Délmagyarország, 2003. december (93. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-24 / 299. szám
„„,./' 'Sóim,, vk 'àf ¡iöéí^ '^ SA •BELFÖLD - K Ü L FrÖAL D • SZERDA, 2003. DECEMBER 24. Önvizsgálati javaslat a PSZAF-vezetésnek Eljött az ideje, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) vezetése önvizsgálatot tartson, és remélem, hogy az eset nem kerüli el az annak kivizsgálására hivatott szervezetek figyelmét - reagált László Csaba pénzügyminiszter a Népszabadságban kedden megjelent interjúra. BUDAPEST (MTI) Az interjúban a felügyelet novemberben elbocsátott tőkepiaci ellenőrzési főosztályának vezetője számol be az intézménynél történtekről. A pénzügyminiszter közölte: „A lakáshitelemmel kapcsolatos, korábban napvilágot látott információk is azt sugallták, hogy a Pénzügyi-Szervezetek Állami Felügyeletétől banktitoknak minősülő információk és dokumentumok kerültek napi- és hetilapok birtokába. Most mégis szomorúsággal tölt el, hogy a Népszabadság mai számában megjelent interjú tanúsága szerint a PSZAF-nál politikai okok miatt valakik azt a feladatot kapták, hogy pénzügyeimet vizsgálgassák." Konyecsniné Szécsi Maria volt főosztályvezető a Népszabadságban elmondja, hogy a PSZÁF-nál „többször is utasítottak olyan munkára, ellenőrzésre, személyi intézkedésre, amely mögött személyes vagy politikai érdekeket sejtettem. Az utolsó csepp a K and H ügyet kirobbantó Pannonplast-vizsgálat volt. A felügyeletnek a hatalmas pénzmozgásokkal és a megtalált K and H-s úgynevezett hídszámlával amelyen milliárdos tételek folytak át - kellett volna foglalkoznia. Erről már májusban tudomásunk volt, de nem jelentettük a rendőrségnek a pénzmosás gyanúját... Mivel nem értettem egyet a szokatlan kézi irányítással, meg azzal sem, hogy a felügyelet vezetése egyértelműen politikai szálakat kutat az ügyben - feladatunk volt például a pénzügyminiszter lakáshitel-számlájának, valamint az ehhez kapcsolódó szerződéseknek áttekintése és ennek hangot is adtam, egyre inkább bizalmatlanság vett körül. Végül azt mondták: nem megfelelő színvonalon vizsgáltuk a K and Hügyet, majd leváltottak." László Csaba szerint „mai napig az a gyanú, hogy ilyesmi előfordulhat, groteszk feltételezésnek tűnt csupán, hiszen ki gondolhatná komolyan, hogy az a független intézmény, amelynek feladata a bankok működésének felügyelete, maga követ el durva banktitok-sértést." • Részben bizonyítékok nélküli személyes véleményt, részben pedig korábban megcáfolt valótlanságokat tartalmaznak az interjúban leírtak - reagált a PSZAF kommunikációs főosztálya a Népszabadságban és a Népszavában megjelent interjúkra. A felügyelet ezeket - jellegük miatt - nem kívánja kommentálni. Ukránoké a Dunaferr? DUNAUJVAROS. BUDAPEST (MTI) Az ukrán-svájci Donbasz-Duferco konzorcium vásárolhatja meg 440 millió forintért a Dunaferr Rt. többségi részvénycsomagját közölte Bárányi Imre, az értékelő bizottság elnöke, az ÁPV Rt. igazgatóságának tagja. Az ÁPV Rt. a Dunaferr Rt. részvényeinek 79,48 százalékát kínálta fel eladásra. A Donbasz vezette konzorcium tagja az ukrajnai Alcsevszki Vasmű Részvénytársaság, a svájci Duferco International Trading Holding és a lichtensteini Kunday AG. Ha az első helyezett pályázóval nem sikerül szerződést kötni, akkor az ÁPV Rt. tárgyalásokat kezdhet a második helyezettel, de ez nem kötelező. A második helyezett a brit-indiai LNM konzorcium, a harmadik az orosz Severstal. MAGVAR ÁLLAMVASUTAK RESZVENYTARSASAG PJ21 Kedves Utasunk! Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Dél-Kelet Magyarországi Területi Menetrendkönyv megjelent. A kiadványt a vasútállomásokon és a menetjegyirodában megvásárolhatja. www.mav.hu ¡Jí íji íjí e)e »{í A szegedi belvárosi menetjegyiroda 2003. december 24.2004. január 4. között zárva lesz! úla "t • «!