Délmagyarország, 2003. december (93. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-31 / 303. szám
SZERDA, 2003. DECEMBER 31. «AKTUÁLIS» 3 Háromszázmilliós határőrségi beruházás Mórahalmon Jönnek a schengeni normák A mórahalmi határőröknek eddig is bőven akadt dolguk. Fotó: Káinok Csaba Az uniós csatlakozás miatt jelentősen fejlesztik a déli határszakaszt. A létszámot mind a két határőr igazgatóságon folyamatosan emelik, és jövőre új épületbe költözik a Mórahalmi Határőrizeti Kirendeltség is. A beruházás mintegy 300 millió forintba kerül. MUNKATÁRSUNKTÓL Az európai uniós csatlakozás miatt szigorodik Magyarország keleti és déli határainak őrzése, 2004. május élsejével az úgynevezett schengeni határ kitolódik hazánk ezen szakaszára. Emiatt a Kiskunhalasi Határőr Igazgatósághoz tartozó Mórahalmon jelentősen fejlesztik a határőrizeti kirendeltséget, megemelik a létszámot, valamint új, a legszigorúbb követelményeknek is megfelelő objektum épül a jövő év végéig. Információink szerint a bemházás 300 millió forintba kerül. Az épület az új rendőrség mögött lesz. A mórahalmi kirendeltségen tegnap még nem tudtak felvilágosítást adni a beruházás részleteiről, így arról sem, mekkora és milyen műszaki felszereltségű objektumot alakítanak ki. - Egyelőre mi is csak annyit tudunk, hogy a jövő év végéig fel kell épülnie a kirendeltség új épületének - mondta Meleg Zsolt főhadnagy, a mórahalmi határőr-kirendeltség parancsnokhelyettese. A főhadnagy megjegyezte, nemcsak az épületet köszönhetik az uniónak, hanem számos új technikai eszközzel is gyarapodnak, illetve már gyarapodtak is. - Már kaptunk csapatszállító Mercedes kisbuszt, valamint Suzuki személygépkocsit. Emellett Phare-program keretében három éjjellátó készüléket, új útzárat, lépésérzékelő készüléket, valamint egy GPRS rendszert is a rendelkezésünkre bocsátottak. A mintegy 24 kilométernyi határszakaszért felelős kirendeltségnek nemcsak az eszközállománya bővült. - A korábbinál hattal több határőr teljesít nálunk szolgálatot, jelenleg harmincötén vagyunk. Természetesen ez a létszám még mindig kevés egy ekkora határszakasz őrzéséhez, viszont a szegedi határvadász század rendszeresen nyújt segítséget, így kijelenthetem: gond nélkül el tudjuk látni a feladatunkat - tette hozzá a főhadnagy. A csatlakozás miatt tovább gyarapodik a létszám, de hogy mennyivel többen szolgálnak majd a mórahalmi határszakaszon május elseje után, arra a parancsnokhelyettes egyelőre nem tudott válaszolni. A Csongrád megye romániai határszakaszáért felelős Orosházi Határőr Igazgatóságon Stübe Ferenc rendészeti igazgatóhelyettes elmondta: az igazgatóság területéhez tartozó majd' 46 kilométernyi szárazföldi és valamivel több mint 22 kilométernyi vízi határszakasz őrzésében jelentős változás nem lesz. - Az elmúlt években számos fejlesztést hajtottunk végre, így felkészülten várjuk a csatlakozást. Technikai szempontból már most megfelelünk a legszigorúbb előírásoknak, állomány szempontjából azonban még nem állunk túl jól - közölte az ezredes. Az igazgatóságon jelenleg 1900 határőr teljesít szolgálatot, a schengeni követelmények szerint 2200-ra volna szükség. - Folyamatosan növekszik az állomány. lövőre a tervek szerint száznál több új határőr teljesít majd szolgálatot az igazgatóságon. Mire csatlakozunk a schengeni határrendszerhez, addigra létszámban is elérjük a kívánatosat - jegyezte meg Stübe Ferenc. Éjszakai műszak