Délmagyarország, 2003. december (93. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-15 / 291. szám
HÉTFŐ, 2003. DECEMBER 15. • MEGYEI TÜKÖR" 9 A fiatal énekes már nem „Kis Jimmy" Megjelent a makói Luigi első lemeze Északi vendégek a cserebökényi pusztákon Megérkeztek a tél madarai A napokban kerül a boltokba a romantikus muzsika új felfedezettjének, a makói ifjabb Kóczé Lajosnak az első önálló lemeze. A Luigi művésznéven éneklő húszesztendős fiatalember úgy érzi, az albummal végképp kilépett a három éve elhunyt Zámbó Jimmy árnyékából. Az Átsírt éjszakák című lemez tizenegy Luigí-nótát tartalmaz; többségüknek maga az előadó írta a zenéjét és a szövegét. Ifjabb Kóczé Lajos elégedett a háromhavi munkával, Budapesten rögzített és Bécsben kinyomott, Bódi Guszti nevével fémjelzett Fekete Szemek Kiadónál napvilágot látott albummal. Mint mondja, minden szempontból ilyennek képzelte debütáló albumát. A stúdiómunkálatoknál - többek között - olyan neves muzsikusok voltak a segítségére, mint Körmendi Péter billentyűs és az egykori Romantic-énekesnő, Jónás Andi. A lemez producere Bódi Guszti. A romantikus hangvételű, gazdagon hangszerelt számokat - reményei szerint - megkedveli a közönség, hiszen koncertjein szerte az országban sikert aratott velük. Akár aranylemez is lehet a korongból - ehhez egyébként tizenötezer példánynak kellene elkelni belőle. A Makón korábban Kis Jimmyként ismert srác úgy érzi, az önálló hangzóanyaggal végre végleg sikerült kilépnie Zámbó Jimmy árnyékából. Tizennégy évesen az Egyszer megjavulok én című nótával ért el második helyezést egy tehetségkutató versenyen és később is szívesen énekelte a Király számait. Orgánuma hasonlít is a néhai sztáréra. Most viszont már úgy éizi, saját Télen úgy tűnik, mintha minden élet megszűnne a pusztákon. A Szenteshez közeli Cserebökényben az avatott szem mégis meglátja a hideg évszak madarait, akik a messzi északról költöznek ide néhány hónapra. A cserebökényi puszták - a Körös-Maros Vidéki Nemzeti Park részeként - védett terület. A fátlan, füves pusztaságon határtalan meszsze el lehet látni, még annál is messzebb: a kövesút menti fákat is kivágták nem olyan régen Eperjestől egészen a termál lakótelepig. Az arra járó azt hiheti, megszűnt az élet. Jó ismerője ennek a vidéknek dr. Bod Péter ornitológus belgyógyász főorvos. Azt mondja, telente más és más a puszta arca. Forró nyár után kiégett, sárga színű a fű, máskor hatalmas hó lepi a földeket, vagy jég miatt hozzáférhetetlen a madarak számára a táplálék. A palaszürke kék galamb az északi hegyekben odúban költ, de télre Cserebökénybe repül: több száz példány csapatban telel különösen a gerzsoni részeken, szántóföldek közelében. Egérfarkfű magját fogyasztja előszeretettel a Skandináviából érkező sarkantyús sármány. A csodálatos hangú madár előbb csilingel, majd füttyent. Bod Péter azt mondja, félreismerhetetlen a madár hangja, amely hosszú hátsó ujjának köszönhetően kapta nevét. Csak nagyon zord télben kerüli el a cserebökényi pusztákat ez a madár, s akkor a mediterrán vidéket választja. A sarkantyús sármány igazi különlegességnek számít, létét az ornitológusok egyesületének ritkaságvizsgáló bizottsága ismeri el. Bod Péternek felvétele van a madárról, de bizonyíték lehet elhullott tetem vagy három madarász egybehangzó véleménye is a plénum előtt. A hósármány, a hóbagoly, a hófajd szintén északról érkezett Szentes közelébe. A nevük is mutatja: fehér színűek, ellentétben a sármánynyal, mely a pacsirtára emlékeztet. A tél közeledtével jöttek és mentek el madarak. Néhány hónapra elhagyták a pusztákat a bíbicek, a pólingok, az aranylilék. Az állati táplálékot fogyasztó ragadozó madarak közül most itt van a gatyás ölyv, az egerészölyv. Cserebökény számukra valóságos kincsesbánya, hiszen rengeteg a mezei pocok, ürgét is találni. A kékes rétihéja megérkezett, elköltözött viszont a barna rétihéja. Darvak húznak a magasban. Bod Péter szót ejtett arról is, mit tehetünk a madarakért: élőhelyeik épségére érdemes ügyelni. Városon sokan döntenek úgy, hogy téli etetőt építenek házuk udvarán a madarak számára. Nagyobb zöld terület közelében kifejezetten nagy az esélye annak, hogy a madarak rendszeres látogatói lesznek az etetőnek. A számukra javasolt táplálék nem a szaIllusztráció: Gyenes Kálmán lonna és nem a kenyér, hanem az olajos magvak, főként a napraforgó. De szívesen fogyasztják a repcét, a kölest, a fénymagot is. A városban élő feketerigó pedig kedveli a sárgarépát. Élelmes kertészek hagynak néhány gyümölcsöt az almafán: abból kedvükre falatozhatnak télen a madarak. BLAHÓ GABRIELLA produkciója miatt szereti a közönség. Zámbó Jimmy egyik testvére, Marietta egy tévéshow-ban nemrég kis híján csúnyán összeveszett vele, mert azt hitte, a Kis Jimmy nevet ó választotta magának és művésznévként használja, aztán amint kiderült, hogy ez csak egy ragadványnev és ó nem a Király mítoszából akar megélni, helyreállt köztük a béke. Luigi most a lemezbemutató koncertekre készül, melyek sorában - ígéretéhez hűen - a makói lesz az első. December 19-én, pénteken este a Kelemen Házban pazar hang- és fénytechnikával megtámogatott, igényesen megszólaló élőmuzsikával fűszerezett fellépéssel szeretné megköszönni a biztatást, támogatást és szeretetet mindazoknak, akik hittek benne. Mint mondja, a lemezzel valóra vált az, amiről tizennégy évesen, a tehetségkutató verseny színpadán csak titkon mert álmodni. SZABÓ IMRE Luigi elégedett az albummal. Azt reméli: bearanyozódik. Fotó: Szabó Imre Helyezkedjen el kényelmesen! Ez hosszú beszélgetés lesz. Az In akciós Korlátlan díjcsomagjával most korlátok nélkül beszélgethet! A Korlátlan díjcsomag 0 Ft-os percdíjat biztosít kapcsolási díj nélkül helyi és körzeten belüli hívások esetén a kedvezményes időszakban. Azaz minden hétköznap 18 óra után, valamint hétvégén és ünnepnapokon perckorlátozás nélkül, ingyen beszél a Korlátlannal, ha helyben és körzeten belül telefonál. A csomag havidQa most mindössze 4490 Ft. Az akció feltételeiről és a díjcsomagról kérjük tájékozódjon munkatársainknál a díjmentesen hívható 1288-as telefonszámon vagy ügyfélszolgálati irodánkban, illetve honlapunkon a www.invitel.hu címen. Akciós ajánlatunk visszavonásig érvényes. www.invitel.hu