Délmagyarország, 2003. november (93. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-19 / 269. szám

6 • MEGYEI TŰKOR" SZERDA, 2003. NOVEMBER 19. A Babos Romani Project dzsesszkoncertje az ifjúsági házban Igazán különleges zenei egyveleg A dzsesszrajongók által létrehozott Kreatív Zenei Alapítvány sorozatában elsőként csü­törtökön este 7 órától a Babos Rontani Pro­ject ad koncertet a Szegedi Ifjúsági Házban. MUNKATÁRSUNKTÓL A Babos Rontani Project vezetője a hazai dzsesszélet egyik legismertebb gitárosa, az 54 éves Babos Gyula, akinek zenei karrierje 1972-74-ben a Rákfogó zenekarral, majd 1979-től a Saturnus együttessel bontakozott ki. A hetvenes évek végén közös tévéfelvételen szerepelt Szabó Gáborral, aki jelenleg a legis­mertebb magyar dzsesszgitáros külföldön. A kilencvenes évek elején Babos Gyula a Petőfi Csarnokban emlékezetes koncerteken lépett fel Victor Bailey, Terry Lynn Carrington, Jinda György és Szakcsi Lakatos Béla társaságában, majd Frank Zappa, később James Moody és Tony Scott voltak partnerei. 1994-ben a Sony kiadásában jelent meg Babos Gyula eddigi leg­sikeresebb CD-je, a Blue Victory. 1997-ben alakult meg a Babos Romani Pro­ject, amely már számos hazai és külföldi feszti­válon sikert aratott az elmúlt években. A zene­kar tagjai többnyire fiatal, tehetséges zenészek: Oláh Cumó Árpád zongorista, aki fiatalabb ko­rában kapott a Blue Note európai kiadójától le­mezfelvételi lehetőséget, mint annak idején Herbie Hancock, a lemezcég későbbi nagy sztárja. Oláh Cumó Árpád külföldi tanulmá­nyai miatt jelenleg nem tagja az együttesnek, így helyettese, az ugyancsak fiatal Nagy Lajos játszik a szegedi koncerten is. A dobok mögött Borlai Gergő ül, akit egy dzsesszlap a „magyar ufó" néven emlegetett, mondván: normál em­beri lény ilyen teljesítményre nem képes. Hárs Viktor basszusgitáros, bőgős régi, megbízható partnere Babosnak. Az énekes szekció is első­rangú. Kunovics Katinka videoklipekből is is­merős lehet a közönség számára, hiszen a nép­szerű Romantic együttes egyik énekesnője. Je­linek Emil - aki egyébként kiváló dobos is - egy űj, Magyarországon eddig szinte ismeretlen stílus, az ügynevezett scatténeklés úttörője. A scatténeklés amerikai színes bőrű zenészekre volt jellemző, de ők is valószínűleg visszavo­nulnának, ha egyszer meghallgatnák, amit Emil egy-egy koncerten produkál. Emilió mű­vésznéven nemrégiben került a boltokba Na­gyon nagy világ című CD-je. Amit Babos most játszik, az gyermekkora muzsikája, édesapja kifinomult cigányzenéje, a Beatles, Wes Montgomery, Pat Metheny ze­néje, valamint népzenei, pop- és dzsesszhatá­sok különleges, egyedülálló egyvelege. Fenyvesi Félix Lajos és a Vásárhelyi képírók A költő esete a légkalapáccsal Váratlan akadályokat kellett le­gyűrnie Fenyvesi Félix Lajos költőnek és a kiadónak is, hogy időre niegszülcthcssék a Vásár­helyi képírók című kötet, me­lyet a napokban mutattak be Hódmezővásárhelyen. „Én vagyok: a Lajos, / velem bol­dogulni bajos, / ha jó a kedvem, vigadok, / verssorokat