kész, nincs tovább. „Igen, más dolog karácsonykor a Fény jöttéről ér­tekezni, és más szembesülni januárban a mind korább érkező, az örökös, fokozódó elkésettség érzetét keltő világossággal", mondta magának (-ban) Thakács. - Aztán eszébe jutott az ellenőr a buszon. A fél-tükröző üvegben világosan észlelte: ellenőr kéri a jegyeket-bérleteket - társa ott áll a sofőrfülkénél -, volt, akinek esetében jóváhagyó­lag bólintott, de akadt, akit leszállított. Csak az ablak-tükröződésben lehetett látni mindezt, se­hol ellenőr a buszon, ül mindenki moccanatlan: Th. jól megnézte, akit - a tükröződésben - már egy megállóval ezelőtt leszállított az ellenőr. Nem látszott rajta semmi különös, néha fölnézett a lapból, amit olvasott, közel hajolva a gyér fényben a nyomtatott felülethez, aztán silabizálta újságját tovább. „Szólni kéne neki. Hogy legalább tudjon róla", gondolta komoran Thakács, miközben ol­dalazott lefelé a lépcsőn. Laza hétvégi házasság LAS VEGAS (MTI/DPA) Érvénytelenítette ifjúkori barát­jával szombaton megkötött há­zasságát a 22 éves popsztár, Brit­ney Spears. A frigy hivatalos fel­bontására hétfőn került sor Las Vegas illetékes bíróságán. Spears egy átmulatott éjszaka után lé­pett oltár elé vele egykorú barát­jával, farmerben, fején baseball­sapkával. Az ifjú pár családjából és baráti köréből senki nem volt jelen. A popsztár és újdonsült férje, Jason Allén Alexander rö­viddel az esketési szertartást kö­vetően már alá is írta a házasság­kötés érvénytelenítését. Egy fo­lyóirat úgy értesült, hogy az „es­küvő csak túlméretezett tréfa volt". Spears a hoteli mulatság után limuzint rendelt és a szállo­da sofőrjével ahhoz a kápolnához vitette magát, ahol előtte már Demi Moore és Bruce Willis is kimondta a boldogitó igent. A: A NAPOS OLDALRÓL. A 20 éves makói Joó Mihály a Galamb Jó­zsef Szakközépiskolában készül az érettségire. A fiatalember még nem tudja, mivel szeretne foglalkozni, jelenleg egy éve modellke­dlk. Mihály nagyon szeret motorozni, Tavasszal régi álma telje­sül, amikor vesz egy Suzuki GSX-R 600-as sportmotort. Szeret utazni, hamarosan Franciaországba megy síelni. Fotó: Gyenes Kálmán ISTEN ELTESSE! GASPAR, MENYHERT, BOLDIZSÁR Gáspár ószövetségi eredetű, va­lószínűleg perzsa gyökerekkel, ez esetben jelentése: kincset megőr­ző. Menyhért a héber Melchior­ból alakult, jelentése: királyi fény. Boldizsár a német Baltha­sarból származik, eredetileg asz­szír-babiloniai név, amelynek je­lentése: Baal isten óvja életét. A legenda szerint egy csillag által vezérelve, a betlehemi kisdedet meglátogató, néki ajándékba tömjént, mirhát és aranyat vivő három király viselte e három ne­vet. Ettől a naptól kezdődik a far­sang. A népszokások között sze­repel a pásztorjáték és a három­királyok látogatása, amelynek során gyerekek adták elő a Máté evangéliumában leírt történetet. Házszenteléskor a három napke­leti bölcs, vagy király nevének kezdőbetűit is az ajtók szemöl­dökfáira vésték, vagy írták. Egyéb névnap: Anasztáz, Baltazár. A NAP VICCE Nagymama lemegy a játszótérre az unokáért. Meg is találja a ho­mokozóban a nyakig sáros lur­kót. - Na, téged be kell tenni a mo­sógépbe! - szörnyed el nagyi. Az unoka alkudozik: - Jó, de a tetejét ne csukd rám! A kaszinó vesztese WELLINGTON (MTI/AP) Nem volt szerencséje szerencsé­jével egy kínai diáknak egy új-zé­landi kaszinóban: nyert, de fia­talnak