Délmagyarország, 2003. október (93. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-31 / 254. szám

NAPI MELLÉKLETEK MMMMMNH SZERKESZTI: WERNER KRISZTINA, HEGEDŰS SZABOLCS 2003. OKTÓBER 31 RÉSZLET EGY „RÉGI", PIERRE SZÉKELY PÉTER SZOBRÁSZMŰVÉSSZEL KÉSZÜLT BESZÉLGETÉSBŐL a halálban Amikor meghallottam a hírt, hogy Pierre Székely Péter barátom átlépett az Élet házának küszöbén, az jutott eszembe: kíváncsi volt és közelebbről akarta megnézni, valóban egy ajtó nyílik-e mindkét irányba. Mikor meghallottam, hogy meghalt Pierre Székely Péter, könyvének néhány sora jutott eszembe: „Nem hiszek a halál­ban, mert csak félig-meddig is­merem, a Földről nézve, mint a Holdat. Majdani elhunyásom még nem látható másik oldala még ismeretíen álomvilág. Nemigen félek tőle, mert bí­zom az Ismeretlenben, miért is lenne ellenemre?" Elővettem azt a kazettát, amit egy régi pá­rizsi beszélgetésünkről őrzök. Ez a részlet arról való. Folyamatosság és felejtés - Milyen viszonyban van az emlékeivel? - Részben már sikerült tőlük megszabadulnom. Pontosab­ban a súlyuktól. Mégpedig úgy, hogy mindent leírtam egy könyvbe (a Tiltott istenek 1997-ben jelent meg. - a szerk.), amiben többé-kevés­bé az életem rejtezik. így aztán mondhatom: az emlékeim életfilozófiává rendeződtek, rendhagyó filozófiává... Na­gyon fontos a felejtés. Tegyük fel, hogy vannak előző éle­teink, de mikor a nagy fo­lyamatosságban ismét világra jövünk, mindent elfelejtünk. Mintha ez egy olyan program lenne, ami ahhoz szükséges, hogy el tudjuk bírni az életet. Emlékeink egy bizonyos mennyisége szükséglet ahhoz, hogy harmonikusan tudjunk élni. Másik részük viszont za­var, sőt gátol bennünket. Leg­jobb ezeket elfelejteni. - Könyvében elég gyakran szerepelnek álmok. - Nem mindig emlékszem az álmaimra. Gyakran egészen közel állnak az éber állapot­hoz. Ahhoz, ami velem tör­tént. Ez pszichológiailag jó jel. Szerintem az álmok akkor is jótevők, ha azoktól megsza­badulunk... - Nem lehet, hogy az álmok „másik" létünk nyomai? - Másik lét? Nem tudjuk, milyen az! Az emberiség leg­alább kétharmada, sőt három­negyed része szentül hisz ab­ban, hogy az élet nem ha­tárolódik be a születés és a halál közé, hanem különböző formákban megelőzi, követi az ismert földi létet. Nem hi­szem, hogy az emberiség na­gyobbik fele tévedne és fan­tazmagóriákkal vagy elképze­lésekkel elégedne meg. Látjuk, hogy ez a hit még ma is él. Művészetet hoz létre, mégpe­dig magasrendű művészetet. Az alkotók, akik ezt létrehoz­zák, nem lehetnek naivak. Azt is látjuk, hogy ezzel a hittel bíró tudósok milyen hatalmas eredményeket érnek el. Azt hi­szem, az idő lényeges alap­köve a létezésnek. Az időből folyik a tér, a térből az anyag, az anyagból mint valami foly­tatólagos forrásból az élet. Ha ezt a tudományosan nem bi­zonyítható teóriámat ideigle­nesen elfogadjuk, akkor ebből az tűnne ki, hogy nem nagyon tudunk kilépni abból az idő­ből, amiben pillanatnyilag tar­tózkodunk. Nem hiszem, hogy az álom szükséges ahhoz, hogy ez megtörténjen. Nem érzem szükségesnek. A külön­böző, nem egyszerűen érthető és magyarázható fenomének az életben akkor jönnek létre, akkor „történnek", ha más mód nincs, hogy a hatás, amit ők létrehoznak, megszület­hessen. Visegrádi álom - A világot abszolút érte­lemben jó és rossz részre le­het(ne) bontani. Ám a világ ennél sokkal bonyolultabb, árnyaltabb és viszonylago­sabb... - Ha nem haragszik, én meg­próbálok magamban vissza­utasítani mindenfajta érték­hierarchiát. A különbségeket