Délmagyarország, 2004. január (94. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-21 / 17. szám
SZERDA, 2004. JANUÁR 21. •AKTUÁLIS* 5 Városkép - ismét más nézőpontból Bizonyíték hiányában megszüntette a Városkép Kft. üzletrészének értékesítése miatt Katona András ellen indított nyomozást az ügyészség, míg csalással megvádolta. A Szegedi Városi Ügyészség döntésével kapcsolatos hétfői cikkünket követően tegnap Katona András, a Szegedi Városkép Kft. volt igazgatója, ma pedig a Csongrád Megyei Főügyészség közleményét hozzuk nyilvánosságra a Kapcsolatok oldalunkon. A Szegedi Városi Ügyészség szerint az eljárás során nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani azt, hogy Katona András a Szegedi Városkép Kft. 200l-es eladásakor szándékosan megtévesztette a döntést hozó közgyűlést, amikor az önkormányzat értékesítette a Városkép Kft. 85 százalékos tulajdonrészét a VM Hungária Kft.-nek. Ezért a Szegedért Egyesület elnöke, Csapó Balázs feljelentése nyomán indított nyomozást az ügyben bizonyíték hiányában megszüntette. Vádemeléssel zárult azonban a Katona András és társai ellen csalás és más bűncselekmények miatt indított vizsgálat. Katonát, illetve Nyúl Zsoltot, a VM Hungária Kft., illetve később ugyancsak a Városkép Kft. igazgatóját hűtlen kezeléssel és más bűncselekmények elkövetésével vádolja az ügyészség. A vádirat szerint Nyúl Zsolt a Városkép Kft. ügyvezetőjeként a taggyűlés jóváhagyása nélkül adott 2 millió 500 ezer forint végkielégítést a posztjáról távozó Katonának. Katona András és Nyúl Zsolt az új fejleményekkel kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni lapunknak, mert eleddig nem kaptak hivatalos értesítést. Katona András csupán annyit jegyzett meg: a mai napig nem kapta kézhez a vele kapcsolatos eljárást megszüntető határozatot. Furcsállotta, hogy az ügyészség hamarabb tett közzé sajtónyilatkozatot az ügyben, minthogy tájékoztatta volna az érintetteket. Nem tudom, mivel vádolnak, de az biztos, az ellenem tett 7 és fél milliárdos csalásról szóló feljelentés ügyében megszüntették a nyomozást - szögezte le. KÉRI BARNABÁS Szilasi Sándor: Az adósaim a halálomat várják Hajléktalan milliomos Szilasi Sándornak az ügy miatt 1996-ban mennie kellett az azóta megszűnt otthonházból. Az idős férfi pert indított, hogy a beugróként befizetett pénzét viszszakapja, mindeddig hiába. A Legfelsőbb Bíróságig is eljutott az ügy, az új eljárásban a Csongrád Megyei Bíróság kétmilliós kárpótlást ítélt meg neki. Csaknem két éve a bíróság polgári perben kötelezte a családsegítő három alapítóját, B.-né L. E.-t, M. T.-nét és M. L.-t hárommillió forint megfizetésére. Eddig azonban nem tettek eleget az ítéletnek. Tegnap ismét bírósági tárgyaláson kellett megjelennie Szilasi Sándornak, most azonban alperesként. Végrehajtók ugyan lefoglalták B.-né L. E. néhány vagyontárgyát, ám az alapítvány egykori vezetőjének hozzátartozói kifogást emeltek a végrehajtás ellen, mondván, a lefoglalt tárgyak egy része az ő tulajdonuk. A bíróság részítéletében kimondta, a lefoglalt tárgyak közül néhány ellenértéke Szilasi Sándort illeti meg. így a hárommilliós jogos követelésből körülbelül 100 ezer forint térülhet meg. Ez azonban nem elég még arra sem, hogy a nagyszénási otthon másfél milliós beugróját kifizethesse. Szilasi Sándor és ügyvédje továbbra is úgy vélik, adósai arra számítanak, hogy a procedúra kezdetekor 73 éves idős férfi, aki ma már 81 éves, az ügy lezárta előtt meghal. Az eljárás rendkívül hosszú elhúzódása miatt az elkeseredett nyugdíjas még azt is fontolgatja, hogy a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul. K.B. Szilasi Sándor nyolc éve, 73 éves kora óta járja a bíróságokat Fotó: Miskolczi Róbert Folytatás az 1. oldalról Szilasi Sándor házát eladva, tíz éve költözött a Mentái Családsegítő Központ szegedi, Hóbiárt basa utcai otthonházába. A United Way Alapítvány által támogatott intézményben azonban idővel romlottak a lakók életkörülményei. Szilasi Sándor egy 82 éves gondozott halálát követően a rendőrséghez is fordult, nem hiába, hiszen a vizsgálat megállapította, az idős férfi bankszámlájáról leemelték a pénzt, lakását pedig az alapítvány ügyvezetőjének fia nevére írták. Az otthon akkori vezetőjét bűnösnek találták az ügyben, és Aí. T.