Délmagyarország, 2004. január (94. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-31 / 26. szám
SZOMBAT, 2004. JANUAR 31. «SPORT 11 Kár a záró negyedért VÍZILABDA A női vízilabda Magyar Kupa elődöntőjének első összecsapásán az otthon játszó Szentes' három negyeden át remekül tartotta magát a kontinens egyik legjobb klubcsapatának számító Dunaújváros ellen. HUNGERIT-SZENTESIVKDUNAÚJVÁROSI FŐISK. 4-9 (2-3, l-l, 0-1,1-4) Magyar Kupa-elődöntő, női vízilabda-mérkó'zés, első találkozó. Szentes, ligeti uszoda, 100 néző. Vezette: Madarasi. Szentes: VARGA Z. - Huszka, Makra, Hőnig, Molnár 2. SZREMKÓ 2, Tóth I A. Csere: Vér, Szabó X., Hegedűs. Edző: Pengő László. Dunaújváros: SÓS - Tiba 2, Sipos, PRIMÁSZ 4, Bódi 1, Zantleitner, Benkő T. 1. Csere: Zsámbok, Benkő N„ Erdős, BRÁVIK1, Kovács, Poszkoli. Edző: Mihók Attila. Gól - emberelőnyből: 6/0, ill. 7/3. A nyolc válogatottal felálló címvédő ellen a harmadik negyed végéig remekül tartotta magát a tartalékosan, a lázas beteg Ádám Zsuzsát és Kovács Georginát nélkülöző Szentes. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a hazai gárda fegyelmezetten védekezett, Varga Zita kapus pedig többször jól avatkozott játékba, nagyokat védett. A vendégek kissé tompának tűntek, látszott rajtuk, hogy a válogatott edzőtáborban lévők eléggé fáradtak. A Szentes gyorsan zárt vissza, a Főiskola nem tudott élni egyik leghatékonyabb fegyverével, a lefordulással. Egészen a záró negyedig így történt, a befejező hét percben viszont a házigazdák elpuskáztak több emberelőnyt, a pontatlan, átgondolatlan lövéseik után három kontrát is góllal fejeztek be a vendégek, 4-9. Pengő László: - Végig volt tartásunk, kár a befejező negyedért. Az akkor kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat. A visszavágót ma 11 órakor játsszák Dunaújvárosban. SZÉLPÁL LÁSZLÓ Esélytelen pólósok MUNKATÁRSUNKTÓL A férfi vízilabda OB I 14. fordulójában a Szeged Beton VE ma délután 5 órakor a világ egyik legjobb klubcsapatát, a Domino-BHSE-t látja vendégül az újszegedi sportuszodában. Az esélyekről nem nagyon érdemes beszélni, a két együttes nem egy és ugyanaz a kategória. Amíg a többszörösen nagyobb költségvetésből működő fővárosiaknál olimpiai, világ- és Európa-bajnokok sokasága szerepel, addig a Szegedben három meghatározó játékos - Varga Péter, Szabó Nándor, Torday Árpád - sérült, illetve beteg. Jól példázza a betonos állapotokat, hogy a legutóbbi, Fradi elleni meccsen a 14 helyett csupán 12 szegedi pólós neve szerepelt a jegyzőkönyvben... A másik Csongrád megyei csapat, a Legrand-Szentesi VK szintén ma 17 órakor a Fradi népligeti otthonában száll vízbe. A Kurca-partiaknak is csak a tisztes helytállás lehet a céljuk. Helyosztók az Eb-n MUNKATÁRSUNKTÓL Tegnap szünnap volt a szlovéniai férfi kézilabda Európa-bajnokságon. A magyar válogatott tagjai a németektől elszenvedett vereség után csomagoltak, hiszen számukra befejeződött a kontinenstalálkozó, mivel a kilencediktől lefelé már nem döntik el a sorrendet: Skaliczki László tanítványai a kilencedik helyet szerezték meg. A további program, szombat: a 7. helyért: Svédország-SzerbiaMontenegró (12.30|, Elődöntők: Horvátország-Szlovénia (15), Németország-Dánia (17.30). Vasárnap, az 5. helyért: Franciaország-Oroszország (12.30). A 3. helyért: 15 óra. Döntő: 17.30. Újabb MSVS-s bravúr az OB I-ben Győztes makói sakkteremavató SAKK A Makói SVSE OB l-es férfi sakkcsapata nagyszerű győzelmet aratott a hatodik fordulóban a Vasas ellen. Újabb nagyszerű győzelmet könyvelhetett el a Makói