értem, érzem és érdekelnek is, de megpróbálom elkerülni, Ezeréves csecsemő Egyik kedvenc költőm Lao Ce, az „ezeréves csecsemő". Róla azt tartja a nép, hogy nyolcvanéves volt, mikor anyja megszülte. Szegény asszony, hisz így neki legalább százévesnek kellett lennie. Lao Ce hosszú, fehér szakállal jött a világra. Úgy nézett ki, mint az az öreg bölcs, aki az említett visegrádi álmomban megjelent. Lao Ce gyönyörű verseket írt, teljesen időtleneket. Ezek között van jó pár, amit nem tudok elfelejteni. Például azt mondja: a csésze attól csésze, hogy űr van benne, a kerék azért kerék, mert küllői vannak és a küllők között ott az űr. Tehát nincs értékdifferencia pozitív és negatív között. Az ázsiai ember általában nem úgy látja, hogy ami jó, az jó, ami nincs, az pedig a rossz, hanem a kettőt együtt. Jin és jang, anélkül, hogy az egyik vagy másik felsőbbrendű lenne. Az úgynevezett felsőbbrendűség, vagyis a kettő együtt. A kettő teljes egysége, amiből kör lesz, a teljesség. Ha például minden fény lenne és nincs árnyék, akkor nem lehetne látni a szobraimat sem. hogy valamiféle értékhierar­chiába soroljam azokat. Ve­gyük az emberek közötti kü­lönbségeket. Vannak, nagyon is vannak. Ám, ha az összes eltérést megfigyeljük, leje­gyezzük, akkor ezek tömege nem fontosabb és nem lénye­gesebb, mint az az egyszerű tény, hogy minden ember lé­tezik. A legnagyobb csoda a világon maga a létezés. Ez minden ember kincse, és eh­hez viszonyítva minden kü­lönbség elenyésző... Úgy gon­dolom, hogy nagyon sokan hisznek abban, hogy az em­beriség fejlődik. Ennek én még semmi bizonyítékát sem tud­tam meglelni. Az biztos, hogy az ember, az egyén fejlődik, azt már megfigyeltem. Ám azt, hogy az emberiség fejlődik, azt még nem, hisz mindazok a tények, amelyekről tudunk, mondjuk a művészi alkotások, azok már a történelem előtti korban is tökéletesek voltak. Ahogy Picasso mondta: a haj­dani barlangi mester is zse­niális remekműveket alkotó­művész. Semmi okunk rá, hogy azt gondoljuk, a hajdani mester Picassónál alacso­nyabb rendű. Egyáltalán nem. A maga nemében és korában mindkettő remekművet alko­tott. Semmiféle idő sem jel­lemzi a barlang mesterét, de Picassót sem. Ők az időtlenség mesterei. - Említette és elhittem, hogy több ezer éves. Már csak azért sem gondolom, hogy tréfált, hiszen ha szobrait megné­zem, létfolytonosságot tük­röznek. Mit érez ősi énjeiből? - Régebben leírtam már egy visegrádi álmomat. Hosszú, ősz szakállú öregember vol­tam, akit végül egy felsőbb én nevető hangja leküld azzal, hogy szedje össze a pozdor­jává tört fénykristály részecs­kéit... Ez volt az álmom. Hogy miért voltam olyan nagyon öreg? nű, sok idő kell ahhoz, hogy ezt megértsem. Lehet, hogy en­gem maga a lét, a lehatárolt le­hetőség olyan mértékben ér­dekelt, mint ahogy nem te­kintem csapásnak ebben a lét­formában sem. Nem tekintem sem ítéletnek, sem büntetés­nek, sem árnyékvilágnak az életet, ehelyett érdekesnek tartom az akadályokat, a ne­hézségeket. Legkedvesebb sportom ezek megoldása, vagy legalábbis a megoldással való próbálkozás. Tehát nincs kizárva, hogy egy öntudati ál­lapot sok-sok egymás után kö­vetkező létforma lehetőségét hozza létre. Persze nem állítok semmit, amit mondtam, az csak feltevés. Az bizonyos, Valószí- „Majdani elhunyásom NmCS még nem látható másik oldala még ismeretlen álomvilág. Nemigen félek tőle, mert bízom az Ismeretlenben, miért is lenne ellenemre?" hogy mesterem, Dallos Hanna már húszéves koromban ezer­évesnek nevezett. Ő