Délmagyarország, 2003. október (93. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-25 / 249. szám

Szombat, 2003. október 25. SZIESZTA II. NÉGY GYERMEK, TIZENKÉT UNOKA, NYOLC DÉDUNOKA, ÖT ÜKUNOKA A CSALÁDFÁN Juliska néni száznégy éves Két esztendővel ezelőtt, nyáron azt írtuk a szeged-alsóvárosi Farkas Györgynéről, aranybetűket kéne töltenünk a számítógépbe, hogy méltóképpen emlékezzünk élete legszebb cselekedetére: betöltötte a százkét évet. Ha ehhez akárki hozzáadja még azt a kettőt, ami azóta rajta is, rajtunk is eltelt, és jól számol, tudhatja, fényesedett azóta az arany is. Június 12-én átlépte a száznégyet. Ördögh Istvántól azt hallottuk, a múlt héten még az utcán söprögette a faleveleket. Mire meglátogathattuk, a komisz ősz - remélhetően ideiglenesen csak ágynak döntötte. Három századba, két évezredbe kóstolt bele mostanáig. Talán ugyanúgy várta az ezredváltást, mint a világ sok milliárd embere. Ha élete legszebb szakaszairól kérdezgetjük, csak a munkában eltöltött időt említi. Két éve nem mondta, csak most, hogy a háború alatt szántott is, kocsival, lóval is járt, és mindent úgy tett, ahogy a férfiak. Mert a férfiakat elkövetelte a világégés. Most is összekapcsolódik emlékezetében a két pusztítás, gondoljuk, ez leginkább az elsőre érvényes, a második csak ráduplázva ismételt. Látni az arcán, érezni lehet szavaiból is, fölfűti az emlékezés, amikor a szántást, a lóval járást hozza elő, és átmenet nélkül így folytatja: nagyon fáj mindenem. Hej, amikor még Bodomban kapálhatott! - Pedig de kéne mennem! Dolgozni nagyon szerettem, de most már söpreni se tudok. Csak szenvedezek én is, akár a lányaim. Ők is betegek, nyolcvan évnél is idősebbek, de hozik a reggelit, az ebédet, a vacsorát is. Három lánya és egy fia született. Újra próbáljuk összeállítani azt a családfát, amelyiknek ő a törzse, de nehezen megy. Van tehát a Julcsi, 20-beli, a Bözsi 22-ben született, a Rózsika 24-ben, és a Tóni fiam 26-ban. Unokákból tizenkettőt számoltunk, a dédunokáknál már elakadtunk, és nyolcban állapodtunk meg, az ükunokák száma pedig mostanáig öt. Julcsa néni testi-lelki huszonkilenc szép ága! Ha jól számoltunk. Két évvel ezelőtt még hetenként kétszer el-elment a temetőbe, de a rokonságból csak a közel levő sírokig jutott. Meg is állapítottuk közös erővel, nincsen vigasztalóbb érzés, mint temetőbe saját lábon bejutni, és onnan ki is jönni. Mostanában már nem akar elmenni sehová, a sírok között is csak gondolatban jár. Két mondatot most is ugyanúgy mond, ahogy két éve: -A füleim ném jók, a szemeim nem jók, mindenem fáj. Az idő a sok! - Az orvosok? - Még nem nagyon kellenek. A lányaim járnak oda, és a patikába is. Magukért is, helyettem is. Nemrég elestem, ők kötöznek. Menye mondja, a mindig kedves Rózsa mama, hogy a kertet idén is maga gondozta. Ha élne még a Tiszta udvar, rendes ház tábla, ez a porta kettőt is érdemelne belőle. Megnéztük a kertet, kilenc sor eper van benne, példás rendben, a többi olyan, mintha tegnap tette volna le a kapát. Népes tehát a család, mindenhol szívesen fogadnák, de egyik ivadékának se akar a terhére lenni most se. Lányai közül most Bözsi hozza a kosztot, ő fűt be a cserépkályhába is, és az orvosság kiporciózása is az ő dolga. Neve után nekünk is illene oda tennünk a nénit, túl van ő is a nyolcvanon. Hajszálra olyan, mint az édesanyja. Fölváltva látogatják egyébként, hol az egyik lánya jön, hol a másik. A szoba falán, az ágya fölött akár családi ikonosztáznak is beillene a sok fénykép. Azokon próbáltuk öszszeállítani az előbb a leszármazottak listáját, de legtöbbjüket már/még párostól kell számítanunk. A szemközti oldalon színes tévé álldogál. - Régen néztem, amikor még fiatal voltam. Most már utálom! Belegondoltunk eljövőben. Mondjuk, harminc éve már lehetett televízió náluk is. Ha így volt, akkor Julcsa néni 74 éves volt. És még fiatal volt! Egy darabig még mi is fiatalodhatunk. Az utálatig néha már magunk is eljutunk. Annak is van már harminchárom esztendeje, hogy a röszkei Tanács bácsi szája szerint