Délmagyarország, 2004. január (94. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-02 / 1. szám

PÉNTEK, 2004. JANUÁR 2. • POSTABONTÁS« 11 A beteg embernek is vannak értékei Jelenleg még rokkantnyugdíjas vagyok, 29 ezer 341 forintos nyugdíjjal. Kérdésem az is lehet­ne, hogyan lehet ebből élni, de tudom, ezt nem önöktől kell megkérdeznem. E kérdésre nincs is, aki válaszolna, aki ki merné mondani: sehogy. A közlemúlt keserű, illetve szomorú történéseit szeretném megosztani önökkel. Felülvizsgálat, orvosszakértői bizottság, I fok. Idézés reggel 8 órára. Ez rendben, némi várako­zás után szólítanak. Első kérdés: dolgozik? - Nem. - Miért nem? Éreztem, ez olyan nyuszi-sapka eset, ha van rajta, ha nincs, egyik se jó. Szelektálás: zárójelentések és ambuláns jelentések között vizsgálat: talán a legfontosabb az volt, hogy stiriák, vagyis he­gek-csíkok vannak a hason. Tu­dom, nem esztétikus látvány, mentségem annyi, hogy 18 éve­sen szültem egy 4010 g-os gyö­nyörű kislányt, 1971-ben. Min­denesetre úgy érzem, a csíkos hasnak (nem fáj) éppúgy nincs köze az egészségi állapotomhoz, mint ahogy annak sem, hogy idős, beteg édesapámat ápolom. Döntés-szakvélemény. Kb. két hét múlva kaptam kézhez eme hivatalos véleményt, amely tele van ellentmondással," helyesírási hibák tömkelegével, valótlan ál­lításokkal. Véleményük (bár csak egy- orvossal találkoztam) gyógyulófélben, rokkantsági fok 50%. Megfellebbeztem. Orvosszakértői bizottság, II. fok. Idézés reggel 7-re. Pontos megjelenést kérnek. Szólítanak, 11 óra. Négy óra várakozás, nem tudom, miért. Kérdezni itt nem lehet, itt csak ők kérdezhetnek. Kérdezték is, mikor indultam otthonról. Nyilván ennek is volt jelentősége (számukra). Ez eset­ben gondosabban áttekintették leleteimet, csupán egy zárójelen­tés és egy gasztroscopiai ered­mény maradt le. Vizsgálat módja ugyanaz, megtoldva egy felszólí­tással. - Nyissa ki a száját! Foga­zat javított - diktálta. (Mint a ló­vásárban, vagy az ókori rabszol­gatartó társadalomban). Ez van ma, az uniós csatlakozás küszö­bén. Persze van kivétel, tisztele­tem és köszönetem nekik. Sze­retném, ha megtudnák: az a be­teg, akinek meg kell jelennie a bi­zottság előtt, az nem csaló, nem bűnöző, csak beteg ember. Ezek az emberek nem kérnek sokat, csak annyit, hogy ne felejtsék, nekik is vannak értékeik, érzése­ik, s talán tudni kellene, és nem kérni. Picit odafigyelni, picit em­berségesebb hangot használni. Azt hiszem, ez mindenkinek jobb lenne, és ugye, nem kerül semmibe. Egy volt egészségügyi dolgozó, de ma már rokkant ember, Szeged Félnomád élet a hegyek között A szép őszi idő csábítására kirán­dultunk a páratlan szépségű Me­csek hegységben. Szállásunk a „Büdös kúti" kulcsos turistaház­ban volt. Érkezésünk után beren­dezkedtünk, mindenki megelé­gedésére. Ezt követően megérke­zett az ottani természetbarát szövetség elnöke, aki egy kedves meghívást intézett hozzánk, kis ünnepségükre. Egy emlékkövet állítottak a Jakab helyen, ahol valaha 4 jó barát élt a cinketa­nyán, és a tanya maradványát je­lölték meg a kővel. Az avatási ünnepségen ott volt az alkotó kő­faragó művész és még sok-sok természetjáró is. Egy tanárnő el­mesélte a cinketanya történetét és az iskolások műsorral emlé­keztek meg a 4 jó barátról. Az ünnepségen mi is több ismerős­sel, jó baráttal találkoztunk, melynek mindannyian örültünk. Visszatérve a turistaszállásunk­ra, már több időnk volt a környe­zettel megismerkedni, ami tény­leg csodálatos. Szállásunk a civi­lizációtól távol, minden elektro­mos eszköz nélküli, de igen han­gulatos volt petróleumlámpa-, il­letve gyertyafény mellett tölteni az estét. Az ilyen, minden kom­fortot nélkülöző szállást sok em­ber nem értékeli, hiányzik a megszokott városi kényelem. Hangulatos vacsoránkat a tűzra­kó helyen készítettük el, a ká­vénkat is ott főztük a