Délmagyarország, 2003. október (93. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-25 / 249. szám
SZOMBAT, 2003. OKTÓBER 25. • MEGYEI TÜKÖR« 15 Uniós támogatásra pályázna a jövő nyári szuperprodukció ^ Juronics és együttese Újvilágot mutat Uniós támogatással szeretnék kiegészíteni a jövő évi, az árvízi évforduló és az EU-csatlakozás jegyében szervezett Szegedi Szabadtéri Játékok programjának büdzséjét. Az Európai Unió „Kultúra 2000" programjának idei pályázati kiírása a kulturális örökség témakörét, illetve a múlt és a jövő összekapcsolódásának témáját állította a középpontba. Mivel 2004-ben Szeged emlékezik és ünnepel emlékezik a 125 évvel ezelőtti árvíz pusztítására és ünnepli újjászületését, amelyben a világ sok országa segített -, s az évforduló alkalmából számba veszi kulturális örökségét, felidézi a múltat és fölvázolja a jövőt, amelyet immár az EU-tagságunk határoz meg, szinte kínálkozott a részvétel az uniós pályázaton. Amint a városvezetők hangoztatják, az elnyerhető európai támogatás persze jól jönne, de ami igazán fontos, az Szeged nemzetközi kapcsolatainak bővülése-kiterjesztése. Erre a város elpusztulására és újjászületésére való emlékezés, az árvízi évforduló és az ország uniós taggá válása egyedi alkalom. Ezért döntöttek a képviselők még az idén februárban arról, hogy jövőre megszervezi a város az „újrakezdés fesztivált". A márciusra-májusra koncentrálódó emlékünnepségek, művészeti, kulturális, közéleti események sora a szabadtéri kezdetéig tart majd. A dóm előtti nyári színháznak pedig szintén különleges programja lesz. Az elképzelések szerint a hat európai fővárosból, Londonból, Párizsból, Brüsszelből, Berlinből, Bécsből, Rómából - amelyekről a Bartók-műre komponált táncművel, A fából faragott királyfival szerepelt már a Kortárs Balett a szabadtérin. Fotó: Miskolczi Róbert nagykörút egy-egy szakaszát nevezték el az újjáépítéshez kapott adományokért hálás szegediek egy-egy művészeti produkciót, vagy közreműködőket hívnának meg a szabadtérire, és természetesen Szeged reprezentáns művészei is előrukkolnának egy bemutatóval. Mostanra körvonalazódott a terv, amely szerint a Szegedi Kortárs Balett előadásában valósulna meg egy nagyszabású, nemzetközi közreműködőkre is számító produkció, amelyet az együttes művészeti vezetője, Juronics Tamás tervez és rendez. A kétrészes mű szinopszisát Almási-Tóth Andrásnak, a Szegedi Nemzeti Színház rendezőjének dramaturgi közreműködésével Juronics már elkészítette. A koreográfus - akinek Carmen című darabját október 24-én mutatták be Oldenburgban - egyelőre csak keveset árult el a tervről. A mű munkacíme: Újvilág. Egy egyetemes, több mitológia elemeiből táplálkozó „természetmítoszt" állítanának színpadra. A hazaiakkal együtt hét ország közreműködőivel megálmodott táncműben egész Európa tűz-víz mítoszvilága egyesülne egy különleges, új teremtésmítoszban. Az első rész a Tűz Birodalmában, a második a Víz Birodalmában játszódik, s a két rész látványban, hangulatban, hangzásvilágban egymástól élesen eltér. Az első rész, a tűz-világ közegét hat dobos vad ritmusai erősítenék fel, a második rész éteri vízivilágához Dvorak 9. „Újvilág" szimfóniáját szimfonikus zenekar játszaná. Az uniós támogatásra ezzel a produkcióval pályázna a Szegedi Nemzeti Színház és Szabadtéri Játékok, s a megnyerhető 37 millió forinthoz az önkormányzat a jövő évi szabadtéri költségvetési keret terhére biztosítaná az ugyanilyen összegű önrészt. Ilyen módon pluszkiadás az önkormányzatot nem terheli, ám ha sikeres lesz a pályázat, 37 millióval több jut az ünnepi év fesztiváljára. A legutóbbi közgyűlésen a képviselők hozzájárultak az uniós pályázat beadásához. Sajnos ennek határideje október 30., s mivel pályázati feltétel, hogy két uniós tagállamból, vagy most csatlakozó országból két partner - úgynevezett társszervező - kell az érvényességéhez, félő, hogy a szervezők kifutnak az időből. Már felvették a kapcsolatokat a fönt említett nyugat-európai országok egyes művészeti intézményeivel, de még nem lehet tudni, akad-e vállalkozó a közös pályázatra. S.E. Még több program: 06-1-438-80-80 www.budapest-regio.hu Szabadtéri Néprajzi Múzeum <2.000 Szentendre Sztaravodai út, te!: 06-26/502-500 www.skanzen.hu) Családi "szőszmötőlés" szombatonként, Márton napi vígasságok november 9-én. A nemrégiben megnyílt Néprajzi Látványtir és Skanzen-Galéria egész évben fogadja látogatóit Vácrátót Botanikus Kert (tel.: 06-28/558-035 www.botanika.hu) A Vigyázó grófok adománya az ország messze leggazdagabb, a növényvilág szinte minden részét bemutató élőnövény gyűjteménye. A kert egész éven át látogatható, évszakonként más-más érdekességeket nyújtva. mmmmm.mm n mmmm Adventi kastélynapok a Gödöllőt Királyi Kastélyban 2003. december 6-7., 13-14 (tel.: 06-28/410-124 www.klralyikastely.hu) Advent a várakozás időszaka. Hazánk legnagyobb barokk kastélya is karácsonyi díszbe Öltözik, hogy méltóképpen fogacfcassa 32 ünnepre készülőket. Napközben ingyenes programok az egész csatódnak. Kézművesek és iparművészek karácsonyi vására. Csodák Palotája - interaktív tudományos játszóház (1134 Budapest, Váci út 19., tel.. 06-1/350-613 www.csodapalota.hu) Kézzel fogható tudomány kicsiknek és nagyoknak: a kiállított tárgyakhoz nyúlni nem tilos, hanem feltétlenül érdemes! Nagytétényi Kastélymúzeum (1225 Budapest, Kastélypark u. 9 - 11., te).: 06-1/207-0005 www.nagytetenyi.hu) „Karácsony a kastélyban" november 29. - 2004. január 4. Régi karácsonyok hangulatát felidéző kiállítások. A négy adventi hétvégén hangversenyek, előadások, iparművészeti vásár, a budafold borpincék bemutatkozása. Az állandó bútortörténeti kiállításon kosztümös tartótvezetés is igényelhető. „Vendégbarát Múzeum" díjjal kitüntetett intézmény. Magyar Természettudományi Múzeum (Budapest, VIII. kerület Ludovika tér 6., tel.: 06-I/2I0-ÍQ85 www.nhmus.hu) Egyedülálló hazai és világhírű gyűjtemények a sokszínű természetből. Foglalkoztató terem, ahol minden tótható, szagolható, hallható és tapintható, játszóházak, gyerelqsrűgramok, játékos feladatlapok, nem mindennapi kiállítások. irosi Állat- és Növénykert (Tel: 06-1/364 0109 wwwjtoobudapest.com) Állati jó hely! A legjobb családi szórakozás!