Délmagyarország, 2004. január (94. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-21 / 17. szám

Szerda, 2004. január 21. RANDEVÚ 9 TELJESÍTMÉNYMÉRÉS A 6. ÉS 10. ÉVFOLYAMOS DIÁKOK KÖRÉBEN Értékelték a tanulók tudását ISKOLÁK AZ EREDMENYEKROL A matematikatudásuk alapján az országos átlag felett, az olvasás-szövegértés képességét tekintve pedig az átlagos szinten állnak a hatodikos diákok - összegezte a teljesítménymérés eredményét a szegedi Weöres Sándor Általános Iskola igazgatója. Szabó Lászlóné szerint a pedagógusok igyekeznek olvasásra ösztönözni a gyerekeket, ám a szövegértést megalapozó ol­vasottságot - véli az igazgató - döntően a szülők példamutatása alakítja ki, amihez az iskola saját eszközeivel keveset tehet hozzá. Ráadásul a az igazgató szerint a feltételek tovább romlanak azzal, hogy szeptembertől csökken az irodalomórák száma. A szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium igazgatója elége­detten nyilatkozott a tizedik évfolyamosok körében végzett teljesít­ménymérés eredményéről, bár annak részleteit még nem volt ideje áttekinteni. Dobi János elmondta, hogy az intézmény a 95 százalék felett teljesítő iskolák közé tartozott a két évvel ezelőtt elvégzett ugyanilyen felmérésben, és ez a pozíció szerinte most sem válto­zott. Mivel nem tapasztal lemaradást, ezért nem gondolja, hogy tantárgyfejlesztésre lenne szükség. Ez persze nem jelenti azt, hogy a szóban forgó felmérésen kívüli tapasztalatokra vagy eredmények­re tekintettel ne változtatnák időnként a tanítási módszereiken. Sipos János: A szülők iskolai végzettsége, anyagi helyzete, a tanulást segítő eszközök, például könyvek, számítógép otthoni használatának lehetősége nagyban befolyásolja a gyermekek képességeit és tudását Az általános és középiskolák a múlt héten kapták meg annak a tavalyi felmérésnek az ered­ményét, amelyben a 6. és 10. évfolyamra járó közel 231 ezer tanuló matematikatudá­sát, illetve olvasási és szöveg­értési készségét vizsgálták. Az allatok lehetővé teszik például az iskolák összehasonlítását, de maguknak a diákoknak is tanulságul szolgálhatnak. Szerinted melyik éri meg jobban? Ha 20 cm átmérőjű pizzát veszünk 200 forintért, vagy 30 cm átmérőjű pizzát 300-ért? Mivel a 300 forintos pizza ára 1,5-szerese a 200 forintosnak, területe viszont 2,25-szöröse a kisebbiknek, ezért ebben az esetben a drá­gább pizzát érdemesebb megvenni. Ehhez hasonló gyakorlatias kérdések is sze­OktdtdSI Minisztérium repeltek abban a tavaly ké­szült felmérésben, amelyben 6. és 10. évfolyamos diákok matematikatudását, vala­mint olvasási, szövegértési képességét vizsgálták. A tesz­teket 3877 általános és kö­zépiskolában töltötték ki a tanulók, a 6. évfolyamon 120 ezer 796, a 10. évfolyamon pedig 110 ezer 175 gyerek vett részt a teljesítménymé­résben. Közülük iskolánként 20-20 diák tudását és képes­ségét értékelték ki a Kiss Ár­pád Országos Közoktatási In­tézet szakemberei. A tavalyi felmérés újdonsá­gának számított, hogy az ered­ményekből kiolvasható, mi­lyen teljesítményt nyújtanak az iskolák a szülői háttér alap­ján elvárható szinthez képest. A szülők iskolai végzettsége, anyagi helyzete, a tanulást se­gítő eszközök, például köny­vek, számítógép otthoni hasz­nálatának lehetősége a