Délmagyarország, 2003. november (93. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-26 / 275. szám

SZERDA, 2003. NOVEMBER 26. • SPORT» 15 Mádl Ferenc köztársasági elnök is fogadta az Aranycsapat még élő tagjait A „mágikus magyarokra" emlékeztek A Sándor-palotai találkozón, balról Buzánszky lenő, Mádl Ferenc, Grosics Gyula, Szepesi György és Várhidi Pál. MTI Fotó: Soós Lajos LABDARÚGÁS Mádl Ferenc köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában fo­gadta Grosics Gyulát, Bu­zánszky Jenőt, Sándor Károlyt, Várhidi Pált és Szepesi Györ­gyöt, akik mindannyian része­sei voltak az Aranycsapat éppen 50 évvel ezelőtt, 1953. novem­ber 25-én, az angolok felett ara­tott 6:3-as diadalának, melyet az évszázad labdarúgó-mérkő­zésének tartanak. BUDAPEST (MTI) Miután az államfő köszöntötte a legendás egyéniségeket, megtekin­tették az emlékezetes találkozó rö­vid összefoglalóját, közben elbe­szélgettek az akkori élményekről, illetve a mai magyar futball problé­máiról. Végül Mádl Ferenc egy a Sándor-palotát ábrázoló emlékér­met és plakettet adott át vendégei­nek, és sajnálatát fejezte ki, hogy Puskás Ferenc egészségi állapota miatt nem lehetett jelen. Kedden a Puskás Ferenc-sta­dion toronyépülete előtti cente­náriumi labdarúgószobor előtt rövid megemlékezéssel köszön­tötte a résztvevőket Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke. Méltatta az Aranycsapat legemlékezetesebb mérkőzését, az ötven évvel ezelőtti diadalt. Majd a címeres mezbe öltözött A Kovács Ádám vezette Cella­dam Vállalkozói Csoport lesz a Ferencvárosi Torna Club új tu­lajdonosa, míg Várszegi Gábor cége, a Fotex Rt. fokozatosan kiszáll a klub finanszírozásá­ból. BUDAPEST (MTI) - A mostani megállapodásokat az elnökség hétfőn elfogadta, s a küldöttközgyűlés azt egy ellen­szavazattal szintén támogatta ­jelentette be kedden Furulyás Já­nos, az egyesület elnöke. A létrejött szerződések értel­mében az új befektető három éven belül 1,2 milliárd forintot ­évi 400 milliót - utal át a Ferenc­városnak, majd 2006-ban újabb 300 milliót ad a részvényekért, így tulajdonossá lép elő. A cég­csoport révén a klub a közeljövő­ben 120 millió forintos tőkeeme­Ságváris tollasérmek MUNKATÁRSUNKTÓL A közelmúltban három viadalon is részt vettek és jól szerepeltek a szegedi Ságvári DSE tollaslabdá­zói, Tary Gábor edző tanítvá­nyai. Segesden az U 13-as korosztály ranglistaversenyén Kiss Péter a 3. helyet szerezte meg. A meghívá­sos Új szász-kupán a haladó lá­nyoknál Tóth Fanni bizonyult a legjobbnak, Mészáros Dóra az 5. helyen végzett. A Pápán rende­zett országos ranglistaversenyen Kiss Péter megismételte segesdi produkcióját, egyéniben bronzér­met szerzett, míg párosban a mó­ri Holczinger Andrással az olda­lán második lett. Az U 15-ös kor­osztályban Tóth Péter a 3. helyen végzett, párosban pedig az Al­ba-Toll versenyzőjével, Szatzker Mártonnal játsszva ezüstös lett. Tary Eszter egyéniben az 5-8. he­lyen „állapodott meg", párosban azonban a zagyvarékasi Kispál Mónikával javított, a dobogó har­madik fokára állhatott fel. utánpótlás korú játékosok sorfala között, segítségükkel elhelyezték az emlékezés koszorúit. Az Aranycsapatot Buzánszky fenő és Grosics Gyula, az MLSZ-t Bo­zóky Imre, valamint Puhl Sándor alelnök és Berzi Sándor főtitkár képviselte. A sportminisztérium nevében Benedek András köz­igazgatási államtitkár, a Magyar lést hajt végre az FTC Rt.