Délmagyarország, 2003. december (93. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-20 / 296. szám

SZOMBAT, 2003. DECEMBER 20. MEGYEI TŰKOR 3 Emelkedik a diákhitel törlesztőrészlete Töretlen a népszerűsége A szegedi egyetem diákjai és a Csongrád megyei hallgatók körében is változatlanul nagy népszerűségnek örvend a diákhitel, amelynek havi törlesztőrészlete januártól 180 forinttal emelkedik. Több mint 1 milliárd 710 millió forintot fize­tett ki eddig a Diákhitel Központ (DHK) a ve­lük szerződésben álló egyetemistáknak. A hi­telt eddig közel 154 ezren vették fel. Akik most döntötték el, hogy felveszik a hitelt, már csak a következő félévben kaphatják meg. Őri András, a DHK kommunikációs igaz­gatója elmondta, a 2003/2004-es tanév első félévének utolsó kifizetése 2004. január 15-én lesz. Az igazgató megjegyezte: a diák­hitel mind Csongrád megyében, mind a Sze­gedi Tudományegyetemen (SZTE) népsze­rűbb az országos átlagnál. - Az SZTE-n vala­mivel több mint 11 ezer hallgató vett fel di­ákhitelt. Közülük közel kétezren az idei tan­évben kötöttek velünk szerződést. A Csong­rád megyében állandó lakhellyel rendelkező ügyfeleink száma 6275 fő, ebből 1079-en az idén vettek fel először diákhitelt - tájékoztat­ta lapunkat Őri András. Az igénylők többsége továbbra is a maxi­mumot, azaz a havi 25 ezer forintos hitelt veszi fel. További érdekesség, hogy a két köztes összeget, azaz a 15 és a 21 ezer forin­tos havi hitellehetőséget kevesen keresik. A diákok nagy része ebben a félévben is egy összegben vette fel az igényelt hitelt, amely­nek január elsejétől emelkedik a törlesztő­részlete. Az eddigi havi 3000 forint helyett jövőre 3180 forintjával kell törleszteniük a végzett hallgatóknak az általuk felvett ösz­szeget. A 180 forintos emelés a minimálbér emelkedésének köszönhető. Az eddigi 50 Arany­szombat A diákhitel is egy ok a bankautomata használatára. Fotó: Schmidt Andrea ezer forintról 53 ezer forintra emelkedő mi­nimálbér magával „húzta" a hitel törlesztő­részletét is, hiszen az érvényben lévő kor­mányrendelet a mindenkori minimálbér 6 százalékához köti a részletet a visszafizetés első két évében. Annak a valamivel több mint 20 ezer tör­lesztésre kötelezettnek ezért érdemes még az idén felkeresni a számlavezető bankját, és módosítani a rendszeres átutalási megbízást, hiszen a törlesztés késedelmes vagy nem tel­jes összegű fizetése esetén a DHK késedelmi kamatot számít fel. GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ KOVÁCS ANDRAS Ilyen is régen volt, rendkívüli, szombati nyitva tartással várják a lakáshitelt intéző ügyfeleket a bankok. Mert a régi, alacsonyabb kamat akár 5-10 ezer forintos havi törlesztőrészlet megtakarítá­sát is jelentheti. Szóval, ezért van ekkora őrület: aki kimarad, le­marad. Az őrület persze korábban kezdődött, már jó nagy pofon volt az is, amikor bejelentették, havi húszezer helyett jövőre már csak tíz írható le az adóból, az sem a futamidő teljes hosszában, ha­nem csak az első néhány évben. Ez nagyon sok hitelfelvevőnek azt jelenti, hogy egyetlen tollvonással egyharmadával emelkedik a havi törlesztőrészlet, adókedvezmény-maximumra számolva harmincezerről negyvenezerre. De ők még így is szerencsésnek érezhetik magukat, az utánuk ébredőknek ugyanez már körülbe­lül negyvenhétezer per hónap. Kevesebb mint egy év alatt ugyan­akkora hitelért harminc helyett negyvenhetet fizetni - ez már