Délmagyarország, 2004. január (94. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-28 / 23. szám
CSÜTÖRTÖK, 2004. JANUÁR 29. •AKTUÁLIS3 ALKOTMÁNYOS OSZTOZKODÁS A balástyai Alkotmány Termelőszövetkezetet 1961 -ben alapították. A téesz birtokában 3 ezer 600 hektár föld volt. Felszámolási eljárás kezdődött 1993-ban a szövetkezet ellen. A területek nagy részét megkapták az egykori tagok, vagyis a mostani részarány-tulajdonosok. A maradékot, majd négyszáz különböző nagyságú földet pedig tegnap sorsoltak ki. A legnagyobb összterületű föld hathektárnyi, ezt azonban nem szabdalható fel, mivel természetvédelmi terület. A többség viszont egy hektár alatti. Ezek között sok a közút, csatorna, ami állami tulajdonba került. Állig felfegyverzett kommandósok felügyeltek a rendre a bíróság épületében, a folyosón Fotó: SchmiJt Andrea Súlyos börtönbüntetésre ítélte a Szegedi ítélőtábla azt a három kecskeméti férfit, aki két éve megkéselt és megvert egy ismert szegedi sportolót. Nyolc, állig felfegyverzett kommandós vigyázött a rendre tegnap a tárgyalóteremben, a bíróság folyosóján, valamint a bejáratnál, miután a legutóbbi tárgyaláson az egyik vádlott és a sértett kishíján összeverekedett. A Szegedi ítélőtáblán kedden há-. rom, emberölési kísérlettel vádolt kecskeméti férfi ügyét tárgyalták. A vádirat szerint a szegedi Veszprémi Tibor két éve, februárban egy kecskeméti szórakozóhelyen kifogásolta, hogy az egyik kidobó, az I. rendű vádlott Oláh Menyhért kivezette a férfi egyik barátját. Néhány nappal később az I. rendű vádlott megtudta, hogy az utcai harcosként ismert szegedi sportoló a kecskeméti Gösser sörözőben kávézik. Oláh és két társa, Ónodi József és Katona Attila a söröző előtt késekkel és viperával (teleszkópos vasrúd! rátámadtak Veszprémire, akit két helyen, a mellén és a veséje tájékán megszúrtak. Az ügyész a vádbeszédben súlyosbítást kért, álláspontja szerint az első fokú ítélet aránytalanul enyhe volt. A három vádlott védője azt állította, részben a sértett provokatív, kihívó magatartása miatt fajultak el a dolgok. A vádlottak az utolsó szó jogán enyhítést és felmentést kértek. A Szegedi ítélőtábla Hegedűs István vezette tanácsa tegnap helyben hagyta a Bács megyei bíróság ítéletét és Oláh Menyhértet 8 év börtönre és 7 év közügyektől eltiltásra, Ónodi fózsefet 7 év börtönre és 6 év közügyektől eltiltásra, Katona Attilát pedig 5 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet jogerős. A. T. I. Már nem lehet licitálni a székkutasi férfi testének reklámfelületére Sándor vásárra vitt bőre Németh Vilmos szerint, akit éppen Sándor szolgál ki, a kocsmárosnak ki kellett volna tartania Fotó: TésikAttila Combja bőrfelületének eladásával szeretett volna pénzhez jutni, és házat bővíteni ifj. Székely Sándor. A bizarr ötlet miatt a székkutasi férfi családja bírálatok kereszttüzébe került, így Sándor lefújta a licitet, mely egymillió forintról indult. MUNKATÁRSUNKTÓL Bőr Bt. - a székkutasiak közül vannak, akik már csak így nevezik azt a kocsmát, melynek ifj. Székely Sándor a tulajdonosa. A kocsmáros (akinek elege lehet a cukkolásokból, ezért nem akar már megszólalni! igencsak elképesztő ötlettel állt elő: reklámfelületként akarta eladni egyik combjának bőrfelületét, melyre