Délmagyarország, 2003. november (93. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-29 / 278. szám
SZOMBAT, 2003. NOVEMBER 29. • AKTUÁLIS" 3 A szegedi egyetem az Educatio kiállításon Agrárium - helyzetkép a 2003-as esztendő végén Gazdasági összeírás következik Csongrád megye valamennyi településén közel 25 ezer gazdálkodóhoz kopogtatnak be december első két hetében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összeírói. MUNKATÁRSUNKTÓL A mostani gazdaságszerkezeti összeírás célja, hogy átfogó képet adjon a mezőgazdaságban 2000 óta végbement változás eredményeiről, az ágazat jelenlegi helyzetéről, szerkezetéről. A begyűjtött adatok elengedhetetlenül szükségesek az agráriumot érintő döntések meghozatalához. A gazdaságokat a 2000 áprilisában végrehajtott általános mezőgazdasági összeírás és a 2001. évi szőlő- és gyümölcsös-összeírás gazdaságköréből választották ki a szakemberek. Az adatfelvételt a mezőgazdasághoz értő és jó helyismerettel rendelkező, mintegy 550 emberből álló képzett összeírói hálózat végzi, a munkát több mint száz összeírási megbízott ellenőrzi és segíti. Az adatfelvételnél fontos a gazdasághoz tartozó személyek száma, neme, kora, gazdasági aktivitása, a foglalkoztatottak száma, tevékenysége. Az összeírás tárgya a gazdaság használatában lévő földterület mérete művelési ágak, területi elhelyezkedés, helyrajzi szám szerint, a terméseredmények, a gazdaság állatállománya faj, kor és ivar szerint, a mezőgazdasági tevékenység ráfordításai, agrotechnika, valamint a mezőgazdaságon kívüli termelés. A helyrajzi szám szerinti felvétel a kedvezőtlen adottságú, illetve a természetvédelmi korlátozások alá eső területen gazdálkodók azonosítása miatt szükséges. Klonkai László, a KSH megyei igazgatója lapunk kérdésére hangsúlyozta, hogy az adatgyűjtés, feldolgozás, publikálás folyamatáról törvényi szabályozás rendelkezik, az adatok csak statisztikai célokra használhatók. Az egyedi, a gazdálkodóra vonatkozó adatok nem hozhatók nyilvánosságra, nem adhatók át senkinek. Az igazgató kéri a gazdálkodókat, hogy támogassák a KSH öszszeíróit, s pontos és a valóságnak megfelelő adatok közlésével segítsék a felvétel céljainak megvalósulását. Három Csongrád megyei orvosnál vizsgálódnak Rengeteg felírt pelenka volt a tét Az esélyegyenlőség napja Az esélyegyenlőség napja címmel hárommegyés szakmai tanácskozást szerveztek tegnap Szegeden, a Rendezvényházban. A program egyik előadója Lévai Katalin esélyegyenlőségi tárca nélküli miniszter volt. Országjáró konferencia-sorozatot indított útjára az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal, amelynek első állomásán, Szegeden a tárca nélküli miniszter, Lévai Katalin a hivatal programjait mutatta be. A 2004 januárjától már önálló kormányhivatalként, s nem a Miniszterelnöki Hivatal égisze alatt működő szervezet karácsony előtt jótékonysági akciósorozatot indít útjára. Lévai Katalin - Medgyessy Péter miniszterelnök megbízásából - koordinálja majd a szervezést. Az akciók keretében összegyűjtik a rászorulóknak szánt ajándékokat, s a megyei Civil Szolgáltató Központok segítségével osztják szét azokat. Az esélyteremtés pártokon felül álló kérdés - szögezte le a miniszter -, a célok nem köthetők pártérdekekhez. Lévai Katalin minderről tegnap előadást tartott a konferencián, Gurmai Zita, MSZP-s országgyűlési képviselő pedig a nők esélyegyenlőségét latolgatta. Elmondta, Magyarországon mindössze a nők 49 százaléka van jelen a munkaerőpiacon, míg a 80-as évek végén 85 százalékuk állt alkalmazásban. Hangsúlyozta: nemcsak a munkában, de a politikában is háttérbe szorították a gyengébb nem képviselőit; Európában a nők 31 százaléka vesz részt a politikában, Magyarországon 10-13 százalékkuk. ek. Scleining Ibolya, a Csongrád Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatója elmondta, három Csongrád megyei orvos is érintett az ügyben: az ő pelenkafelírásaikat csütörtökön kezdték el vizsgálni. Hangsúlyozta: ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy büntetőeljárás indul ellenük, hiszen