leírtuk, mostanában a száz év van divatban. A madárcsontú dolgos öregek annál is tovább élnek. Juliska néninek, ágazó-bogazó leszármazottainak sok jó egészséget kívántunk, és azzal búcsúztunk, nem fenyegetésképpen, hogy jövőre újra eljövünk. HORVÁTH DEZSŐ Tanulmány az ujjainkról Normális esetben van öt ujjunk az egyik kezünkön, és ugyancsak öt a másikon, és az összes tíz ujj. Egyszóval ha az ember nem vajákos, sámán, vagy Ady Endre, aki, mint tudjuk, hat ujjal született, akkor tíz ujjunk van, esetleg kevesebb, mert az élet, a láncfürész vagy a henteskés olykor magához vesz egyet-egyet. Az ujjaknak van nyelve, következésképpen van jelentése, az ujjak öltözködnek, divatot űznek, ráadásképpen úgy támogatják, segítik és egészítik ki az emberi beszéd különböző megnyilvánulásait, mint hadsereget a hadtáp. Itt van például a hívogató mozdulat, gyere, drágám, kapsz némi pénzmagot, kapsz egy templomot, sok szerelmet, kolbászt és meleg kenyeret, na gyere már! Ilyenkor a mutatóujj többször az arc felé hajlik, miközben a többi ujj belesimul a tenyér puha gödrébe. Ha ilyen mozdulat hív bennünket, joggal áraszthatja el lelkünket a remény langy melege, hogy tényleg lesz templom vagy sportautó. De viszont amikor Klárika néni, a kétszáztíz kilós, enyhén borostás napközis tanár néni hívott oda így bennünket a lánycopfokkal, mézes vajas kenyerekkel és papírrepülőkkel telidobált iskolaudvaron, hát akkor tudtuk, én meg aztán pláne tudtam, hogy nem kolbászt vagy kitüntetést, hanem valami mást osztanak majd. Ilyenkor a mozdulat sokkal fenyegetőbb, ha nem kíséri szó. Klárika néni hegynyi alakja elfedi a didergő délutáni napkorongot, és csak hív, hív némán, hív, és közben finoman remeg a bajusza vége. És durr. Ha már a fenyegetésnél tartunk, szóljunk gyorsan az előremeredő mutatóujjrói. A kéztartás Clint Eastwood forgótáras hatlövetűjét idézi, mert miközben a hüvelykujj leszontja a tenyér puha párnájába hajló másik három ujjat, a mutatóujj pontosan a delikvenst veszi célba, bumm, bumm, neked, kispajtás, annyi, mennyi, semennyi. Üzennek így maffiózók éppúgy a vetélytársnak, mint megcsalt feleségek a férjük szeretőjének, jó, mondjuk, a maffiózók szó nélkül üzennek, csak a szemük villan, a megcsalt feleségek viszont sikoltanak vagy derűsen átkozódnak is a mutogatás közben. Ugyanezen üzenet egyértelműbb megformálásakor a hüvelykujj az ég felé mered. Ezt a kéz- és ujjtartást például gyakran alkalmazzák labdarúgók a gólörömnél, belőttem, kilőttem, gól, és nagy büszkén megfújja, mintha a puskapor halványkék füstjét lehelné el a pisztolycső elől, a mutatóujja hegyét. Nagyon jellemző, ezért az életünkben gyakran alkalmazott ujjtartás a következő: a középső ujj úgy nyúlik ki, hogy az ég felé mutat, s vonala pontosan derékszöget zár be a lábunk alatt terülő anyaföld felszínével. A többi ujj eközben belehajol a tenyér gödrébe, a hüvelykujj pedig, mint valami spicces hercegecske, rájuk heveredik. Hát szóval, hogy ez mit is jelent, hogy ennek a kéztartásnak mi lenne az üzenete, azt most nem feltétlenül részletezném, viszont annyi bizonyos, hogy kezünk középső, fölfelé meredő ujja egy nagyon poétikus emberi testnyílást vesz szimbolikus értelemben célba ilyenkor, hogy úgymond oda menne, fúrna, oda hatolna be, mert helytelen magatartása okán ezt érdemli a másik embertárs. Élet vagy halál kérdését jelentette a szerencsétlen római gladiátor számára a hüvelykujj felfelé vagy lefelé mutatása. Ezek a mozdulatok máig is élnek, s ha a hüvelykujj felfelé mered, nos, az valami olyasmiről szól, hogy szuper vagy, fantasztikus vagy, minden oké, megvan a harmadik orgazmus is, vagy megvan az egymillió dollár, megtaláltuk az imák elől bujkáló Istenkét a málnabokor mögött, megtaláltuk a legpontosabb nmet, vagy az anyósunk látra szóló igen tekintélyes bankbetétjét, yes, yes, hurrá és szivárványos tűzijáték! Ám ez a mozdulat gyakorta ellenkező előjellel is végeztetik. Több ágú jelentéshalmazról van szó, véged van, neked annyi, de leginkább egy archaikus szexuális cselekvésre