parázsra helyezett teafőzőben, hangulata miatt talán finomabb volt, mint az otthoni. Másnap fagyűjtéssel, vízhordással kezdtük a napot, hogy ebédünket elkészítsük, és az elhasznált fa helyett ugyan­annyit, vagy még többet készítet­tünk az utánunk érkezőknek. Gyönyörű útvonalon másnap Abaligetre mentünk, majd vissza egy másik turistaútvonalon fá­radtan érkeztünk meg a szállá­sunkra. Jól éreztük magunkat a Me­csekben, jó volt túrázni, sok ba­ráttal találkozni, és visszaemlé­kezni a hasonló régi programok­ra. VETRÓ JÁNOSNÉ, TÉRY TSZSE HÓDBAKANCSOS SZAKOSZTÁLY cora Az árak 2004. január 2-4-ig, a készlet erejéig érvényesek Fontos a jo ar? Akkor nem emeljük! Szegeden az Ar AFA >,i-,. , . i v < . • C*l* Jf* Kalita 8 tojásos házitészta Fodros kocka, széles metélt, cérnametélt, csiga 250 g 77 Felelős vagy a rózsádért! 77 „...felelős lettél azért, amit megszelídítettél." Fotó: Gyenes Kálmán Az utóbbi hetekben egyre gyak­rabban érkezik jelzés (SMS-üze­net, telefonhívás, szóbeli beje­lentés) arról, hogy mind több gazdátlan kutya kóborol Makó utcáin, akadályozzák a járműfor­galmat, veszélyeztetik a gyalogo­sokat, félelmet keltenek a gyere­kekben. Tagadhatatlan tény: csa­patokba verődve élvezik szabad­ságukat, randalíroznak, teszik, amit nem tehettek, amíg otthon voltak egy udvarban, esetleg két­méteres láncra kötve egy vashor­dó mellett. Tény, sokan vannak. Kellemetlen tény. Zavarnak minket. „Meg kéne szüntetni" őket, valakinek el kéne már tün­tetnie őket, mert ha nem is tá­madnak ránk, rossz rájuk nézni is, olyan soványak, gondozatla­nok, kiszolgáltatottak, segítséget várók. És fájó érzés, hogy nem tudunk segíteni rajtuk, mert ha van is fölöslegünk, annyi helyre adhatnánk: hajléktalanoknak, szegény sokgyerekeseknek, kila­koltatás előtt állóknak... Hát inkább háborgunk, elfor­dulunk, SMS-t küldünk a szer­kesztőségnek: Tegyen már valaki valamit! Ki a felelős? Az önkor­mányzat? A gyepmester? Az ál­latvédők? Igen, többé-kevésbé mindhárom. Az első, mert ő felel a város rendjéért. A második, mert fizetik érte, hogy biztosítsa a rendet. A harmadik, mert ön­ként vállalta, hogy próbál segíte­ni a helyzeten. De a három együtt sem tudja megoldani a kó­bor ebek gondját. Miért? Mert ők csak az úgynevezett tüneti keze­lést végzik. A megoldás a kutya­tulajdonosok kezében van. Hogyan keletkezik a kóbor ku­tya? Gazdás kutyából változik kóborrá. Egy nyitva hagyott ka­pu, egy kilazult léc a kerítésben, kiállás az autóval, s a kutya már árkon-bokron túl van. Vagy a klasszikus futtatási mód: „Kien­gedem egy kicsit, hadd szalad­jon, úgyis visszajön!" Az anyagi­as: „Olyan sokat zabál ez a dög, legalább ugatna, ha jön valaki, de még arra se képes. Menjen Isten hírével!" A humánus: „Kilenc kölyök született, olyan aranyo­sak voltak, sajnáltam őket, de most már mi legyen velük?" Mi a megoldás? A felelős ma­gatartás. A róka világosan elma­gyarázta a Kis Hercegnek: „Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítet­tél. Ha megszelídítesz, felelős vagy értem egy életre." Ha egy ál­latot magunkhoz veszünk, fele­lősséget vállalunk érte, és ma­gunkért is, vállaljuk, hogy szol­gálataiért ellátjuk, etetjük, gon­dozzuk halála órájáig. Ne vállaljunk több kutyát, mint ahányat megfelelő körülmények közt el tudunk tartani. Előzzük meg a felesleges szaporulatot! Az ivartalanítás gyors, kockázat­mentes beavatkozás, amivel ki­küszöbölhetjük a nem kívánt kis­kutyák világra jöttét. A szenti­mentálisabb lelkek számára meg­oldás a szukáknak beadható in­jekció, ami megakadályozza a tü­zelést. Ne vegyünk meg kölyök­kutyát csak azért, mert olyan ara­nyos. Gondoljunk arra, hogy meg fog nőni, enni fog, feltúrja a ker­tet, és sáros lábbal felugrál az ün­neplés kabátunkra. Ne hallgas­sunk gyermekünkre, aki szentül megígéri, hogy naponta kétszer elviszi majd sétálni, hétvégén