Délmagyarország, 2003. december (93. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-22 / 297. szám

8 •POSTABONTÁS« SZERDA, 2003. DECEMBER 24. POSTABONTAS PLUSZ Tisztelt Olvasóink! Örömünkre, nagyon megnőtt a szerkesztőségünkbe küldött olvasói levelek száma. Ezért a jövőben - alkalmanként - a Kapcsolatok hasábjain kívül, lapunk másik oldalán is olvashatják a hozzánk eljuttatott írásokat. (A szerk.) Lépésváltást a szabadtéri programjaiban! Egészségügy a beteg szemével Hazánk gazdaságában vannak olyan ágazatok, amelyeknek helyzete, az úgynevezett rendszerváltozás óta megoldatlan. Pedig az azóta egymást váltó jobb, avagy halnak nevezett kormányok hatalomra kerülésük előtt „szent" fogadalommal ígérték azok megoldását. Eddig sikertelenül! Egyik ilyen ágazat a lakosság testi, lelki közérzetét befolyásoló egészségügy. A lakosság nagy többsége belátja, hogy egy csapásra nem lehet minden gondot megoldani, azonban azt is látja, hogy hatékony, gazdaságos termelés nélkül, csak az adó mindenre való kiterjesztésével az úgynevezett adópréssel - a szükséges alapokat előteremteni nem lehet. Főleg akkor nem, ha a másik oldalon milliárdokat használnak fel gazdaságtalanul, illetve egyes ügyeskedők az állami vezetők orra előtt, milliárdokat síbolnak el büntetlenül! Véleményem szerint fel kellene már végre hagyni azzal a toldozó-foltozó sehova nem vezető gyakorlattal, amely az egészségügyi intézmények nagy részét sújtja. Ugyanis a helyenként felhalmozott több százmilliós adósságot előbb-utóbb rendezni kell, az érintett állampolgárok egészségének helyrehozása, szinten tartása érdekében. Más kérdés az, hogy a felhasználás hatékonyságát, szükségszerűségét hozzáértők fokozottan ellenőrizzék. A leírtakban foglalt belső szegénységről a közelmúltban volt módomban személyesen, mint fekvő betegnek némi tapasztalatot szerezni. A magam és a környezetemben fekvő sorstársaimnál tapasztaltak alapján tiszta lelkiismerettel állítom, hogy a szakorvosok - a sokszor lehetetlen állapotok ellenére is - tudásuk maximumát nyújtják a gondozásuk alatt lévő betegek gyógyítása érdekében. Még akkor is, ha a szükséges gyógyszerekért naponta többször kell a patikába szaladgálni, hogy a beteg megkaphassa a korábbinál nem egyszer gyengébb hatóanyaggal bíró olcsóbb gyógyszert. Mert az porhintés, hogy az olcsóbb gyógyszer hatóanyaga azonos a drágáéval, ha ez így lenne, nem kellene a drágát gyártani! Ezt az áldozatkészséget nem tudom egyértelműen állítani az ápoló személyzet egészét illetően. Azt tapasztaltam, hogy közülük egyesek türelmetlenek a magatehetetlen, idős beteg emberekkel, beszédük a betegekkel és egymás között is esetenként bántó! Pedig, ha az egészségügyben valamihez nem kell pénz, akkor az az emberséges bánásmód, a gyógyitószemélyzet és a beteg kapcsolatában. Tapasztalatom szerint a beteg, amint levetette a polgári ruháit, elveszti a nevét, címét, rangját is. Lesz belőle az l-es, -2-es stb. Ehhez járul még a személytelen felszólítás: álljon fel, üljön le, vetkőzzön le stb. kifejezés. A szakorvos által naponta meghatározott feladatok nem, vagy csak napok multával való elvégzése is mindennapos jelenség. Ez mind velem, mind az ágytársaimmal nem egyszer megtörtént! Nem segíti a betegek gyógyulását a folyosón naponta ismétlődő csörgés, csattogás. Néhány nap után a fekvő beteg tévedés nélkül meg tudja mondani, mikor megy el a betegszállító, mikor a szennyesruha-szállító, mikor érkezik az ennivaló és mikor a takarítónő! A kórház által biztosított ruházat, ágynemű és egyéb segédanyagok is a nagyfokú elhasználódást mutatják. Velem történt meg, hogy egy eszköznek az érbe történő felvezetése közben a vizsgálóasztal váratlanul velem együtt V betű formát vett fel. Az eszköz további felvezetése úgy történt, hogy a pad egyik végén az egyik orvos, míg a másikon a nővér ült! Ismereteim szerint nemcsak ez az egy intézmény mutatja ezt az elképzelhetetlen szegénységi