bármit rátetováltathattak, s hazavihettek volna. Az egyik bulvárújságban megjelentek szerint: Sándor bőrére 1 millió forinttal indult volna a licit. Akkor még a férfi azt nyilatkozta, hogy a bizarr adásvételből származó pénzt háza bővítésére fordítaná. Néhány nap múlva azonban visszatáncolt. Sándor barátságosan ugyan, de elzárkózott attól, hogy lapunknak kommentálja döntésének okát. Ám falujában úgy hallottuk: valószínűleg azért gondolta meg magát, mert az ötlet nyilvánosságra kerülésével családja bírálatok kereszttüzébe került. A férfi tulajdonában lévő kis székkutasi kocsma vendégei között azonban akadtak olyanok, akik szerint Sándornak végig kellett volna csinálnia, amit elhatározott. Ugyan Németh Vilmost is megdöbbentette a furcsa ötlet - s mint mondta -, két napig el sem hitte, hogy a kocsmáros vásárra vitte a bőrét, azonban most úgy látja, nincs ebben semmi felháborító. Néhányan ugyan beszóltak Sándornak az eset kapcsán, de a szurkapiszkát figyelmen kívül kellett volna hagynia - fejtette ki Vilmos, hozzátéve: Sándor becsületes, jó ember. Nem érdemli meg, hogy bántsák. A szegváriak többsége persze eszement ötletnek tartja Sándor agyszüleményét, s értetlenül áll az eset előtt. A szóbeszéd szerint ugyanis a család egyáltalán nincs rászorulva a pénzre. Állítólag Székkutason kívül máshol is működnek vállalkozásaik. Volt, aki úgy vélte, hogy a kocsma forgalmát szerette volna így fellendíteni Sándor. Am egyesek szerint csak a bulvárcikk megjelenésének napján tolongtak a műintézményben, ahol azóta ismét leginkább a törzsvendégek biliárdoznak és emelgetik a poharat. Nem mindenki használná gazdálkodásra új szerzeményét Balástyán Földsorsolás és az aranykorona Székely Sándor székkutasi kocsmárosnak szükséglete van: be akarja építeni a tetőteret. Mivel úgy gondolta, saját teste számos megújuló erőforrással rendelkezik, irháját áruba bocsátja. Háztáji árutermelés. Van bőr a combján, és úgy véli, ha azt onnan lemetszenék. akkor a kültakarója ismét helyreállítható lenne. Székely ezzel máris exkluzív ajánlattal léphetett volna a piacra, ő azonban még médiummá avatta bőrét: reklámhordozónak kínálta fel. Küldetését azonban csak akkor töltheti be szövete, ha elválik fölnevelő testi atyjától. Biológiai képességeit tekintve a kocsmáros nyugodt: azt nyilatkozta, neki minden gyorsan újranő. Mint a gyíknak a farka. Székely ajánlata egyébként egyedülálló a hazai médiapiacon, versenytársakkal egyelőre nem kell számolnia. A termék élőbb mint bármely tévéadás, és egyedibb, mint bármely kéziratos kódex. Itt máris kínos területre tévedtünk, hiszen egyértelmű: konkurens termékről van szó, hiszen lapunk is reklámfelületet kínál a megrendelőknek, Sanyi is. És neki most jobb a „píárja ". Újságírók érdeklődnek az 6 ajánlata iránt. Ám a kínálat és a kereslet romantikus egybeolvadása a piacon még nem történt meg. Sándorunk irhája lehet hogy nem is éri meg az árát. és a helyén marad. Mindaddig, míg Sanyi tápláló testnedvei járják át a reklámfelületnek fölkínált bórt, addig nem jöhet létre ez az újszerű médium. Székely Sándor azonban egy nagy dolgot már elért. Bejelentésének hírértéke alaposan megelőzte combjának reklámpiaci értékét. Mert hát a szenzációt szagoló újságírók rögtön lecsaptak Sándorra. Székkutas