• «1. .t. •T» "T" "T* *T» *T" Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog üj esztendőt kívánunk! MÁV Rt. Személyszállítási Üzletág A Fidesz alkalmatlannak tartja a külügyminisztert feladata ellátására Kovács László kontra Kövér Rendkívül felelőtlen magatartást tanúsít, aki azt gondolja, hogy célszerű fegyverekkel, erőszakkal fellépni az autonómia kialakítása érdekében, és ezt nyilvános fórumokon mondja is - jelentette ki Kovács László külügyminiszter, az MSZP elnöke kedden Budapesten. BUDAPEST (MTI) A diplomáciai vezető elmondta, hogy Kövér Lászlónak, a Fidesz országos választmányi elnökének azon kijelentésére utal, amelyet a közelmúltban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kolozsvári alakuló ülésén tett. Kövér László azon a tanácskozáson kifejtette többek között: „(...) azt látjuk, hogy akik nem voltak restek fegyverhez, az erőszak eszközéhez nyúlni, sokkal rövidebb idő alatt, sokkal többet is el tudtak érni, mint mi. S mi pedig tűrünk. Megint csak: Megérte? Miért?" A külügyminiszter szerint egy ilyen kijelentés a legkevésbé sem viszi előre az autonómia ügyét, csak az adott ország szélsőséges nacionalista erőinek jelent érvet a magyarsággal, az autonómiatörekvéssel szemben. Kovács László arról is beszélt, hogy ezek a szavak a bizalmatlanságot hintik el a román többség és más országok többségi nemzete körében, jelentősen rontva ezzel a magyarság érdekérvényesítési esélyeit. Súlyos veszélynek látja a külügyminiszter azt is, hogy az ilyen törekvések könnyen megoszthatják az erdélyi, a romániai magyarságot, az RMDSZ-t és annak szavazóit. „Felelőtlen dolog kockára tenni mindazt az eredményt, amit az RMDSZ az r L v W Jk m Kovács László a tájékoztatón. MTI Telefntó: Koszticsák Szilárd elmúlt több mint tíz év alatt, türelmes és következetes magatartással, de a magyarság érdekeiből nem engedve el tudott érni" szögezte le a külügyminiszter. Kovács László elmondta: a magyar kormány az autonómiát a kisebbségi jogok érvényesülése talán legátfogóbb keretének tekinti. Kitért arra, Európa számos országában működik autonómia, de valamennyire igaz, hogy azt a kisebbség és a többség tárgyalásain alakították ki, alkotmányos keretek között. A Fidesz országos elnöksége „megütközéssel és felháborodással utasítja vissza" Kovács Lászlónak „a Fidesz és az erdélyi magyar autonómiatörekvések ellen tett kirohanásait" - közölte az ellenzéki párt az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben, alkalmatlansággal vádolva a külügyi tárca MSZP-s vezetőjét. „2001 Magda Marinko újra támadt SATORAUAUJHELY (MTI) Rátámadt őreire az életfogytiglani fegyház-büntetésre ítélt Magda Marinko. Az elítélt december 18-án, napi rendszeres sétáján támadt a fegyőrre. Magdát megbilincselve öt fegyőr kísérte a fegyház udvarán, amikor egyikük ruháját megragadta, majd az őrt másfél méteren át vonszolta. A bűnözőt a fegyőr társai fékezték meg. Magda korábban egyszer már rátámadt a fegyőrökre. Akkor bíróság elé állították. A hivatalos személy elleni erőszak vádja alól felmentették. Több tanúként beidézett fegyőr hirtelen megváltoztatta vallomását. A 40 éves jugoszláv állampolgárt az ügyészség 8 hazánkban elkövetett gyilkossággal vádolta. Ezek közül a szegedi Z. Nagy család ügyében bizonyítottság hiányában felmentő rendelkezés született. Feltételes szabadságra bocsátása leghamarabb 25 év után -2019. jan. 28. - vizsgálható. Kaliforniai földindulás a Szt. András-törésvonalnál Három ember halála Három ember halt meg a Kaliforniát megrázó, a Richter-skála szerint 6,4-es erősségű földrengésben. A halálesetek az epicentrumtól 57 kilométerre fekvő Paso Roblesben történtek. Összedőlt a XIX. századi óratorony teteje - a lehulló törmelék agyonütötte egy ruhaüzlet két női alkalmazottját, a 19 éves Jennifer Myricket és az 55 éves Marilyn Zafutót, valamint egy járókelőt. A törmelékek bezúzták több parkoló gépkocsi tetejét. MTI Telefotó/AP Az orosz elnök öt-hétezer „tudatos csalóról", törvénysértőről beszélt Putyin kezében a jog pallosa MOSZKVA (MTI) Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden ismét kizárta az 1990-es években privatizált vagyon újraelosztását, de a jog pallosával fenyegette meg azokat, akik „tudatosan csaltak". A kereskedelmi-ipari kamara vezetőségének moszkvai ülésén Putyin elismerte ugyan, hogy a privatizáció alatt „bonyolult törvények" voltak érvényben, de hangoztatta: azért ezeket a törvényeket is be lehetett tartani, s akik megszegték őket, azok tudatosan tették. Az elnök 5-7 ezerre taksálta a törvénysértők számát, megállapítva, hogy ez távolról sem az összes üzletember. Egy