SVSE OB l-es férfi sakkcsapata. A Maros-parti gárda a Szent János téri új sakkcentrum avatóján 6,5:5,5 arányú győzelmet aratott a Budapesti Vasas ellen. Az osztály újoncának számító Csongrád megyei gárda ezzel a sikerrel megerősítette helyét a középmezőnyben, s jelenleg a kilencedik helyet foglalja el a tabbellán.Talán előrébb is végezhetnek. MAKÓI SVSE-BUDPAESTI VASAS 6,5:5,5 A makóiak közül nyertek: Butunoi Alexander, Restás Péter, Zakariás Dávid. Döntetlent játszottak: Farkas Tibor, Volosln Vlagyimir, ifj. Balázs Tibor, Szalai Kornél, Kovács Zsolt, Domány Zsófia és Erdős Viktor. További eredmények: ZTE-Tabáni Spartacus 9,5:2,5, Paks-Budapesti Honvéd 8,5:3,5, Nagykanizsa-Miskolc 7:5, Statisztika-BEAC 4,5:7,5. A bajnokság állása: Miskolc 50 pont, 2. Zalaegerszeg 46,5, 3. Nagykanizsa 44,5, 4. Hajdúböszörmény 41, 5. Paks 39,5, 6. Statisztika 35,5, 7. Honvéd 34,5, 8. BEAC 31,5, 9. Makói SVSE 30,5, 10. Szombathely 30, 11. Vasas 24,5, 12. Tabáni Spartacus 24,5. Az OB I/B-ben a Vásárhely együttes idegenben, Szolnokon ült asztalhoz. A Csongrád megyei gárda remek játékkal, fontos győzelmet könyvelhetett el. SZOLNOK-VÁSÁRHELY 5:7 A vásárhelyiek közül nyertek: Horváth László, Bálint Vilmos, Koszta Csaba, Erdős János. Döntetlent játszottak: Tatár Kis Szabolcs, Ádók János, Botka Péter, Linczer János, Csúri László, Bárányi Ernő. A Vásárhely 39 ponttal jelenleg az ötödik a bajnokságban. Az NB II-ben: Makói SVSE II-Orosháza 6:6, Battonya-Szentesi Spartacus 5:7, Szegedi Maróczi-Szarvas 9,5:2,5, BEGE-Kiskunhalas 2:10, Gyula-Karcag 8,5:3,5. Békés-TÁKISZ9:3. A bajnokságban a Szeged 39,5 ponttal a 4., az MSVSE II. 38 ponttal a 6., a Szentes 37 ponttal 7. helyen áll. S. R. Holnap 18 órakor: Szeviép-Szeged-Pécs Klasszisok a csarnokban KOSARLABDA Hazánk jelenlegi legjobb együttesével mérkőzik holnap 18 órakor az újszegedi sportcsarnokban a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata. A Tisza-partiak a Pécset fogadják. Újabb sztárcsapat az ellenfél. Talán a legnagyobb. Ezt bátran kijelenthetjük a magyar bajnoki címvédőről, az Euroligában a saját csoportjában élen álló MiZo-Pécsi VSK női kosárlabdacsapatáról. Rátgéber László együttese veretlenül vezeti a honi pontvadászatot, és a nemzetközi porondon is remekel. Csütörtökön este 79-56-ra „végezték" ki hazai környezetben a spanyol Valenciát. Parádés játékkal. Ezzel a diadallal a mecsekaljai csapat átvette a vezetést az Euroligában, a B csoportban. Olyan csapatok vannak mögötte, mint a lengyel Gdynia, a cseh Brno és az említett Valencia. Pedig, két legjobb centerük, Branzova és Andersson sérült. Nélkülük remekelt a PVSK. Az biztos, hogy az említett két kosaras Szegeden sem lép pályára. Azonban ott vannak a többiek, akik mind-mind kiváló játékosok: Iványi, Károlyi, Ambrus, Keller, és az idegenlégiósok, Tranquilh, Boiko. Rátgéber a spanyolok elleni győzelem után azt nyilatkozta, hogy szeretnék megnyerni az Euroligát, képesnek tartja rá a csapatát. A Szeviép-Szeged kosarasai is helytálltak Görögországban, a Mandache (labdával) sérülése rendbe jött Fotó: Miskolczi Róbert Glyfada elleni FIBA Európa-kupa mérkőzésen (71-60). Ha egy kicsit szerencsésebbek a Tisza-partiak, akkor sikerülhetett volna az idegenbeli bravúr, legyőzni a görög bajnokot. Jó hír, hogy Andra Mandache bokája szépen gyógyul, a bedobó biztos, hogy pályára tud lépni a Pécs ellen. A többiek egészségesek, s ma már a holnapi összecsapásra készülnek. • A FIBA Európa-kupa H csoportjában a másik két csapat is lejátszotta a mérkőzését: Rovereto (olasz)-Dinamo Moszkva (orosz) 75-82. A FIBA EURÓPA-KUPA ÁLLÁSA: 1. Rovereto 4 1 382- 334 9 2. Dinamó Moszkva 3 2 362- 328 8 3. Glyfada 3 2 345- 355 8 4. Szeviép-Szeged 0 5 307- 379 5 SÜLI RÓBERT Ma 18 órakor: Liss-HNKC-Kőbánya-Spartacus Most a siker következhet KÉZILABDA A Liss-HNKC NB l-es női kézilabdacsapata ma 18 órakor a sereghajtó Kőbánya-Spartacust látja vendégül a Hódtói Sportcsarnokban. A szerdai viharsarki döntetlen után ma lehet, hogy ismét a győzelem ízét kóstolgathatják - erre legutóbb október 12-én, Esztergomban került sor - majd a Liss-HNKC játékosai. A 18 órakor kezdődő meccsen az utolsó helyen álló Kőbánya-Spartacus lesz az ellenfél, de azért nem árt az óvatosság, mert az október l-jén játszott fővárosi derbin 26-26-os eredmény született. - Csabán a végén a kezünkben volt a mérkőzés, nyerhettünk volna - mondta Pánczél Barabás, a Vásárhely vezetőedzője -, sajnos büntető és ziccer is kimaradt a kritikus időszakban. De nem elégedetlenkedem, összességében igazságos eredmény született. A csapat - úgy vettem észre - már fejlődött, a védekezés kezd határozott lenni, egyre keményebb; míg a támadások során kialakítjuk a helyzeteket, megvannak a ziccerek, csak az a fránya befejezés, az „utolsó passz" nem mindig sikerül. A Kőbánya-Spartacus pillanatnyilag utolsó és a szombati találkozó azok közé tartozik, amit hoznunk kell, úgy is fogalmazhatnék, hogy kötelező a győzelem. A sikerhez a Viharsarokban nyújtott teljesítmény elég lehet, de bízom benne, hogy hazai környezetben, szurkolóinktól támogatva jobb teljesítményre leszünk képesek. Virág Erika lázas, megfázásos megbetegedés miatt nem lépett pályára a Békéscsaba ellen, s akadnak még kisebb húzódások is a keretben. A szakember azonban bízik benne, hogy „Péntek doktor" mindenkit meggyógyított és harcképes lesz a mérkőzésre. A BAJNOKSAG ÁLLÁSA 1. Dunaferr 2. Győr 3. Ferencváros 4. Váci NK 5. Debrecen 6. Vasas 7. Cornen-Alcoa 8. HypoNO 9. Liss-HNKC 10. Esztergom 11. Békéscsaba 12. Kőbánya-Spartacus 1514 1514 1613 - 1 469- 1 455- 3 482 1 6 4271 7 413- 9 412- 9 463- 10 476 3 9 371- 12 4012 12 3751 13 371339 28 366 28 364 26 405 19 423 17 451 16 454 14 475 14 439 11 457 8 481 6 451 5 I.P. Holnap 16.30-kor: Tisza Volán-Debrecen Megfiatalodott a Szeged JÉGKORONG Holnap délután fél ötkor első OB Il-es mérkőzését játssza a Tisza Volán Szeged. A Tisza-partiak hazai környezetben a régi nagy riválist, a Debrecent fogadják. MUNKATÁRSUNKTÓL Hosszú csönd után megkezdődik a menetelés a Tisza Volán Szeged OB Il-es jégkorongcsapatának a számára. A fiatal Tisza-parti gárda holnap délután fél ötkor az „ősi" ellenfelet, a Debrecent fogadja. A vendégek hihetetlenül megerősödtek az idén, hiszen jövőre az OB I-ben szeretnének rajthoz állni. A Debrecenben egy svéd és két orosz légiós szerepel. Mit vár a találkozótól és milyen csapattal veszi fel a küzdelmet a Volán? - ezekre a kérdésekre is válaszolt a vezetőedző, Kalocsa László. - Amióta megnyitotta a kapuit a műjégpálya azóta edzésben vagyunk. Nagyon megfiatalodott a csapatunk, négy jászberényi fiatal mellett, saját nevelésű korongosaink lépnek majd pályára. A kapunkat a tizenöt éves, tehetséges Szántó Marcell védi majd. Mindössze három rutinos korongos Láng Csaba, Redler Attila és Egyed Máté - maradt a csapatban. Szántó Bálint, Láng Tibor, Bánáti Tamás és Varga Endre húz korcsolyát. Vérmes reményeink nem lehetnek, a Debrecen rutinos hokisokból áll. A négycsapatos bajnokságban szeretnénk megszerezni a harmadik helyet, ez a fiatal együttestől bravúr