Délmagyarország, 2003. december (93. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-12 / 289. szám
VENDÉGTOLL - NAGY BANDÓ ANDRÁS SZORAKOZTATAS, HUMOR, SZATÍRA MINDEN PÉNTEKEN NAPI MELLEKLETEK DELMADAR Szombat SZIESZTA Hétfő A DÉL SPORTJA Kedd A PÉNZ BESZÉL, GYÓGY-ÍR Szerda RANDEVÚ Csütörtök BIZALMASAN SZERKESZTI: LÉVAY GIZELLA ÉS SOMODI GÉZA • 2003. DECEMBER 12. WWW.DELMAGYAR.HU A szalontüdő Pesten történt, amit most hallotok. Akkoriban még voltak gyorsbüfék, ahonnan a lecsúszottakat sem nézték ki, sőt léket kapott hajóikról ott ereszthették le hányatott életük vasmacskáját, beleszagolva a kikötő babgulyás-, brassói- és szalontüdőillatát árasztó levegőjébe. Melegséget árasztó oázisok voltak ezek a nagyváros kutya hideg, dermesztő sivatagában, a nyomor és a gyomor találkahelyei. Történetünk főhőse egy jó ötvenes, közel kétméteres, őszbe hajló, barázdált arcú, ápolatlan szakállú egykori pécsi bányász, mellesleg a sakk elismert tudora. Történt pedig, hogy pesti dolgait elintézvén a Délihez buszozott. Odaérve örömmel konstatálta, hogy maradt még egy szűk félórája, bekaphatna valamit, s orrában máris ott érezte a szomszédos gyorsbüfé többször kipróbált szalontüdőjének illatát. Pár perc múlva ott állt a pult előtt a hosszú sorban. Még egy-két perc és máris mélyet szippanthatott a szalontüdőbe, szinte kiszívva az étel ízeit. Tányérját az egyik talponállóra tette, majd - mivel elfelejtett hozni - visszaállt Italért a sorba. Pár perc alatt fordult, végzett, s a szalontüdőhöz lépett. Illetve lépett volna!... Ugyanis a tányér mellett egy lepusztult, hajléktalanforma férfi állt, és egyenletes tempóban kanalazta a főhősünk számára imént még elérhető közelségben lévő finomságot. Főhősünknek földbe gyökerezett a lába. Döbbenten bámulta, méregette ezt a szerencsétlen fickót, ahogy cseppet sem mohón, sőt inkább nyugodtan, ízlelgetve, a falatokat alaposan megrágva, veszélyt nem ismerve emelgette szájához a gőzölgő szalon tüdőt. Egy pillanatra elbizonytalanodott. Agyában, akár a sakkban, már a következő lépések sorjáztak. Órájára pillantva állapította meg, egy új adagért már nem állhat vissza a sorba, lekésné a vonatot. Ezt a szerencsétlen fickót se küldheti el - bár egy pillanatra ez is megfordult a fejében -, de látta, úgy eszik, mint aki napok óta nem is látott főtt ételt. Döntő lépésre szánta el magát. Szembeállt vele, s a fel-felnéző szerencsétlenre megértő pillantásokat vetve belekezdett a szalontüdő hozzá közelebb eső részébe. Néha el-elkapták egymás tekintetét, de egyikük sem szólt, csak ettek nyugodtan, valami emberhez méltó békében, szem előtt tartva a „jut is, marad is" örök érvényű igazságát. Nem siettek. Mozdulataikban ott rejtőzött az egymás iránti mélységes megértés. Tudták, egyikük sem lakhat jól, de legalább elmondhatják, hogy ettek, ráadásul szalontüdőt, amit jobbára az ízek harmóniájáért fogyaszt az ínyenc. Főhősünk már megbékélt a „megfeleztük" állapottal, a helyzetet is érdekesnek találta, titokban már be is írt magának egy piros pontot, és közben a kritikus ponthoz érkeztek. Mintegy ki rajzolódott a demarkációs vonal, a tányér közepe, a szalontüdő egyenlítője, az a pont, ahol valóban vizsgázni kényszerül az emberség. Főhősünk némi makacsságot mutatott, szemével jelezte az idegennek, hogy a szalontüdő Innenső felére igényt tart, így aztán az idegen abbahagyta az evést, kanalát a tányér mellé tette és szó nélkül kiballagott a büféből. Magára maradt hősünk bekanalazta a maradékot, a szaftot kitunkolgatta, száját, szakállát megtörölte, s mielőtt kiment volna, óvatosan körülnézett: vajon figyelte-e őket valaki? És ekkor, abban a pillanatban, amint hátrafordult, szinte összerogyott a látványtól. Úgy állt ott, arcára kövült döbbenettel, kipirult arccaf, mint egy leforrázott rák. A szomszédos asztalon ugyanis megpillantotta a pár perce odatett saját szalontüdőjét... (Részlet a szerző most megjelent ízes beszéd című könyvéből.) Fele sem tréfa Harc az ál Télapók ellen Három kívánság A szegedi sportcsarnok folyosóinak labirintusában vándorló Bánáti Antal sportigazgatót egy útelágazásnál három tündér várta, akik fölajánlották: megmutatják neki a kincshez vezető utat, ha előbb teljesíti egy-egy kívánságukat, FOTÓ: MISKOLCZI RÓBERT Kártyavető képviselők Szemléltetéssel tarkított felvilágosító oktatást tartottak egy középiskolában, ahol azt is bemutatták, hogyan reagálnak a vízre a demonstrációs eszközök, amelyek persze pohárba gyömöszölve is állták a sarat. SZÖVEGEK: ASER, FOTÓ: TÉSIK ATTILA A gázóra-leolvasókhoz hasonlóan, arcképes azonosítókártya fölmutatásával igazolják magukat az igazi Mikulások. Az azonosító Télapó-lapka tartalmazza a puttonyos püspökimitátor vonalkódját, lakhelyét és adószámát. Az álajándékosztók elleni védekezésül azt javasolja a rendőrség Mikulás-referense, hogy a Télapó-gyanús elemeket csak személyazonosságuk ellenőrzése után hagyjuk a cipők körül matatni. Vérengző halak A költségvetési vita unalmát pasziánsz kártyajátékkal űzte el egy parlamenti képviselő. A laptopjába mélyedő honatya, kérdést intézve a parlamenthez megtudakolta, hogy a dámát a treffre kell-e dobni vagy a bubira. Az ellenzéki és kormánypárti frakciók névre szóló szavazáson döntötték el a kérdést, majd a nemzeti értékeket őrző polgári oldal javaslatára - magyar kártyát hozattak, és az ülésből hátralévő időt „Csapd, le csacsi!" partikkal ütötték el. FOTÓ: MTI/RÓZSAHEGYI TIBOR Felvilágosítás ÉMÉn Békésnek hitt halak támadtak csónakázókra egy Tisza-holtágban. A ladikba szorított emberek maguk elé kapott hálókkal védekeztek a bestiális busák ellen. FOTÓ: TÉSIK ATTILA A DÉLMADÁR HETI MONDÁSA A halak gyorsulási versenyében a tintahal ért be először, a remény hal meg utoljára.