elég egy kiadós családi veszekedéshez. Az emberek 15-20 évre veszik fel a lakáshitelt, legalább ilyen hosszú távra terveznek ők is, a bankok is, az utóbbiak például né­zik, hány éves lesz a kuncsaft a futamidő végén. Példás ez az elő­relátás, de ha ilyen kiszámíthatatlan marad a lakáshitelhez kap­csolódó állami támogatás, akkor felesleges tervezgetni. Megnéz­ném azt a banki hitelbírálati rendszert, amelyik ezt kezelni tudja. S megnézném azt a családi költségvetést is. Egy ügyvédbarátom irodájában a lehetséges utolsó napon úgy kötöttek meg egy adásvéteh szerződést, hogy az eladó még „rá­kért" félmilliót a lakására. Pontosan tudta, hogy a vevőnek na­gyon sürgős, ha még a régi, alacsonyabb kamat mellett szeretné felvenni a hitelt. Már minden készen volt, egyedül az áron vitat­koztak, s az eladó győzött. Ez az alku nevezhető ugyan piacinak, normáhsnak viszont nem. Őrültnek inkább, s valószínű, nem a barátom ügyvédi irodájában játszódott le ez egyetlen ilyen eset. Ez volt december 12-e, fekete péntek a vevőknek. Ma van az aranyszombat, rendkívüli banki nyitva tartással. Holnap pedig aranyvasárnap. Békésebb ünnepeket. Nő a forgalom a déli határon A lakáshitel-korlátozások miatt több az ügyfél Az ünnepekre hazautazó szerb-montenegrói vendégmun­kások, illetve a bevásárlóturiz­mus miatt jelentősen megnő a forgalom a déli határátkelőknél. MUNKATÁRSUNKTÓL Az elmúlt napokban a szokásos­nál jóval több utas lépte át az ál­lamhatárt a déli átkelőkön. A következő napokban tovább nö­vekszik a határforgalom. Az elő­rejelzések szerint december 20. és 24. között elsősorban a sza­badságra hazautazó szerb-mon­tenegrói vendégmunkások, va­lamint a bevásárlóturizmus mi­att növekszik a kilépőforgalom. A szakemberek péntek éjfél kö­rül várják az első hullámot a dé­li határszakaszon. A határőrség ezért több embert állít szolgálat­ba, ugyanakkor az utazók türel­mét kérik, ha esetenként fél órá­nál többet kell várniuk a határ­átlépésre. A határőrök azt java­solják az utazóknak, hogy a bácsalmási és a tiszaszigeti ha­tárátkelőhelyeket vegyék igény­be. Mindkét átkelő reggel 8 órá­tól délután 4-ig áll az utazók rendelkezésére. Az uniós csatlakozás miatt késik a támogatások kifizetése Gyorssegély a gazdáknak Hazánk európai uniós csatla­kozása miatt késik a mezőgaz­dasági támogatások kifizetése. Gyorssegélyt jelenthet a megye gazdáinak a Homokháti Gaz­dasági Tanácsadó Egyesület ál­tal kitalált hitelprogram. Várhatóan csak augusztusban kezdik el a mezőgazdasági tá­mogatások kifizetését. - Ma­gyarország 2004 májusában lesz teljes jogú tagja az Európai Uni­ónak. Az ütemezés, illetve a bü­rokrácia lassúsága miatt pedig szinte csak aratásra érkezne meg a gazdák által már nagyon várt támogatás. Ezért kerestünk egy áthidaló megoldást - mond­ta Nógrádi Zoltán, a Homokháti Gazdasági Tanácsadó Egyesület elnöke. A magyar gazdák igen sok tá­mogatást vehetnek igénybe. Ilyen például a területalapú tá­mogatás, a fagy- és aszálykár Hagymaföld. Késnek az agrártámogatások. Fotó: Gyenes Kálmán enyhítésére kért segítség vagy a nemzeti agrár-környezetvédelmi program. A gazdáknak az idei fagy-, illetve aszálykárukat no­vember 30-áig kellett bejelente­niük. - Mivel a tárcának nincs elegendő pénze, ezért jó, ha a kért és elbírált összeg negyedét megkapják a termelők - tette hozzá Nógrádi. A hitelprogram kitalálói, az egyesület, illetve a Mórahalom és Vidéke Takarékszövetkezet