-ben, majd ezt 2004 első három hó­napjában 60-60 millió forintos tőkeemelés követi havonta. Ezenkívül a Celladam cégcsoport vállalja, hogy három éven át, éves szinten 200 millió forinttal egészíti ki az FTC Rt. költségve­tését, amennyiben az veszteséget termel. Az egyesület eddigi tulajdono­sa, a Fotex Rt. a korábbi 1,85 milliárd forintos támogatásáért cserébe megkapta a klub részle­ges kereskedelmi jogait, tehát a Fradi sörből, a Fradi whiskyből, a Fradi tv-ből és a Százszázalék Fradi című újságból származó bevételek Várszegi Gábort ille­tik. A Fotex Rt. ezen felül három éven keresztül évi 100 millió fo­rintos összeggel támogatja a Fe­rencvárost, melynek fejében a reklámfelületek 10 százalékára tart igényt. Továbbá két darab A labdarúgó Bajnokok Ligája tegnapi körében az Arsenal „szétlőtte" az Internaziomalét. MUNKATÁRSUNKTÓL A labdarúgó BL-csoportkör 5. for­dulójának eseményei kapcsán elő­ször az isztambuli robbantásokról kell szólni. A halálos áldozatokat követelő terrorcselekmények mi­att december 2-ára halasztották a Galatasaray-Juventus párharcot. A nap szenzációját az ágyúsok, okozták, az Arsenal „tűzereje" megsemmisítette az Intert. Eredmények. A csoport: Ander­lecht (belga)-Lyon (francia) 1-0 (0-0), gólszerző: Tihinen (71.). Celtic (skót)-Bayern München (német) 0-0. Az állás: 1. Celtic 7 (6-4), 2. Lyon és Anderlecht 7-7 (4—5, ill 4-5), 4. Bayem 6 pont. B csoport: Lokomotiv Moszk­va (orosz j-Dinamo Kijev (ukrán) 3-2 (2-1), gsz: Buzsnyikin (28.), Ignasevics (45. 1 l-esből), Parks (89.), ill. Belkevics (37.), Sackih (64.). Internazionale (olasz)-Ar­senal (angol) 1-5 (l-l), gsz: Vieri (33.), ill. Henry (25., 85.), Ljung­berg (49.), Edu (88.), Pires (89.). Olimpiai Bizottság részéről Med­vegy Iván szakmai főmunkatárs emlékezett. A Magyar Labdarúgó Ligát Villás Károly megbízott ügy­vezető igazgató és Mészöly Kál­mán szakmai igazgató, a Magyar Amatör Labdarúgó Ligát Lévay Tibor elnök és Deési György főtit­kár képviselte. Koszorút helye­zett el a Sportfóhó Kht. nevében részvényt tarthat meg, ezek érté­ke kétezer forint. A többi rész­vényt a klub visszakapja 2006-ig, amikor azt a Celladam megvásá­rolja. Furulyás újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az FTC Rt. vezetésében a 15 nap múlva sorra kerülő közgyűlésig személyi változás nem várható. - Abban az időben döntöttem el, hogy támogatom az FTC-t, amikor a labdarúgócsapattól a szurkolói rendbontás miatt le­vontak hat pontot - nyilatkozta a távirati irodának a 65 éves felta­láló, aki rák elleni készítmények­kel szerzett hírnevet magának. ­Lenyűgözött az a küzdőképesség, amellyel az egyesület harcolt az igazáért. Nem drukkolok egyik csapatnak sem, de ez a szemlélet találkozott