faragok." ­kezdte Fenyvesi Félix Lajos költő bemutatását Lázár István egyete­mi adjunktus, a költő Vásárhelyi képírók című kötetének vásárhe­lyi bemutatóján. Hozzá is tette azon nyomban: Lajossal, mint akárhány költőtársával, valóban bajos boldogulni, hiszen azok közé a szerzők közé tartozik, akik még a nyomdában is változ­tatnak könyveiken, a kiadó leg­nagyobb bánatára. Lázár István, a könyv kiadója elmondta, na­gyon megörültek a Vásárhelyi képírók ötletének, mely megje­lent az 50. Vásárhelyi Ószi Tár­lat megnyitójára. Fenyvesi Félix Lajos beszámolt arról, hogy amikor a könyvön dol­gozott, a lakása fölötti szintet lég­kalapáccsal verték szét, hogy át­alakítsák, s emiatt a szavát sem hallotta odahaza, nemhogy elmé­lyült munkát végezhetett volna. Aztán a mesterek elmentek egye­nesen a szomszédos japán nagy­követségig, melyre pedig emeletet építettek, léitek a hónapok, köze­ledett a kézirat leadásának határ­ideje, s már éppen nyugodt körül­mények közt ült le írni, amikor csöngettek, hogy meghozták az alumíniumhordókat. Aztán újra és újra nála csöngettek. Végül ki­derült, hogy nem ő a hordókat ké­rő méhész. Az 50. őszi tárlatra - a szerző szándéka szerint - végül megjelent a Vásárhelyi képírók, melyben Fenyvesi Félix Lajos fes­tőbarátait ábrázolja. KOROM ANDRÁS Adagolószivattyú t&h&rgépj, mezőgazdasági Javítás, felújítás rö szakszerűen, ji utóbusz, s munkagép határidővel iával! Tisza Volán Rt. • Járműjavító és Ipari Igazgatóság Szeged, Bakay N. u. 48. • Tel./fax: (62) 560-198 «.qyi szentgyörgyi szeiv io ~t o i < SUZUKI +3zs iasuqa9xn3zs ia9* CASCO biztosítással együtt havonta már 19693 forinttól!* UJ HITEL­KONSTRUKCIÓ! Az első évben a havi díjnak csak a felét kell törleszteni! * Suzuki Alto esetében. Más modellek esetében az összegek változnak. A biztosítás összegét 33 év feletti vásárlóra kalkuláltuk. Suzuki Alto (1 875 000 Ft). 20 % önerő, 14 hónapig CASCO­val együtt 19693 Ft/hó, majd ?, 32555 Ft/58 hó. THM= 11.51 %. 5 Egyéb, hagyomanyosabb hitel- ­konstrukcióink is érvényesek. Roncsautó-beszámítás akár 500000 forintért is) SUZUKI 8ZENTGYÖRGYI SZEGED DOROZSMAI ÚT 17-19. TELEFON: (62) 554-300 Fenyvesi Félix Lajos és kötete. Időben jött. Fotó: Gyenes Kálmán Kitüntetett opera­énekesek A Szegedi Operabarátok Egyesü­lete nagyszabású koncerttel em­lékezett a 100 éve született Vaszy Viktor karmesterre hétfőn este a Bartók Béla Művelődési Központ zsúfolásig megtelt dísz­termében. Gyémánt Csilla főis­kolai docens, az egyesület elnö­ke mondott emlékbeszédet, majd Szabó Miklós Requiem Vaszy Viktor halálára című ver­sét Márta Attila szavalta el. Ez­után a Szegedi Nemzeti Színház művészei énekeltek Koczka Fe­renc karmester zongorakíséreté­vel. A koncert végén adták át az operabarátok idei díját az el­múlt évad operaprodukcióiban kiemelkedő teljesítményt nyúj­tó Altorjay Tamás basszistának, valamint az operettek és operák főszerepeiben sikert arató szop­ránnak, Merényi Nicolette-nek. PROVIDENT ^ FINANCIAL A Provident Pénzügyi Rt. kis összegű kezes és fedezet nélküli