belelátott a testembe és a lelkembe is. Nem a halál az utolsó - Egyszer valaki úgy fogal­mazott, hogy neki nem lelke van, hanem ő maga a lélek. - Ugyanaz! Mintha azt mon­daná, hogy a lelke nem más, mint a teste. Teljesen mind­egy, hogy ki hogy gondolja. két út. Nem kell azt hinnie, hogy én lebecsülöm a dualitást, hisz annak nagyon fontos szerepe van az életünk­ben. Meg kell figyelnünk elő­ször is azt, hogy a testünk a világ duális megis­merésére teremtődött. Már az iskolában is azt tanultuk, hogy a nyelvünkön két szemölcs ta­lálható. Az egyik azt a levest érzi melegnek, ami testünknél magasabb hőmérsékletű, a másik pedig azt érzi hidegnek, ami a testhőmérsékletnél ala­csonyabb. Ez sok másban is így van. Mintha arra terem­tődtünk volna, hogy a világot a kettőség, a dualitás révén te­gyük magunkévá. írtam egy tanulmányt a szimmetriáról, ami egy amerikai folyóiratban Hétfő SPGBUA Koíd A PÉNZ BESZÉL, Szerda Csütörtök Péntek JÓMADÁR mmmmmmmmmmmmmm WWW.DELMAGYAR.HU Pierre Székely Péter 80 évvel ezelőtt született Budapesten. Első szobrait gyermekkorában papírból és mosószappanból készítette. Mesterével, Dallos Hannával 1942-ben találko­zott, két év múlva - ahogy fogalmazott - kőfaragás- és építészeti tanulmányokat foly­tat a munkatáborban. Negy­venhéttől haláláig Párizsban élt. Pierre Székely Pétert 1991-ben beválasztották a Száztizenegy Európai Öntudat és Tehetség közé. Alkotásai a világ minden részén megtalál­hatók. jelent meg. A dolgozat kiindu­lási pontja az, hogy a világon minden élőlény vagy szim­metrikus testű, vagy pedig ah­hoz viszonyul. Minden élő­lény. Ebben valami üzenet rej­tezik, amit fel kellene fogni. Nem? Fel kell fogni az üzene­tet. Jómagam azt a választ ta­láltam, hogy a szimmetria nem két részből áll, tehát egyik vagy másik oldalból, ha­nem van egy harmadik, na­gyon lényeges realitás is: a tengely. Tehát a szimmetriánál nem kettő, hanem három do­logról van szó. A tengely a har­madik realitás, ahol az ember - én, ön vagy bárki - áll, aki a dualitás szerint ismeri meg a világot, és aszerint is él. Rávi­lágít, illetve „felvilágosul" ar­ról, hogy van egy harmadik va­lóság is, csak ezt nem vette Pierre Székely Péter: A legnagyobb csoda a világon maga a létezés. észre. Ettől kezdve nagyobb az életöröme. Megszűnik az a kettősség, ami valamilyen for­mában a tökéletlenséget je­lenti. Azzal, hogy mindkét ol­dalt egyszerre, együtt világít­juk meg, azzal egyesítjük azo­kat. Éppen úgy, mint mikor egy nő és egy férfi testi szere­lemre lép, amely nemcsak tes­ti, hanem lelki is. A szerelem­nél három dolog létezik: a nő, a férfi, és együtt a kettő... - Az emlékektől, a szüle­téstől indultunk és a születés pillanatától velünk van a ha­lál. Az a szemlélet, amit ön magában hordoz, rendkívül oldja ezeket a súlyokat. Ön­nek más a velünk élő halál... - Egyszer létrehoztam egy százhatvan méteres szobor­csoportot: az Életkorok medi­tációs kertjét. Ma is látható egy Párizs melletti hatalmas teme­tőben. A formák gránitból ké­szültek. A kompozíció külön­böző állomásokból épül fel. Bármilyen furcsa, nem a szüle­tés az első, hanem a születés előtti ismeretlen, nem a halál az utolsó, hanem a halál utáni ismeretlen. A kettő nagyon ha­sonlít egymáshoz. Talán ez a válasz a kérdésére... Én úgy ta­nultam: az élet ellentéte a ha­lál. ló félszázadra volt szüksé­gem ahhoz - lassú vagyok! -, hogy rádöbbenjek arra: a halál ellentéte a születés, és az élet mindkettőt tartalmazza... GÜLCH CSABA

Next

/
Thumbnails
Contents