szakemberei abból indultak ki, hogy számos nagy bank már be­vezette az úgynevezett vásárló­kártyát. - Ennek lényege, hogy pénz nélkül is lehet vásárolni, az összeget pedig elég később tör­leszteni - vette át a szót Kazi Pé­ter, az egyesület irodavezetője. Ezt az alapötletet pedig áthelyez­ték a mórahalmi takarékszövet­kezet üzletpolitikájába. Két hitelkonstrukciót dolgoz­tak ki. Az egyiknél 300 ezer fo­rintig terjed a hitelkeret, a má­siknál pedig 300 ezer és 1 millió 500 ezer forint közötti. A hitelt csak az egyesület tagjai vehetik igénybe. Lakossági vagy vállalko­zói folyószámla kell hozzá a ta­karékszövetkezetnél. A lakossá­gihoz a kártya ingyenes, a vállal­kozóinál pedig kedvezményes áron kérhető. - A hitelprogram arra jó, hogy megszüntesse a gazda pillanat­nyi anyagi gondját. Ez az áthida­ló megoldás lehetővé teszi, hogy a termelők meg tudják venni ja­nuárban a vetőmagot, a műtrá­gyát, vagyis megalapozhatják az egész éves megélhetésüket ­mondta az irodavezető. K.T. Négy bankfiók lesz nyitva A lakáshitelek kamatváltozásának hírére ügyfelek százai vették az irányt a bankok felé. Aki a régi feltételekkel szeretne lakáshitelhez jutni, annak igyekeznie kell: a kérelmeket a bankoknak december 22-éig kell befogadniuk. A pénzintézetek meghosszabbított nyitva tartással segítenek ügyfeleiknek. MUNKATÁRSUNKTÓL A komoly ügyfélszámra és a rö­vid határidőkre tekintettel szombaton négy bank tartja nyitva szegedi fiókját. Hét vé­gén a megyében másutt nem lesz lehetőség lakáshitel ügyin­tézésre. Az Erste Bank csak a szegedi irodáját nyitja ki, ma délelőtt 10 és 14 óra között. A Postabanknak szintén egy, a Széchenyi téri központi fiókja lesz nyitva 9 és 12 óra között, náluk azonban nemcsak a la­káshitellel kapcsolatos, hanem egyéb ügyeket is intézhetnek majd az ügyfelek. A CIB szin­tén csak a szegedi, l-es fiókját nyitja ki, reggel fél 9 és 12 óra között, s tájékoztatásuk szerint ott kizárólag a lakáshiteles ügy­feleket szolgálják ki. Az OTP ugyancsak a nagy rohamra te­kintettel a szegedi, Takaréktár utcai fiókban tart ügyeletet, reggel 8-tól délután 14 óráig. Ehsmerést kapott a szegedi Hansági szakiskola Átadták a minőségi díjakat A szegedi Hansági Ferenc alapítványi szakiskola elismertjei: Rapcsányi Ferenc, Keveiné Mészáros Erika, Csüllög Imre és Birgésné Bujdosó Aranka. Fotó: Schmiát Andrea Ünnepélyes keretek között ad­ták át tegnap Szegeden a Dél-al­földi Regionális Minőségi Dí­jakat. MUNKATÁRSUNKTÓL A dél-alföldi régió kereskedelmi és iparkamarái, a Csongrád me­gyei önkormányzat, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, va­lamint a Gazdasági és Közleke­dési Minisztérium közösen kez­deményezte a régiós minőségi díj létrehozását, amelyet először ta­valy ítéltek oda az arra érdemes cégeknek. Az idei díj érdekessé­ge, hogy már nemcsak vállalko­zások, de közszolgáltató kategó­riában önkormányzatok, oktatá­si és egészségügyi, valamint más intézmények is pályázhattak. A 2003-as év minőségi díját kapta nagyvállalkozás kategóriá­ban a szarvasi Gallicoop Pulyka­feldolgozó Rt., a kis-és középvál­lalkozás kategóriájában a szintén szarvasi Integrál Építő Rt. és a békéscsabai Csaba Metál Rt. A közszolgáltató kategóriában a szegedi Hansági Ferenc Vendég­látó-ipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola nyerte a valóban minőségi mun­ka elismeréseként adományo­zott díjat.

Next

/
Thumbnails
Contents