állapotot, hanem az ágazatban lévők nagy többsége is. Mivel ezek a dolgok a lakosság minden tagját előbb vagy utóbb közvetlenül érintik, ennek megoldása elodázhatatlan az ágazat csődhelyzetének elkerülése érdekében. Ideje lenne már azt az elfelejtett szlogent a gyakorlatban alkalmazni, hogy tudniillik legfőbb érték az ember! SOÓS (ÁNOS, SZENTES Itt a madáretetők ideje A télidőben segítségre szorulnak a kismadarak. Fotó. Miskolczi Róbert Ha eddig nem tettük meg, most már végképpen időszerű lesz felkészíteni környezetünket is a téli hónapokra. Mi már kertünkbe kiraktuk a madáretetőket, csak az olajos magvakat kell rendszeresen belerakni, amelyeket az itt telelő madarak fogyasztanak el. Nem kivételek ez alól a már védett verebek sem. Magvakon kívül adhatunk még az éhező madaraknak sózatlan szalonnát, marhahájat, esetleg tepertőt. Arra azonban ügyelni kell, hogy olyan helyre rakjuk az élelmet, ahol a macskák nem tudják megközelíteni. Örömünket lelhetjük abban, amikor ablakunk előtt szárnyaikat lebegtetve, röpködve köszönik meg a nekik adott táplálékot. Mindenesetre arra figyeljünk, hogy ha elkezdtük a télelőn az etetést, ne hagyjuk abba tavaszig. Ismerőseim közül is többen etetik a madarakat. Minél többen foglalkozunk ezzel, annál inkább sikerül ezeknek a kis állatoknak is átvészelni a telet. TÓTH ANTAL, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY A város idegenforgalmával kapcsolatban kialakult problémákhoz csatlakozva, de a jelenlegi helyzet értékelésétől eltekintve javaslatot teszünk Szeged idegenforgalmát és kulturális életét is meghatározó szabadtéri játékok programjának korszerűsítésére és átalakítására. Véleményünk szerint a szabadtéri játékokra lehet felépíteni azokat a programokat és rendezvényeket, amelyek új fejezetet nyithatnak a város idegenforgalmának a magasabb színvonalra emelésében. A szabadtéri játékok olyan tradíciója a városnak, amely korszerűsített formában ragyogó kisugárzást és olyan vonzerőt is adhat Szegednek, amely pozitív hatással lehet a kialakulófélben lévő konferenciaés egészségturizmusra is. A jelenlegi formájában működő játékokról megállapítható, hogy a színvonal változó, az előadások fesztivál jellege megszűnt, vonzereje, nemzetközi ismertsége csökkent. A nézettségi mutatók jók, de a rendezvényből kihozható nyereség elmarad a város számára ugyanúgy, mint az idegenforgalom, a vendéglátás és a kereskedelem részére is. Véleményünk szerint ugyanezzel a ráfordítással meg lehet alapozni egy színvonalas, belföldön és külföldön is vonzó, a város és a helyi vállalkozások számára is gyümölcsöző fesztivált és ünnepségsorozatot. Elismerve és támogatva az úgynevezett könnyű műfaj létjogosultságát, az a véleményünk, hogy itt az ideje a helyes arányok kialakítására a műfajok között. Ez az egyik sarokköve a szabadtéri további működésének. Hogy alakult ki eddig egy évad műsora? A színházban váltották egymást az igazgatók, akiknek feladataik között volt a szabadtéri programjainak az összeállítása és azok levezetése is. A műsorpolitika kialakitása az aktuális igazgató ízlésén és kapcsolatain múlott, a pénzek felhasználása is szubjektíven, esetlegesen, minden koncepció nélkül történt. Ez így üzletileg nem kezelhető, a műsor vegyes, a színvonal pedig csak átlagos lehet. Annak érdekében, hogy a fesztivál magasabb színvonalúvá és nemzetközileg keresetté váljon, illetve városunk fejlődésének húzó ereje lehessen, a Szegedi Szabadtéri Játékokat korszerűsítve ki kell találni. Úgy gondoljuk, hogy ez nagy lehetősége volna a város önkormányzatának és szakmai kihívás lehetne a tehetséges, a minőségi színház iránt elkötelezett új színházvezetés számára is, annak érdekében, hogy a nyári játékokat átszervezze és városunk fejlődési törekvéseivel összekapcsolja. Mit értünk azon, hogy a játékokat ki kell találni? Véleményünk szerint egy-egy évad műsortervét érdemes lenne három karakteres részre osztani. Ebből