Délmagyarország, 2003. december (93. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-03 / 281. szám
SZERDA, 2003. DECEMBER 3. «KAPCSOLATOK» 3 A több pisztolylövéssel megsebesített vezérigazgató cége Szegedről indult A Démásznak nincs köze a Fortus Rt.-hez Folytatás az 1. oldalról A támadás esetleges motivációjáról a férfi családtagjai, munkatársai és a rendőrség nem nyilatkozott. A Fortus Rt. igazgatósága tegnap közleményt juttatott el a távirati irodának, mely szerint a cégnek „semminemű - sem természetes személyekkel, sem jogi személyekkel szemben fennálló - tartozása nincs". A tájékoztatásból az is kiderült, hogy a Fortus a magyar üzemanyagpiac meghatározó szereplőivel áll tartós gazdasági kapcsolatban. A Fortus Rt. közölte: a rendőrség által felajánlott egymillió forinton felül további hárommilliót ajánl fel a nyomravezetőnek. Az 1995-ben alapított társaság a Magyar Villamos Művek és Gyurcsány Ferenc jelenlegi ifjúsági miniszter nevével fémjelzett Altus Rt., húszmillió forintos alaptőkével hozta létre az MVM kőolajtárolóinak működtetésére. Gyurcsány Ferenc két évvel később kikerült a társaság felügyelőbizottságából. A Fortus 90 százalékos többségi tulajdonosa egy ciprusi off-shore cég, míg a fennmaradó tíz százalék az elnök-vezérigazgató tulajdonát képezi. A Céginfó adatai szerint az rt.-nek Budapest mellett Szegeden, a Klauzál tér 9. alatt, a DéGolyónyomok sorakoznak az igazgató autójának ablakán. MTI Telefotó mász Rt. székházában is van székhelye. A dél-magyarországi áramszolgáltató információs pultja mögött ülő hölgy tegnap meglepődve hallgatta kérdésünket, hogy hol találjuk a Fortus Rt. irodáit, majd kijelentette, ilyen cég nincs az épületben. Kecse-Nagy Sándor, a Démász Rt. kommunikációs osztályvezetője először azt mondta, minden bizonnyal elírásról van szó, majd azonnal felvette a kapcsolatot a Démász jogászaival. Kiderült, hogy miután 1995 decemberében a helyi szolgáltatók kiváltak a trösztből, és megalakult a Démász Rt: 1996 januárjában székhelyáthelyezés miatt törölték a Fortus Rt. szegedi székhelyét. Jelenleg a Soroksári út 3/A számú cím szerepel a cég székhelyeként a cégbírósági adatok között. Taczakov Szilvána rendőr százados, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense érdeklődésünkre elmondta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Lakbérek: közel 20 százalékkal drágulhatnak Vásárhelyen Csongrád megye székhelye a legolcsóbb Húsz-negyven százalékkal tervezi emelni a szociális lakások havi bérleti díját a vásárhelyi önkormányzat. Az árak azonban még így is alatta maradnának a környező településeken érvényben lévő tarifáknak. Négy és fél évvel ezelőtt, 1999 áprilisában emelték fel utoljára a szociális bérlakások bérleti díját Vásárhelyen. Az azóta is érvényben lévő tarifák alapján az összkomfortos és komfortos otthonokért havonta és négyzétméterenként 71, a félkomfortosokért 25, míg a komfort nélküliekért 15.forintot kell fizetni. A legnagyobb lakás mintegy 70 négyzetméteres, ennek díja 5 ezer forint körül van, míg vannak olyan otthonok is, melyekért csupán párszáz forintot kell fizetni. Az elképzelések szerint január elsejétől mintegy 20-40 százalékkal emelkednének a tarifák. A város közgyűlése a csütörtöki ülésen szavaz arról az előterjesz• ÖNKORMÁNYZATI