Délmagyarország, 2003. november (93. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-28 / 277. szám
4 "AKTUÁLIS" PÉNTEK, 2003. NOVEMBER 28. Bagi-Nacsa kabaré és Irigy Hónaljmirígy-koncert Megnyílt a tévés fesztivál Botka László szegedi polgármester és Hajdú István ORTT-elnök nyitotta meg tegnap este az idei Kamera Hungária televíziós fesztivált a szegedi Belvárosi moziban. A versenyfilmek vetítéseit fórumok, közönségtalálkozók és koncertek kísérik a háromnapos program idején. Míg a tegnap délelőtt három helyszínen a Belvárosi mozi nagytermében, a Grand Caféban és a Filmtékában - vetített tévés produkciókra alig ült be valaki, addig az esti fórumot már nagyobb érdeklődés kísérte. A Regionális hírközpontok az EU-csatlakozást követően címmel rendezett beszélgetésen a közszolgálati médiumok munkatársai és helyi politikusok mondták el véleményüket. Sükösd Miklós, a fórum vezetője leginkább a regionális médiumok jövőbeni szerepéről és a megyei sajtó helyzetéről kérdezte a meghívott vendégeket. Belénessy Csaba, az MTV reMAI PROGRAM Belvárosi mozi nagyterem: 10.00-15.00: televíziós műsorok vetítése. 19.00-20.00: Rókusfalvy Pál és a Jazz Steps együttes koncertje. 20.00-20.30 Sváby András közönségtalálkozója. 20.30-21.15: Bagi-Nacsa kabaré. 21.15-22.15: Irigy Hónaijmirigy-koncert. Filmtéka: 17.00-18.00: Eltűnő műfajok, médiapiac, médiagazdaságtan (fórum j. 18.00-19.00: A politika és a média kapcsolata (beszélgetés meghívott vendégekkel). Grand Café: 10.00-tól televíziós műsorok vetítése. Megnyitó a Belvárosi mozi nagytermében. Fotó: Miskolczi Róbert gionális, kisebbségi és határon túli műsorainak főszerkesztője elmondta: hazánkban jelenleg hat körzeti stúdió működik, melyek jelentős fejlesztéseket igényelnének - Egyre erősödő tendencia, hogy a helyi és megyei sajtóorgánumok és kereskedelmi rádiók népszerűsége megelőzi az országosakét - jelentette ki Újhelyi István, az MSZP médiapolitikusa. Balogh László MDF-es képviselő a határokon átívelő regionalizmus szükségességéről beszélt. Bár a fesztivál már délelőtt elkezdődött, a hivatalos megnyitót estére időzítették. Bűnösen, szenvedéllyel és örök kritikával nézzük a televíziót - mondta beszédében Botka László polgármester, aki szerint a műsorok megérdemlik, hogy néha megállítsuk és elemezzük őket. A fesztivál első napja Sas Tamás és Ragályi Elemér Apám beájulna című filmjének ősbemutatójával, majd Betty és a Bougenwille-k koncertjével folytatódott. P.D. Döntőben A csodálatos mandarin Másodszor méretkezik meg fesztiválon A csodálatos mandarin című balettfilm, amely szegedi kötődésű művészek különleges produkciója. furonics Tamás 1999-ben bemutatott színpadi műve alapján - az ORTT, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Vivendi Telecom Hungary támogatásával Móczán Péter produkciós műhelyében (EPS) készült el 2001-ben A csodálatos mandarin című balettfilm. Benevezték a magyar filmek következő évi fesztiváljára, bemutatta a Magyar Televízió l-es csatornája, most pedig a Kamera Hungária tévés fesztivál döntőjében szerepel. A Szegeden rendezett seregszemlén ma 22 óra 15 perckor kezdődik a vetítése a Grand Caféban. A Szegedi Kortárs Balett előadásában nagy sikert aratott színpadi művet saját bevallása szerint legalább ötször megnézte Móczán Péter, a legendás egykori szegedi East együttes zenésze. Vonzódása a kortárs baletthez régebbi keletű, hiszen zeneszerzőként és előadóként dolgozott a 80-as években Eck Imrével és a Pécsi Balettel. Szegedi lévén szurkolt a kortárs balett itthoni és nemzetközi érvényesüléséért. Juronics Tamással régóta ismerik egymást és gyakran gondolkodtak azon, hogyan lehetne a populárisabb műfajban, a filmben még szélesebb közönséghez eljuttatni a kortárs tánc értékeit. Móczán az EPS produkciós irodát működteti Budapesten. A balettfilm elkészítése, amelyet producerként jegyez, s amely nem egyszerűen a színpadi mű filmre vétele, hanem újraalkotása a másik műfajban - egyik legnagyobb vállalkozása volt. Juronics Tamás a koreográfusa, rendezője és címszereplője a színpadi és a filmes balettnek - a profi filmes stábot a komolyzene-rajongó Silló Sándor rendező irányította. A lány szerepét a Mandarin-filmben Nemes Zsófia táncolja. S. E. Játszótér Domaszéken Járgányva Járgányváltó a Szabadkai úton? KÖRKÉP ALGYÓ. Borszimpóziumra és adventi borvásárra várják az érdeklődőket ma este 8 órától a faluházba. Magyarország történelmi borvidékeinek fehérés vörösborait mutatják be, illetve kóstolhatják meg a vendégek. ÁSOTTHALOM. Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye községeit tömörítő Dél-alföldi Régió Települési Egészségterv Egyesület negyedik alkalommal szervezett és Röszkén kezdődött találkozója holnap Ásotthalmon folytatódik. Az erdészeti szakközépiskola délelőtt 10 órától közgyűlést tart az egyesület. DOMASZÉK. Böllérnapot és Katalin-napi bált szerveznek holnap a községben. A presszó udvarában reggel hat órától a helyi böllérek mellett az erdélyi Lövétéről, a lengyelországi Wolbromból, valamint Röszkéről és Zákányszékről érkező csapatok mutatják be, mennyire értenek a sertések levágásához, feldolgozásához. Óriási flckkcnsütőn készül a falu reggelije, valamint bográcsokban rotyog majd a pörkölt. A sportcsarnokban este 6 órától indul a báli forgatag. Börcsök Lajos polgármester köszönti a vendégeket, majd a nyitótánc után divatbemutató szórakoztatja közönséget. A bálon fellép még a Jázmin nyugdíjasklub. A töltöttkáposzta-, sülthurka- és kolbászvacsora után Faragó Mihály és zenekara hajnalig húzza a talpalávalót. PUSZTAMÉRGES. Sportegyesületi megbeszélés lesz ma délután 4 órától a művelődési házban. Az összejövetelen a helyi tájfutók, ugrókötclcsek és labdarúgók beszámolnak idei eredményeikről, valamint egyeztetik jövő évi terveiket, elképzeléseiket. ÖTTÖMÖS. Hagyományokhoz híven az idén is megrendezik a szülők bálját. A művelődési házban holnap délután fél hatkor kezdődő bál jubileumi is egyben, hiszen most ünnepli 20 éves fennállását a helyi Általános Művelődési Központ. A rendezvény bevételét öttömösi gyermekek nevelésére fordítják. SÁNDORFALVA. Hetedik alkalommal várják böllérnapra az érdeklődőket holnap reggel 7 órától a piactéren. A korábban levágott öt sertésen kívül a böllérek egy 200 kilós mangalicát, egy 110 kilós vietnami csüngő hasút is leszúrnak. Közben a népviseletbe öltözött hölgyek forralt borral és pogácsával kínálják a vendégeket. Érdekesség, hogy a malacokon kívül egy 300 kilós borjút és levágnak, valamint megnyúznak egy dámszarvast is. Emellett karitatív célból feldolgoznak egy sertést és huszonkilenc sándorfalvi rászoruló családnak készítenek belőle vacsorát. A toros reggelit fél tízkor szolgálják fel. Hagyományos ebédet egy órától. A művelődési házban pedig este 6 órától böllérbált rendeznek. SZEGED. A Millenniumi Kávéház (Dugonics tér 12.) ma este 8 órától a zenerajongóké. Kovács Anita Anna énekes, Kopasz Zsolt gitáros és Szorcsik Attila bőgős koncertezik. ZÁKÁNYSZÉK. Jótékonysági bált szervez holnap este hat órától a Zákányszék! Gazdák, Vállalkozók Klubja Egyesület a művelődési házban. A rendezvényen fellép az Aranypálma-díjas Nefelejcs Citerazenekar és Andódy Olga színművész. A társastáncosok bemutatója után szolgálják fel a szarvaspörköltet. A bál bevételét a zákányszéki oktatási, nevelési intézmények kapják. Az ország egyik legfiatalosabb településén, Domaszéken tegnap adták át a község új, korszerű játszóterét. MUNKATÁRSUNKTÓL Színes házikó, hinta, mászóka, illetve rugós fajátékok várják a domaszéki gyermekeket. Az óvodával szemközti téren tegnap adták át a település első, korszerű játszóterét. - Régi álmunk valósulhatott meg az összefogásunknak köszönhetően. Ha nem számítjuk az elavult és ezért pár éve elbontott fémszerkezeteket, akkor ez a mostani a község első igazi játszótere - mondta avatóbeszédében Börcsök Lajos polgármester. A gyermekek eddig csak az óvoda, illetve az iskola udvarán lévő kültéri játékokon játszhattak. Most azonban ezt már a köztéren is megtehetik. Az új játszótérre tényleg nagy szükség