-nét jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a pénz eltulajdonítása miatt. Járművezető-képzés: tesztlap helyett számítógép Olcsóbb a műszaki vizsga Az autósokra mondják, minden sért fillért kifacsarnak belőlük. Szinte hihetetlen, hogy most kevesebbet kell fizetniük egy szolgáltatáFotó: Miskolczi Róbert Januártól húsz százalékkal kevesebbe kerül a járművek műszakiztatása. Az elméleti KRESZ-vizsgát hamarosan tesztlap helyett számítógéppel végzik a megyei közlekedésfelügyelet központjában. Amíg a forgalmiadó-változások alaposan fölvitték az érintett termékek és szolgáltatások árát, addig a Csongrád Megyei Közlekedési Felügyeletnél olcsóbb lett a műszaki vizsgáztatás. Az örömhírről Balló Zoltán igazgató és Tóth Iózsef osztályvezető tájékoztatta lapunkat. Magyarázat: a műszakiztatás kikerült az áfakörből, így januártól 20 százalékkal kevesebbet kell fizetni. Egy személygépkocsi vizsgáztatása eddig közel 6 ezer forintba került, most kevesebb mint 5 ezer forintért adják ki a frissített igazoló okmányt. A külföldre fuvarozó teherszállítókat érintő újdonság, hogy hat ország (Hollandia, Belgium, Finnország, Bulgária, Románia és Oroszország) csak újonnan kiállított okmányokkal engedi át határain a járműveket. A nemzetközi forgalomban szükséges igazolványok megléte uniós követelmény is. Az okmánycsere csupán formaság, amelyet a közlekedésfelügyeletnél intézhetnek el az érintett teherfuvarozók. Ugyancsak a fuvarosokra vonatkozó változás, hogy a hetvenes-nyolcvanas években még korszerűnek számító, a hajdani Német Demokratikus Köztársaságban gyártott IFA teherautókat csak teljesítményüktől függően terhelhetik meg rakománnyal. Azaz: gyöngébb kocsira nem pakolhatnak az előírtnál nehezebb árut. A járművezető-képzésre vonatkozó új előírás, hogy a korábbi egy év helyett két éven belül tehetik le a gyakorlati vizsgát az elméleti megmérettetésen szerencsésen átesett tanulók. Sőt: akár újabb fél év haladékot is kaphatnak, de akkor már új KRESZ-vizsgát kell teljesíteniük - tanfolyamra viszont nem küldik őket. Az elméleti vizsgánál maradva: a hagyományos tesztlapokat hamarosan fölváltják a számítógépek. A közlekedésfelügyelet vizsgacentrumában húsz férőhelyes vizsgatermet alakítanak ki. A gépes tesztelés előnye, hogy az értékelés gyors, nem kell rá órákat várni, mint korábban. NY. P. Bezárják a tagiskolát MUNKATÁRSUNKTÓL Ősszel már nem kezdődik új tanév a Dózsa György tagiskolában Vásárhelyen. Az intézmény bezárása nem nevezhető derült égből villámcsapásnak, hiszen a tanulók létszáma hét év alatt ötödére csökkent, első osztály pedig két éve nem indult. A város képviselő-testülete arról határozott a közelmúltban, hogy Lázár János polgármester a megszüntetésre vonatkozó teljes koncepciót terjessze a közgyűlés elé június végéig. A bezárás indoka nem más, mint a csökkenő gyereklétszám. Hiszen míg az intézményben 1996 szeptemberében közel 300 diák kezdte meg a tanévet, addig ma már csupán 61 -en koptatják a padokat, közülük 13-an nyolcadikosok, így idén elballagnak. Azért találták ki, hogy lassításra kényszerítsék a járművezetőket A körforgalom biztonságosabb Folytatás az 1. oldalról A szakemberek szerint ez egyedi eset, a körforgalmak biztonságosabbak a hagyományos kereszteződéseknél. - Azért találták ki a körforgalmat, hogy lelassítsák a járműveket. A kivitelezésnél olyan sugarat használunk, hogy a járművezetőknek muszáj legyen lassítaniuk. Ha a Peugeot vezetője ötvennel ment volna, valószínűleg nem történik meg a baleset - magyarázta Rigó Mihály. A Csongrád Megyei Állami Közútkezelő Kht. műszaki igazgatója hangsúlyozta, senki