Délmagyarország, 2003. október (93. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-31 / 254. szám

Péntek, 2003. október 31. SZIESZTA 23 PODMANICZKY SZILÁRD Anyák napalmja Egy kisfiú útnak indul, hogy a városban lemezt vásároljon, de maga sem gondolná, míg célját eléri, micsoda kalandok vár­ják... Életemben először úgy éreztem: elhagyott a szerencsém. Nem, még egyszer, elölről: bár nem sok évet tudok magam mögött, tapasztalatom nyúlfarknyi, mégis gyökeret vert fejemben az a gondolat, hogy az utóbbi napokban a véletlenek mindig úgy sülnek el, hogy még csak véletlenül se az én kedvem szerint. Például mentem tovább a Teller Ede sétányon, kóbor macskák tömege vizelte derékon a fákat, s mikor már nem bírtam tovább a bűzt, lefordultam egy kis betonozott sikátorba, s ott láttam meg azt a kislányt, akivel először a sikátorban találkoztam, s mikor fel­nőtt fejjel újra egymás mellé sodródtunk, egyeztetve az emléke­ket, mindketten valószínűsítettük, ekkor találkoztunk életünkbe először. Csakhogy akkor nem volt túl szíves a látás. A sikátor kövére ugróiskolát rajzolt, s ugrálókötéllel a kezében játszotta a sán­taiskolát, s mikor meglátott, ellépte magát, a kötéllel pedig jó erősen a tarkójára suhintott. „Bocsánat", mondtam hiába. „Tudod, mit? Ha már itt vagy, játsszunk papás-mamást, olyan jó nagy a kezed." Hiába magyaráztam az utam, merthogy őneki is volt már egy szép kalandja a szekrényben, és hiába magyaráztam a lemezeket, ó egyből elfütyülte az egyik gitárszólót, azt annyi, mármint hogy ennyire érdekli, el lehet ezt így is intézni, és ezzel a mozdulattal letolta térdig a bugyiját. „Hagyjál már, nem látod, hogy az utcán vagyunk?", és meg­próbáltam elszaladni mellette, de elkapta a kezem, bepörgetett, és akkorát estünk a betonon, hogy kivérzett a térde. Az apja meg csak annyit látott az emeleti ablakból, hogy a lánya egy fiúval fetreng a földön, nagy a kiabálás, a kislánya csupa vér, a bugyija letolva. Hát mi másra gondol ilyenkor egy apa? „Megerőszakoltad, te szemét, agyonverlek!", üvöltött az apja, és a szemei úgy villogtak, mint egy gyilkos bikáé. Alig, hogy fölálltam a földről, már lent Is volt, nem menekül­hettem. Egyenesen a tenyerébe futottam. Durr! Fölrepedt a fü­lem töve. Annyira fájt, hogy sírni se bírtam; annyira, hogy egyből el is zsibbadt a nyakam. Belém akart rúgni, de látta, hogy ahhoz túl kicsi vagyok, és túl messzire repülnék. Úgyhogy inkább fölállí­tott, ellendült a keze, de nem ütött többet, mert a lánya hango­san kacagni kezdett. Aztán kiderült persze, hogy valójában mi történt, de már késő volt, be kellett ragasztani a fülem, s a lány apja, aki egyébként koromfekete néger férfi volt, nem győzött bocsánatot kérni, s hogy mentse magát, ajánlotta, hogy ha majd egyszer valami szörnyen rosszat teszek, és nem kapnak el érte, akkor vegyem úgy, hogy a büntetés már megvolt érte. Megetetett rizzsel, majd bemutatkozott: Mihail Dosztojevszkij vagyok, mondta, s percekig érzékenyen figyelt, vajon feltűnik-e az arcomon, hogy mostan ő nekem hazudott. Tőlem ugyan hazudhat, nem érdekel, annál inkább faggattam, esetleg tud valamit a lemezboltról. „Nehéz kérdés ez, magyarázta karba font kézzel, mindkét csuklóján egy-egy ezüst óra csillogott. Jó lemezboltot találni manapság felér egy hegymászással. Meg kell érte szenvedni, de ha eljutsz a csúcsra, az minden bűnödért kárpótol." „Miféle bűnömért", kérdeztem, s világosan láttam és hallottam is, ahogy egy apró hajszálér elpattan a szemgolyójában. „Minden ember bűnös, fiam, eleve így jövünk a világra. A bűn a tudás, amivel kilógunk az élők sorából. De halálunkkal minden tudás az Úré lesz. S ha önmagunkban még így