BÉRLAKÁSOK BÉRLETI DÍJA (Ft/hóM) Komfortfokozat MAKÓ SZE6ED SZENTES VÁSÁRHELY (tervezett) Összkomfortos 106-117' 70 110 85 Komfortos 92 65 " 100 85 Félkomfortos 44 39 40 35 Komfort nélküli 27 26 25 20 Forrás: DM tésről, amelynek értelmében a komfort nélküli lakások 20, a félkomfortosok 35, míg a két legdrágább típus 85 forintba kerülne négyzetméterenként havonta. A szükséglakások ára viszont változatlanul 6 forint lenne jövőre is. A környező településeken érvényben lévő bérleti díjakkal öszszehasonlítva elmondható, hogy a vásárhelyi árak - még a tervezett drágulás után is - alatta maradnak a megyei átlagnak. Míg például Makón 106, illetve 117 forint az összkomfortos lakások négyzetmétere havonta, Szentesen ugyanezért 110 forintot kérnek. A Békés megyei Orosházán pedig 170, míg Gyulán 132 forintot kell fizetni. Az országos adatok tükrében egyébként Csongrád megye székhelye bizonyul a legolcsóbbnak, Szegeden ugyanis komfortfokozattól függően 26-70 forint közt mozognak az árak négyzetméterenként. A vásárhelyi díjak is a legalacsonyabbak közt vannak, míg a legtöbbet Salgótarjánban kéri az önkormányzat a bérlakásokért. Itt a komfort nélküli otthon havi 203, az összkomfortos pedig 262 forintba kerül négyzetméterenként. SZÖGI ANDREA Rákos Tibor a készülő felsőoktatási törvényt kritizálta Párbeszédet hiányol a Fidesz A Fidesz szegedi politikusai azt állítják, hogy a készülő felsőoktatási törvény a kétszintű képzés tervezett bevezetésével rengeteg feszültséget okoz majd. Szerintük a hallgatókat az egyetemi szolgáltatások fogyasztójává silányítja le a tervezet. - Időben, még a jóval a törvény normaszövegének megfogalmazása előtt szeretnénk figyelmeztetni a kormányt és az oktatási tárcát, hogy a tervezett felsőoktatási törvény számos veszélyt rejt magában jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Rákos Tibor országgyűlési képviselő, a Fidesz-MPSZ szegedi szervezetének elnöke. A sajtótájékoztatón részt vevő Pósán László, az országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának fideszes tagja a tervezettel kapcsolatban megjegyezte, a minisztérium nem folytat valódi párbeszédet a szakértőkkel, és a jelek szerint figyelmen kívül hagyja az eddig tett észrevételeket is. - Ráadásul a törvénytervezetbe a bolognai folyamatra hivatkozva számos olyan dolgot is ehejt a minisztérium, amelyek nem képezik szerves részét az átalakulásnak - tette hozzá Pósán. Az ellenzéki politikus elmondta, azzal, hogy törvénytervezet átalakítaná az egyetemi vezetést, a felsőoktatási intézmények könnyen a politikai zsákmányszerzés színterévé válhatnak. - Arról nem is beszélve, hogy a hallgatók jogai és eddigi képviselete számos helyen sérülhet, s az egyetemisták a különböző szolgáltatások fogyasztóivá silányulnak le - mondta Pósán László. A politikus kifejtette: annak ellenére, hogy három éve lezajlott az egyetemi integráció, a valódi belső integráció még korántsem ért véget. - Egy újabb, elkapkodott átalakítás könnyen a padlóra küldheti a felsőoktatást - jegyezte meg az oktatási bizottság tagja. G. SZ. L. nyomozói eddig még nem keresték meg az üggyel kapcsolatban szegedi kollégáikat. - A nyomozás nagy erőkkel, a terv szerint folyik Budapesten. Amennyiben szükséges, természetesen felvesszük a kapcsolatot az illetékes szervekkel - tájékoztatta lapunkat Kozák László, a BRFK sajtóosztálynak vezetője, aki az ügyről a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el többet. A. T. J. Kapitális homokozó SULYOK ERZSEBET A népek nem kapják föl a fejüket a monetáris hírekre. A drasztikus alapkamat-emelés nem rontja el a hétvégi húsleves ízét. A népek hozzászoktak, hogy a fejük fölött állandóan valamilyen, ha nem monetáris, akkor más ízléstelenség folyik. Mostanáig minden választáskor életjelet adott magáról a társadalom, folyamatosan tesztelte a pártokat - mindig másikat választott. Hátha csökkenhet az ízléstelenség áradata. De már nincs kit választani. Vagyis ez így nem megy tovább. Miképpen az sem, hogy a jegybankelnök és a kormány ne értsen szót. Szakértők szerint a mostani, a november végi valutaválság már „csak" következmény. Nem csak azért, mert megelőzték a januári, majd a júniusi spekulációs akciók, hiszen már ezek is következmények voltak. A befektetői magatartás - mint a szeizmográf. Amint az látszott - és csak az nem látta, aki nem akarta -, hogy az új kormány és a nemzeti bank nem partnerek, hanem, hiába igyekeznek titkolni, inkább ellenfelek, a befektetők ezt a kockázati tényezőt hozzácsapták a többihez és kezdtek elhúzni innen, mint ősszel a vadlibák. Januárban kaptak egy pofont a jegybanktól, veszítettek tízmillió eurókat. Mondhattuk volna, majd ha ráérünk, sajnáljuk őket, mint ahogyan fárai Zsigmond somolygott, hogy túljárt az eszükön. Csakhogy ez nem Capitaly játék a homokozóban. Amit akkor elvesztettek a pénztulajdonosok, most visszanyerték, plusz megmutatták a jegybankelnöknek, hogy az ő kárukra nem érdemes dicsekedni. Pillanatnyilag az van, hogy a hosszú távú befektetők már kívülről nézik, mint kibic a pókerpartit, a gazdaságpohtika esetlenkedését és a jegybanki blöfföket. A kamatkülönbségekre bazírozó spekulatívja maradt inkább itt. A kialakult magas kamatot hoszszabb távon nem viseli el a költségvetés és a gazdaság. Vagyis valamit hamarosan megint csinálni kell, valami mellbevágó monetáris hírnek jönni kell. Vagy inkább menni kell. Azoknak, akik képtelenek egymással szót érteni. A népeket abszolút nem izgatjá, ha a továbbiakban is pénzügyeken gyakorlatoznak. De csakis a saját zsebükre! Sárvárra megy az ötmilliárd A Szerencsejáték Rt. kedden nyilvánosságra hozta az öttalálatos szelvény sorszámát. A hozzáértők számára ebből kiderülhetett, hogy Sárváron adták fel a telitalálatos lottószelvényt mondta el a cég szóvivője. Somorai László hozzátette: a sorszámból az is kideríthető, hogy mikor adták fel az öttalálatos szelvényt. Az 5,9 milliárd forintot érő szelvény 5 hetes lottó volt és a 45. héten adták fel. A nyertes még nem jelentkezett. Tisztújítás a kereszténydemokratáknál Kalmár Szegeden és a megyében is elnök Kalmár Ferenc szegedi önkormányzati képviselőt választotta elnöknek a Kereszténydemokrata Néppárt Csongrád megyei, valamint szegedi szervezete. Az új elnök a választások után kijelentette: ezzel a megyében és Szegeden is befejeződött az újjáalakulás folyamata, a jövőben a fejlesztésre és természetesen új helyi szervezetek alakítására törekszünk. A KDNP megyei szervezete két alelnököt választott: a tisztséget Hamvas Ödön hódmezővásárhelyi orvos és Orbán Imre makói történész tölti be. A párt szegedi