Délmagyarország, 2003. december (93. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-18 / 294. szám

CSÜTÖRTÖK, 2003. DECEMBER 18. •AKTUÁLIS« 5 A felsőoktatási törvénytervezetről vitáztak a bölcsészkaron Gyarmatosító minisztérium Az MDF szerint túl sokat kapna jövőre a szabadtéri Megemelnék a nyári játékok költségét A hallgatókat az egyetemi jövőnél jobban érdekli a következő vizsga. Illusztráció: Karnok Csaba A szegedi közgyűlés pénteken várhatóan dönt majd arról, hogy az árvízi évfordulós prog­ramsorozat miatt 343 millió forinttal megemeli a szabadté­ri jövő évi költségvetését. Az MDF szerint elegendő lenne, ha csak 100 millióval kapna többet a szabadtéri. Többek között hat rendeletterve­zet, nyolc költségvetési és vagyo­ni tárgyú, valamint tíz oktatási, egészségügyi, szociális témájú előterjesztés kerül terítékre a pénteki közgyűlésen - hangzott el tegnap Nagy Sándor városfej­lesztési és Szentgyörgyi Pál gaz­dasági alpolgármester sajtótájé­koztatóján. Hatályon kívül he­lyezhetik a gépjárműadóról szóló rendeletet, módosulhat a helyi iparűzési adóról, s az építmény­adóról szóló rendelkezés is. Szó esik majd a tömegközlekedési el­látásról is: a város egy évre kötött megállapodást a Tisza Volán Rt.-vel, ám az SZKT-t is megbíz­ta, készítse el ajánlatát. 2005-től már biztosan pályázati úton vá­lasztják ki a legjobb tömegközle­kedési céget. A közgyűlésen megtárgyalják A szegedi gyermekklinikán ápolt leukémiás gyermekeknek szervez gyűjtést Nógrádi Zol­tán. A Fidesz megyei elnöke há­rom megye önkormányzatait ke­reste meg azért, hogy támogas­sák a Reménysugár Alapítványt. A karácsony közeledtével a leg­fontosabb a család, abban is a leggyámoltalanabbak, a gyere­kek. A gondtalan ünnep talán közülük is azoknak jelent a leg­többet, akiknek öröm nélkül tel­nek hétköznapjaik. Nógrádi Zol­tán ezekkel a szavakkal indokol­ta kezdeményezését, amelynek célja, hogy a szegedi gyermekkli­nikán fekvő leukémiás gyerme­keknek meleg, családi légkört te­remtsenek az intézményben töl­tött idő alatt. A kezdeményezésnek már most is vannak támogatói. Aranyi Sán­Folytatás az 1. oldalról A szentesi szolgáltató kft. műve­zetője, Bélteki Ferenc az 1970-es, '80-as években készült panelépületekről azt magyaráz­za: házgyári elemeket használtak az építkezéseknél. Véleménye szerint a vasbeton szerkezetekbe nem tettek azbesztet. Az egyik építőipari cég szentesi vezetője elmondja, hogy például csövek hőszigetelésénél alkalmaztak az­besztes termékeket. Állítása sze­rint aki dolgozott ilyen anyaggal, mindmáig jó egészségnek ör­vend. Ennek ellenére azt javasol­ja a szakember: nem csak a pane­leket, hanem a téglablokkos épü­leteket is meg kellene vizsgálni, van-e azokban azbesztes elem, amelyről tudja, hogy veszélyes. Egyébiránt pedig saját lakóházát is közel negyven esztendeje eter­nitpala fedi, állítása szerint ab­ban is van azbeszt. Pár óra eltel­tével azonban először a cégével kapcsolatos nyilatkozatát vonta vissza az úr, később pedig a sze­mélyes vonatkozású adalékot is. Amúgy mellékesen: a szentesi városháza teteje is eternitpalából készült. Az Építésügyi Minőségellenőr­ző Innovációs Kht. szegedi állo­másvezetője, Kocsis László ér­az önkormányzati színházi biz­tos jelentését, s szerencsés eset­ben a képviselők megszavazhat­ják azt az előterejesztést, amely a Szegedi Szabadtéri Játékok szer­vezését könnyítené meg. A Magyar Demokrata Fórum két módosító indítványt terjeszt a közgyűlés elé. A városvezetés fél órával csökkentené