hitelekkel és 48 órás hitelbírálattal áll az ügyfelek rendelkezésére. Lenne munkaidő után £ v Szeretné kiegészíteni jövedelmét? szabad órája? v Szeretné mindezt lakókörnyezetében tenni? MUNKATARSAT KERESÜNK! Csengele, Szőreg, Szeged, Tiszasziget, Dóc, Deszk, Ópusztaszer, Baks, Bokros és környékére. A kis összegű kölcsönökkel foglalkozó, 1880-ban Nagy Britanniában alapított Provident Financial Magyarországon dinamikusan fejlődik. Munkatársunkkénl az Ön feladata az otthonához közel élő ügyfelekkel történő kapcsolattartás lesz. továbbá készpénzkölcsönök átadása, törlesztőrészletek összegyűjtése, valamint az érdeklődők tájékoztatása. AMIT KÍNÁLUNK: • rugalmas munkaidő, • rendszeres havi jövedelem-kiegészítés, • nagy múltra visszatekintő cég támogatása. JELENTKEZÉS: Kérjük, hívja hétfőtől szombatig 7.30-tól 20.00-íg a Provident Pénzügyi Rt-t a belföldről helyi tarifával hívható telefonszámon. 06-40-50-50-50 vasy ^idjo e| a MUNKATÁRS szót ós NEVÉT sms-ben. és mi visszahívjuk: 06-20-555-5050 MUTASSA BE EXKLUZÍV TERMÉKEIT ÉS SZOLGÁLTATÁSAIT EGY IGÉNYES OLVASÓKÖZÖNSÉGNEK. • Megjelenés: december 5. • Példányszám: 4000 db Célcsoport: vállalatvezetők, vállalkozók, orvosok, ügyvédek, magas rangú köztisztviselők, akik kevés szabadidejükben a minőségi kikapcsolódást keresik. Terjesztés: fóliacsomagolásban, ingyenesen, névre szólóan a Délmagyarország terjesztési hálózatán keresztül. Anyagleadási határidő: november 19. Információ: 06/20/312-9561, 06/70/296-9679 Min dolgozik1 Dr. Kertész Zoltán búzanemesítő Nehéz lenne megszámolni, há­nyan eszik dr. Kertész Zoltán (képünkön) kenyerét. A szegedi Gabona Kutató Kht. (GK) osz­tályvezetője, akadémiai doktor, címzetes egyetemi tanár - 33 éve búzancmesítő. Ki hitte volna, hogy a vetőmagpi­acon is léteznek divatáramlatok? Ráadásul a trendi - ugyanúgy, mint az élet minden más terepén - egyre gyorsabb ütremben válto­zik. Nemrég még egyszerűen „csak" az számított, hogy olyan búza legyen, amiből jó kenyér süt­hető. Az ezredforduló táján a búza sikértartalma vált fontossá, utóbb az „esésszám", mostanában meg a kemény szemű, piros búza ér aranyat: ezzel javítják föl az euró­pai közepes minőségű fajtákat. - Nem félek kijelenteni, hogy tőlünk nyugatra egyetlen ország­ban sem tudnak olyan jó minősé­gű búzát előállítani, mint Magyar­országon - szolgál magyarázattal dr. Kertész Zoltán arra a kívülállót meglepő tényre, hogy ezekből az úgynevezett javító búzákból akár hárommillió tonnát el tudnánk adni Európában. Az éghajlati és talajviszonyok mellett a nemesí­tés évszázados eredményeinek és az új, korszerű technológiák alkal­mazásának köszönhetjük, hogy kenyérgabonában igazán jók va­gyunk. De meddig? Hogyan lehet versenyben maradni? Kertész Zol­tán azt mondja, a bevált, hagyo­mányos és eredményes nemesíté­si eljárásokon kívül a GK-ban azért foglalkoznak a géntechnoló­giai módszereket felhasználó ne­mesítéssel is, mert enélkül lema­radnánk a vetőmagok világpiacán. Sok gazdag országban roppant tő­két tesznek a kutatásba, hatalmas területeken