bizonyult ahhoz, hogy pénzét meg is kaphassa. A 19 éves diák igazi éwesztes, mert csupán egyetlen esztendő hiány­zott életkorából ahhoz, hogy zsebre vághassa 18 ezer 500 új-zélandi dollárnyi (csaknem 2,5 millió forintnyil nyeremé­nyét. Megadatott viszont neki a nyertesek ünneplése, mivel a ka­szinó személyzete nem tudta, hogy a szerencsejátékhoz kisko­rú, és üdvrivalgás közepette ro­hant hozzá gratulálni. Pénzét a diák aznap azért nem kaphatta meg, mert nem volt nála semmi­lyen irat - jóllehet, ennek hiá­nyában be se engedhették volna a kaszinóba. Másnap azután visszatért a jogosítványával, amelyből viszont kiderült, hogy még nincs húszéves, és ezért megtagadták tőle nyereményét. „Veszteni bezzeg beengednek, de nyernem tilos" - dohogott a fiú. AZ INTERPOL KÖRÖZTE A röszkei határátkelőhelyen szil­veszter napján fogtak el egy szerb-montenegrói állampolgárt, akit az Interpol csalás miatt kö­rözött. A férfit a határőrség átad­ta a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársának. A hosszú hétvé­gén egyébként összesen 52 em­bert kellett visszairányítani a ha­tárátkelőhelyeken, akik érvényes útlevél, vagy vízum nélkül pró­báltak belépni Magyarországra. CSAK LOPTAK Nyugodtan teltek az ünnepek Csongrád megyében. A rendőr­ség tájékoztatása szerint autóbu­szon és vonaton utazók táskájá­ból, kabátzsebből emelték el pénztárcákat, személyes irato­kat. KÜLÖNÖS SZILVESZTER Nem. kezdődött szerencsésen az új év az egyik szegedi fiatalember számára. Január elsején a Szé­chenyi téri forgatagban tánc köz­ben ugyanis véletlenül meglö­kött egy másik fiatalt, aki ekkor rátámadt. A fiú az ütéstől elte­rült a földön, és végül agyrázkó­dással a szegedi új klinikára szál­lították. Több-kevesebb napsütés Késztette Eleinte sok felhő lesz felettünk, majd «főnként felszakadozik a felhőzet, és egy-két órára kisüt a nap. Csapadék nem várható. Szeged -3" Mórahalom -4° Hódmező­vásárhely -4" Mindszent -4° Szentes £5 -4° Békés­csaba -4° Makó -3° Szolnok -4° Csongrád -3° Kecskemét -3° Kistelek -4° Orosháza -4° További kilátások Eleinte marad a hideg, téli idő. többfelé várható havazás, hózápor, de napról-napra melegszik a levegő. A hét második teleben egyre gyakoribbak lesznek a fagypont feletti csúcshőmérsékletek, a hózáporokat havaseső, zápor váltja fel. Csütörtök Szerda cCi *« Max:-4° Mln:-r Havazás Ö Max:-2° Mtn:-7° Borult Péntek o ** Max:2° Min:.r Havazás Szombat Ö Max:3 Mln:-3C Borult Vízállás: A Tisza Szegednél 107 cm Ihöfoka 0,0 C°), Csongrádnál -44 cm, Mindszentnél 37 cm. A Maros Makónál -65 cm. ANap kel: 7.02, nyugszik: 19.09, Hold kel: 18.22, nyugszik: 5.55 Barátsággyűjtemény PÁRIZS (MTI) Az ember alapjában barátságos lény, noha mindennapi tapaszta­lataink alapján merésznek tűn­het ez az általánosító megállapí­tás. Az Internet MSN Messenger e tárgyban végzett tanulmánya azonban azt igazolja, hogy az emberi faj minden egyes egyede élete során közel négyszáz ha­sonszőrűvel köt barátságot. A „Modern barátság anatómiája" című brit dolgozat szerint az óvodától a sírig átlagban 396 sze­méllyel alakítunk ki kölcsönös rokonszenven alapuló kapcsola­tot, ezek többsége azonban az évek során elenyészik. Egy adott időszakban egy fő harminchárom emberrel ápol az átlagosnál szorosabb viszonyt, s­közülük hatot tart számon leg­jobb barátjaként. A jó ismerősök, haverok, és meghitt bizalmasok azonban