az ok­mányiroda nyitvatartási idejét. Az MDF azt javasolja: inkább le­gyen dél és egy óra között szünet, és tartson nyitva fél órával to­vább az iroda. Ez az ügyfeleknek kevesebb munkahelyi kiesést je­lentene, viszont az okmányiroda munkatársainak nem növeli a munkaidejét. Az MDF másik módosító in­dítványa a szabadtéri játékok költségvetésére vonatkozik. Az eredeti javaslat szerint 343 mil­lió forinttal több pénzt fordíthat a színház a nyári produkciókra. ­Méltányoljuk az árvízi évfordu­lós programsorozatot, de úgy gondoljuk, hogy plusz 100 millió forint bőségesen elég a színvona­las rendezvényekhez - mondta Mécs László, az MDF szegedi frakciójának vezetője. G. SZ. L.-O. K. K. dor, az SZTE IGYTFK rajz-mű­vészettörténeti tanszékének veze­tője a kórtermek megszépítéséhez ajánlotta fel segítségét. Elmondta: a hallgatók diplomamunkaként pannókat festenek, amelyeket a falakra akasztanak majd ki. Sán­dor /ános tanár, rendező pedig ar­ra tett ígéretet, hogy felélesztik az ágyszínházi programot, és a beteg gyermekeknek rendszeresen ren­deznek előadásokat. Nógrádi Zoltán és az ügy támo­gatói pénteken 13 órakor meglá­togatják a gyermekklinika kis be­tegeit, és ajándékokat adnak át nekik. A megye általános iskolá­sai szintén készülnek az ajándé­kozásra, rajzolnak és apró aján­déktárgyakat készítenek, hogy azoknak a gyerekeknek is boldog legyen a karácsonyuk, akik kór­házban kénytelenek ünnepelni. T.K. deklődésünkre elmondta: hozzá­juk semmilyen panasz nem érke­zett azzal kapcsolatban, hogy Csongrád megyében használtak volna azbesztet panelházaknál. Hozzáteszi: a húszévesnél régeb­bi épületek felújítását már el kel­lett volna kezdeni. A fővárosi Bánki Donát Műszaki Főiskola volt oktatója, Falus Iván szak­mérnök arról tájékoztat: az új építési szabályzat szerint tilos bármilyen azbeszt alapanyagú Nyilvános tanácsülést tartott tegnap a szegedi egyetem böl­csészettudományi karának pro­fesszori testülete. Az ülésen a felsőoktatási törvény és a 2004. évi egyetemi költségvetés ak­tuális tervezetét vitatták meg. - Kristó Gyula professzor felha­talmazásával hívtam össze a mai kibővített ülést - mondta kö­szöntőjében Berta Árpád, a kar dékánja. A Professzori Testület (PT) kibővített ülésre meghívták Szabó Gábor rektort, Mezősi Gá­bort, a természettudományi kar dékánját; Pukánszky Béla okta­tási rektorhelyettest, valamint Almási Tibort, a kar választott Egyetemi Tanácsi tagját. Rajtuk kívül az első napirendi pontig je­len voltak a kari hallgatói önkor­mányzat képviselői és a megye országgyűlési képviselői közül Balogh László MDF-es, Kozma József szocialista, Nógrádi Zol­tán és Rákos Tibor fideszes kép­viselő. A PT elsőként a felsőoktatási törvény (ft| tervezetét tekintette át. A tervezetre reagálva a dékán, Homoki Nagy Mária, a jogtörté­neti tanszék docense és Ró­na-Tas András, az altajisztika tanszék professzora készített egy vitaindító állásfoglalást, amely mentén érzelmektől sem mentes vita bontakozott ki. Szajbély Mihály, a médiatudo­mányi tanszék vezetője szerint több helyen módosítani kellene A helyi tulajdonú közutakat érintő rendezvények, vásárok, építkezések és más munkák szabályozása a minisztériumtól az önkormányzathoz került. MUNKATÁRSUNKTÓL Az Alkotmánybíróság szeptem­berben alkotmányellenesnek mi­nősítette a helyi tulajdonú köz­utak más célú használatáról szó­ló korábbi szabályozást. Dönté­sük értelmében helyben kell meghozni a közutakon tartott vásárok, sportesemények és más rendezvények