FEKETE KLÁRA Az átárazások éjszakája lesz az elsejéről másodikára virradó azokban az üzletekben, amelyek ezen a szégyenlős, ünnepek között megbújó napon kinyitnak. Vagyis jobbára csak az élelmiszert árusító kisboltokban és hipermarketekben mennek be dolgozni a szokásosnál is korábban a kereskedők. Nincs más hátra, hiszen ma még a régi árakon keli kínálniuk a portékájukat, s mivel elsején nem nyithatnak ki, kénytelenek éjszakai műszakot elrendelni az ominózus pénteki nagy nyitás előtt. Sejteni lehet, hogy nem lesz könnyű dolguk, mert ilyen mérvű és mértékű áremelkedésre nem volt példa az elmúlt évtizedben. Mindermek az oka a 12 százalékos kedvezményes áfakulcs megszűnése. Amit a magyar ember úgy fordít le közérthető nyelvre, hogy 1. ez az év is jól kezdődik, 2. naná, hogy minden drágább lesz. Megnyugtatásképpen azt olvastam valahol, hogy nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni, a hipermarketek ugyanis félnek a januári-februári pangástól és attól, elveszíthetik vásárlóikat, ezért áralkut kötöttek a gyártókkal. Ami állítólag arról szól, hogy a szállítók egy icipicit olcsóbban adják év elején a terméket, az áruházláncok pedig egyelőre csak alig észrevehetően emelnek árat. Ugyanezt azonban nem tehetik meg a kisboltosok, azok a kereskedők, akik nem képesek az árakkal játszadozni és kénytelenek már az év második napján többet kérni tőlünk. De a hipermarketekben is legfeljebb egy vagy két hónap laufot kaphatunk, utána náluk is bekövetkezik az elkerülhetetlen: a 2004-es nagy áremelés. A következményeket ma még nem látni előre. Egyes szakértők azzal számolnak, hogy az emberek spórolni kezdenek, minden luxusnak minősíthető szokásuknak búcsút intenek, mások szerint azonban továbbra is mindent ugyanúgy megveszünk, mint eddig, s nem marad egy fitying tartalékunk sem. Ezen a héten mindenesetre még föladok egy (egy?) lottót, és azzal vigasztalom magam, ennek a szelvénynek biztosan nem megy föl az ára januárban. Ugyanez viszont nem mondható el a jövő karácsonyi fenyőfáról, legalábbis kedvenc árusom már idén a 2004-es leendő árakkal riogatott. Igaz, eddig minden évben azt is elmondta, hogy jövőre már nem látom viszont, kiszáll a buliból, mert nem hoz pénzt a fenyőbiznisz, mégis minden évben találkozunk. Ennyit arról, mit nevezhetünk fogódzónak a mai világban. Már csak néhány óra maradt a kedvezőbb vásárlásra Ma még minden olcsóbb, mint jövőre Szülészek mobilszáma mellett a hálapénz nagysága is olvasható Awww.halapenz.hu és a botrány Folytatás az 1. oldalról Szakértők szerint felmerül a jogosulatlan adatkezelés vétsége és személyiségi jogok bűntette. A szegedi orvosok közül Sári Tamás neve szerepel a legtöbbször. Legtöbben pozitívan nyilatkoznak munkájáról, mindössze egy nő írt róla kritikusan. A szülész szerint a weboldal alapötlete jó volt, hiszen a választás megkönnyítését tűzte ki céljául, ráadásul a véleményekből ők, orvosok is tanulhattak. Sári doktor azt mondta, a róla leírtaknak egy tekintélyes része nem felel meg a valóságnak. Ami számára különösen bántó, annak ellenére, hogy neki az az elve, hogy nem kér hálapénzt, összegszerűen megjelentették, mennyibe kerül nála egy szülés. Azt is nehezményezte, hogy az oldalon megtalálható a privát mobiltelefon száma is. Koloszár Sándor adjunktus nem ért egyet, hogy van ilyen internetes oldal. Annak ellenére ez a véleménye, hogy róla csak jókat írtak. Mint mondta, akár pozitív, akár negatív