cserélődnek, a kapcso­latok jelentős része - 12-ből 11, azaz a 396-ból 363 - különféle konfliktusok vagy a változó élet­helyzetek következtében meg­szűnik. A barátságok többségét az idő őrli fel, többnyire a házas­ságkötések nyomán létrejött új ismeretségek, a költözések, az ál­lásváltoztatások, vagy a gyerekek nevelésével kapcsolatos viták vetnek véget a korábbi jó vi­szonynak. Tanácsadó tolvajok a rendőrségen CSUO IVAKI (MTI/DPA) Japán tolvajok azáltal válnak hasznossá, hogy tanácsokat ad­nak a tolvajlás elleni védekezés­hez. Csuo Ivaki rendőrkapitány­ságán könyvbe foglalták össze a tolvajlás elleni védekezés mód­szereit azon információk alap­ján, amelyeket előállított tolva­jok szolgáltattak. A 14 oldalas kézikönyv felvilágosít az általá­ban alkalmazott betörési techni­kákról. A tolvajok elmondták, hogy inkább kerékpárra lépnek fel ahhoz, hogy bejussanak egy emeletre, de nem konyhaabla­kon át másznak be, mert az ab­lak betörése lármát okozhat. A tanácsokat öt tetten ért és őrizet­be vett tolvaj szolgáltatta. A bölcs útja VÍZSZINTES: 1. Santayana(+1952) amerikai filozófus gondolatának első része. 12. Átér, áthalad. 13. Hozzánk szalad. 14. Német tagadás. 15. Áru szélei! 16. Indíték. 18. Bizony! 20. Világhírű svájci ideg- és elmegyógyász (Róbert, +1956). 22. „Afösvény" (rója. 25. Csatorna vé­ge! 26. Színész (Ödön). 27. Egyfajta üdítő ital. 29. Férfi­név. 31. Az USA egyik államából való. 33. München folyó­ja. 34. Dorog határai! 35. Hertz, röv. 36. Helyrag, -ra pár­ja. 37. A barnamedve tudományos neve (=URSUS). 40. Iskolai figyelmeztetés. 42. Hentesáru. FÜGGŐLEGES: 1. Az idézet másik része. 2. Sivatagi arab pásztor. 3. Skandináv váltópénz. 4. Leszorítva mozgás­képtelenné tesz. 5. Ablakot behajt. 6. Szent, röv. 7. Klasz­szikus kötőszó. 8. Tüskés erdei állatka. 9. Ügyefogyott, él­hetetlen. 10. Kis... zene (Mozart). 11. A lúd hímje. 17. Japán város lakosa. 19. Csapot megnyit, bizalmasan. 21. Hiszékeny, együgyű. 22. Elénk tár, szemléltet. 23. Mauna ... (hawaii csúcs). 24. Az egyik íz. 26. Vörös, angolul. 28. Világhírű olasz operaénekes volt (Enrico). 30. Grízzel íze­sített. 32. Bogyós gyümölcs. 33. Tüstént, népiesen. 35. Olimpiai bajnok kelet-német kajakos volt. 3MCB8n®t ábécé ,.s" betűje. 39. Ételt ízesít. 40. ÓriásKgyé'ü. fo& gal őröl. 43. Üres kéz! HÉTFŐI rejtvényünk helyes megfejtése: Az'jrtgység a tfcsőség kísérője. Az Országgyűlési Könyvtár állományából törölve 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Ét 12 13 I • * • 15 . • • • • M • „ 19 20 21 • 23 24 25 • • A • 26 J • S * 30 31 32 • 3« • * • • * • * 37 38 30 • 41 42 43 ú Tűzgolyók LE0N (MTI/AP/REUTER/AFP) Hatalmas tűzlabdák hullottak az égből több ezer lakos szeme lát­tára Spanyolország északi részé­ben vasárnap este, de a kezdeti pánik után valószínűvé vált, hogy egy, a Föld légkörébe lépett meteoritról van szó. A jelenséget az ország területének nagy részé­ről látni lehetett, az északnyuga­ti Santiago de Compostelától kezdve a keleti Valenciáig szá­mos településről érkeztek telefo­nok, de sokan látták a tűzgolyó­kat a középen fekvő Madridból is. León tartomány térségében robbanást is hallottak. A hatósá­gok és csillagászok is úgy nyilat­koztak, hogy egy jelentős méretű - akár 100 tonnás - meteoritról volt szó, amely a Föld légkörébe lépve gyulladt ki, majd valahol Leónban becsapódott.

Next

/
Thumbnails
Contents