termesztenek transz­génikus növényeket. Európának készen kell állnia a saját fajtáival, ha nem akarjuk, hogy a vetőmag­piacon ugyanaz történjen, mint például az informatikában, ahol az amerikai terméknek nincs ver­senytársa. - Kifejezetten szerencsések va­gyunk Szegeden, hiszen itt van az alapkutatásokat végző intézet, a Szegedi Biológiai Központ. A mi nonprofit vállalkozásunk afféle hídszerepet tölt be az alapkutatás és a gazdaság között. Együtt va­gyunk az SZBK-val - más alapku­tatási és nemesítő intézetek tár­saságában - az úgynevezett búza­konzorciumban. Ez egy három­éves nemzeti kutatási program, amelynek végcélja új, értékes, szárazságnak, betegségnek ellen­álló fajták előállítása. Mi ennek négy projektjén is dolgozunk. Kertész Zoltán irányításával évente négy-öt PhD-hallgató kapcsolódik be a búzanemesítési és genetikai osztályon folyó ku­tatásokba. A szegedi búzaneme­sítő mindezeken túl tudomány­szervezőként is elfoglalt: a fő­szerkesztője egy tekintélyes an­gol nyelvű szaklapnak. A Cereal Reserch Communications-t 70 országban forgatják a nemesítők. S. E. KÖZÉRDEKŰ FELHÍVÁS! A Szegedi Hőszolgáltató Kft. értesíti aT. Fogyasztóit, hogy a vállalat munkatársai NOVEMBER KÖZEPÉTŐL rendszeres belső és használati meleg vízhőmérséklet­méréseket végeznek a délutáni órákban Ezúton kérjük aT. Fogyasztókat, hogy működjenek együtt a FÉNYKÉPES IGAZOLVÁNNYAL RENDELKEZŐ kollégáinkkal egy magasabb szintű szolgáltatás kialakítása érdekében. KÖSZÖNJÜK KÖZREMŰKÖDÉSÜKET! S X I G e D I CFCU ©M Oktatási Minisztérium Magyarországi közintézmények akadálymentesítésének támogatása Közzétételi hivatkozási szám: HU 2007-004-347-02-01 A Központi Pénzügyi és Szerződéskötő Egység a Gyermek-, ifjúsági és Sportminisztérium, valamint az Oktatási Minisztérium képviseletében ­az. Európai Unió „Fogyatékkal élő személyek esélyegyenlőségének elősegí­tésére'' című Phare 2003 programja keretében - pályázatot hirdet a közin­tézmények akadálymentesítésének támogatására Magyarországon. Támogatható tevékenység: épületek teljes körű akadálymentesítése mozgás-, látás-, hallássérült vagy értelmi fogyatékkal élő személyek számára. Támogatható pályázók: 1. Általános és középiskolák 2. Felsőoktatási intézmények 3. Sportlétesítmények A program támogatási kerete tevékenységi területenként 1 ,733 333,33 euró A kérhető támogatás maximális mértéke a teljes projekt-költségvetés: 90%­a (Általános és középiskolák), 80%-a (Felsőoktatási intézmények), 80%-a (Sportlétesítmények). A projektek időtartama: nem lehet kevesebb 12 hónapnál, és nem haladhatja meg a 22 hónapot A tevékenységnek 2006. július 3 l-éig be kell fejeződnie. A pályázati kiírás szövege megtalálható az alábbi honlapokon: Központi Pénzügyi és Szerződéskötő Egység: n wwxfcu.hu Gyermek-. Ifjúsági és Sportminisztérium: www.gyism.hu Oktatási Minisztérium: www.om.hu A teljes pályázati dokumenlácíó letöllhelő a Mobilitás honlapjáról: www.mobilitas.hu A pályázatuk beérkezésének halárideje: 2004. február 15. 16 óra.

Next

/
Thumbnails
Contents