szervezetének tiszteletbeli elnöke továbbra is Ladányi Gabriella gyógyszerész, ügyvezető titkára Mihálffy Lajos programozó matematikus. Elnökségi tagok: Baradnay Gyula professzor, Gaizer Ferenc professzor, Kohlmann Ferenc jogász. Vezetékes telefonon nem beszélünk drágábban - állítja a szolgáltató Ami a tarifák mögött van Folytatás az 1. oldalról A szakember felhívta a figyelmet azokra a díjcsomagokra is, amelyek részben vagy teljes egészében lebeszélhetők - ezek ára 2 ezer 680 és 4 ezer forint között mozog. Ugyanakkor olvasóink azt is észrevették, hogy a vezetékes hálózatból a mobil szolgáltatókhoz kezdeményezett hívásokban nagyok a különbségek az Invitel és a Matáv tarifái között. Ugyanabban az Alaphang és Bázis díjcsomagban a Pannon GSM hálózatába az Inviteltől 100, a Matávtól 75 forintért lehet „kilépni". Vidos Tibor válaszában hangsúlyozta: megint csak a díjcsomagok egészét kell figyelembe venni és értékelni a szolgáltatást. Elismerte, ezen e területen az Invitel drágább a Matávnál, olcsóbb viszont a Hungarotelnél, az Invitel pedig más tarifákban kompenzálja a fogyasztót. A különbség abból is adódik - tette hozzá a vezető -, hogy az Invitel nem tulajdonos egyetlen mobilszolgáltató társaságban sem, szemben a Matáwal. Egyben cáfolta azon vélekedéseket, hogy a „drágaság" okának kiindulópontja az lenne: vonalakat bérelnek a Matávtól. Ez MOBILOS NYOMULÁS Tovább csökkent a vezetékes telefon fővonalak száma: míg tavaly az első negyedév végén közel 3,73 millió bekapcsolt fővonal volt, addig a Hírközlési Felügyelet (HIF) adatai szerint az idén március végén már csak 3,64 milliót használtak az előfizetők. Az üzleti fővonalak száma mintegy nyolcezerrel esett vissza az előző negyedévhez képest, a HIF szerint ezeket feltehetően az alternatív és a mobilszolgáltatók akcióinak a hatására mondták le. Az egyéni fővonalak száma mintegy húszezerrel csökkent tavaly év vége óta. A vezetékes szolgáltatók közül a legnagyobb, 79 százalékos részesedést a Matáv mondhatja magáénak, amely magas piaci koncentrációra utal. Az Invitel 12, a Hungarotel 5, az Emitel 2, s a Monortel szintén 2 százalék piaci részesedést birtokol. A HIF elemzése szerint a vezetékes forgalom az idén az első negyedévben a kezdeményezett hívások időtartamát tekintve mintegy két százalékkal nőtt az elmúlt év utolsó negyedéhez viszonyítva. Ezen belül a beszélgetések időtartamának növekedése elhanyagolható, egy százalék alatti volt, míg az internethívások időtartama öt százalékkal emelkedett. Ennek hatására az internetforgalom tette ki az összes hívásidő körülbelül egyharmadát. azért nem helytálló, mert egyrészt valamennyien bérbe vesznek elemeket más hálózatából azokon a területeken, ahol saját maguk nem rendelkeznek megfelelő infrastruktúrával, ezért egyetlen szolgáltató sem engedheti meg, hogy túl magas áron adjon bérbe infrastruktúrát. Másrészt az Invitel saját szolgáltatási területén korszerű hálózatot épített ki, ezért nem is „szorul rá", hogy másoktól béreljen vonalakat. A vezetékes távközlésben egyes szolgáltatások és szolgáltatáscsomagok szabályozott árasak, ilyen például a már emlegetett Alaphang díjcsomag, és vannak szabadáras területek és díjcsomagok, amelyekben a szolgáltatók a piac és az ügyfelek igényei szerint alakítják áraikat. FEKETE KLÁRA