Délmagyarország, 2003. december (93. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-29 / 301. szám

• POSTABONTAS" HETFO, 2003. DECEMBER 29. Postabontás plusz Tisztelt Olvasóink! Örömünkre, nagyon megnőtt a szerkesztőségünkbe küldött olvasói levelek száma. Ezért a jövőben - alkalmanként - a Kapcsolatok hasábjain kívül, lapunk másik oldalán is olvashatják a hozzánk eljuttatott írásokat. (A szerk.) Hajléktalanokért - hatékonyabban Hajléktalan embereket segítő Dél-alföldi Regionális Diszpécser Szolgálat ez év novemberében megkezdte működését Kecskemét székhellyel - a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kecskeméti szervezete működtetésében. A regionális hatáskörű diszpécserszolgálat célja, hogy szervezetté és hatékonynyá tegye a területen fellelhető hajléktalan személyek ellátását, ennek érdekében információkat gyűjtsön és továbbítson a szükséges ellátás, a kapacitás, az adományok vonatkozásában, valamint megkönnyítse ezen információkhoz való hozzájutást és segítse áramlását. A diszpécser szolgálat feladata: - Naprakész adatbázis feltöltése és működtetése a területen lévő szolgáltatási formákról és kapacitásokról - jelzőrendszer kiépítése és "karbantartása. - Az ellátó intézmények szabad kapacitásáról információt adjon az igénybevevőknek és a „jelzőrendszernek". - Krízishelyzetek megoldásában közreműködés. - A diszpécserszolgálat által kezelt esetek figyelemmel kísérése. - Utcai megkereső szolgálatok munkájának összehangolása. - Téli ellátás megszervezésében közreműködés, koordinálás. Bejelentett adományok, felajánlások nyilvántartása, ezek koordinálása. - Krízisautó-szolgáltatás megszervezése, 24 órás telefonügyelet biztosítása. - Tapasztalatok, módszerek összegzése, értékelése, szükség esetén regionális módszertani központtal közösen javaslatok megfogalmazása. A diszpécserközpont működése folyamatos. A hatékony munka érdekében rendkívül fontos, hogy széles körű együttműködés alakuljon ki a rendvédelmi szervekkel, illetve a sok információval bíró polgárőrcsoportokkal és a tanyaőri szolgálatokkal. A diszpécserszolgálat szeretné megnyerni mindazoknak az együttműködését, akik a társadalom minél szűkebb körű rétegeiben tevékenykednek, akik a lehető legközelebb vannak a bajba jutott emberekhez, illetve képesek a legközelebbről hiteles, gyors információkat szerezni. rigóné kiss éva szervezetvezető, csorba edina és kocsisné farkas mária, a diszpécserszolgálat munkatársai Közlekedésszervezés A cikk, amelyre reagálok, a következő címmel jelent itt meg: „Nem szeretet, veszélyérzet kérdése a hídi közlekedés." Valóban nem szeretet, de nem is veszélyérzet kérdése, inkább talán a valódi veszélyességé, ami korántsem olyan egyértelmű, amilyennek sokan festik. Az eredeti cikkben szereplő öt pontra én is pontokba szedve válaszolok. 1. Tény, hogy a buszoknak és trolibuszoknak kissé szűk a hely a hídon. Azonban szeretném felhívni a figyelmet, hogy a kerékpárosok jelentős része korábban is az úttesten közlekedett, valamint a keskenyebb sávok már több mint egy hónapja működnek és még nem történt baleset. 2. A gyalogosok „rovására" történő változtatás azért nem célszerű, mert a gyalogosforgalom is nagy, és a belvárosban autósoknak teret engedni a gyalogosok rovására (igenis a gyalogosok rovására megy, ha a járdafelület felét elvesszük tőlük) öngyilkos stratégia. A vázolt megoldásnak az a hátránya, hogy hosszabb távon a Mars tér felé történő továbbvezetést nehezíti meg, amely kerékpársávokkal könynyebben megoldható. Ha azonban az Újszeged felé menők az északi járdára kerülnének, akkor a híd szegedi oldalán vissza kellene vezetni őket a „helyes oldalra", ami rendkívül problematikus lenne. Persze nem feltétlenül szükséges a továbbvezetéshez kerékpársáv, lehet