azzal, amelyet az én cégem is képvisel, miszerint ha valaki elkezd valamit, akkor azt végigviszi az utolsó pillanatig. Az állás: 1. Lokomotiv 8, 2. Arse­nal 7 (7-6), 3. Internazionale 7 (7-10), 4. D. Kijev 6 pont. C csoport: Deportivo (spa­nyol)-AEK Athén (görög) 3-0 (1-0), gsz: Héctor (22.), Valerón (51.), Luque (71.). Monaco (fran­cia)-PSV Eindhoven (holland) l-l (1-0), gsz: Morientes (34.), ill. Vennegoor (84.). Az állás: 1. Mo­naco 10 (15-6), 2. Deportivo 10 (10-9), 3. PSV 7,4. AEK 1 pont. D csoport: Olympiakosz (gö­rög)-Real Sociedad (spanyol) 2-2 l-l (0-1), gsz: Sztoltidisz (59.), Castillo (71.) ill. Gabilondo (21.), Schumer (74.). A Galatasa­ray-Juventus meccs elhalasztva. Az állás: 1. Juventus 10, 2. R. So­ciedad 8, 3. Olympiakosz 4, 4. Galatasaray 3 pont. A mai program (20.45), E cso­port: Stuttgart (német)-Rangers (skót), Panathinaikosz (gö­rögi—Manchester (angol); F: Mar­seille (francia)-R. Madrid (spa­nyol), Porto (portugál)-Partizan (szerb-montenegrói); G: Chelsea (angol)-S. Praha (cseh), Lazio (olasz)-Besiktas (török); H: Ajax (hollandtá Milán (oLisz), Celta (spanyol)-Bnlgés (belga),­Vass Károly vezérigazgató-helyet­tes és Török Ottó igazgatóhelyet­tes, valamint a londoni magyar szurkolók és az amerikai magya­rok képviselője. - Magyarország labdarúgó-vá­logatottja ötven évvel ezelőtt lé­pett pályára a Wembley-stadion­ban, és két órával később bevo­nult a történelembe - írta a The KÉZILABDA A Pick Szeged férfi kézilabda­csapata Békésen fejezi be a férfi első osztály alapszakaszának őszi idényét. A papírforma, an­nak ellenére, hogy Kovács Péter együttese két fontos Bajnokok Ligája-mérkőzés között van, biztos szegedi sikert ígér. MUNKATÁRSUNKTÓL Veriasz után és Zágráb előtt ma 18 órakor Békésen játszik a Pick Szeged. Egyébként az idén ezen­kívül még két bajnoki - decem­ber 2-án Szigetváron és 10-én ha­zai pályán a Tatabányával - vár a Tisza-parti együttesre. Ami talán ezeknél is fontosabb, hogy vasár­nap Zágrábban egy bravúrral fe­ledtetni kellene a Veriaban mu­tatott gyenge játékot. A BL-ben való továbbjutás esetén még az idén egy forduló várna a szegedi­ekre. A Liss-HNKC NB l-es női kézi­labdacsapata ma 17 órától idei utolsó tétmeccsét játssza. Az el­lenfél idegenben a Kiskunhalas lesz, a tét pedig a Magyar Kupá­ban a legjobb nyolc közé jutás. A Liss-HNKC NB l-es női kézilab­dacsapata a bajnoki zárást követő­en november 17-én kezdte meg a felkészülést a következő, a tavaszi feladatokra. De egy tétmérkőzés még az idén is vár Tamás Sándor vezetőedző együttesére; ma 17 órai kezdettel az NB I/B-s Kiskun­halas otthonában lépnek pályára tanítványai, a feladat pedig a Ma­gyar Kupában a legjobb nyolc közé kerülés. A 2003-as utolsó megmé­rettetés előtt nem a legjobb hír, hogy az ukrán kapus, Plosinszkaja - vízumproblémák miatt - csak 24-én csatlakozott a kerethez, il­letve a sérült irányítóról, Lhlariéről sem tudnak semmit az egyesület­: íjét a munkát ez nem akadályoz­• itatta meg: New York Times keddi száma. „Magyarország emlékezetes győ­zelme" című írásában Jack Bell