Délmagyarország, 2003. november (93. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-29 / 278. szám

8 • SPORT" SZERDA. 2003. NOVEMBER 26. Októberben a Ferroép-Szeged tekecsapata lett a hónap együttese Apró lépésekkel előre Puskás László (balról) Karsai Lászlónak cs Kaszás Zoltánnak (jobbra) adta át a kupát. Fotó: Gyenes Kálmán Lapunk és a szegedi Arany Oroszlán étterem októberben a Ferroép-Szeged férfi tekecsapa­tának teljesítményét értékelte a hónap legjobbjának. A férfi teke szuperliga eddig úgy alakult, ahogy a Ferroép-Szeged elképzelte. Első a csapat, pedig a bajnokijainak zömét idegenben játszotta. Az azért váratlanul érte a gárda vezetését, hogy a terve­zettnél többször szenvedtek ve­reséget. Ám a riválisok is botlot­tak, így pedig a címvédő szegedi­ek az apró hibáktól eltekintve az őket megillető helyre kerültek. Jött október közepén a Világ­kupa, amelyen nagyot akart ala­kítani a csapat, és ez össze is jött, hiszen ha például a régi rendszerben bonyolítják Cseh­országban a viadalt, akkor a né­gyes döntő legjobbját, a legtöbb fát a Ferroép produkálta. Am a harmadik helyre is igen büszkék lehetnek Kaszás Zoltán tanítvá­nyai, hiszen ez a klub történeté­nek legjobb eredménye. Ezek után kijelenthetjük, hogy a Sze­ged apró lépésekkel az elitbe ke­rült. És onnan nem is akar távoz­ni - derült ki a tegnapi díjáta­dón. A klubot a válogatott játé­kos, Karsai László és a tréner Kaszás Zoltán képviselte a sze­gedi Arany Oroszlán étterem­ben. Az ízletes falatokról - erő­leves zöldséges csigatésztával, vegyes sült: Orly-szelet, puly­kamell tejszínes gombával, szegedi göngyölt hús, valamint vaníliafagyi meggyel - pedig a házigazda Ibiskás László gon­doskodott. - Nagyon fontos az, hogy a klub a város és a mi jó hírün­ket keltse, ráadásul az utánpót­lásra is odafigyelünk. Erre jó példa a fiatal Zapletán Zsom­bor, aki nem rég játszik a fel­nőtteknél, de már az osztrákok elleni Bajnokok Ligája-mecs­csen az egyik legkomolyabb produkcióval rukkolt elő ­mondta Kaszás. Karsai László a BL-sorozat esélyeiről beszélt. - Szerintem a 7:l-es előny bir­tokában nyugodtan tervezhet­jük a következő fordulót. Itt vi­szont a német bajnok Staffels­tein várhat ránk, ez lesz a ne­héz feladat, az igazi értékmérő. Ha túljutunk rajtuk, nem állít meg senki minket a végső győ­zelemig - vélekedett a váloga­tott tekés. MÁDI JÓZSEF Sportközvetítés ATELIN TV-BEN! November 30-án 22 órakor: Szeviép-Szeged­Zalaegerszeg NB l-es női kosárlabda találkozó. Kommentátor: Cs. Gát László A LIMAGRAIN MAGYARORSZAG Kft. zsombói nemesítő állomására felvételre keres kukoricanemesítőt — ELVÁRÁSAINK: agrármérnöki végzettség, angolnyelv-ismeret, magas szintű számítógépes ismeret (Word, Excel, Access), szakirányú végzettség, illetve gyakorlat. JUTTATÁSOK: bérezés megegyezés szerint, cégautó, telefon. Angol és magyar nyelvű önéletrajzokat a Limagrain Magyarország Kft., Zsombó, Szatymazi út 1. címre, vagy az andras.orlik@limagrain.com e-mail címre kérjük eljuttatni. Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség (Szeged) felvételt hirdet köztisztviselői álláshelyre (helyettesítéssel), az alábbi munkakör betöltésére: 1 fő környezetvédelmi felügyelő Feladata: felszín alatti vízvédelmi feladatok ellátása. Követelmény: - (elsőfokú szakirányú végzettség: hidrogeológus - B kategóriás jogosítvány - számítógép-kezelői ismeret. Közigazgatási gyakorlat, modellezésben, térinformatikában való jártasság, területismeret, valamint nyelvtudás előnyt jelent. A szakmai önéletrajzot és a végzettséget Igazoló okiratok fénymásolatát „Környezetvédelem 030905509" jeligére a Sajtóházba 2003. december 10-ig kérjük beküldeni. PERZSASZONYEG­KIÁLLÍTÁS ÉS -VÁSÁR A FORRÁS SZÁLLÓBAN Kézi csomózású, gyapjú, EREDETI IRÁNI PERZSASZŐNYEGEK óriási választékban 2003. december 31-ig, 10-20 áráig. Érd.: 20/385-3123 OTTHONÁBAN PRÓBALEHETŐSÉGGEL! 8 Seicento ajándék metálfénnyel, színre fújt lökhárítókkal, elektromos ablak­emelőkkel és központi zárral most 1 710 000 forint! Használt autóját most több százezer forinttal a piaci értéke fölött számithatjuk be! Punto Actual és Active modellek most különösen kedvező kamatozású hitellel (7.99 % THM) és minimális készpénzbefizetéssel mar 99000 forint kp-ért is elvihetők! Aj akciók december 31 -é.g, dlekre a kévtlei ereiéig tortanok Kiváló Első Beton-játék FUTSAL Izgalmas mérkőzésen hazai pá­lyán begyűjtötte a három pontot az Első Beton a futsal NB I-ben. ELSŐ BETON-KANÁRIK 4-3 (2-1) Újszegedi sportcsarnok, 300 néző. Vezet­te: Farkas, Kormos. Első Beton: Tihanyi - Mahler, Szentágo­tai, Balogh T„ Kovács P Csere: Jászai (kapus), Ambrus, Cserenkó, Laszk, K. Tóth, Fekete, Keller. Edző: Bódi Attila. A hazai gólszerzők: K. Tóth (2), Kovács R, Mahler. Végig élvezetes és színvonalas mérkőzést vívott egymással a két együttes. Aki elkésett, az ráadá­sul lemaradt két hazai gólról. Előbb Kovács P., majd Mahler ta­lált be a kissé kényelmesen kez­dő fővárosiak hálójába, a 7. perc­ben: 2-0. Ez aztán megadta a jelt a Kanárik együttesének, amely előbb a szünet előtt szépített, a pihenő utáni 49. másodpercben pedig egyenlített. A Betonból a kiváló védekezés és Tihanyi bra­vúrjai mellett az Ambrus, K. Tóth duó döntötte el a meccset. Előbbi két gólpassza után utóbbi került kihagyhatatlan helyzetek­be, és nem is hibázott. A győzel­met a közönség vastapssal jutal­mazta. Bódi Attila: - Nagyon értékes győzelmet arattunk egy erős el­lenféllel szemben. Ez köszönhe­tő az egységes csapatmunkának és a jó kapusteljesítménynek. Tbvábbi eredmények: Ara­mis-Miskolc 23-4, Vasas-Har­kány 8-4, Trans-Am-Budaörs 8-4, Csillaghegy-Csömör 4-10, Cső-Montage-Pécs 9-1. Szabad­napos: Abony. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 8. Miskolc 9. Trans Am 10. Csillaghegy 11. Harkányfürdő 12. Abony 13. Budaörs 9 3 2 4 39- 74 11 9 3 1 5 32- 45 10 9 2 1 6 25 - 64 7 9 1 1 7 29 - 49 4 9 1 0 8 26- 53 3 10 0 0 10 28- 89 0 1. Aramis 2. Csömör 3. Csö-Montage 4. Vasas 5. Kanárik 6. Első Beton 1. Pécs 89- 16 25 55- 18 25 93- 18 23 9 8 10 9 8 10 9 7 2 0 10 5 3 2 40- 34 18 9 5 1 3 43- 39 16 10 5 1 4 42- 39 16 9 4 2 3 37- 40 14 Az NB II-ben: Szentesi Vas­utas-HBF-Lubicka 5-4 (3-2). Szentes: Rúzs-Molnár - Szabó Á., Dékány, Szűcs, Szarvas. Cse­re: Vass, Varga, Jerney. Játé­kos-edző: Szarvas Zsolt. HBF-Lubicka: Bubori - Miklós, Kovács Z., Szabó T., Erhaídt. Csere: Czakó, Tóth E. Edző: Brinszky Adrián. Gólszerzők: Szarvas (2), Vass, Szűcs, Varga, ill. Erhardt (2), Miklós, Szabó T. Pécs-Vásárosnamény 4-7, Gö­döllő-Békéscsaba 2-3. Szabad­napos: T. Hús Domaszék. A bajnokság állása: 1. Szente­si Vasutas 24, 2. Békéscsaba 21, 3. Vásárosnamény 15, 4. Do­maszék Temesvári Hús 9, 5. Gödöllő 7, 6. Healthy-Tex Pécs 7, 7. HBF-Lubicka Szeged 6 ponttal. M. J. Hétfőn sorsolnak a Kék Mókus-kupára Népszerű a sorozat December első hétvégéjén is­mét útjára indul a labda Sze­geden, a hagyományos Kék Mó­kus-kupa kispályás labdarúgó­tornán. Erről tartottak sajtó­tájékoztatót a Szegedi Városi Sportigazgatóságon, a 16-os te­remben. MUNKATÁRSUNKTÓL Az ország egyik legnépszerűbb vi­adala több helyszínen zajlik majd. A Csonka gimnázium és az Etelka sori sportcsarnok mel­lett bekapcsolódik a Fodor gimi, lévén az 5+l-es változat mellett a tornán bemutatkozik a 4 + l-es szakág is, azaz a futsal. Az 5+l-es fociban a 35 év alatti és feletti (már húsz csapat adta le a nevezését), míg a 4+l-esben a felnőtt mellett a középiskolás korosztályban lehet nevezni. A ti­niknél óriási népszerűsége van az eseménynek, hiszen az ország különböző városaiból (pl. Békés­cabáról, Budapestről, vagy Szol­nokról) közel harminc együttes jelentkezett. Fájdalom, a szerve­zők csak tizenhat együttes neve­zését fogadják el. A felnőtteknél is több gárda érdeklődött, és a he­lyiek mellett első osztályú, sőt külföldi (romániai, szerb, horvát) csapatokat is várnak a szervezők. Az 5+l-es szakág nevezési határideje november 30. (sorso­lás december l-jén, 17 órától a Gól büfében), a 4+ l-esé decem­ber 8. (sorsolás december 9-én). Mindkét esetben személyesen a szegedi Gól büfében, telefonon pedig Kósa Zsigmondnál, a 20/93-09- 022-es számon lehet érdeklődni. A finálét december 30-án rendezik az újszegedi sportcsarnokban. A Kék Mókus-kupáról az inter­neten is olvasható információ, a www.ebfutsal.hu honlapon. NK hibridekkel biztonságosan! Occitan « fao 380 Minden évben jelesre vizsgázik A megbízhatóság jelképévé vált kiemelkedő stabilitásának köszönhetően! NK-Ciskoí" ^LISKO/r • FAO 420 Már a startnál vezet Üzemi és kisparceilés kísérletekben, 2003-ban egyértelműen a legnagyobb termést adó NK kukoricahibrid! NOVA AUTÓCENTRUM, SZEGED, FONÓGYÁRI ÚT 8. (62)558-700 Alexandra PR . Korai érésű Az éréscsoport királynője 2003-ban is a legnagyobb területen vetett hibrid: teljesítmény - kérdőjelek nélkül! NK«"» BrÍO UJ « Korai érésű Az XXL hozam Az elmúlt 3 év kísérleteiben kiugróan a legma­gasabb termést adta. Tudásával üj korszakot nyit! Hibridkínálatunk tovább erősödik KÉRDÉSEIVEL FORDULJON BIZALOMMAL KOLLÉGÁINKHOZ, AKIK LEGJOBB TUDÁSUK SZERINT SEGÍTIK ÖNT A VÁLASZTÁSBAN: • BÉKÉSI ZOLTÁN területi képviselő Csongrád, Békés Tel.: 06-20/9232-044 • RKPKA ISTVÁN értékesítés támogató Csongrád Tel.: 06-30/2993-084 Együtt az EU útján Syngenta Seeds Kft. • 112.1 Budapest, Alkotás u. 41. • www.vetotnag.com AZ NK A SYNGENTA MÁRKANEVE

Next

/
Thumbnails
Contents