is békét akarunk, folyamatosan és általánosan szenvednünk kell. Ez a tapasztalat, ennyi a tudásunk." Láttam, a kislányának végig bent lubickolt a keze, mozdulatlan szemekkel figyelte az apját, aki folytatta. „Tehát ha el akarsz jutni a jó, nem, a legjobb lemezboltba, meg kell érte szenvedned. Nem tudom, hogy hogyan, de meglehet, embert is kell ölnöd érte, ami az egyik további legsúlyosabb bűn, de ettől majd még jobban szenvedsz, s ez elvihet a megfelelő irányba. Áldásom rád, és most menj, holnap leveheted a füledről a kötést, és mondd meg édesanyádnak, ha egyedül él, hogy én is egyedül élek, és szenvedek, mint Zlatkó a prés alatt." „Más?", kérdeztem, mert úgy tűnt, ennél többet is tud monda­ni, ha akar, de csak megrázta, majd lehorgasztotta a fejét, és előbb szipogni, majd hangosan rázkódva zokogni kezdett, a kislá­nya becsukta a szemét, ő Is sírt, közös könnyeik a hasukra foly­tak. Csendben kijöttem a lakásból, jól megnéztem a házszámot, az ajtót, az ajtó szerkezetét, a postanyílás méretét, a küszöb vasalását, amit soha többé nem vagyok hajlandó átlépni. A néger férfi minden szava ott motoszkált a fejemben, de főleg az a rész, hogy valakit meg kell ölnöm ahhoz, hogy megtaláljam a lemezboltot. Az utcán leültem egy padra, megvártam, amíg eltűnnek kö­rülöttem, mert nem bírtam tovább magamban tartani, ki kellett mondanom: „Ez iszonyúan, ez a hapsi teljesen hülye." Jól esett. Karomat átvetettem a pad támláján, föltámadt a szél, kis szélrohamok szaladták az arcom; nagyon egyedül éreztem magam, és olyan üresnek a szívem, mint egy pöcegödör. 9 SZEMKÖZT Tizenöt évvel ezelőtt indult a Szeged Minden héten szerdán este látható a szegedi Városi Televízió és a Délmagyarország közös tévéműsora, a Szemközt, amelyben a meghívott stúdióvendéget egy tévériporter és egy újságíró kér­dezi aktuális témákról. Az e heti adásban Tandi Lajost, a Szeged folyóirat főszerkesztőjét faggatta Márok Tamás és Hollósi Zsolt a tizenöt évvel ezelőtt indult lap múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A műsorban felidézték a Sze­ged folyóirat első, 1988 szep­temberi számát, amelyben Papp Gyula akkori tanácsel­nökkel készült interjú Nyílt szó, födetíen arc címmel. Az írás pi­kantériája, hogy néhány nap­pal később a tanácselnök le­mondott posztjáról. S ez nem az egyetlen olyan eset volt, amikor a Szegedben nyilatkozó interjúalanyok rövid időn belül távozni kényszerültek. Az adásban szóba került az is, hogy egyes időszakokban a lap finanszírozása kétséges volt. - Ekkora városnak kell, hogy legyen annyi pénze, hogy egy ilyen presztízslapot megjelentessen - mondta ez­zel kapcsolatban Tandi Lajos főszerkesztő. Név említése nélkül hozzátette, volt olyan polgármester, akit nem lehe­tett meggyőzni arról, hogy er­re a lapra szükség van. - De inkább a közgyűléssel voltak problémák. Egyszer például megkérdezték, ki olvassa a la­pot a képviselő-testület tagjai közül, akik egyébként ingyen megkapták az újságot. Senki se merte felemelni a kezét ­mondta Tandi Lajos. A főszer­kesztő úgy véli, teljesen mind­egy, hányan veszik meg, hi­szen „minden olyan érték, amely egyszer ki van nyom­tatva, bekerül a könyvtári há­lózatba, az később is doku­mentumértékkel bír. A közeljövő terveiről szólva Tandi Lajos elmondta, hogy a novemberi szám megjelenésé­vel folytatódik a szegedi aka­démikusokkal készült korábbi sikeres interjúsorozat, amely jövő év végére újabb kötetbe összegyűjtve jelenhet majd meg. 2004 elején adják ki a Szeged és a nagyvilág című te­matikus lapszámot, amelyben szegedi tudósok, művészek, sportolók számolnak be arról, hogy szegediként milyen él­ményeket szereztek a világ­ban, hogyan vitték el a város és az ország hírét. Az 1879-es nagy árvíz 125. évfordulója kapcsán jövőre egy olyan szá­mot is megjelentetnek, amely­ben megszólaltatják a Szeged újjáépítéséhez annak idején a legtöbb támogatást nyújtó fő­városok jelenlegi polgármeste­reit. Januártól pedig a folyóirat az interneten is elérhető lesz. H.SZ. www.opcl.hu Legújabb érvünk: Hiteikártya! Akár éves díj nélkül! Citibank hitelkártya. Ezer érv szól mellette. 