moszkvai bíróság ezzel egy időben döntött a nagyarányú sikkasztással és adócsalással vádolt Mihail Hodorkovszkij olajmágnás vizsgálati fogságának meghosszabbításáról. Hodorkovszkij egyike azoknak az „oligarcháknak", akik a vadprivatizációk során szerezték busás vagyonukat, s ezért ellenszenvesek a lakosság számára. karácsonyán Kovács László és a szocialisták azzal riogatták az országot, hogy 23 millió román munkavállaló özönli el hazánkat, és emiatt emberek tízezrei fogják elveszíteni munkájukat. Ma, amikor a Medgyessy-kormány rossz gazdaságpolitikája miatt emberek tízezrei valóban félelemmel tekintenek a jövőbe, az MSZP ismét egy tudatosan karácsonyra időzített akcióval akarja elterelni a figyelmet a gazdasági krízisről, a költségvetésről, az áremelkedésekről" - áll a közleményben. „Az betudható a román asszimilációs politika egyoldalú elfogultságának, hogy fegyveres harcra való buzdításként értelmezik arra a sajnálatos tényre való utalást, hogy a kisebbségi magyarság békés, alkotmányos érdekérvényesítő törekvéseit mindeddig kevesebb figyelem, támogató jóindulat és eredmény kísérte az európai közvélemény részéről, mint azoknak a népcsoportoknak a követeléseit, akik az erőszak eszközéhez nyúltak" - tartalmazza a Fidesz közleménye. „Az, hogy a román álláspontot Kovács László egyetértőleg megismétli, és ebben a kérdésben ismételten a román érdekek oldalára áll, az a rosszindulat és a magyar nemzeti érdekek iránti érzéketlenség olyan fokáról tanúskodik, amely alapján kijelenthetjük, hogy Kovács László alkalmatlan arra, hogy Magyarországot külügyminiszterként bármely nemzetközi fórumon képviselje" - véli a Fidesz-elnökség. Megjegyzik, az autonómia Európában számos kisebbség számára biztosított. Az erdélyi magyarság sem többet, sem kevesebbet nem akar, mint az Európai Unió más kisebbségei. RÖVIDEN SZÉPHALMI MÉRGEZÉS Egy család három tagja feltehetően szén-monoxidmérgezésben halt meg kedden a BAZ megyei Széphalom községben. A családi tragédia egy gázfűtéses házban történt. A kiérkező mentők egy 19 éves fiatalembert még élve találtak, őt kórházba szállították. Szülein, a 43 éves anyán és a 44 éves apán, valamint 16 éves testvérén már nem tudtak segíteni. PINKE SZEREPE Pinke Györgyöt, a gazdasági folyamatokat felügyelő alelnököt javasolja az MTV Rt. ügyvezetőjévé kinevezni a kuratóriumi elnökség a közszolgálati médium közalapítványa nagykuratóriumának - közölte Czeglédi László testületi elnök. FELAJÁNLÁSOK A kormány tagjai a 2003. december 17-i kormányülésen úgy döntöttek, hogy a miniszterek és politikai államtitkárok 2004. évi fizetésnövekedésüket fölajánlják az általuk kiválasztott közhasznú alapítványnak. A felajánlásokat tartalmazó táblázat megtalálható a http://www.kancellaria.gov.hu honlapon. FLAISZ A KASTÉLYBAN Kastélya rejtekhelyén elfogták az olajügyek miatt jogerősen elítélt, a bíróság által körözött vállalkozót, Flaisz Ferencet. A keceli-érsekhalmi vállalkozó hétfő esti elfogásakor ellenállást nem tanúsított, keddre virradóra átadták a kecskeméti büntetés-végrehajtási intézetnek. Főszerkesztő: SZETEY ANDRAS • Főszerkesztő-helyettes: ÖRF1 FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDÚS SZABOLCS Imellékletekl, MISKOLCZI RÓBERT (fotói, OLÁH ZOLTÁN (hír és információi, SÜLI IÓZSEF (sport] • Délvilág szerkesztöségvezeto: ÚfSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 627567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.dctmagyar.hu • E-mail szerkesztőségin delmagyar.szcged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér .3. Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes. Kossuth u. S lel 6 1/401 024 Tel /tax: 63/314-838 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Várost Galériai Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. • Kiadói titkársági lax. 62/442-958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Htrjesztési vezető: KÓT1 ZOLTÁN Teriesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési díi egy hónapra 1355 Ft (Délmagyatország), 1255 Ft (Délvilági »Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025X |Délmagyarország|, ISSN 1416-0099 (Délvilág] • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.