lenne. Itt a játékon van a fő hangsúly, hiszen a klubnak fontos, hogy legyen felnőtt együttese. Federer döntős Ausztráliában A második helyen kiemelt svájci Roger Federer magabiztos játékkal, 6:4, 6:1, 6:4-re verte a harmadikként rangsorolt spanyol Jüan Carlos Ferrerót ÍZ ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi egyesének elődöntőjében, így készülhet az orosz Marat Szafin elleni vasárnapi fináléra. A női párosok versenyét a Virginia Ruano Pascual, Paola Suarez spanyol-argentin kettős nyerte, miután 6:4, 6:3-ra legyőzte a Szvetlana Kuznyecova, Jelena Uhovceva orosz duót. REFLEKTOR LETESITMENY BEZÁRÁSOK A Szeged Városi Sportigazgatóság ezúton is tudatja az érintettekkel, hogy a műjégpálya vasárnap 16 órától 18-ig, a sportuszoda pedig január 31 -én (szombat) 15.30-tól, valamint hétfőn (takarítási munkálatok miatt) egész nap zárva tart. SZENTESI GYŐZELEM Előkészületi labdarúgó-mérkőzésen: Cegléd-Szentesi TE 0-2 (0-2). Szentes: Bíró - Gyagya, Erdei, Vidakovics - Tóth-Kovács Kerepeczki, Mátyás, Tóth Cs., Pálfi - Nana, Ábel. Csereként játszottak: Kolláth, Bajusz, Nyerges, Keller, faniga, Bubor. Edző: Török László. Gólszerzők: Nana, Pálfi. A Szentes ma 11 órakor a Balástyát fogadja edzőmeccsen, míg az Algyő 12 órakor a Felső Tisza-parti stadionban játszik az FC Szeged ifivel. TISZASZIGETI SIKER Deszk adott otthont a Tisza-Maros-szög-kupa kispályás labdarúgótornának: 1. Tiszasziget, 2. Szőreg, 3. Tanárképző, 4. Deszk. A gólkirály Erdélyi (Tiszasziget), a legjobb kapus Kopshitz (Deszk), legjobb mezőnyjátékos Bernát (Tanárképző) lett. Újhelyi István országgyűlési képviselő különdíját Tóth József (Szőreg) érdemelte ki. HORGÁSZHÍR A Szegedi Hermán Ottó Horgászegyesület február 21-én 19.30-as kezdettel a Forrás Hotel nagytermében tartja hagyományos horgászbálját. Asztalfoglalás az egyesület irodájában, a Farkas és Erdei horgászboltokban, vagy a 06-62/441-196-os, s a 06-20/9583-657-es telefonszámokon. TEREMKÉZILABDA-KUPA A Teremkézilabda-kupa hagyományos felkészülési torna II. és III. fordulójának a műsora, ma, 8 óra: Algyő SK-Zsombó (női B), 8.55: Kistelek-Sándorfalva (férfi megyei-városi A), 9.50: Zsombó-Mindszent (női B), 12.15: Mol-Algyő-Dorozsmai Old Boy's (férfi megyei-városi B), 13.10: Domaszék-Sándorfalva (női A), 14.05: Deszk-Marostő 6 Puttony (férfi megyei-városi B), 15 óra: Domaszék-Vendéglátó (női A), 15.55: Deszk ifi-Bordány (női B); február 1. (vasárnap), 8 óra: Ságvári Öregfiúk-Makó KC (férfi megyei-városi B), 8.55: Domaszék-Miksi & Miksi Dorozsma, 9.50: Szentes-Makó KC (utóbbi kettő férfi kiemelt), 10.45: Seni-Girl-Deszk (női A), 11.40: Miksi & Miksi Dorozsma-Makó KC, 12.35: Kecel-Szentes (utóbbi kettő férfi kiemelt), 13.30: Vendéglátó-Seni-Girl (női A), 14.25: Szeged Old Boy's-Szeged Nedom (férfi megyei-városi A). DIÁKOLIMPIAI FEBRUÁRBAN Február 3-án (kedd) 14.30-kor Szegeden a műjégpályán rendezik meg a gyorskorcsolyások diákolimpiai küzdelmeit. lelentkezni a helyszínen lehet 14 órától 14.30-ig, nevezési díj nincs. Fontos viszont, hogy bukósisak használata kötelező. ERDÉLYI NEGYEDIK Az ausztriai St. Coronán gyermek síversenyt rendeztek Volvo-kupa néven. Ezen a szegedi Tömörkény gimnázium tanulója, Erdélyi András Ede a serdülőknél negyedik lett. ÉVAD NYITÁS Évadnyitó új évi asztali labdarúgó viadalnak adott otthont a szegedi Ágota Alapítvány Sólyom utcai központja. A verseny végeredménye: 1. Tóth G., 2. Priszlinger Z., 3. Dávid L. (mind Szeged). Vigaszág: 1. Deme Gy. létvynö/f ieslövogGYÉtO sA sívictöj lóáéynémoHé