pe­dig kiképzésre jár vele. A lelkese­dés sosem tart néhány hétnél to­vább. Ha egy kutya feleslegessé válik, próbáljunk gazdát keresni neki ismerőseink körében vagy hirde­tés útján. Csak olyan helyre ad­juk oda, ahol biztosítva érezzük további sorsát, mert nehéz lesz elszámolnunk lelkiismeretünk­kel, ha fülünkbe jut, hogy ked­vencünket a kukák körül őgye­legve látták, mert új gazdájától megszökött. Ha végképp nem tudjuk elhelyezni, szóba jöhet­nek az állatvédők, akiknél vagy van hely, vagy nincs, és persze a gyepmester, aki a gazda által ki­vitt kutyát belátása szerint érté­kesítheti vagy elaltathatja. De akkor már humánusabb az alta­tást az állatorvossal elvégeztetni, mert ott legalább a kutya mellett lehetünk az utolsó pillanatig... ígéretünkhöz híven. Hogyan keletkezik a kóbor ku­tya? Gazdás kutyából - egyelőre. Mi még szerencsésnek mondhat­juk magunkat, hogy a kinn csa­tangoló ebek nem verődnek ko­lóniákba, még nem kezdtek nagy mértékben szaporodni, még nem születtek meg az új kóborgenerá­ciók, mert akkor már igazán ke­zelhetetlen lenne a helyzet. De nincs messze ez a pillanat sem. Azok a szukák, akik kora ősszel már kóboroltak, most a napok­ban szülnek meg jó néhány alom kölyköt. Ők már nem lesznek emberhez szokva, megfogni sem lesz őket könnyű, ha lábra kap­nak, és jövő nyáron már ők is ivarérettek lesznek... És ezt nem akadályozhatja meg rendelet, gyepmester, állatvédő - ezt csak a felelős állattartó magatartás tud­ja megelőzni. Érdemes lenne ezen elgondolkodni még időben. BARTA ILONA, MAKÓ Ki fizeti a révészt 1 Nemrég Budapestre utaztunk. Töprengtünk, hogy az autópá­lyát kikerüljük-e, mivel a rajta való áthaladásért fizetendő ösz­szeget irreálisan soknak tartjuk. (Meg azután a pénztárcánk sincs teletuszkolva, könnyen becsuk­ható.) Útra kelés előtt megkérdeztem sokat utazó ismerősünket is, hogy véleménye szerint melyik utat válasszuk? Ő azt tanácsolta, hogy menjünk az autópályán, mert talán biztonságosabb. A ré­gi úton a vezetők ingerültebbek, nagy a türelmetlenség, a fékezés és az előzés szinte életveszélyes lehet. Töprengésünk után végül még­is döntött a pénztárcánk, s a régi úton mentünk. A tervezettnél korábban indultunk el, azt re­mélve, akkor nem lesz olyan nagy a forgalom. Talán más is így gondolhatta, azért volt olyan őrületes tumultus? A kerülgeté­sek, rövidítések miatt szűk utcá­jú falvakon keresztül, veszélyes helyzeteket látva, néma utasként legyőzve félelmeimet, magam­ban reszkettem. Körülbelül fél­úton iszonyú balesetet láttunk. Két kamion és egy IFA felborult, áruik szanaszét hevertek az út­testen. Helikopter, rendőrök, mentősök: sürögtek-forogtak. Letakart ember, talán életve­szélyben lévő vezetők, kísérők vártak mentésükre. Mi, szeren-' csésebbek folytattuk utunkat. Időben felértünk a repülőtérre, ahol is nővérem érkezését vár­tuk Kanadából. Hazafele jövet, már megrémülve, nem a pénz­tárcánk döntött, hanem a félel­münk. Nyugodtabban utazva, töprengtem a történteken. Va­jon hol tartanak a roncsok elta­karításában, hány áldozata le­het az úton történt baleset­nek...? Az autópálya használati díja, az irrealitás kergeti, kény­szeríti, ösztönzi a vezetőket ar­ra, hogy olcsóbban!?) úti céljuk­hoz akarjanak érni? Az emberek élete kárpótolható? Több esé­lyük van a tehetősebb, anyagilag gondtalanabb embereknek a biztonságosabb utazási körül­ményekhez is? A mentősök, rendőrök munká­ja, a helikopter, a roncsok, anyagi veszteségek költsége megtérül? Kinek? Vagy közösen fizetjük ki? S. GRANDPIERRE CECÍLIA, SZEGED Postabontás plusz Tisztelt Olvasóink! Örömünkre, nagyon megnőtt a szerkesztőségünkbe küldött olvasói levelek száma. Ezért a jövőben - alkalmanként - a Kapcsolatok hasábjain kívül, lapunk másik oldalán is olvashatják a hozzánk eljuttatott írásokat. (A szerk.)

Next

/
Thumbnails
Contents