méltányossági engedéllyel például túl lehet lépni a megengedett rendelési keretet. Az egészségbiztosító munkatársai mindhárom orvos esetében a helyszínen vizsgálják meg, szerepel-e a nyilvántartásban a recepten megnevezett beteg, valóban felírták-e neki a megjelölt pelenkamennyiséget, és ellenőrzik, hogy kapott-e engedélyt arra, hogy az engedélyezetten felüli mennyiséget írjon fel betegeinek. A vizsgálat akár két hétig is eltarthat, ezután döntenek arról, hogy indítanak-e büntetőeljárást az érintettek ellen. Arra a kérdésre, hogy hol, melyik településen praktizál az említett három orvos, az igazgatónő nem kívánt válaszolni. Néhány hónapja a szintén szokatlanul sok hallókészülék ügyében vizsgálódtak egy megyei orvosnál, akkor azonban kiderült, nem történt visszaélés és jogosulatlan rendelés. TÍMÁR KRISZTA Állami pénzből diktál a Bábolna Rt. A szentesi Hungeritnél is betelt a pohár Adventi gamicsont ILLYÉS SZABOLCS A politika görög eredetű szó, a polisz, azaz a város ügyeivel való foglalatosságot jelent. Az már a politikusokat minősíti mindmáig, hogy a nép gyűlésén mit tartanak a pohsz ügyének, miért emelik fel hangjukat a köz előtt. Élesre fordult a vita Makó polisz népének legutóbbi gyűlésén. Amíg rövid percek alatt döntés született több százmilliós előterjesztések ügyében, egyetlen témán rágódva csaknem egy órán keresztül „érveltek el" egymás mellett mindkét nagy népgyűlési tábor prominensei, csakúgy a jobb, mint a baloldab széksorokban helyet foglalók. Mi más is válthatta ki a parttalan vitát, mint egy ideológiai indíttatású, s magánkezdeményezésű felvetés: szavazzunk adventi keresztet a közterületre. A kereszt immár keresztyéni terminus, mely az ókori Rómában még csupán gyalázatos kivégzőeszközként említtetett. Egy vallás - amely a valóságos Istennek tartotta alapítóját - szent tárggyá magasztosította, hiszen erre szegezve halt ártatlanul, hitük szerint megváltva minden embert bűneitől, s azok következményeitől. A katakombák falaitól mindmáig a Krisztuskövetők jelképe, számosan a nyakukban is viselik, finom aranyláncon, minden nap. Helye van hát egy keresztyén nép keresztyén ünnepén, kiváltképp adventben, amely az önvizsgálat, a virrasztás, az imádság és a bűnbánat időszaka a hívek és a békességszerető emberek számára. Türannizmus azonban, ha a köztéri keresztkihelyezés célja elsősorban a békétlenség, a megosztás, s csakúgy türannizmus, ha mindez méltó fogadtatást nyer a civakodásra hajlamosakban. Merthogy bebizonyosodott: a makói keresztelhelyezési kérelem úgy szerkesztetett, hogy útjába álljon magasabb prioritásúként minősített rendezvényeknek, más alternatívát pedig el nem fogadtak a kezdeményezők. Az ablaksorhoz közelebbi (középtől balra) széksorok felszólalói pedig ezt elegendőnek nem tartván, más eszköz híján autodidakta teológusként hajazták a békétlenkedést, s partnereknek bizonyultak a szócsatában. Nyolc igen, négy nem, nyolc tartózkodás - leszavaztatott a köztéri kereszt. Azaz újabb esély nyílt, hogy további békétlenkedéssel tartsa fenn mindkét tábor az immár lassan évek óta létező ám az empíria alapján minden „beszólaló" érdekét egyszerre szolgáló - megosztottságot. Végszó: a makai jobbak tegnap felállították a keresztet, eldöntötték, hogy nincs szükségük az önkormányzati testület jóváhagyására. S - hogy a (kép)zavar teljes legyen - így vált advent elejére a közös, népi akarat nyomán politikai gumicsont a Megváltó keresztjéből... Szabó Gábor rektor az egyetem standjánál. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) tizenegy kara mutatja be képzési kínálatát Budapesten, a Hungexpo területén zajló Educatio 2003 nemzetközi iktatási szakkiállítás és börzén november 27. és 30. között. Az egyetem nagy alapterületű, látványos standon kínálja sokrétű oktatási programjait az érdeklődőknek a magyar oktatás legjelentősebb éves szakmai seregszemléjén. A SZTE karai egységes arculattal és kiadványokkal képviselik az egyetemet. Az alapképzésen kívül minden kar bemutatja szakképzési és továbbképzési kurzusait is a 60-70 ezer, középiskolás diákoknak, szüleiknek, pedagógusoknak és intézményvezetőknek. Aszálykár-határidő Az FVM Csongrád Megyei Földművelésügyi Hivatala felhívja az aszálykárelőleget igényelt és kapott termelők figyelmét, hogy a végelszámolás beadásának határideje november 30-ával lejár. A végső leadási határnap vasárnapra esik, ezért a bejelentés megtételét december 1 -jén, hétfőn is megtehetik az érintettek Szegeden, a hivatal Deák Ferenc u. 17. szám alatti irodaházában, 8 és 16 óra között. Amennyiben valaki nem nyújtja be végelszámolását, visszavonják tőle az előleget. Csongrád megyében három urológus érintett az úgynevezett pelenkaüzletben, mivel a megengedettnél lényegesen több vényt állítottak ki pelenkáról. Hogy történt-e visszaélés, és indul-e az orvosok ellen büntetőeljárás, azt a csütörtökön megkezdett vizsgálat állapítja meg. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) milliárdos visszaélésekre gyanakszik az úgynevezett pelenkaügyben. Az elmúlt két és fél évben csaknem megkétszereződött a gyógyászati segédeszközök piacán a pelenkaforgalom. Kiderült, hogy a jelentős pelenkatöbblet mintegy 150 orvoshoz köthető, akik naponta több ezer ilyen receptet állítottak ki. Az egészségbiztosító a vények után fizet a forgalmazóknak, vagy a gyógyszertáraknak. Dokumentumokkal is bizonyítható, hogy a minél nagyobb bevétel reményében egyes gyártók orvosokat és szociális otthonok vezetőit keresik meg, akik megfelelő juttatásokért cserébe akár kamionszámra rendelik - persze csak papíron termékeiket. így történhetett meg, hogy idén már az év első felében 400 ezer beteg „kapott" pelenkát. Folytatás az 1. oldalról Magyar József úgy fogalmaz: komoly erőt képvisel a négy gyár, és ezek vezetői mindent elkövetnek azért, hogy a bábolnai társaság ne veszélyeztesse tovább a baromfiágazatot. A Bábolna Rt. eddigi ténykedése ugyanis az árak eséséhez és a piac instabilitásához vezetett. Ez azért is tarthatatlan, mert az állami tulajdonú Bábolna megsérti a versenysemlegességet. Magyar József a helyzet jellemzésére példaként sorolja: ha ö száz forinttal a zsebében megy be egy vendéglőbe, akkor csak százasért fogyaszthat, de a társa végigeheti az egész étlapot, mert a nagybácsi kifizeti a számlát. A szentesi vezérigazgató azt sérelmezi, hogy a rendszerváltozás óta 24 milliárd forintos állami támogatást kapott a Bábolna Rt., ennek ellenére jelenleg is 17 milliárd az adósságállománya. Ismeretei szerint ezt a céget akarják megint újratőkésíteni, hogy versenyképes legyen. Magyar József azt kérdezi: ugyan mitől lenne versenyképes, amikor több mint tíz év alatt már bebizonyította, hogy képtelen arra. Ezzel veszélyezteti a „becsületes, saját vagyonukat kockáztató vállalatokat, az iparágnak azt a nyolcvan százalékát, amelyben nincs állami pénz". A Bábolna Rt. üzleti magatartásának az a lényege, hogy „drágán vesz és olcsón ad el". Ezzel rontja a többi baromfifeldolgozó cég piaci pozícióit, ám Magyar József állítása szerint a bábolnai társaság miatt keletkeMagyar József szerint a bábolnai gazdaság megsérti a versenysemlegességet. Fotó: Tésik Attila zett veszteségeiket senki sem pótolja. Viszont a Bábolna Rt. adósságát az állam rendszeresen megtéríti az adófizetők pénzéből, ugyanakkor a társaság nem fizet adót, amióta csak veszteséges. A szentesi Hungerit Rt.-nek ebből évente 100-150 millió forint kára keletkezett. Magyar József szerint a megoldást a Bábolna Rt. privatizációja jelenti. Az lenne a legjobb, ha a magánvállalatok és termelők konzorciumot alakítanának, hogy „labdába tudjanak rúgni". Ezt szerinte úgy lehetne kivitelezni, ha a Bábolna Rt. „feltőkésítésére szánt pénzt az állam hitelbe adná a konzorciumnak, és abból az összegből megvehetné Bábolnát". Magyar József állítja: akkor felelős, hozzáértő személyek működtetnék a céget, és „minden idegszálukkal arra törekednének, hogy nyereséges legyen". Ugyanakkor nem küldenének el a termelők és a feldolgozók közül senkit. BALÁZSI IRÉN Voltak orvosok az országban, akik naponta ezrével írták föl a pelenkát. Fotó: Schmidt Andrea