kiemeli, hogy Sebes Gusztáv csa­pata volt az első Nagy-Britanni­án kívüli gárda, amely otthoná­ban győzte le a szigetországiakat. Az Aranycsapat, avagy az angol sajtó szóhasználatával a „mági­kus magyarok" 6-3-as győzelme 1953. november 25-én nagy vál­tozásokat indított el a sportág­ban. Egy mókamester szerint ez volt az első eset Hódító Vilmos normannjainak 1066-os invázi­ója óta, hogy Anglia vereséget szenvedett a kontinensről betörő támadóktól. Mások az „évszázad meccsének" nevezték a legendás 90 percet. S hogy az angolok ne­hogy szerencsésnek véljék a 6:3-as találkozót, a magyarok a néhány hónappal későbbi „visz­szavágón" 7:1 -re verték őket. A cikk egyebek között ismerte­ti Sir Bobby Robsonnak, a New­castle United mostani edzőjének a szavait, aki szerint az első vere­ség forradalmasította az angol labdarúgást. A magyarok 4-2-4­es felállásban játszottak, amit Angliában még nem láttak, a leg­imponálóbb azonban a csapat összjátéka volt. A szegediek december 7-én a sportcsarnokban találkozhatnak a még élő három legenda közül kettővel, Buzánszky Jenővel és Grosics Gyulával, hiszen a 6:3 emlékére kispályás labdarúgó­tornát tartanak. - Azért lesz nehéz a békési mérkőzésünk mert két nehéz ku­paösszecsapás között egy szá­munkra kötelező győzelemmel záruló vár ránk. Egy jól motivált, hajtós és csípős Békés megkese­rítheti az életünket. Egyébként megnéztük a hétfői edzésen a Ve­riasz elleni mérkőzést, s - így, ki­rályi többesben - nagyon szé­gyelltük magunkat. Egyet azon­ban nem állíthatok, hogy ez a társaság nem tisztességes. Éppen ezért a békési összecsapáson vár­hatóan lesznek üresjáratok, s el­követünk bosszantó hibákat, de remélem, hogy ez végül is nem jelent majd végzetes kudarcot. Egyre különösen nagyon kell vi­gyázni, a hazaiak gólvágójának, Moldovannak a semlegesítésére külön figyelmet kell fordítani ­jelentette ki Kovács Péter edző. A Pick Szegedben Fejes Endre még mindig a műtét utáni reha­bilitációját végzi. Sajnos Bajusz Sándornak becsípődött a dereka, míg Habuczki Tamásnak kisebb gyomorrontása lett. - Elkezdtünk egy felkészülési programot - mondta Tamás Sán­dor -, délelőtt az erőfejlesztésé, délután pedig az egyéni képzésé volt a főszerep. Ezen a héten már változott egy kicsit a program, a délelőtti kondicionáló tréninget délután a páros kapcsolatok gya­korlása követte. Ebbe a menet­rendbe illeszkedik bele Kiskun­halas elleni a kupamérkőzés is, de természetesen nem edző­meccsnek szánjuk, tovább aka­runk jutni a legjobb nyolc együt­tes közé. Kisebb sérülések, gon­dok vannak - kiújult Kocsis Ági korábbi vállsérülése -, de min­denkire számíthatok. A Kiskunhalasban véd Vörös Heni - kék-sárga híveknek nem kell bemutatni -, valamint van egy fiatal tehetséges balkezes lö­vőjük. A Liss győzelmi tervekkel utazik Bács megyébe. - Szeret­nénk megszakítani a halasiak jó hazai sorozatát - árulta el tréner. I.P. REFLEKTOR ZSOLDOS ÉS RÁTGÉBER Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnökségi ülésén eldőlt, hogy a jövőben a férfi válogatottat Zsoldos András irányítja, a női