Délmagyarország, 2003. október (93. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-11 / 238. szám

Szombat, 2003. október 11. SZIESZTA II. VARNUS XAVER OKTÓBER 15-ÉN KONCERTEZIK AZ ÚJ ZSINAGÓGÁBAN ugyan, naponta legalább egy órát kellene rászánni. - Szuverenitására és igényességére kényesen ügyelő művésznek ismertem meg. Éráeklőáik a politika iránt? Milyen a kapcsolata a politikusokkal? - Nem érdekel a politika, a politikusokat pedig kizárólag az emberi kvalitásuk és műveltségük alapján tudom bírálni. A többihez nem értek. Néha gyanítom, hogy ők sem. - Manapság egyre több művészt lehet látni, aki nyíltan vállalja valamelyik politikai irányzathoz való elkötelezettségét. Mi erről a véleménye? - Ilyet soha nem tennék, ugyanis ha egy muzsikus más oldalt választ, mint ahol Bach és Mozart áll, akkor nem tudom, mitől vallja magát muzsikusnak. Kikértem magamnak - Nemrég az egyik népszerű televíziós show-műsorban láthattuk, amint megcsókolta az ismert énekesnőt, Somát. Hol van az a határ, ameádig érdemes elmennie egy szórakoztatni is kész művésznek? - Az egy hároméves csók volt, már lejárt a szavatossága! Félretéve a tréfát, szerintem ez még belefért. Persze sok felkérést visszautasítok, ami viszont nem kap publicitást. Ilyen volt, amikor felkértek, hogy költözzek be a Big Brother-házba egy hétre. Kikértem magamnak. Azonban mindazt elvállalom, ahol a szellem ragyogását fel lehet mutatni. A bizonytalankodók táborának kedvéért vállalom el a szórakoztató műsorokat. - Jövő szerdán, október 15-én, Szegeden ad koncertet az új zsinagógában. Mit hallhat a közönség? - Már nagyon várom a koncertet, hiszen négy éve nem játszottam ebben a városban. Mivel a csodálatos akusztikájú zsinagógában játszom, igyekeztem olyan szerzőket választani, akiknek valamelyik őse zsidó származású volt. Albinoni anyukája például kikeresztelkedett olasz zsidó nő volt, Ravel pedig egész életében hithű zsidó volt, ráadásul a koncerten is elhangzó Bolerót egy híres zsidó táncosnőnek írta. A műsorban hallható lesz Vivaldi Négy évszakából öt tétel. Egy holland orgonagyártól pedig nemrég ajándékba kaptam egy csodálatosan szóló hangszert, aminek Szegeden lesz az igazi bemutatkozása. LÉVAY GIZELLA Mindenből lehet Varnus Xavér az egyik legellentmondásosabb művészegyéniség: bevallása szerint a kultúra és művészet ápolására és életben tartására tette fel az életét, orgonajátékára megtelnek a koncerttermek és templomok, mégis, botrányos kijelentései sokszor megütközést keltenek, televíziós show-műsorok rendszeres fellépője. A közeljövőben, október 15-én, a szegedi új zsinagógában ad koncertet. - A közeljövőben saját műsora indul a közszolgálati televíziában. Mire számíthatnak a nézők? - Többéves vágyam válik valóra, amikor végre október 21-én, kedden elindul az Utókor ítélete című komolyzenei műsorom. Alapötletül az egykori nagy sikerű Leonard Bernstein-műsor szolgált, ami az ötvenes évek Amerikájában legalább két generáció szemét és fülét nyitotta meg a komolyzene felé. A most induló és majd havonta jelentkező produkció arra a furcsa kettősségre épül, hogy a közönségsiker és a zenei darab minősége között nincs feltétlen kapcsolat. Ugyanis valószínűleg a magyar publikum az egyetlen a világon, amely előtt zeneileg egyszerűen nem lehet megbukni, az unatkozáson kívül semmi egyéb jelét nem adják a nézők nemtetszésüknek, míg Bécsben, Prágában vagy Pozsonyban szemrebbenés nélkül kifütyülnek bármilyen darabot. A stúdióba adásonként tizenöt, nagyon éles eszű és jól kommunikáló fiatalt hívunk, akik alkalmanként egy-egy szerzőt vesznek górcső alá. Megvizsgálják a bejátszott zenerészletek és életrajzi kivonatok alapján, hogy szól-e még ehhez a korhoz művészetük. Olyan lesz a műsor hangulata, mint egy bírósági tárgyalás, esküdtekkel: a végén szavaznak a fiatalok arról, hogy számukra van-e üzenete ennek vagy annak a darabnak. A kortárs zene öncélú - Az orgonáláson kívül foglalkoztatja a zeneszerzés is? - Inkább improvizálni szoktam, amit a kortársaim nagyobbik részénél jobban is művelek, a komponálás viszont távol áll tőlem. Ugyanis a szemem előtt lebeg Debussy híres mondata: a zeneszerzők mielőtt munkához látnak, fohászkodjanak