Délmagyarország, 2003. október (93. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-04 / 232. szám

Szombat, 2003. október 4. SZIESZTA II. Boldog nemzetek listája A World Values Survey nemzetközi szocilógiai kutatásokat végző szervezet fölméréséből kiderül, a világ mely országaiban mennyire elégedettek az emberek életükkel, más szóval: mennyire boldogok. MUNKATÁRSUNKTÓL Jóllehet a boldogság, az elégedettség érzetét számos szociológiai összetevő - kulturális, vallási hovatartozás - befolyásolja, a felmérésből kitűnik, hogy Latin-Amerika, Nyugat-Európa vagy Észak-Amerika lakói lényegesen elégedettebbek a sorsukkal, mint kelet-európai társaik. A World Values Survey által több mint 65 országban elvégzett felmérés szerint Nigéria büszkélkedhet azzal, hogy lakosai közül legnagyobb arányban élnek elégedett, boldog emberek, s a sorban az afrikai országot Mexikó, Venezuela, Salvador és Puerto Rico követi, míg a lista túlsó végén Oroszország, Örményország és Románia áll. Magyarország a felmérés szerint, hasonlóan a többi kelet-európai országhoz, a lista második felében foglal helyet, elégedettségben hazánk lakóit a kelet-európai államok közül Szlovénia, Horvátország, Csehország és Lengyelország is megelőzi. Érdekes jelenség, hogy a különböző kulturákban hogyan változnak az egyén boldogságérzetét kiváltó okok. Míg például az Amerikai Egyesült Államokban a személyes siker, az önkifejezés és az önbizalom teremti meg az elégedettséget, addig Japánban az egyén akkor érzi magát boldognak, ha meg tud felelni a családja és a társadalom felől érkező elvárásoknak, képes az önfegyelemre, együttműködő és barátságos - mutat rá a New Scientistben közzétett tanulmány. GYILK0SSÁGS0R0ZAT A MILLENNIUM IDEJÉN A vásárhelyi méregkeverők pere borzalmas részleteit is jól ismerték. A korabeli tudósító a 62 esztendős fő vádlott Jáger Máriáról azt írta: „Az arca nem árult el semmit. Szinte a megrögzöttség kinyomatát festi ráncokkal teli arcán, honnét sandítva szúr elő két benn ülő sötét szeme." Jáger öngyilkos lesz A báró Konrádsheim Oszkár elnökletével működő bíróság részletesen kikérdezte a vádlottakat a gyilkosságokról, majd július 22-én délelőtt 11 órakor ítéletet hirdetett. Jáger Máriát, Varga Lidit, Csordás Nagy Lidit, Szappanos Juditot kötél általi halálra ítélték. Horváth János és Mucsiné Tóth Lídia életfogytiglani fegyházat, míg Gulyás Kiss Sámuel 6 év fegyházat kapott. Jáger Mária nem fellebbezett, míg a többiek és valamennyi ügyvéd igen. Az ítélethirdetés után a rendőrségi tömlöcbe zárt Jáger Mária azonban váratlan lépésre szánta el magát. Kivette a hajtűit, kiegyenesítette azokat, s hasba szúrta magát velük. A segítségére hívott orvosok az egyik hajtűt eltávolították belőle, míg a másikat már a szegedi Csillag börtön rabkórházában operálták ki. Jáger Mária túlélte öngyilkossági kísérletét. A többi elítéltet szuronyos rendőrök kíséretében szállították ki a népkerti állomásra, s onnét vitték át vonattal Szegedre. A helyi újságok szinte naponta tudósítottak a méregkeverők bűnperéről, majd arról, mit is csinálnak a börtönben. Arról sem feledkeztek meg, hogy értesítsék Vásárhely lakóit a másodfokú ítéletről, melyet az év december 20-án hozott meg a szegedi királyi ítélőtábla. A halálra ítélteknek ugyanis megkegyelmeztek, Jáger Mária 15 esztendei fogházat kapott, két társát életfogytiglanra ítélték. Mucsiné Tóth Lídia és Horváth János ítéletét helybenhagyták. KOROM ANDRÁS Különös bűnügy tartotta izgalomban a vásárhelyieket és Európa közvéleményét a millennium táján. A vásárhelyi városháza dísztermében 1897. június 23. és július 21-e között tartott per hét vádlottját azzal gyanúsították, hogy előbb beíratták a városban működő temetkezési egyletekbe édesanyjukat, idősebb vagy gyengeelméjű rokonukat, majd - hogy felvehessék a jelentős biztosítási díjat - megmérgezték őket. Még 1896 novemberében kezdődött meg a vizsgálat