Rengeteg vendéget vonzott Szegedre Montserrat Caballé is. Fotó: Miskolczi Róbert a háromból kettőnek olyannak kellene lennie, ami minden évadban rendszeresen, azonos időben, azonos műfajhoz kötötten visszatér. Az első két csoport adná egy-egy évad gerincét. Az egyes számú programcsoportba, javaslatunk szerint, a klasszikus balett és más táncművészeti produkciók tartoznának. Ezt a csoportot a fesztivál emblematikus - PR szempontból is - fő rendezvényének javasoljuk. Ennek a műfajnak a középpontba állítását az indokolja, hogy a szegedi és a hazai érdeklődés mellett ez a művészeti ág külföldi vonzerővel is rendelkezik, illetve ilyen jellegű rendezvény tágabb környezetünkben nem található. Mivel a tánc esetében nyelvi nehézségekkel nem kell számolnunk, különösen alkalmas arra, hogy a külföldi turizmus intenzíven elinduljon Szeged irányába. Fontos szempont az is, hogy Magyarországon olyan világhírű művelői vannak, mint Markó Iván, Seregi László, Nóvák Ferenc, a Szegedi Kortárs Balett, és még mások is. Ezek a nevek és társulataik garantálhatják a kiemelkedő művészi színvonalat. A harmadik szempont pedig az, hogy ez a műfaj látványosságával kimondottan alkalmas a szabadtéri nagyszínpadán való megjelenésre. Ha a táncművészet évadonként három-négy együttes produkcióival - ebben lehetnek külföldiek is - minden évben állandó programjává válik a szegedi nyári fesztiválnak, akkor ez már üzletileg is használható, fix program. Erre lehet állandó, folyamatos reklámot alapozni belföldön és külföldön egyaránt, ezt már össze lehet kapcsolni Szegeddel. Mellé lehet más turista programokat szervezni és jó marketingmunkával be lehet építeni a hazai és a nemzetközi köztudatba is. A kettes csoport szintén olyan műfajt képvisel, amely a hazaiak mellett a külföldiek érdeklődésére is számot tarthat. Köztudomású, hogy a világ operaszínpadain számos, nemzetközileg ünnepelt magyar énekes szerepel. Javaslatunk szerint ezeket a művészeket együtt kellene meghívni a szegedi fesztiválra koncertet adni, hogy egy produkcióban szerepeljenek. Ilyen még nem volt. Valószínűsíthető, hogy az operarajongókat megmozdítaná, ha a hazai és a szegedi kiválóságokkal kiegészülve egy produkcióban láthatnák Gulyás Dénest, Marton Évát, Polgár Lászlót, Rost Andreát, Tokody Ilonát, Gregor Józsefet és más világhírű művészünket. Úgy gondoljuk, hogy ez a produkció nemcsak Szegeden, hanem a világon bárhol eladható lenne, mint igazi „hungaricum". A harmadik programcsoport szabadságot biztosítva a művészeti vezetésnek tartalmazhatná a zenés, nyáresti, szórakoztató előadásokat, azzal a megkötéssel, hogy itt is a nemzetközi színvonal tekinthető elfogadhatónak. Javaslatunk szerint az egyes és a kettes számú programcsoportot július 20-a és augusztus eleje között, az idegenforgalmi főszezonra lenne célszerű bevezetni. Ezekkel a változtatásokkal a szegedi nyári fesztivált úgy lehetne átszervezni, hogy az sajátos, egyedi jelleget kaphatna, városunk a táncművészet egyik európai központja lehetne és megteremtődne annak az esélye is, hogy Szeged a híres fesztiválvárosok sorába emelkedjen. A szabadtéri játékok korszerűsítésével, a folyamatban lévő turizmussal kapcsolatba hozható beruházások befejezésével, az idegenforgalmi szezonnak a színvonalas és jól ütemezett programokkal való széthúzásával, lehetőség nyílik arra is, hogy szervezetten, egyhetes turnusokra érkezzenek a hazai és külföldi vendégek Szegedre. Ehhez az is szükséges, hogy kiépítésre kerüljön az a jelenleg hiányzó koordinációs intézmény és tevékenységi kör, amely a szálláshelyekkel való kapcsolattartással, a szükséges egyhetes programok megszervezésével, a hazai és a külföldi utazási irodáknál értékesíti a város üdülési ajánlatait. A vendégéjszakák számának a növelésére megvannak a lehetőségek, ha a szervezők a helyi és a közvetlen környezetünkben lévő idegenforgalmi lehetőségek mellett, a gasztronómiai értékeink