Délmagyarország, 2004. január (94. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-03 / 2. szám

Szombat, 2004. január 3. SZIESZTA II. SZÉKHELYI JÓZSEF SZÍN IGAZGATÓ TÁRSU LATÉPÍTÉSRŐL, BEFOGADÁSRÓL ÉS A JEGYÁREMELÉSRŐL A színház a közérzet temploma" Az elmúlt év a Szegedi Nemzeti Színház történetének egyik legnehezebb esztendeje volt A csődhelyzetbe került intézményt Korognai Károly lemondása után három hónapon át szoros önkormányzati felügyelettel megbízott igazgató irányította. A közgyűlés április végén választotta meg az új főigazgatót, akinek az önkormányzati biztosnak kinevezett gazdasági szakember, Mádi Zoltán segítségével nagy áldozatok árán az év végére sikerült pénzügyileg normalizálnia a helyzetet. Székhelyi József színidirektorral arról beszélgettünk, hogyan lehet gúzsba kötve táncolni. Székhelyi József: Szeged a nemzeti kultúra végvára, amelynek üzemeltetése nem lehet pusztán az önkormányzat feladata. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA - Hogy élte meg az elmúlt nyolc hónapot? - Tanultam az új mesterségem. Fontosnak tartottam, hogy a kőszínházi évadkezdés zökkenőmentes legyen, és elérjük azt a repülési magasságot, ami már megnyugtató. Ez ugyan még nem egy transzatlanti utazás sebessége, kényelme, komfortfokozata, de legalább felszálltunk, a farok nem verődött a betonhoz, és a torony is meggyőződhet arról, hogy a pilóták jól navigálnak. Színész lévén sok szituációt végletesen éltem meg, azt hiszem, soha nem is leszek képes hűvös, nyakkendős adminisztrátorrá válni, pedig igazgatóként sokszor annak kellene lennem. - Melyik volt az a pillanat, amikor direktorként először fellélegzett? - Amikor augusztusban a Dóm téri ajándékkoncerten a közönség megtöltötte a nézőteret. Addig minden este csupa kétely voltam. Ma már büszkén mondhatom azt is: a kőszínházban sem játszottunk fél házakkal, sőt többször előfordult, hogy pótszékeket kellett betennünk. Perfekciómániásként maradéktalanul boldog kevésszer lehettem, talán csak a Holdudvaron játszott Emigránsok volt az egyetlen kivétel. A víg özvegy is száznegyven százalékkal jobb a kőszínházban, mint volt a nyáron a Dóm téren. A gyerekközönség zabálja a Pinokkiót, minden előadáson hatszázötven kisdiák tombol. Mádi biztos úr is megkérdezte tőlem: nem volt-e túl merész lépés az évadot épp a Pirandello-darabbal nyitni. Ezerszer is azt mondom: nem. Ez a produkció nagy ugrás egy másfajta színházi formanyelv irányába. Az evolúciópárti csapatépítés - Müller Júliától Király Attilán át Jakab Tamásig sok olyan színész távozott, akiket szeretett a közönség. Mikorra alakulhat ki az új csapat? - Én is szeretem és visszavárom őket. Vannak olyan igazgatók, akik tabula rasát csinálnak és új gárdával indítanak. Én evolúciópárti vagyok, azt tartottam volna korrektnek, ha mindenki a helyén marad az első évad végéig. Addigra szakmai megmérettetés alapján mindenkiről kiderülhetett volna: bejön-e nekem, illetve én bejövök-e neki. Az élet azonban közbeszólt, megszorító intézkedéseket kellett hoznunk, kötelező leépítéseket írt elő a fenntartó önkormányzat. A rendelkezésünkre álló pénz determinálta a mozgásterünket. Június 26-ig még az is kérdés volt, ősszel egyáltalán elindulhat-e a kőszínházi szezon. Azt gondolom, ilyen körülmények között a megroppant társulat hősiesen helytállt. A színházi csapatépítés olyan, mint az olimpiai keret kialakítása: legalább egy ciklus szükséges hozzá. Egy edző sem tud egyik percről a másikra összeállítani egy ütőképes csapatot. Mindezek ellenére ezernél is több bérlőnk van, mint az elmúlt szezonban. A december kiemelkedő hónapunk volt, a budapesti vendégszerepléssel együtt negyven előadást teljesítettünk. Játszottunk operát, prózát, gyermekdarabot, táncszínházi produkciókat, több műfajban is kínáltunk koncerteket. Az itthon is egyre többet játszó Kortárs Balett számára nagyobb mozgásteret biztosítottam azzal, hogy az együttest működtető alapítvány számára átadott költségvetési támogatást megemeltem, mert méltatlannak tartottam a színház és tánctársulat között korábban megkötött megállapodást. -A Tantusz bezárása után a nagyszínház