kerékpárút is, de akkor olyan gondokkal szembesülünk a buszmegállóknál, mint a Szilléri sugárúton, illetve járdával megosztott kerékpárutat kell építeni, ami - mint a Mikszáth Kálmán utcában is látható - nem jó megoldás. A túloldalon a ligetnél az Újszeged felé menőknek keresztezni kellene a gépjárműforgalmat (sokkal életszerűtlenebb, lassabb és veszéValódi veszélyhelyzetet jelenthet a hídi közlekedés. Fotó: Gyenes Kálmán lyesebb módon, mint most), nem is beszélve a Székely sor felé menő kerékpárosokról, akiknek kifejezetten hátrányos lenne ez a megoldás. Ha már mindenáron át akarjuk tenni valamelyik járdára az egyik kerékpársávot, akkor a déli oldali sávot hagyjuk meg, az északi járdára pedig kerüljön föl a Szeged felé menő kerékpáros-forgalom. így legalább az elemi jobbra tartási kötelezettséget nem szegjük meg. 3. A gyalogosokat a rendőrök nem szokták büntetni, közülük sokan és sokáig használnák a kerékpárosoknak átadott járdát is. Szét kell nézni a városban a gyalog- és kerékpárutakon, megfigyelve a gyalogosok mozgását, hogy meglássuk, mennyire igaza van a közlekedési szakértőnek. Évtizedes beidegződéseket nem lehet egyheti büntetéskampánynyal megoldani. 4. A hídi kerékpársávokat nem veszélyérzet, hanem valódi veszélyesség alapján kell megítélni, lásd még az l-es pontot. Azzal egyetértek, hogy nyugati példát hozni nem szerencsés. Magyarországon olyan dolgok, amik például Ausztriában jól beváltak, nem tudnak működni. De miért? Nem hinném, hogy „alsóbbrendűek" lennénk a nyugatiakhoz képest. 5.A hídfő gépjárműforgalmát nem akadályozza a Stefánia-Oskola utca kerékpárút átvezetése, hiszen az átvezetésnél - ha nem lenne kerékpárút - egy gyalogátkelőhelyre mindenképpen szükség lenne, zöldidő pedig annak is kellene. Célszerű lenne viszont egy zebrát festeni a kerékpárút mellé, hogy ne keveredjenek a gyalogosok és a kerékpárosok. A balesetveszély nem nagy, hiszen ha zöldnél megy át valaki, nincs keresztező gépjárműforgalom, a hídra kisívben felkanyarodók pedig legtöbbször megadják az elsőbbséget. A híd alatti átvezetés kerülőút és gyalogosvédelmi szempontból sem lenne szerencsés. Az első meleg tavaszi vasárnapon elátkoznák a múzeum előtt sétálók azt, aki odavezette a kerékpárosokat. Ezt csak úgy lehetne megtermi (ez esetleg elképzelhető), ha közvetlenül a támfal mellett épülne végig egy kb. 2,5 méter széles kerékpárút (ehhez sok bokrot ki kellene vágni). A Palánknál pedig fel kellene emelni ezt a kerékpárutat a kereszteződés szintjére a visszavezetéshez. Összességében elmondható, hogy közlekedési kérdésekben könnyű okos(nak látszó) dolgokat mondani. De a közlekedéstervezőknek (akiknek mégiscsak tanult szakmájuk a dolog) több szempontot kell mérlegelniük egy-egy döntésnél. El kellene már hinnünk, hogy nem vagyunk náluk okosabbak ezen a téren! . G. N. (pontos név és cím a szerkesztőségben) m mm I I &Ê rSzilvESZTERi [)RO(,R\MH sva •dec. 51J a szerelem s Love N 00.00-00.05 L.u tós/ÖNnS 00 05-0015 hm.-« 00 15-00.40 LM i < Show. - MR BÖM/J mmmiggjM 0( I 15-02 (XI^^Bià GÁbowwl és P«tós Ne hagyjuk kiveszni a magyar nótákat Megkülönböztetett figyelemmel olvastam lapunk Postabontás című rovatában Bóka Mátyásné szegedi lakos írását, amelynek címe: Gyorsan elszállt az idő a nótaénekeseknél is. A fentiekből leírt sorokból az olvasónak nem nagy megerőltetésébe kerülhet, hogy sejtse, e cikk szerzőjét alighanem a zene szeretete késztette írásra. Nos, Bókáné írásának felhasználásával néhány sort szeretnék írni a magyar nóta sorsáról, jelenéről, jövőjéről, amely témáról valóban ritkán jelenik meg valamilyen írás az újságokban. Semmi újat nem közlök, ha azt írom, a zenének több ágazata is van. Van, aki a komolyzene, van, aki a könnyűzene szerelmese. A magyar nóta is