Délmagyarország, 2003. december (93. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-23 / 298. szám
KEDD, 2003. DECEMBER 23. •HIRDETÉS« 5 A Szinttel szerződött kft. a fővárosban tűnt el Homályba veszett a távoktató cég Folytatás az 1. oldalról A távoktatási program szükségességét egyébként Papp Zoltán volt igazgató azzal indokolta, hogy a takarítócég szerette volna megszerezni az ISO minőségbiztosítási tanúsítványt. A Szint Kft. új vezetői által fiktívnek tartott szerződés ügyében idén márciusban nyomozást rendelt el a Szegedi Rendőrkapitányság. A több hónapig tartó nyomozás végül nem állapított meg bűncselekményt, ezért megszüntették az eljárást. A Szint Kft. fellebbezett határozat ellen, az ügyészség azonban jóváhagyta a nyomozó hatóság döntését, megállapítva: lehetséges, hogy Papp Zoltán gazdaságilag helytelen döntéseket is hozott, de ez abba a kockázati körbe tartozik, amely nem alapozza meg a bűncselekmény gyanúját. Mindeközben a cégközlönyben megjelent a hír, hogy a Moryxkom Kft.-t végelszámolják. Lapunk értesülése szerint a végelszámolást nem a tulajdonosok, hanem a Fővárosi Bíróság kezdeményezte, rendelte el hivatalból, mivel nem találták meg a céget, annak ügyvezetőjét és tagjait. • Egyes elemzők szerint ma Magyarországon a gazdasági társaságok mintegy 15-20 százaléka fantomcég. A cégeljárásról szóló törvény módosítása nyomán januártól bonyolultabb lesz a hivatalbóli törlési procedúra, így nemigen bújhatnak majd el a fantomcégek. Nem lesz elég megkeresni a cég telephelyét, kutatni az ügyvezetőt, és eredménytelenség esetén elindítani a törlést. Ki kell deríteni a cégjegyzékből, van-e a társaságnak komoly befolyással bíró tagja, akit a cégbíróság felszólíthat, hogy tegyen meg mindent a törvényes működés helyreállításáért. Ha ezt elmulasztja, úgy korlátlanul felel a cég tartozásaiért. sz. c. sz. A bolti csapdák, piaci kelepcék Az utolsó pillanat Folytatás az 1. oldalról A későbbi viták elkerülése végett bármennyire sietünk, gondosan vizsgáljuk a terméket, olvassuk el a rajta lévő címkéket, s kérjünk magyar nyelvű használati utasítást. A szavatossági idő a fogyasztói vásárlásoknál általában 2 év, de a hiba felfedezése után a lehető legrövidebb időn belül a kereskedővel közölnünk kell a kifogásunkat, aki köteles ezt jegyzőkönyvbe venni. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy kérjünk és őrizzük meg a számlát, nyugtát, és csak olyat fogadjunk el, amiről az eladó üzlet, vállalkozás kiléte megállapítható. Azt is tudnunk kell, nincs szavatossági jogunk, ha meggondoltuk magunkat, rossz méretet választottunk, vagy akinek vásároltuk, annak nem tetszik az ajándék, ám szerencsére a kedvenc kereskedőnk ettől a szigorú szabálytól saját belátása szerint a javunkra eltérhet. Táblát helyeztek el a világhírű szegedi professzor egykori lakóházán Emlékezés Jancsó Miklósra Születésének 100. évfordulójára emlékezve tegnap emléktáblát avattak a szegedi egyetem egykori professzorának, Jancsó Miklós kétszeres Kossuth-díjas tudós szegedi lakásának falán. A szegedi akadémikust kétszer terjesztették fel Nobel-díjra. A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvos- és Gyógyszerésztudományi Centrum és az Altalános Orvostudományi Kar tanácsa emléktáblát állított Jancsó Miklós emlékére a nemzetközi hírű professzor egykori szegedi lakhelye, a Kölcsey utca 10. számú háznál. Az eseményen a zuhogó eső ellenére a családtagok mellett számos egykori tanítvány és a Szegedi Tudományegyetem több vezetője is tiszteletét tette. A Kolozsváron született akadémikus Szegeden járt egyetemre, majd mintegy 30 évig volt a gyógyszertani intézet tanszékvezetője. 