lebonyolításáról, valamint az utakat érintő mun­kavégzésről szóló rendeletet. A szegedi közgyűlés december­szerkezetet használni az építke­zéseknél. Ismeretei szerint a régi építésű lakóházakba biztosan ke­rült azbesztcement. A szegedi Déltervnél dolgozott korábban Mérfalvi Nándor, aki elmondta: a panelházaknál a válaszfalak is vasbetonból készültek. Állítása szerint Szentesen, Csongrádon vagy éppen Szegeden azbeszt nem került a házgyári vasbeton elemes szerkezetekbe. A szegedi építész, Sipos György az állásfoglalást, hiszen az a tör­vénytervezet elhibázottságára hívja fel a figyelmet, erre azonban a minisztériumi szakértőknek kész válaszaik vannak. - Higgad­tan kell vázolnunk az egyetem ér­tékeit, és közös álláspontot kell kialakítanunk - mondta. Anderle Ádám, a hispanisztika tanszék professzora is arra hívta re tervezett napirendje szerint a képviselők döntenek majd a köz­utak használati díjáról is. Az elő­terjesztésből kiderül, hogy leg­drágábban a városi főutak bérel­hetők. Ízelítőül: sport- és kultu­rális rendezvényre egy négyzet­méterért 40 forintot kell fizetni naponta; vásár, reklámtevékeny­ség vagy egyéb rendezvény céljá­ból 60 forint, építkezés esetén 200 forint, a víz- és csatornahá­lózaton végzett munka kapcsán 20 forint a négyzetméterenkénti napidíj. Nem kell úthasználati díjat fi­zetni, ha a közút tulajdonosa rendeli meg az építést, karban­tartást, illetve az utat elfoglaló rendezvényt. elmondta, hogy egy ideig még el­méleti kérdés az azbesztes házak témája, ám - mint fogalmazott ­az ördög nem alszik. Hozzátette: valóban építettek azbeszt anyagú burkolatokat, de álmennyezet vagy takaróelemek is készültek ilyen anyagból. Sipos szerint a megnyugtató megoldást a panel­épületek rehabilitációja jelenthe­ti, amelyről kormányprogram rendelkezik. Az építész egyelőre nem tudja megítélni, hogy ál­probléma-e vagy valós az azbesz­tes építőanyagok hatása a kör­nyezetre. A szentesi kórház onkológiai osztályvezetője, dr. Kispál Mihály azt mondta: biztos, hogy az az­beszt rákkeltő hatású, de a víz is lehet az, amennyiben káros anya­gok kerülnek bele. A főorvos sze­rint azonban részletes vizsgálat kellene annak megválaszolására, hogy milyen épületben laknak a daganatos betegek. Dr. Kispál Mihály egyébként 30 éve él pala­tetős házban. Szentesen, a Szalai utcai Tüzép-telep árukiadója, Mélykúti Ferenc arról tájékoztat: már nem forgalmazzák az ukrá­nok azbesztes hullámpaláját. Ná­luk csak az európai uniós szab­ványnak megfelelő olasz pala kapható, ami azbesztmentes. BALÁZSI IRÉN fel a figyelmet, hogy indulatok nélkül kell reagálni a tervezett változásokra. - A minisztérium gyakorlatilag gyarmatosítani sze­retné az egyetemeket. Ezt valaho­gyan meg kellene akadályoznunk. A válaszainkat azonban át kell gondolnunk, és fel kell használ­nunk a nyilvánosság erejét is ­tette hozzá. Fábián József örül annak, hogy Izraelben elfogták és őrizetbe vették fia támadóját, Sebők Fe­rencet. A férfi, miután 1996-ban életveszélyesen meg­sebesített három fiatalembert, hét évig bujkált. Az Igazságügyi Minisztérium már előterjesz­tette a kiadatási kérelmet. - Már kedd este tudtam a hírt, de ne kérdezze, honnan. Fenntar­tással fogadtam, fogadom, hogy elfogták Sebőköt. Az egyik sze­mem sírt, a másik nevetett. Ám ha a hír valóban igaz, én örülnék neki a legjobban. Bízom benne, hogy kiderül az igazság és véget ér a hét éve tartó küzdelem - fo­galmazott Fábián József, amikor arról kérdeztük, mit szól ahhoz, hogy Izraelben elfogták és