előtérbe helyezésével a 100-120 km-es távolságban elérhető nevezetességekkel, a már működő turistaprogramokkal és szórakozási lehetőségekkel is számolnak, illetve külföldiek esetében a fővárost is programlehetőségnek tekintik. Megítélésünk szerint az érintett szakmák megfontolásaival, az önkormányzat döntésével és a szükséges mértékű szerepvállalásával megkezdődhet annak az intézkedéssornak az elindítása, amely lehetővé teszi; hogy Szeged részévé váljon a nemzetközi kulturális életnek. Az ehhez kapcsolható idegenforgalom hozadékai pedig hozzájárulhassanak a város folyamatos fejlődéséhez és az itt élők életkörülményeinek a javításához. FARKAS LÁSZLÓ, SZERETTE VÁROSUNKÉRT EGYESÜLET ALELNÖKE Kihasználatlan az ópusztaszeri rendezvényház Hosszú évtizedek óta végre községünk is büszkélkedhet egy kulturális létesítménnyel. A gond csupán az, hogy nincs eléggé kihasználva. Az igaz, hogy a gyermekek tornateremnek használhatják, és akkor van a legcélszerűbben igénybe véve. Internetezés van, de vajon milyen összegekért? Az mind szép és jó, hogy az önkormányzat hozott egy határozatot, hogy ki mikor veheti igénybe a termet. De urambocsá! Ne a mások évekre visszamenő ötleteit „hasznosítsák". Úgy gondoljuk, nem kell főiskolai végzettség, hogy egy kívülálló embert is elgondolkoztasson vajon hogy tudja fenntartani magát egy létesítmény három személyzettel, ha nincs bevétel (legalábbis minimális)? Vagy az önkormányzat anyagi háttere ezt is megengedi? Úgy gondoljuk, hogy egy kis szociográfiai felméréssel igenis tájékozódhatnának a rendezvényház vezetői a falu lakosságának igényeiről. Vagy úgy gondolják, hogy ebben a rohanó világban nem igényelnek az emberek egy kis kulturális szórakozást? Itt vannak például a fiatalok. Ha már nem lehet diszkót tartani, akkor a rendezvényház vezetője igenis legyen olyan leleményes és oldja meg ezt a problémát, hogy fiataljaink ne a kocsmáktól kérjenek segítséget egy szeszmentes, díjtalan, zártkörű bulizásra. Sajnos egyes embereknek még ez is szemet szúrt, csak éppen ezek az emberek elfelejtik, hogy nekik nem volt ilyen gondjuk, mert ott volt a Zsótér-féle kultúrház. Azonkívül minden mellettünk lévő községben van falunap. Nálunk miért nem lehet szervezni minden évben? Vagy népdalkörök találkozóját? Vagy az általános iskolások minden évben Ki mit tud?-ot rendeznek. Miért nem lehet ezeket a gyerekeket felkérni, hogy egy szép tavaszi estén szórakoztassák a község lakosságát? Lehetőséget látok még egy mozi vetítésére vagy egy „szomszédolóra". Nem hiszem, hogy ha a községünkben működő egyesületeket megkeresnék és kérnék a segítségüket, azok elzárkóznának attól. Igenis vannak jól működő egyesületek pl. Sportkör, Gyermekszív nagycsaládos egyesület, mozgáskorlátozottak csoportja, Faluszépítő egyesület, Őszikék nyugdíjasklub, melynek keretében működik a népdalkör, de említhetem a Hátrányos Helyzetűek Egyesületét is. Az igaz, hogy ez mind-mind sok munkával jár. Azonkívül sok társadalmi munkát is igényel, de ha ügyesen felmérjük, valamint a nyugdíjasok és a kiskeresetűek pénztárcájához mérjük a belépőjegyek árát, akkor biztos, hogy meglesz a gyümölcse munkánknak. Persze árra is számítani kell, hogy először kevesebben lesznek egy-egy rendezvényen, hiszen ezek az emberek elszoktak a kulturális rendezvényektől, meg először szégyellik is magukat, mert sajnos ilyen világban élünk, de később biztosan elmennek, mert elmesélik egymásnak, milyen volt, így felkeltik egymás érdeklődését. Nem okoskodni szeretnénk, csupán jó lenne, ha volna egy kis kulturális élet Ópusztaszeren is. Az emberek pedig jobban figyelnének egymásra,- egy kicsit több emberi szeretetet, megbecsülést mutatnánk a fiatalabb generációnak, remélve, hogy viszonzásra talál, mivel ez a ház elégítene ki minden ilyen irányú igényt, ha hagynák vagy ügyesebben szerveznék meg, akiknek ez a feladatuk. Egy ópusztaszeri lakos, aki sokak nevében ragadott tollat