1940-től egyetemi tanár, 6 évvel később a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagjává választották. Kétszer kapott Kossuth-díjat, az elsők között 1948-ban, majd 1955- ben, s kétszer felterjesztették Nobel-díjra is. Nevéhez fűződik két máig is alkalmazott gyógyszer, az Azulenol és a Phlogosan felfedezése. SzentáDékány Imre rektorhelyettes (jobbról) emlékezett Jancsó professzorra. Fotó: Káinok Csaba gothai János, az akadémia néhai elnöke szerint Jancsó a második világháború utáni orvostudomány legnagyobb géniusza volt. Az esernyők alatt Lonovics János általános rektorhelyettes, az orvoscentrum elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Benedek György, az orvoskar dékánja és Dékány Imre tudományos rektorhelyettes, az MTA Szegedi Akadémiai Bizottságának elnöke mondott beszédet. A tanítványok képviseletében Lázár György professzor emlékezett az akadémikusra. - Jancsó professzor úr intézetében a szó nemes értelmében volt szabad a légkör, a kutatás teljes szabadsága érvényesült. Ez volt az a csodálatos hajtóerő, ami mindanynyiunkat arra késztetett, hogy a legjobbat, a legtöbbet nyújtsuk mondta Lázár professzor. A beszédek után Benedek György helyezett el koszorút a Kalmár Márton és Lapis András szobrászművészek által elkészített emléktáblánál. GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ Szemetelés A karácsonyi ünnepek alatt is a munkanapokon érvényes rend szerint szállítja el a hulladékot a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. December 24-én, 25-én és 26-án két műszakos munkarendben, 5 óra 30 perctől és déli 12 órától gyűjtik össze a szemetet. A zsákokat minél korábban tegyék ki a megszokott helyekre. El akarta kerülni az ütközést Felborult a teherautó Felborult egy teherautó tegnap az algyői úton. A baleset a Mol benzinkútnál lévő körforgalomtól néhány méterre történt. A betontömböket szállító pótkocsis Tatra vezetőjének egy szabálytalanul kikanyarodó személygépkocsi miatt kellett az árokba húznia járművét. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár azonban jelentős. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az esetet. Fotó: Karnok Csaba Lelkisegély, telefonon is MUNKATÁRSUNKTÓL A szegedi S.O.S. Telefonos Lelkisegély Szolgálat mintegy negyed évszázada segít lelki problémák megoldásában. Számtalan alkalommal győztek meg öngyilkosságra készülőket arról, hogy az életnek van értelme. • Az ünnepek előtt, alatt a megszokottnál is jóval több hívás fut be hozzájuk, hiszen az egyedül élők közül sokan ilyenkor értelmetlennek gondolják életüket. Éppen ezért a szolgálat munkatársai a nap 24 órájában várják mindazok hívását, akik félelmeiket vagy gondolataikat szeretnék megosztani akár név nélkül - valakivel, aki meghallgatja őket. A lelkisegély szolgálat ingyenes telefonszáma 06-80-820-111, vagy a nem ingyenes 06-62548-294. A szolgálat egyébként csatlakozott az Igazságügyi Minisztérium családon belüli erőszak elleni kampányához is, így ezzel a problémával is megkereshetik őket a rászorulók. A békéltető testülethez fordul a gázlopással vádolt olvasónk Védelmet kér a „gyanúsított" A Csongrád Megyei Békéltető Tfestület segítségét, szakvéleményét kéri az a család, amelyet gázlopással gyanúsít a Dégáz. A tanács határozata kötelező érvényű, ha mindkét fél aláveti magát a vizsgálatnak. Kevesen tudják, hogy ha fogyasztóként vagy ügyfélként nézeteltérésük támad egy szolgáltatóval vagy gazdálkodó szervezettel, az eset tisztázásához nem kell föltétlenül bírósághoz fordulniuk. Nekik segít a fogyasztók védelmére létrehozott Csongrád Megyei Békéltető Testület, amelyet a szegedi Belvedere-palotában (a Tisza Lajos körút és a Felső Tisza-part találkozásánál) kereshetnek föl az érdeklődők. Arany Jánosné jogász, a testület elnöke érdeklődésünkre elmondta: a független szervezetként működő intézmény feladata az, hogy egyeztesse a szembenállók álláspontját, szakértői segítségével kivizsgálja a panaszt, s lehetőleg - amint nevükben is benne van - békés úton rendezze az ügyet. Leggyakrabban a már említett szolgáltatók munkájával elégedetlen ügyfelek fordultak a békéltetőkhöz, amelynek