még a zenéhez tartozik, eltekintve attól, hogy a „szakemberek" lenézik. Maradjunk inkább annál a megállapításnál, miszerint csak jó és rossz zene létezik. Sokan vallják, hogy a magyar nóta „agonizál", hogy ez a zene napjainkban csak időseknek tetszik. Nem osztom ezt a véleményt! Bókáné az igazat írta, amikor azt hangsúlyozta: „gyorsan elszállt az idő a nótaénekeseknél". Valóban elszállhatott az idősebbeknél, de szerencsére azért van utánpótlás is. Sőt még új dalok is születnek. Bár a magyarországi helyzetet e téren még nem ismerem eléggé, de ahonnan én nemrég Szegedre jöttem, a Délvidékről (Szerbia és Montenegró), ott még él a magyar nóta, születnek új dallamszövegek, zenék amit az is bizonyít, hogy már több mint nyolc éve annak, hogy Debelycsán (Bánátban) minden évben megrendezik a magyar nóták és csárdások fesztiválját Vive néven, megemlékezve Vittkay Gyuláról, aki elsőként - még a második világháború előtt már több magyar nótát szerzett. Most szeptemberben volt a nyolcadik, s két év múlva remélem sor kerül a tízéves Vive-évfordulóra. Itt nálunk a Magyarnóta-szerzők és -Énekesek Magyarországi Egyesülete már jövőre ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. Lenne tehát miért megkülönböztetett figyelemmel kísérni a magyar nóta további sorsát, jövőjét. Ezt a műfajt még akkor is sokan szeretik, ha a magyar tévék csak nagy ritkán közvetítenek magyar dalokat, nekik jobban tetszenek az angol szövegű dalok. BALÁZS LÁSZLÓ NY. PEDAGÓGUS, SZEGED A kopáncsiak nagy találkozója A valaha Kopáncson élő, onnan elszármazottak találkozóján százhatvan ember vett részt. Megjelentek a tizenöt dűlő hajdani lakói. Voltak, akik azóta sem látták egymást, mióta az élet forgószele a városba sodorta őket. Meglepő és örömteli találkozások szemtanúi lehettünk. Jelen voltunk a felső és az alsó kopáncsi iskola nevelői közül is négyen. A ma már nagymama, nagypapa korú egykori tanítványok és nevelőik az új ra találkozás örömével ölelték meg egymást, keresve arcukon ez emlékekben élő vonásokat. Bárányi Pista, a találkozó főszervezője a felső-kopáncsi iskola volt tanulója meleg szavakkal köszöntötte az egybegyűlteket. Gyermekkori emlékeit idézte fel, amelyek kitörölhetetlenül vésődtek lelkébe. Köszöntötte az 1953. október 25-én házasságot kötött Nagy Jánost és Szél Katalint 50. házassági évfordulójuk alkalmából. (Őket még a kopáncsi dűlőkön repítette a lakodalmas kocsi a boldogság felé.) Majd a megjelent kopáncsi tanítókat üdvözölte egy-egy csokor virág kíséretében. Egyperces néma felállással emlékeztünk azokra, akik már nem lehettek közöttünk. Ezután Kaszás Ferencné Varga Klára emlékezett pályájának Kopáncson töltött éveire, a fehér falú, nyárfáktól ölelt iskolára. A dűlők sárdagasztó útjain az iskola felé iparkodó mezítlábas vagy gumicsizmás kis diákokra, akik az öreg iskola kopott padjaiban is felszívtak annyi tudást, hogy életútjukon megállják helyüket. Végül a Szeretet himusza című saját versével adott útravalót az öreg diákoknak. Közben a marhapörkölt ínycsiklandozó illata már terjengett a termekben. Vacsora után folytatódtak a meghitt beszélgetések. Majd a vidám zeneszóra korukat meghazudtoló ropogós táncra perdültek az öreg diákok, megteremtve a hajdani tanyai bálok vidám hangulatát. E találkozó létrehozásáért köszönet illeti a főszervezőt, Bárányi Istvánt és segítőit, Hősné Nagy Sárát, Kis Irén igazgató aszszonyt, Szakái Sándornét. Köszönjük a szép estét. Az egykori kopáncsiak és tanítóik nevében KARDOS MIHÁLYNÉ TERIKE NÉNI, NYUGALMAZOTT TANÍTÓ, VÁSÁRHELY DEL.MAGYARORSZAG A DÉLMAGYARORSZÁG ES A DÉLVILÁG HÉTVÉGI KIADÁSA Is eló^oiáult mái, hogy vasárnap reggel kiment a postaládához és nem volt újság? FIZESSEN ELŐ a Délmagyarország Vasárnap Reggelre! info: 80/821-821