való felhívás lenne ez mégis, én pedig nem győzöm hangsúlyozni, mennyire káros, a társadalom rossz előítéleteit támogató brutális mozdulat ez, nem is tudok mást mondani: a testiség egyik természetes örömforrását megszentségtelenítő analfabetikus otrombaság. A pesti úton gyakran mutogató lányok is jellegzetes kézmozdulatokkal bírnak, miközben a jobb kéz ujjacskái legyezőszerűen terülnek szét, a tenyér finoman ütögeti a balkéz öklének felszínét, puff, puff, szomorúság, puff, puff, kiszolgáltatottság, puff, puff, szörnyű alávetettség. Egyszer pedig megkérdeztek egy Emanuelle nevű, leginkább erotikus tartalmú filmekben serénykedő filmszínésznőt, hogy mi a véleménye a kettő darab férfiúval történő szerelmeskedésről, mire a művésznő azt mondta, egészen pozitív véleménye van a dologról, ámbár annyit mégis meg kell jegyeznie, hogy amikor kettő férfiúval tölti erotikus idejét, akkor hamarabb elfáradnak az ujjai. A holland Feyenoord labdarúgócsapat fiatal szurkolója egy jellegzetes ujjtartással. FOTÓ: MTI/EPA/ANP/JASPER JUINEN Képesek vagyunk ujjal megmutatni az ördögöt? 0, hogyne. A mutató- és a legkisebb ujj felmered, a hüvelyk leszorítja a másik kettőt, s te a kézfejedet a homlokod redőinek támasztod, hogy miért, talán mert rosszalkodó angyalt akarsz megijeszteni, beleevett a versedbe, könnyel mázolta össze a szerelmed arcát, ül a pénzeden, vigyorog, gonosz kis puttó, hess, hess, jön az ördög. Ó, és persze a jelentkezés mozdulata, ujjtartása! Á, ezt nem is írom le, hogy néz ki, csak annyit motyogok, hogy jelentkezni milyen fantasztikus, milyen gyönyörű dolog. Volt. Jelentkezem, mert tudom. Mert bátor vagyok. Jelentkezem, mert minden mindegy. Jelentkezem, mert megmondták, ha nem jelentkezem, meghalok, eltemetnek, nem siratnak. És aztán, egyszer csak hiába jelentkeztek. Gyerekek, hogy majd mennyire fog nektek hiányozni a jelentkezés, ha jön a dér, ha hurkolódik a visszér, amikor bélflórák, a máj, az epe meg a szürkülő lélek ellenzéket játszik! Ülsz, amígó, az élet tömött, hullámzó stadionjában, és felteszed a kezed, jelentkezel. Mert mondanád azt a kicsit, ami még fontos lehet. De senki, de senki se figyel rád. Nahát az finom, a lelkedet összegyűrő érzés, majd meg fogjátok tudni! És tessék, egy újabb fantasztikum. A két kéz ujjai összehurkolódnak, míg a két hüvelykujj végtelen forgást abszolvál, körbe, körbe, mintha kergetőznének, ez pedig az örökkévalóság jele, az idő múlásának a jele, a gondolatok áramlásának a jele, a semmittevésnek a jele. És ha már a végtelennél tartunk, érintőlegesen arról is szólni kell, hogy a nők mi mindent tesznek az ujjaikkal. Regényes történetek váltják egymást az édes szájú kozmetikus kislány stúdiójától a vadul csillogó ékszerboltig vezető kacskaringós úton. Gyűrűk! Körömfestékek! Finom kis ráspolyok! Aranymadzagok! Ezüstfonalak! Aztán meg a női körmöcskére festet ábrák, rajzocskák, ezer petty, pötty, pitty, egy egész szonett, a szeretett férfi arcképe, egy tengeri vihar látképe, feketeség, vérszín, ezüstkék derengés, satöbbi. Nemrégen láttam egy vörösben utazó litván írónőt, olyan ujjai voltak, hogy egy apaelefánt lábát képesek lettek volna pusztán egyetlen szoritással eltörni. Szerintem piros vasból voltak a körmei. Amíg erre nem figyeltem fel, nemigen érdekelt a hölgy, de az ujjal láttán már nagyon, nagyon tiszteltem. Aztán nézzétek meg a zongoristák, a sakkozók, a kőművesek, a zsebtolvajok ujjait. Ez mind regény, regény, regény. A dobverő ujjak szívproblémákra utalnak. A vékony ujjak szomorúságra. A vastag ujjak békés, kitartó természetre. A tompák akarnokságra. Emlékezzetek Németh László Iszonyára. Emlékezzetek arra, hogy a teremtés miképpen ábrázoltatik a reneszánsz festményen, Isten ujja és az ember ujja összecsillan! De legvégül mutatok még nektek valamit. Nem gúnyolódom, szeretettel mutatom, nekem az egyik legkedvesebb ujjtartásom, na, hát mi lehet az. Meg ne sértődj. Mert végül csak egy fityisz az. SZÍV ERNŐ Agya fölött családi ikonosztáznak is beillene a sok fénykép, FOTÓ: GYENES KÁLMÁN