kérése többnyire nyitott fülekre talál, s a megszólított pótolja a hiányosságokat. Többször előfordult, hogy a békéltető testület fölhívására nagy gazdasági társaságok, köztük közüzemi szolgáltatók is elfogadták a független vizsgálat eredményét, s szép szóval egyezségre jutottak a fogyasztóval. Az elnök asszony kiemelte, hogy a testület határozata csak akkor kötelező érvényű, ha a szembenállók mindegyike elfogadja a békéltető szervezet eljárását, s annak eredményét. A vizsgálatot akkor is lefolytatják, ha a bepanaszolt fél nem veti alá magát a határozatnak - a testület véleménye viszont ebben az esetben csupán ajánlásnak tekinthető. Értesüléseink szerint a békéltető testület segítségét kéri az az olvasónk is, akinek esetéről nemrégiben írtunk: egy Szeged környéki faluban élő családot gázlopással gyanúsít a Dégáz Rt., mert a kívülről sértetlen mérőóra belsejében fúrásra utaló nyomot találtak az ellenőrök, akik szerint a szerkezet nem mutatott valós fogyasztást. A tulajdonost előbb 715 ezer forintra büntették, majd 400 ezer forintra mérsékelték az összeget. Az ügyfélnek levélben kell a békéltető testülethez fordulnia, amely ezután kezdheti meg az egyeztetést a szolgáltatóval. NY.P. A bűnözőt korábban disznóólban, társát tegnap fogták el Kommandósok csaptak le a rablóra Kommandósok fogtak el tegnap egy fegyveres rablót Hódmezővásárhelyen. A horvát állampolgárságú férfi még szeptember elején társával kifosztotta a szegedi, Jakab Lajos utcai Center panziót. Két férfi csöngetett be a hajnali órákban a szegedi Jakab Lajos utcában lévő Center panzióba. Amikor a tulajdonos ajtót nyitott, fegyvert fogtak rá és a bevételt követelték tőle. A megrémült tulaj odaadta a rablóknak övtáskáját, a benne lévő egymillió-háromszázezer forinttal. A két támadó gyalogosan menekült a helyszínről. Mindez még szeptember elején történt. A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói a rablást követő napon elfogták az egyik tettest. A 26 éves büntetett előéletű K. A. Béketelepen, egy családi házban bujkált. Amikor a rendőrök lecsaptak rá, azonnal menekülni kezdett. Ekkor amerikai akciófilmekbe illő üldözés kezdődött. A bűnöző legalább húsz családi ház kerítésén átugorva rohant, nyomában az őt üldöző tucatnyi rendőrrel. A több mint félórás hajsza után a rabló egy disznóólban keresett menedéket, de a zsaruk itt is megtalálták. A bolgár állampolgár társa ellen elfogatóparancsot bocsátottak ki. A nyomozók a napokban tudták meg, hol rejtőzik a másik fegyveres rabló. A 37 éves horvát férfit tegnap kommandósok fogták el Hódmezővásárhelyen. A bűnözőre, akit már napok óta figyeltek, a lakásán csaptak le. A férfinek esélye sem volt a menekülésre. Lapzártánkkor még folyt a horvát férfi kihallgatása, ezért arra a kérdésünkre még nem tudott válaszolni a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, hogy a rablókkal együtt megkerült-e az elrabolt pénz is. A két férfi ellen fegyveres rablás miatt indult eljárás. A. T. J. Ünnepi menetrend A Tisza Volán Rt. járatai december 24-én (szerdán) a szabadnapokon, a hét további napjain a munkaszüneti napokon (vasárnap a hetek első munkanapját megelőző napon) érvényes időpontokban indulnak. A távolsági járatok - néhány kivétellel - az előbbi rend szerint közlekednek. A helyi autóbuszjáratok - a korábbi gyakorlat szerint - december 24-én délután 4 óra körül leállnak. A Szegedi Közlekedési Társaság villamos- és trolibuszjáratai december 24-től külön ünnepi menetrend szerint járnak. Az 5-ös és 9-es trolik csúcsidőben 6-8 percenként, azon kívül 10-15 percenként indulnak. A 8-as troli csúcsidőszakban 8 percenként, más napszakban 12-15 percenként közlekedik. A MAV Rt. december 23-án a pénteki, 24-én a szombati, 25-27-én az ünnepnapokra, 28-án a vasárnapra érvényes rend szerint indítja a vonatokat. A szegedi menetjegyiroda december 24.-2004. január 4. között zárva.