neve sem forgott Hugó Hartung édeskés Ihroschka-története óta ennyit a médiában. Sándor meg is ijedt már, állítólag a nyilvánosság erejétől, s visszatáncolna. A bőr marad a combján, a tetőtér pedig üresen. Persze a kocsmáros még mindig jobban járt, mintha a vevő kifogása miatt a visszáruval kellene bajlódnia. Börtönre ítélték a szegedi sportoló brutális támadóit Kommandósok vigyáztak a rendre mondott föld. Nem egyszer elfordult, hogy többen is igény tartottak egy-egy területre. Ilyenkor az érintettek félrevonultak és megpróbáltak megegyezni. Ha ez nem sikerült, akkor következett a sorsolás. Minden résztulajdonos neve bekerült egy közös kalapba, és akit kihúztak, azé lett a föld. Néhányan csak erre vártak. Fia olyané lett a föld, akinek nem kellett, odamentek hozzá, hogy megvegyék. Ez jó taktikának bizonyult, hiszen kevés pénzért lehetett jó földekhez jutni. - Én arra várok, hogy olyan terület következzen, amely a leendő autópálya nyomvonalán, vagy annak a közelében van - súgta egy középkorú férfi a mellette ülőnek. Mindkettő szép summát hozhat a későbbiekben neki. Az elsőnél eladja az államnak jóval többért, "amennyiért vette. Ha pedig a leendő sztráda közvetlenül a földje szomszédságában épül, akkor kiadja különféle multiknak, hogy reklámtáblákat helyezhessenek el rajta. Sávai Mátyásné egykoron egy hektár tsz-földet kapott. - Ezt is alig tudjuk művelni, nem kell több föld. Csak a kíváncsiság hozott a kultúrházba - mondta. Akadt is bőven érdekes dolog! Egy öltömyös férfi többször próbált felszólalni, hogy megreformálja a sorsolást. Az szerette volna elérni, hogy ne egyenként egyezkedjenek a földekről, hanem gyűjtsék csokorba, kit érdekel. - Kérem, üljön le! Jogszabály írja elő a sorsolás menetét - szólt rá erélyesen a hivatal munkatársa. Az érdeklődők soraiban foglalt helyet a szomszédos Kistelek polgármestere is. - Balástyán van egy tanyám, pár hektárral. Közelében van egy föld, ami érdekel. Ezért jöttem - tudtuk meg Nagy Sándortól. K.T. Combmarketing MOLNÁR B. IMRE A szántómat elcserélném az erdőjére! - alkudozás a volt tsz-tagok között Fotó: Gyenes Kálmán Helyrajzi szántok, aranykoronák, hektárok - csak úgy záporoztak egymás után ezek a kifejezések tegnap délelőtt a balástyai művelődési házban. A község történetében először földsorsolást tartottak a megszűnt Alkotmány Termelőszövetkezet még gazdátlan területeiből. Elsőként azok az' egykori téesztagok járultak egyesével az FVM megyei hivatalának munkatársaihoz, akik úgy döntettek, nem kell nekik a föld és eladják az államnak. - Megöregedtünk már a Első alkalommal rendeztek földsorsolást Balástyán. Majd négyszáz egykori tsz-tag földterületről egyezkedett tegnap a helyi művelődési házban. Volt, aki vett, mások meg eladtak, de olyanok is akadtak, akik egyszerűen területet cseréltek. párommal. Nem bírjuk tovább a gazdálkodást. Aztán aranykoronánként négyezret adnak, a pénz jól jön majd a két fiamnak mondta Kiss Menyhértné. Az idős asszony több mint húsz esztendőt dolgozott le a téeszben. A földek „újbóli államosítása" gyorsan lezajlott. Jóval több időbe és némi feszültségbe is került azonban az úgynevezett egyezkedés. Ez azt jelentette, hogy a jelenlévők közül mindig feltette a kezét az, akit érdekelt az épp be-