6722 Szeged, Nagy Jenő u. 1. Tel.: (62) 554-770 (a Nagy J. u. és a Feketesas u. találkozásánál) Nyitva tartás: hétfő-péntek: 8.00-16.00 a citiban 06-40-CITI24 06-40-248424 www.citibank.hu  Citibank sohasem pihen citibank Citibank Rt - a Citigroup és a magyarországi Citibank csoport tagja. Az akció 2003. október 20-tól 2003. december 31-ig tart. Az akciós időtartam alatt benyújtott és a Bank által elfogadott hitelkártya igénylés esetén a Bank a kibocsátás sal egyidejűleg a hitetkártya első éves dijából 50% kedvezményt biztosít. Amennyiben pedig az ügyfél az így kibocsátott ezüst hitelkártyájával annak kibocsátásától számítva 2004. január 31. napjáig legalább mindösszesen 50 000 Ft, vagy arany hitelkártyájával 100 000 Ft összegű tranzakciót hajt végre, a Bank a fennmaradó 50% éves díjat is elengedi. Az akció részletes feltételeit a bankfiókjainkban es hiteiközpontjamkban kifüggesztett tájékoztató tartalmazza. A Citibank Rt. az akció időtartama és feltételei egyoldalú módosításának jogát fenntartja. A |eien hirdetés kizárólag a figyelemfelkeltés célját szolgálja, és nem minősül a Citibank Rt. részérói ajánlattételnek vagy nyilvános tájékoztatónak. A Citibank Rt. a hitelkártya kibocsátásáról és annak fettételeiről a saját hitelbírálati feltételei alapján dönt. (THM: 0-41,75%) SZEGED BELVÁROSÁBAN KÁVÉZÓ-BÁR üzemeltetésre kiadó, esetleg eladó! Érdeklődni: kizárólag hétköznap, 9-17-ig. Tel.: 30/286-2891 A család az első! De az ár se utolsó Az Állami Közúti Műszaki és Információs Kht. felvételt hirdet NAGYLAK határátkelőhelyre ^közútimérleg-kezelöí^ r munkakörbe. w Feltétel: érettségi bizonyítvány, büntetlen előélet számítógép-kezelői alapismeret. Jelentkezés: november 6-ig önéletrajz megküldésével és elérhetőségi telefonszám megjelölésével. Telefaxszám: 06-1 /315-1894 Úodüükí S*tgöJ, Tisza Lajos krt. 58. ti 06-62-548-465 « lilául II., Retek u. 10. h 315-1311 « Swfepeit VI., Podmonkzky u. 4. Ii 475-0165 * DtWete«, SO. Anno u. 55. T.: 06-52-534-816 « Sepw, Ötvös u. 6.1:0699-524-960 < SuaMMy, Aréna u. 4. t: 06-94-500-523 « Gy*r, Schweidel u. 15. T.: 06-96-542-168 « Hyírejykán, Szarvas u. 14. Tel: 06-42-504-494 « Misink, Szeritpáli u. 11. T.: 06-46-506-672 * Székesfehérvár, Ady Lu. 2. T.: 06-22-505-907 • tta, Kazinczy u. 3. T.: 06-72-534-770 Ustsa x .1 t vvv vOQ F; A PlLiS-INVfSf Ingatlanbefektetési Szövetkezet 5 éve áll ügyfelei szolgálatában az ország több pontján. Ha Ön heíekteiési tehetőség iránt érdeklődik, Új lökés! szeretne vásárolni vagy nívós építési lelket keres családi házához, forduljon a PIUS-INVESP Ingatlanbefektetési Szövetkezet munkatársaihoz, és érdeklődjön őszi akcióinktól is! Az Ön családja is természetesen a lehető legtöbbet érdemli! Szükségtelen kiadásokra viszont semmi szükség, a lényeg a biztonság, a kényelem és a gazdaságosság. Ezt nyújtja Önnek az Opel Viva család! További részletek, párattanul kedvező hitellehetőségek az Opel márkakereskedésekben! Opel Viva család. Új autót mindenkinek! *A 3-ajtós modell Induld ára. Max. fogyasztás: város/oeszágút/vegyes: 7,9/5,1/6,1 1/100 km, C02 146 g/km (Astro 1,2 I benzinmotoros, kéziváltó) WVYT^pllLl'UtViiii.lUt Téiv-'hóJí isis«' • - .> ; , O9MM0R7

Next

/
Thumbnails
Contents