véleménnyel vannak a nők orvosaikról, ezeket nem lenne szabad kiteregetni. Ha mindenképpen ilyen oldalt akarnak működtetni, véleménye szerint megjelenés előtt az orvos beleegyezését is ki kellene kérni. Mészáros Gyula úgy fogalmazott, akár azt is mondhatná, hogy milyen jó ez a weblap, hiszen róla pozitívumokat írtak, ám mégsem ez a véleménye. - Demagógia, hogy ez az oldal segít orvost találni, hiszen ha vannak pozitív és negatív vélemények is valakiről, az ugyanúgy bizonytalanságban tartja a szülészt keresőket. Mészáros doktor szerint ez arra jó, hogy az oldal kitalálója jól meggazdagodjon rajta, ugyanúgy, ahogyan például - szerinte Kende Péter a Mik vagytok ti, Istenek? című könyvvel. Hajnal Ferenc, a Csongrád Megyei Orvosi Kamara elnöke még nem hallott az oldalról, de azt mondta, utánanéz és ha úgy látják, szükség esetén megteszik a megfelelő lépéseket. Véleménye szerint a weblapnak már a címe is provokáló, tartalmilag pedig tisztességtelen. Mint mondta, amíg nem olvasta, érdemben nem tud róla nyilatkozni, de úgy gondolja, egy orvos megítélése nem webchatting kérdése. TÍMÁR KRISZTA "tegnap a szegedi Sajtóházban is sokan előfizettek lapjainkra, a Délmagyarországra és a Délvilágra. Fotó: Karnok Csaba Folytatás az 1. oldalról Legalábbis elméletben, mert a gyakorlat sok helyütt mást mutat. A Fürdővizek Szeged Kft -nél például nem érdemes most vásárolni, hiszen szezonbérleteik októbertől májusig tartanak, így aki spórolni akar és az idén megveszi a 12 százalékos kulcsú fürdőbérletet, azt csak májusig használhatja. A legtöbb havi, heti és napilap kiadója már hónapokkal ezelőtt felkészült az áfaemelkedésre, így 2004-re vonatkozó előfizetési áraikat már korábban kialakították, jellemzően beleépítve azokba az áfanövekedést is. Az élelmiszer és napi fogyaszwrww. / tási cikk kereskedelem érdekesen alakul majd a 12-ről 15 százalékosra növekvő áfakulcsok hatása. A változásra a külföldi és hazai kereskedelmi láncolatok javarésze ugyanis igyekszik úgy reagálni, hogy a vevőket egyelőre ne sokkolja - a szokásos januári áremelések mellett a kulcsok változásából adódó árnövekedés. Az üzletekben tehát december 31 -én még a régi, január másodikán viszont már az új árakat kell alkalmazni. Éppen ezért a boltokban általában rendkívüli éjszakai műszakban oldják meg az árazást és a leltárt. O. KK. Minden kedves ügyfelünknek és olvasónak eredményes, ¿áklnÉfe boldog új esztendőt kívánunk! Gumiabroncsban a leg... A récék okozták az olaszok vesztét Engedély nélkül 66 csörgő récét akart Magyarország területére behozni négy olasz vadász a röszkei határátkelőhelyen. A vadászok ellen eljárást indítottak. MUNKATÁRSUNKTÓL Négy olasz vadász egy Fiat Ducato kisbusszal jelentkezett belépésre tegnap reggel a szerb-magyar határon, Részkénéi. A vámon bejelentették, hogy lőtt, fagyasztott madártetemeket akarnak átvinni az országon. A mintegy kétszáz madár közül azonban nem rendelkeztek 66 csörgő réce szállításához szükséges származást igazoló, valamint állategészségügyi és nemzetközi engedéllyel. A csörgő réce egyébként Magyarországon is kilőhető, ám az országba való behozatalához, illetve kiviteléhez engedélyek szükségesek. Mivel a vadászok ezzel nem rendelkeztek, a vámhivatal természetkárosítás miatt eljárást indított ellenük. Az összesen 660 ezer forintot értékű madártetemet lefoglalták. A lefoglalt récék tekintélyes helyet foglalnak el a betonon. Fotó: Gyenes Kálmán