nem állítja, hogy a körforgalomban nem történnek balesetek. Ugyanakkor a statisztikák is azt igazolják, hogy ez a fajta kereszteződés a legbiztonságosabb. - Miután átadták a szatymazi úti körforgalmat, egy kamionos éjszaka nyílegyenesen átment rajta, majd az oldalára borult. Talán az ilyen balestek is kivédhetőek lennének egy automatikusan kiemelkedő műanyag hálóval, ami - mint a leszálló vadászgépeket - megfogná az eltévedt autósokat - tette hozzá a műszaki igazgató. Egy-egy körforgalmi csomópont kialakítása egyébként 50 és 150 millió forint közötti összegbe kerül. - Nagy pártolója vagyok a körforgalomnak, hiszen a tapasztalatok azt igazolták, sokkal biztonságosabbak mint a hagyományos útkereszteződések. 2003ban a megye útjain lévő körforgalmakban mindössze öt olyan baleset történt, amiben a rendőrség is intézkedett. Ezek is mind anyagi károsak voltak, tehát senki sem sérült meg - tájékoztatott Kónya Zsolt rendőr főhadnagy, a Szegedi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője. A. T. J. Az új tulajdonos megőrzi a nevet, de nem folytatja a hagyományokat Gazdát cserélt a Botond December végén zárt be és március elején nyit ki újra a szegedi Botond étterem. Az új tulajdonos a vendéglő egyik részében játéktermet alakit ki. Március elején már nyitást tervez a Széchenyi téri patinás vendéglő, a Botond új tulajdonosa, Dobó László. Az Egri borozót és a Brnói sörözőt is működtető vállalkozó elmondta, 2003. december elején írta alá az adásvételi szerződést a korábbi három tulajdonossal. Dobó László a nevet megőrzi, de nem folytatja a Botond hagyományait, más jellegű éttermet szeretne kialakítani a város szívében. A színvonalat tartani szeretné, de „nem a drága magyaros, exkluzív vendéglátásra" kíván építeni. Olcsóbb ételekkel, úgynevezett pubos, fiatalosabb hangulatot alakít ki az étterem bejárati ajtótól jobbra eső felében, ahol majd 40 ember ülhet egyszerre asztalhoz. A jobb oldalon színvonalas, klimatizált, komoly gépparkkal felszerelt játékterem A Debreceniből egykor Botonddá dik majd vált étterem új profillal műkőfotó: Schmidt Andrea várja majd a vendégeket, valamint megmarad a nyári hangulatos terasz is. Az új tulajdonos nem tervez nagy felújítást. Csak azokat a tárgyakat cserélik le, amelyek megérettek a váltásra. Mint mondotta, a műemlékvédelem hozzájárulása nélkül egy szöget sem verhetnek a falba, így a rövid KUNZ: NINCS ELEGÁNS ÉTTEREM SZEGEDEN Kunz Pétert, a Novotel igazgatóját, a 2003-as esztendő legjobb szállodása díjjal kitüntetett szakemberét arról kérdeztük, vendégeinek tudna-e Szeged Belvárosában elegáns, meghitt, gyertyafényes vacsorákra alkalmas éttermet ajánlani. Beszélgetésünk elején természetesen azonnal kizártuk a szállodai éttermeket, azok „más jellege" miatt. Kunz Péter szerint Szegeden sok a pub és a söröző, de elegáns helyet nem tudna említeni, a Botond sem tartozik ebbe a kategóriába. Az utolsó elegáns étterem az Alabárdos volt, utódja már más utat jár. Márpedig a szállodaigazgató szerint a város elbírna legalább egy nívós, ugyanakkor meghitt, és áraival a piachoz igazodó vacsorázó helyet. határidő miatt érdekük, hogy a legkevesebb változtatással úszszák meg a felújítást. Arra a kérdésre, hogy mi lesz a vendéglővel, ha bekövetkezik a teljes épület régóta halogatott rekonstrukciója, Dobó László nem tudott választ adni. Szerinte elképzelhető, hogy a felújítás alatt is üzemelhet a vendéglő. Arra a felvetésre, miszerint az étterem alatti nagy és boltíves pincét is hasznosítani lehetne, azt a választ kaptuk: a műemlékvédelmi megkötések miatt fel sem merült az étterem bővítése. Megkérdeztük a Botond egyik volt tulajdonosát, Puskás Lászlót, miért vált meg a patinás vendéglőtől. Puskás az okok között azt említette meg, hogy egyrészt csökkent azon turisták száma Szegeden, akikre az étterem szakosodott, valamint egyre több nehézséget okozott számára az IKV Rt. magas bérleti díjainak kigazdálkodása. FEKETE KLÁRA