kiada­tási őrizetbe helyezték a hét éve bujkáló Sebők Ferencet. A szegedi vállalkozó 1996-ban az újszegedi vidámpark üzemel­tetője volt, amikor egy összetört üvegkorsóval súlyosan megsebe­sített három fiatalembert, köz­tük Fábián József fiát. Sebőköt letartóztatták, majd a Csongrád Megyei Bíróság szabadlábra he­lyezte a vádlottat, aki ezután nyomtalanul eltűnt. A férfi Izra­elbe menekült, ellene nemzetkö­zi elfogatóparancsot bocsátottak ki, de az mostanáig nem vezetett eredményre. - Ha valóban elfogták, az a mé­diának, a sajtónak köszönhető. Miután a fiamat megműtötték, megfogadtam, hogy ha rá is megy az életem, kerül, amibe ke­Lapzártakor kaptuk a szomorú hírt: életének 71. évében, hosszú betegség után elhunyt a szegedi operajátszás aranykorának veze­tő lírai szopránja, a konzervatóri­um világsztárokat nevelő ének­tanára, Berdál Valéria Liszt-díjas, érdemes művész. Gyurkovics Mária irányította az énekesi pá­lyára, 1955-ben diplomázott a Zeneakadémián, majd a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese lett. Első nagy szerepe Antónia volt a Hoffmann meséiben. Az ft-tervezet megvitatása után a Professzori Testület a 2004. évi egyetemi költségvetés aktuális tervezetét tekintette át, majd értékelte a bölcsészkar je­lenlegi helyzetét és jövőképét. Ezek a programpontok azonban a politikusok és a sajtó számára már nem voltak nyilvánosak. GARAT SZAKÁCS LÁSZLÓ rül, de az igazságszolgáltatás elé juttatom Sebőköt. Nagyon sok pénzt költöttem erre hét év alatt, a családommal is konfliktusba kerültem. Többen mondták, hogy hagyjam abba, de az igaz­ságérzetem nem engedi meg, hogy egy ilyen ember szabadon lófráljon - magyarázta Fábián Jó­zsef, aki hét év elteltével már bal­esetnek nevezi a történteket. Mint mondta, próbál finoman fogalmazni. De csak akkor lesz elégedett és akkor hiszi el, hogy valóban elfogták fia és barátai tá­madóját, ha bilincsben a bíróság elé állítják. A Sebók-ügy október 26-án szerepelt a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műso­rában is. Fábián a műsorveze­tővel, Friderikusz Sándorral be­szélgetve azzal vádolta a ma­gyar igazságszolgáltatást, hogy semmit sem tesz meg fia táma­dójának hazahozatala érdeké­ben. A szólás szabadsága nagy botrányt kavart, több vizsgálat is indult az ügyben. Sebők Ferenc november elején telefonált szerkesztőségünkbe, és elmondta: vitatja a rendőrség és az ügyészség eljárását, egyút­tal bűncselekményekkel vádolta meg az ügy sértettjeit. Némethné Bokor Klára, az IgaZ' ságügyi Minisztérium nemzetkö­zi büntetőjogi főosztályának veze­tője lapunknak elmondta: már előterjesztették az izraeli hatósá­goknál a kiadatási kérelmet, de eddig még nem érkezett rá válasz. A. T. J. Vaszy Viktor irányításával sorra elénekelte Szegeden az operairo­dalom lírai szoprán és szub­rett-koloratúr főszerepeit, többek között Micaelát, Liut, Tatjánát, Paminát, Susannát, Gildát, No­rinát és Adinát, a Bohémélet Mi­mijét. 1975-ben az Aranykopor­só Titanillájaként búcsúzott a színpadtól, 1996-ig a zeneművé­szeti főiskola docenseként taní­tott. A Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja volt. Temetéséről később intézkednek. Gyűjtés a leukémiás gyermekekért Közutak használata Fábián akkor lesz elégedett, ha a támadó bíróság elé áll Már kérték Sebőköt Megyénkben is kerülhetett azbeszt a panelházakba Betiltják a rákkeltő építőanyagokat Panel vagy nem panel, az azbesztet használták. Illusztráció: Tésik Attila Elhunyt Berdál Valéria

Next

/
Thumbnails
Contents