maradt az egyetlen játszóhely. Itt az 1986-os megnyitás óta kevés technikai fejlesztés történt. Bírja a ház a strapát? - Óriási baki, hogy a színház átépítésekor nem alakítottak ki méretarányos próbatermet, ami biztosíthatná a nyugodt felkészülést. Szeretném, ha a Korzóban, amely mostanáig a próbáink számára biztosított helyet, hamarosan elindulna a kamaraszínházi játszás is. Amikor ennyi műfaj egyeden házba szorul össze, akkor igazgatótól a takarítónőig mindenkitől óriási erőfeszítést igényel a munkaszervezés. Ráadásul elöregedett a lámpaparkunk, a hangosító rendszerünk is felújításra szorul, a színpadgépezet és a forgó katasztrofális állapotban van, és sorolhatnám tovább a cserére szoruló berendezéseket. Mindezzel az elmúlt hónapokban kellett szembesülnöm. Jön a Kopogós römi - Ezzel kapcsolatban 1999ben már elődje is megkongatta a vészharangot, amikor hivatalba lépett. Akkor legalább harminc-negyvenmillióra saccolta az elkerülhetetlen technikai fejlesztésekhez, javításokhoz szükséges összeget. - Ez ma már optimistának tűnő becslés, mert nem csak a kőszínházban vannak komoly gondok. Amikor a nyáron épült a szabadtéri színpada, a műszaki vezetőnk megmutatta, hogy milyen elképesztő állapotban van, teljesen elkorhadt, szétrohadt a deszkázat. Az önkormányzat figyelmét már akkor felhívtam arra, hogy 2004 nyarára erre is félre kell tenni legalább plusz húszmilliót. - A nézők keveslik a színházban a prózai előadásokat. Szembesült már ezzel? - A hiányt próbáltam orvosolni azzal, hogy meghívtam a Pesti Magyar Színházat. A gyertyák csonkig égnek minden alkalommal hatalmas sikert aratott. Feszes költségvetésünk egyelőre nem tette lehetővé, hogy több előadást hozzunk létre. Nem követhetem el ugyanazt a hibát, amibe elődeim kamaszos hevülettel, jó szándékkal belesodródtak. Tudomásul kell venni: nem a színház határozza meg a költségvetést, hanem a költségvetés a színházat. A pénzünk ennyire volt elég. A prózai premierek többsége ezután következik. Januárban mutatjuk be A mumust, majd Zsolt Béla darabja, a Nemzed drogéria jön, ami a szezon nagy felfedezése lehet. Utána a Mesél a bécsi erdőt visszük színre, végül a Kopogós römit láthatja a közönség. Ez igazi jutalomjáték lehet Pásztor Erzsi és Király Levente számára, akik osztálytársak voltak a főiskolán, de azóta nem játszottak együtt. Szeretnék további vendégelőadásokat is hívni, hogy gazdagodjon a kínálat. A bérletben szereplő Anyegint annak ellenére be kell mutatnunk, hogy kiderült, a díszlet és a jelmez az elmúlt években tönkrement, elrohadt, eltűnt. Ez is rengeteg pluszpénz, mint ahogyan a március 15-ére tervezett Bánk bán-felújítás is költséges. Operát játszani drága dolog, szerencse, hogy a Sevilla, se borbély nem kerül majd sokba. A kereteket nem szabad túllépnünk, mert pillanatok alatt irgalmatían költségvetési deficitet, újabb csődhelyzetet tudnánk produkálni, jóllehet csak nagyobb kínálatot szeretnénk biztosítani a közönségnek. Gúzsba kötve kell táncolnunk. A szegedi szabadtéri nemzeti ügy - Mádi Zoltán jelentésében rosszallóan úgy fogalmazott: „mintha mindenkit kizárólag a 2004. évi 125 éves évfordulós szabadtéri és az eddig ezzel kapcsolatban elfojtott vágyak és álmok érdekelnének". Mit gondol erről? - Régi szegediek és gyüttmöntek olyan régióban élünk együtt, ami sok szempontból hátrányos helyzetű. Kiskunfélegyházáig biztonságban lehet jönni autóval, onnantól kezdve nem. Ha a Csongrád megye táblát elhagyjuk, jobb kéz felől láthatunk egy nem túlságosan attraktív tanyát, aminek az oldalára van festve: „Itt már a Délmagyarországot olvassák." Ez az első és egyben utolsó promóció, ami Szeged határáig látható. Ha ebből az aspektusból nézem, én is teli vagyok aggállyal, hogy a város lokálisnak tűnő ünnepe megfelelő vonzerőt jelent-e. Pedig Szeged újjáépítése nemzeti ünnep is lehetne, hiszen a város újjászületése is nemzeti ügy. Olyan városkép alakult ki, amivel nyugodtan lehetne jobban bizniszeim, mert sajátos, gyönyörű és különleges. Egyelőre azonban ezt a fantasztikus értéket belterjesen kezelik, sokkal nagyobb szabású városmarketingre lenne szükség. Emiatt tűnhet úgy, hogy nagyobb szabású évfordulós fesztivált szervezünk, mint szabadna. Szerintem, ha tehetségesen csináljuk, megtérül a kockázatosnak látszó, nagy szellemi, lelki és gazdasági befektetés, mert olyan produkciókat kínálunk, amelyekért érdemes ideutazni. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ez az elit város önkormányzati belügyként cipeljen egy olyan jelvényt, a Szegedi Szabadtéri Játékokat, amely az egész ország számára dicsőségetjelent. - Elődjénél látványosabban vesz részt a város közéletében, órát tart az egyetemen, verniszázsokon szerepel Miért tartja eztfontosnak? - Egy színigazgató, ha csak házon belül teljesít nagyszerűen, még keveset tett. A színház marketingjének jót tesz, ha a direktorral, akivel sokszor azonosítják magát az intézményt is, jótékonysági rendezvényektől kiállítások megnyitóján át az egyetemig sokfelé találkoznak az emberek. Értelmezésem szerint a színház a közérzet temploma. Honnan ismerjem meg a város közérzetét, ha nem a közéletéből, a személyes beszélgetésekből? Színigazgatóként azért is felelős vagyok, hogy jól kiszolgáljam a polgárokat, tudjam, mi kell a városnak. Ezért muszáj tudnom, hogyan gondolkodnak a szegediek, mik az elvárásaik. Szent István téri csipkelődések - Mi volt a legnagyobb meglepetés, ami az elmúlt évben Szegeden érte? - A Szent István téren lakom, ahol van egy aranyos, mozgalmas kis piac. Baráti társaságban az úszóházon összevetettek az egykori legendás direktorral, Lendvai Ferivel, amiről egy anekdota jutott eszembe: Lendvai a Szent István téri piacon egyszer megfeddett egy primadonnát, aki nejlonszatyorral a kezében épp bevásárolt. „Magának a fodrásznál kellene ülnie, kozmetikai pakolásokkal az arcán, hogy az esti előadásra gyönyörű legyen. Hogy képzeli azzal rontani az imázsát, hogy káposztát meg sült kolbászt vesz a piacon?" Az anekdota tanulsága: a szegedi primadonnák már Lendvai idején sem éltek úgy, hogy ne kellett volna piacra járniuk, mint ahogyan ma Vajda Julcsával is találkozhat bevásárlás közben a közönség. A másik tanulság: Lendvai is a piacra járt, ott gyűjtötte össze az információkat arról, hogy hol tart a színháza. Vásárlás közben engem is tucatnyian szólítanak ott meg. Hihetetlen gyöngédség és szeretet vesz körül, ami nagyon jólesik, mert úgy tartják, az alföldi emberek zárkózottabbak, nehezebben fogadják be a gyüttmöntöket. Engem befogadtak. Naponta szerető csipkelődéssel, viccelődéssel, évődéssel és iróniával találkozom, ami nagy erőforrást jelent ahhoz, hogy a direktori munka bürokratikus részét is elviseljem. Ezt a bizalmat nem szeretném elbaltázni. Titkos aspiránsok -Mit vár2004-től? - Amikor kineveztek, figyelmeztettek, nehogy a társulat elé tolakodó exhibicionistaként a csapból is én folyjak, és hasonló helyzetbe sodródjak, mint az elődeim. Nem ilyen alkat vagyok, pontosan tudom: az a feladatom, hogy építsem és menedzseljem a társulatomat. Ámde játszani fogok a Nemzeti drogériában, a szezon végén pedig az imádott Pásztor Erzsinek és Király Leventének rendezőként is szeretnék gyönyörűséget okozni. Sok fantasztikus művész, titkos aspiráns felhívott boldog új évet kívánni, akikkel boldogan büszkélkedhetnénk Szegeden. Szeretném őket idehozni, de egyelőre azt kérem: türelem, mindez nem megy egyik napról a másikra. Nem tudjuk, hogyan fogadja a közönség az átlagosan 15-20 százalékos áremelés jegyáremelést, amelyre az áfa-változások miatt már most rákényszerülünk. Hangsúlyozottan csak magánvéleményem: az uniós csatlakozást követően csaknem ötszáz százalékos jegyáremelés szükségeltetnék a magyar színházakban. Ezzel a költségvetésünkben komoly tétellé válna a saját bevétel, és a színház működése is biztonságosabb lenne. Bécsi barátaink a Volkstheaterben olyan árat fizetnek egy jegyért, amennyiért egy nyolctagú család vidáman mulat a Grinzingen. Nálunk egy nem túl elit helyen megivott két korsó sör vagy egy mozijegy áráért meg lehet nézni Verdi bármelyik operáját. Ez abszurdum. Persze tiranai bérekhez nem lehet hamburgi jegyárakat szabni. Amikorra a vágyott helyzetet el tudjuk itt érni, addigra én már bérlet leszek. HOLLÓSI ZSOLT