ta­pasztalatok szerint nagyban befolyásolja a gyermekek ké­pességeit és tudását, ezek pe­dig összeadódva meghatároz­zák az iskolai átlagteljesít­ményt - magyarázta Sipos Já­nos, az Oktatási Minisztérium közoktatási helyettes államtit­kára. Az iskolákhoz az elmúlt hé­ten eljuttatták azokat az ered­zóhelyen beszélgettem. Te fe­ketében voltál, én piros felső­ben. Szeretném tudni, milyen a szemed színe valójában. írj SMS-t a 70/289-7829-es szám­ra, visszahívlak. RUBIN „Smaragd" jeligére üzenem: Akár én is írhattam volna ezt a hirdetést, ezért úgy gondol­tam, szívesen találkoznék ve­led. 167 cm magas, rövid, bar­na hajú, zöld szemű, 26 éves lány vagyok. Szeretek sportol­ni, zenét hallgatni, moziba jár­ni. Ha nem dohányzol, szí­vesen találkoznék veled, írj ményeket, amelyek - a többi között - megmutatják, hogy az adott intézmény jobban vagy rosszabbul teljesít a szülői háttér alapján elvárható szint­hez képest. Az iskola fenntar­tója állami normatíva terhére különböző pedagógiai szak­mai szolgáltatásokat vehet igénybe a teljesítmény javítá­sához. Ennek keretében a szolgáltatók szakemberei ja­vaslatokat tehetnek adott esetben például a tanítási módszerek megváltoztatására. időpontot és helyszínt „Ru­bin" jeligére. ZENÉS UTAZÁS „Zenés utazás" jeligére üze­nem: Szeretnék veled találkoz­ni a hirdetés megjelenését kö­vető szombaton 15 órakor a múzeum előtt. Számom: 20/542-6381. FIÚ KERES LÁNYT Szia! Egy 30 éves, mackós testalkatú, szentesi srác sorait olvasod. Keresek egy kedves, vidám lányt. Ha sikerült fel­keltenem az érdeklődésed, írj vagy hívj a 30/420-3034-es te­lefonszámon. Keresek egy 20 év körüli, vá­sárhelyi lányt. Én egy 21 éves fiú vagyok. írj a 30/572­8179-es számra. HOLDFÉNY 22 éves, magányos lány ke­resi megbízható, magas, jól szituált, 24-28 év közötti tár­sát, aki fényt hozna az éle­tembe. írj „Holdfény" jeligé­re. HOGOLYÓ „Hógolyónak" üzenem: 28 éves szegedi fiatalember va­gyok. Tetszenek a hobbijaid és az elvárásaid. Én is komoly kapcsolatot keresek. Egy esélyt megérdemlünk. Nem vagyok dohányzó. Nagyon vá­rom a válaszod. Jay Kay, 70/318-4053. „Hógolyó" jeligére: 27-189­75, barna hajú, vidám szegedi srác vagyok. Szeretek én is utazni. írj a 30/434-6178-ra. Szia „Hógolyó". Ha gondo­lod, akkor csörizz meg. Én egy 27 éves srác vagyok. A felmérésből leszűrt ered­mények arra is alkalmasak, hogy az iskolák - országos, regionális szinten, vagy tele­püléstípusonként - összeha­sonlítsák teljesítményüket. Vagyis kiderül, hogy az adott intézmény tanulóinak átlag­teljesítménye hol helyezke­dik el, mennyire tér el pozitív vagy negatív irányban az át­lagtól. Az iskolák számítógépes szoftvert is kapnak, amellyel ­a diákok teljesítményadatait Sok idő elmegy internetbön­gészéssel. Az is lehet, hogy észrevétlenül függővé váltál. Teszteld le magad, s ismerd meg a netfüggőség négy stá­diumát! 