abban a bűnügyben, melyben végül hét vádlottat állítottak a bíróság elé. A kortársakat izgalomban tartó eset azután pattant ki, hogy az egyik orvosnak gyanús lett betege halála. A boncolásnál kiderült, az elhunytat arzénnel mérgezték meg. A nyomozás során eljutottak Jáger Mari bábaaszszonyhoz. A házkutatás során két üvegcse arzént találtak nála, így azzal gyanúsították, többeknek is adott el a szerből, mellyel összesen hét embert mérgeztek meg. Még a nyomozati szakaszban kiderült, az áldozatokat - akik közül hat maradványait a Kincses temetőben exhumálták hozzátartozóik, sőt idegenek is beíratták a városban működő tizenkét temetési egylet közül többe is, sőt volt, akit mindegyikbe. A haláluk után járó biztosítási díjat pedig felvették. Zsúfolásig megtelt a tárgyalóterem A kortársak szemében is elrettentő bűncselekmény-sorozatot az tette lehetővé, hogy a Vásárhelyen nagy számban alakult, a temetkezési költségeket havi díjfizetés ellenében átvállaló temetési egyletekbe anélkül lehetett beíratni az embereket, hogy a biztosítottat megvizsgálta volna orvos, sőt azután sem érdeklődtek, hogy ki is az, aki a biztosítást megköti. A vásárhelyi városháza dísztermében 1897. június 23. és július 21. között rendezett úgynevezett végtárgyalásra a hét vádlottat a szegedi Csillag börtönből szállították át. Az ügy annyira foglalkoztatta a magyar közvéleményt, hogy a terem ülőhelyeit már előre lefoglalták a rendőrségnél, olyan hírességek is, mint Jászai Mari színésznő. Hogy aztán megjelent vagy sem, ma már nem tudható. Arzén a kávéban Nem derült ki, kinek az ötlete volt, hogy beírassa a családtagokat a temetési egyletekbe, majd akkor mérgezze meg, amikor amúgy is megbetegednek. Jáger Mari és a vele baráti viszonyban álló Csordás Lidi szállította a mérget. Az ötlet pedig talán az úgynevezett halotti (biztosítási) díj beszedésével foglalkozó, azaz az egyletek működésének hiányosságait is jól ismerő Gulyás Kiss Sámuel fejéből pattanhatott ki. Az első áldozat, Kóti Julianna meggyilkolásával az ügyész Jáger Marit és Gulyás Kiss Sámuelt gyanúsította meg (a férfi tettestársnak vélt felesége az eljárás közben meghalt). A megbetegedett asszonyhoz ugyanis Gulyásék kihívták Jáger Marit, aki azt mondta, nem tud segíteni a betegen, hívjanak hozzá orvost. Aztán mégis adott valami szert. Kóti Julianna, akit Gulyásék tizenhét temetési egyletbe írattak be, nem sokkal később meghalt, Gulyásék pedig 847 forinttal lettek gazdagabbak. A további áldozatok közül hármat az édes gyermeke, egy férjet a szeretőt tartó felesége mérgezett meg, mégpedig ugyanazon módA méregkeverő asszonyok: Túri Mihályné, Bán Ferencné és Jáger Mari bábaasszony. REPRODUKCIÓ: TÉSIK ATTILA szerrel. Kávéjukba, vagy a levesükbe keverték bele a Jáger Máriától kapott arzént. Jáger mindezekért 3-5 forintot kért cserébe. A végtárgyaláson valamenynyi vádlott visszavonta a rendőrségen tett beismerő vallomását, annak ellenére, hogy a gyilkosságok meglehetősen PODMANICZKY SZILÁRD Anyák napalmja Egy kisfiú útnak indul, hogy a városban lemezt vásároljon, de maga sem gondolná, míg célját eléri, micsoda kalandok várják... Ültem a székben és rágcsáltam a darabka sajtot a kastély óriási nappalijában. A kis falatokat apránként forgattam a számban, kesernyéstől a sóson át az édesig játszott át az íze. Bambultam. Csak néztem magam elé, a fogaim pedig őröltek. Esteledett, hallottam, hogy egy személyautó megáll a kastély előtti udvaron, aztán még egy, aztán még egy, aztán még egy, aztán még egy, aztán egy teherautó, aztán egy kamion, aztán egy utánfutós billenős tehergépkocsi, aztán egy terepjáró, majd valaki végül gyalog besétált a ropogó murván. Előbb az egyik ablakkeret, aztán a másik ablakkeret függönyén villant meg a künti fény, a künti sok tíz reflektor fénye. Előbb suttogás sikolyok nélkül, majd éles-fémes kattanás. Bekapcsolt a szájhangszóró. „Kisfiam! Hallasz, kisfiam?" Megállt