volt a községben. A legutóbbi felmérések szerint Domaszék az ország egyik legfiatalosabb települése. A mintegy négyezer lakos közül 350 óvodás, illetve iskolás korú. A tegnapi avatáson az ovisok és az iskolások rövid műsorral köszönték meg játszóterüket, amit az ünnepség után rögtön ki is próbáltak. Nemcsak bizonytalan Szegeden, a Szabadkai út melletti terület jövője, de a tulajdonosa is ismeretlen - állította tegnapi sajtótájékoztatóján Szabó László önkormányzati képviselő. Szabó László MDF-es önkormányzati képviselő sajtótájékoztatóján elmondta: a Szabadkai út melletti terület jövőjéről szóló közgyűlési előterjesztésben nem szerepel sem a tulajdonos neve, sem pedig az, hogy mit építene a közel hét hektáron. Hangsúlyozta: azt szeretné, ha a város szempontjából stratégiailag jelentős terület Szeged érdekeit szolgálná. Sajtótájékoztatón tiltakozott a Jobb Makóért Egyesület és a Hajrá, Makó! Polgári Körök Egyesülete a képviselő-testület szerdai döntése ellen, mely megakadályozta egy köztéri fakereszt felállítását az ünnepek idejére. A kereszt felállítására egy magánszemély, Horváth Róbert kért engedélyt a Csanád vezér téri Civil Ház közelében, hogy az ünnep idején a közelgő karácsony igazi Elítélték a baksi lányanyát Egy év, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a fiatal baksi lányt, aki újszülött gyermekét dobozba tette, és az egyik szomszédjának teraszán magára hagyta. Az ítélet nem jogerős. A Szegedi Városi Bíróságon tegnap bűnösnek mondták ki és elítélték azt a 18 éves baksi lányt, aki, miután február 24-én megszülte, kisfiát egy kartondobozba tette, majd egy közeli családi ház teraszára vitte és ott hagyta. A döntés így hangzott: „A Magyar Köztársaság nevében kihirdetem a Szegedi Városi Bíróság ítéletét: B. Erzsébet bűnös kiskorú veszélyeztetése bűntettében, ezért őt egy év börtönbüntetésre ítéli, amelynek végrehajtását két év próbaidőre felfüggeszti. Kötelezi továbbá az eljárás során felmerült 253 ezer 674 forint bűnügyi költség megfizetésére." B. Erzsébet apjától való félelmében mindenki előtt eltitkolta terhességét, majd miután életet adott egészséges kisfiának, házuk kazánjában elégette a méhlepényt és a véres ruhadarabokat, a kisbabát pedig egy közeli ház teraszára tette. A dobozban sorsára hagyott kisfiú csak a ház egyik lakójának, Molnár Ferencnének köszönhette az életét. Az aszszony ugyanis éjjel felriadt a kisbaba sírására, és azonnal értesítette a mentőket. Az igazságügyi orvos szakértő megállapította, hogy B. Erzsébet a cselekmény következményeinek felismerésében enyhe fokban korlátozott. A bíróság^ ezt enyhítő körülményként értékelte. A bírónő elmondta, a két év próbaidőt azért tartja szükségesnek, hogy a lány személyisége ez idő alatt annyit fejlődjön, hogy érezze és felfogja tette súlyát. Az ügyész, valamint a vádlott és védője három nap gondolkodási időt kért. Az ítélet nem jogerős. B. Erzsébet kirendelt ügyvédje, Savanya Norbert méltánytalannak nevezte a döntést, szerinte túl szigorú ítéletet hozott a bíróság. A. T. J. Szerinte por elleni véderdőt telepíthetnének vagy úgynevezett járgányváltó parkolót alakíthatnának ki a területen. A városba érkezők itt ingyen parkolhatnának, majd tömegközlekedési járművekkel vagy kerékpárral folytathatnák útjukat, enyhítve ezzel a belvárosi zsúfoltságon. Ezeket a terveket viszont csak úgy lehet megvalósítani, ha az önkormányzat megvásárolná legalább a terület egy részét. A képviselő azt sem tartja lehetetlennek, hogy mindhárom elképzelés megvalósuljon a héthektáros területen. SUHAJDA ZOLTÁN üzenetére emlékeztesse az embereket, hogy ott gyertyát gyújthassanak, imádkozhassanak. Orbán Imre, a JME elnöke nem érti azt a szűkkeblűséget, melynek következtében nem jutott három négyzetméter a keresztnek Makón. A képviselő szerint rossz kifogás, hogy az ügyet nem készítették elő alaposan, hiszen ennél nagyobb horderejű ügyekben is hozott már a testület pozitív döntést, rövidebb idő alatt is. Az iskolások rögtön kipróbálták a hintát. Fotó: Gyenes Kálmán