csapat élén Rátgéber László maradt. KÉTSZER NYERT AZ SZVPS Az országos I. osztályú utánpótlás fiú vízilabda-bajnokságban a Szegedi Vízipóló Suli korosztályos csapatai a Vasassal mérték össze tudásukat. Eredmények, serdülők: SZVPS (edző: Éles Vilmos)-Vasas 5-4(2-0,0-2, l-l, 2-1), a szegedi gólokat Szabó Z. 2, Donauer, Barna T és Vincze Zs. szerezte. Gyermek: SZVPS (edző: Lengyel GáborJ-Vasas 2-17 (0-7,1-3,1-5, 0-2), g.: Török B., Mózes. Ifjúságiak: SZVPS (edző: Éles Vilmos)-Vasas 9-7 (3-2,3-2, l-l, 2-2), g.: Rácz V 3, Szabó Z. 2, Nagy G., Görög, Barna T., Vincze Zs. SPORTBÁLTÁPÉN December 6-án 18 órától - a Rádió 88 támogatásával-Tápén, a Heller Ödön Művelődési Házban sportbál lesz. A jó hangulatról Márta Károly és Kurina Terhes Irén gondoskodik majd. Éjfélkor tombolasorsolás. Bővebb információ és jegyigqnylés a művelődési házban a 62-548-235-ös, valamint Kozma Györgynél a 06/30-9556-473-as telefonszámon. PEDAGÓGUS-KUPA Asotthalom, Mórahalom, Zákányszék és Domaszék sportcsarnokaiban 2004. január 10-én tizenkettedszer rendezik meg a Pedagógus-kupa teremlabdarúgó tornát. Az eddigiektől eltérően fontos változás, hogy a csapatokban csak olyan játékosok szerepelhetnek, akik pedagógusigazolvánnyal rendelkeznek. Nem feltétel Csongrád megyei, illetve azonos intézményben dolgozni. A gárdákban egyetem vagy főiskola nappak tagozatos hallgatói nem játszhatnak. Nevezni december 18-áig írásban az ásotthalmi sportcsarnokban (6783 Asotthalom, Béke u. 3.) vagy telefonon (62/291-090, 62/281 -048,06/30-337-0896, 06/20-410-8200) lehet. Aviadal sorsolását december 18-án 18 órakor tartják a szegedi Ságvári gimnázium földrajz tantermében. MEGYEIEK ÖRÖME Az utánpótlás labdarúgó-bajnokságokban a Csongrád megyei csapatok jól szerepeltek. Eredmények, NB I/B, U19: Balassagyarmat-FC Szeged 0-2, gólszerzők: Péter, Kárász. U17: Balassagyarmat-FC Szeged 1-3, a vendégek gólszerzői: Fejsze, Rácz, Kreizler. Kiemelt bajnokság, U15: Tisza Volán SC-Kecskeméti TE 2-1, a hazai gólszerző: Balogh (2). HFC-BKV Előre 1-0, gólszerző: Molnár. U13: Tisza Volán SC-Kecskeméti TE 4-1, a hazai gólszerzők: Grünwald, Szecska, Molnár B., Molnár G. HFC-BKV Előre 1-2, a hazai gólt Szabó szerezte. Budapest-bajnokság, U16: III. Ker. TVE-Tisza Volán SC 0-2, gólszerzők: Tandari, VastagiUl 4: 43. sz. Építők-Tisza Volán SC 4-1, a vendégek gólját Markó szerezte. SOLTVADKERTI TÁNC Soltvadkerten Trimük-kupa néven országos táncversenyt rendeztek. A megyei párok eredményei, junior I., latin: 4. Tóth Márk, Auth Alexandra (Szeged TSK), standard: 3. Tóth, Auth. C ifjúsági, latin: 1. Feleki Tamás, Varnyú Andrea (Hódmezővásárhelyi Promenád). B ifjúsági, latin: 1. Katonka Zoltán, Kovalik Zsófia (Pro-Art, Kistelekés Szeged TSK), 2. Potyina Péter, Tószögi Nikolett (Promenád), 5. Molnár Ádám, Szügyi Tímea (Szeged). A ifjúsági, latin: 2. Katonka Kovalik, 3. Szél István, Markó Ágnes (Promenád). Oktató: a Móczó házaspár. Fotex helyett Celladam Bajusznak becsípődött a dereka Békésen a Pick Tüzeltek az ágyúsok Következik a kupa

Next

/
Thumbnails
Contents