1. Gyakran előfordul, hogy információszerzés szándé­ka nélkül, csak időt töl­teni csatlakozol az internet­re? igen nem 2. Előfordul, hogy bosszan­kodsz, ha nem sikerül elsőre a csatlakozás? igen nem 3. A chatről nem tudsz le­kapcsolódni, holott már nincs mondanivalód? igen nem 4. Az internetes játékokhoz a másnapi leckeírás előtt kezdesz? igen nem 5. Naponta legalább két-há­Internetező egyetemisták betáplálva - a tanárok az ered­ményeket helyben is tudják értékelni, s tovább elemezhe­tik saját tanulóik teljesítmé­nyét, aminek nyomán akár egyéni fejlesztési terveket is kidolgozhatnak. A felmérés eredményei ter­mészetesen maguknak a diákoknak is tanulságul szol­rom órát vagy fenn az In­terneten? igen nem 6. Gyakran folytatsz olyan chates vitákat, amelyek amúgy öncélúak, nem vezet­nek megoldásra? igen nem 7. Ha hosszú órákig, na­pokig nem léphetsz fel az in­ternetre, feszültté, szorongó­vá válsz? Rohansz a barátod gépéhez? igen nem 8. Gyakran előfordul, hogy éjszakánként interne­tezel és másnap lebuksz az iskolai padra kialvatlanság miatt? igen nem Hogyan alakul ki az internetfüggőség? Első stádium: Ez az álla­pot, amikor az otthoni nete­ző egyre jobban sóvárog a hat órai netkezdés után, a ILLUSZTRÁCIÓ: MISK0LCZI RÓBERT gálhatnak, és lehetőséget ad­nak arra, hogy ki-ki a saját ­iskolán vagy osztályon belüli ­tudás- és képességbeli pozí­cióját megismerve, akár hiú­ságból, akár az egészséges ver­senyszellem által hajtva ösz­tönzést érezzen teljesítmé­nyének javítására. HEGEDŰS SZABOLCS ÉRTÉKELÉS Számold meg „igen" válasza­idat és olvasd el az ered­ményt! 8 igen: Súlyos eset vagy. Ha nem vigyázol, nemcsak rákat­tant leszel, de be fogsz kattanni a sok netezéstől. Mondd fel három hónapra az előfizeté­sedet! 5-7 igen: Kicsit sokat lógsz a hálón. Gondold át az időbe­osztásod, és tényleg csak akkor kapcsold be a gépet, ha min­den más dolgoddal végeztél. 2-4 igen: Csak akkor ülsz a gép elé, amikor időd engedi. Tartsd meg ezt a jó szokást! 1 igen: Van számítógéped? Ha igen, tanuld meg bekap­csolni is, ha nincs, vegyél egyet! Nyisd meg magad előtt a lehetőségek tárházát! céges fealhasználó túlórába bonyolódik azért, hogy on­line tevékenységet végez­hessen. Második stádium: Rossz közérzete alakul ki, ha nem jut internet közelébe az adott napon és nem tudja szokásos on-line cselekedeteit végez­ni. Harmadik stádium: Túlköl­tekezik az internet használa­ta miatt, észreveszi, hogy egyéb munkái és cselekede­tei háttérbe szorulnak. Ilyen­kor megpróbálkozik a teljes elszakadással - ami legtöbb­ször a munkahelyi haszná­lat, vagy más miatt nem tart­ható! Negyedik stádium: Felismeri a függőséget, és akaraterejére támaszkodva megpróbál sza­badulni. Nagy a visszaesők százaléka. RANDI-rovat Randizok figyelmébe! Továbbra is várjuk leveleiteket, ugyanúgy hirdethettek, mint eddig: a mellékelt ábrát vágjátok ki, s ragasszátok az üzenetet tartalmazó, névvel, címmel ellátott borítékra. Neveteket, címeteket nem közöljük, az üzenetek tartalmáért felelősséget nem vállalunk. A borítékra írjátok rá: Randi-rovat! Címünk: 6720 Szeged, Stefánia 10. Sajtóház. Üzenhettek SMS-ben is, ennek száma: 20/9432-663. FIÚ KERES LÁNYT Keresem azt a programozó lányt, akivel január 17-én, szombaton este egy szórako­MÁRKABOLT W Baráti árak!!! MEGÉRKEZTEK a 2004-es sportcipők! Egyes sportcipők kedvezménnyel kaphatók! Tinsrásáriéi kártyára 11% JMeoMy Cím: Szeged, Takaréktár u. 1. 0 am Az átlagfogyasztás: 4,91/100 km, CO^kibocsátás: 119 g/km Pécskai Autóház Kft. Szeged. Sárosi u. 11/B Tel.: 62/540-676. 493-369 TESZT AZ INTERNETFÜGGŐSÉG JELEINEK FELISMERÉSÉHEZ A háló csapdájában

Next

/
Thumbnails
Contents