a sajt a számban. „Én vagyok az, az anyád." Ezt nem hiszem el, gondoltam, óvatosan a függönyhöz másztam négykézláb, a párkányba kapaszkodva kidugtam a homlokom, alatta az egy szempárt. „Mondjon még valamit! Próbálkozzon, ne adja fel! Ki kell billentenünk a kis szarost!" mondta az asszony mellett alig hallhatóan egy férfi, a vállai csillogtak, mintha ő maga lenne az éjszakai horizont. Az asszonyt nem láttam jól, elvakítottak a reflektorok, messzebb vagy száz távcsöves puska lencséje csillogott a lombok között. Beszaladtam a szobába, hogy a vörös hajú kastélytulajdonos boszorkányt fölrázzam. De már nem volt benne élet. Egy könyvet tartott jéghideg kezében, szemei fölakadva álltak, s mintha utolszor azt akarná mondani a szája: frajd, vagy fjord, vagy fúrjál, vagy orvel, te mákosguba. Pocsékul és egyedül éreztem magam, mintha minden pingvin kiszaladt volna a lábam alól. Visszatotyogtam az ablakhoz. Rémült sötétség honolt körülöttem, a sötétségbe bele-belevillantak a kinti reflektorok. „Kisfiam...", szólt ismét az asszony, „...gyere szépen elő, ne makacskodj tovább, itt van mindjárt a tanárod is, még pár perc, csak korrepetál egy hülyegyereket. Arra kérünk szépen, ismerd el, hogy utálod a kötelező olvasmányokat, hogy szarsz az egész irodalomra, kisfiam, valld be, nagyon kérlek, a tanárod megígérte, hogy nem írja be a naplóba az egyest, csak egy kis fekete pontot tesz az osztályzófüzetébe, amit még kijavíthatsz, ha elolvasod a nagy klasszikusokat, és legalább egy szereplő jellemzését el tudod mondani a saját szavaiddal..." A tiszt kikapta az asszony kezéből a szájhangszórót, körbemutatott a lombosán csillogó fákon: „...különben agyonlövünk, te selejt!" Méltatlan gondolkodásra adtam a fejem, az nem lehet, hogy ekkora ribilliót hozzanak ki ellenem, főleg az nem stimmelt, hogy egy könyvet azért elolvastam, anyám is látta, meg is dicsért érte, milyen szorgalmasan olvasok. Vagy lehet, hogy ezzel mindenki így jár? Nem tudom, nem tudom, fakó kis vasmadarak, segítsetek rajtam, nyüszögtem gyerekesen. És akkor a padlás felől, pontosabban a kastély tetőtéri szobáiból zörgést hallottam. Valaki járt fent. Behúzódtam egy kieső sarokba. Léptei tompán koppantak a gerendákból ácsolt lejárón. „Szerbusz, kispöcsös", mondta a hang, de még csak a lábait láttam, s mellette feketén suhogó kabátszárait. „Ki maga? Maga is kommandós?", kérdeztem szorongva, egyre szaporábban és erősebben vert a szívem. „Mi a művészet, arra felelj!?", kérdezte, és apró léptekkel megindult lefelé. Két kezében egy-egy nagybőgőtok, s amit kabátnak véltem, szárnyak voltak, s mikor a feje is előbukkant, majdnem elájultam: egy madár feje. „Ki maga?", nyöszörögtem remegve. „Mi a művészet?", nem tágított De hirtelen megenyhült: „Na, mindegy, majd visszatérünk rá. Én vagyok a Vörös Rébék, és azért jöttem, hogy kiszabadítsalak." „Micsoda! De hiszen tök fekete!" „Ne akadjál fel a részleteken. Átöltöztem. Változnak az idők, a divatok", mondta, és a két bőgőtökből egy-egy fegyvert húzott elő, a nappaliban bekapcsolta a magnót, istentelenül dübörgött a bassz, a gitár úgy nyúlt bele, mint valami rakás szemét az éjszakába, aztán a többi gép is lomha tonnás testtel beindult... Átdobta a szobán a fegyvert: „Na, gyerünk, kispöcsös!" „De most itt lefogunk lőni mindenkit? Anyám..." „...fogd be a szádat! Megbízol a Vörös Rébékben, vagy itt hagylak...?" „Oké!", mondtam, és kirúgtam az ajtót, odakint óriási szél kerekedett, és már csak az udvari lámpák fénye világított. A Vörös Rébék kiugrott az ajtón, meghempergőzött a kövön, ellőtt egy sorozatot, de hát senki nem állt már az udvaron. „Most mi van?", kérdeztem a Vörös Rébéket. „Mi van, mi van?", válaszolta gúnyosan: „Eldumáltuk az akciót! Na, szevasz, aranyom!" És azzal fölröppent a fekete éjbe, és amilyen sötét volt, ma sem látok magam előtt mást, csak egy nagy fekete foltot, ami eltűnik az éjszakában.