a zene jóistenéhez, Bachhoz, hogy óvja meg őket a középszerűségtől. Ezt sok mai szerző elfelejti megtenni. - Ennyire rossz a véleménye a kortárs művekről? - Igen, a legtöbbjéről. Amikor belehallgatok egy-egy darabba, egy idő után elmegy a kedvem az egésztől, ugyanis feltűnően feldíszítettek és zeneileg értéktelenek. Kurtág Györgyöt leszámítva hosszú évek óta jelentős magyar kortárs zenemű nem született, legalábbis nem tudok róla. Nagyot alkotott a Bartók és Kodály utáni nemzedék, például Maros Rudolf és Hidas Frigyes. A mostaniak számomra roppant öncélúak és értelmezhetetlenek. Nyilván ők is valamiféle trendet követnek, amire én soha nem voltam és nem vagyok hajlandó. Szerencsére erős önkritikával és értékítélettel rendelkezem, ami megóv a középszerűtől és bóvlitól. A szökkenő szarvas - Pedig éppen ennek az időszakát éljük: soha nem látott méreteket öltött a giccs és középszerűség. Hogyan érzi magát ebben a világban? - Sokakkal ellentétben, nem látom ilyen aggasztónak a helyzetet, ugyanis magas azok száma, akik kulturális értelemben még megmenthetők. Vegyük sorra. Magyarország közel tízmilliós lakosságából körülbelül kettő, kettő és fél millión már semmi sem segíthet, szellemileg sötétségben élnek, ezt követi az a két és fél millió, akik az előbbi árnykörében élnek. Ez az a típus, amelyik hajlik a jóra - ad a kultúrára és elmegy a kínai piacra, ötvenezerért megvásárolja a Szökkenő szarvas a naplementében című festményt és szépnek találja. Ha az ember leül vele beszélgetni és elmondja: drága uram, ma már harmincezerért Londonba is elutazhat, ahol ingyen megtekintheti a nemzeti galériát, és amikor tíz centi távolságból nézi Tizianót, akkor tessék gonddal és aprólékossan felidézni a Szökkenő szarvas látványát. E könnyed kaland után belepirul az illető, majd otthon a szekrény mögé dugja a festményt, amit vélhetőleg a másod- vagy harmadgeneráVarnus Xaver: Erős önkritikával és értékítélettel rendelkezem, ami bóvlitól. ció már végleg el is tüntet. Ezenkívül van még két és fél, hárommillió ember az országban, akik nem tüntetnek, csak egyszerűen koncertekre, kiállításra és színházba járnak. Ez utóbbi két csoport az én igazi létem, őket próbálom minden tettemmel, gesztusommal megszólítani, értük dolgozom. - Nagy a csábítás a másik oldalról is, mennyire lehet sikeres ez a megszólítás ? - A valódi értékre ma is sok ember megindul. Mégis az emberek legtöbbje ma egy furcsa, passzív állapotban él, szereti, de mégsem jár el kulturális programokra. Egy korábban végzett exkluzív felmérés szerint Budapest lakosságának évente csupán egy százaléka jár komolyzenei koncertre, míg Pozsonyban, Prágában és Moszkvában nyolcszor többen. A média bűne - Miért alakult ez így? - Ebben óriási a felelőssége és bűne a médiának és a fiatal értelmiségnek. Az évekkel ezelőtt elindult kereskedelmi tévékben a másod- és harmadrendű tehetségek kaptak munkát, a szakma elitje pedig a Liszt Ferenc téren ült öltönyben és végtelenül lenézett mindent, ami nem volt írott betű. Fanyalgás helyett nem vettek részt aktívan abban a szerkesztői munkában, ami évekre meghatározta az igényes kultúra helyét a magyar televíziózásban. Hasonló helyzetben, korábban a francia fiatalok leleményesebbek voltak, két kereskedelmi televízióban is bebizonyították, megóv a középszerűtől és FOTÓ: SCHMIDT ANDREA hogy igényes kultúrával is magas nézettséget lehet elérni. Eszembe jut a klasszikus goethei mondás, mely szerint az embereknek nem azt kell játszani, amit nézni akarnak, hanem amit nézniük kellene. Vagyis mindenből kultuszt lehet csinálni: a jóból és a rosszból is. - Valóban, nálunk az újkori magyar televíziózás történetében nemigen volt példa ilyen esetre. Mit csinál, ha a tervezett műsora majd nem éri el a kívánt nézettségi határt? Eltűnik a képernyőről? - Remélem, nem így lesz. Még a műsor tervezeti szakaszában találkozót kértem Lendvay Ildikótól és kikértem a véleményét, hogy szerinte egy havonta jelentkező komolyzenei műsor sok-e. Ő is megerősített, azt mondta, Egy kórház pincéjében őrzik a világ legrégebbi borát A színe sötéten fénylő, a bukéja vanília, dió és kámfor keverékének finom illatára emlékeztet - a strasbourgi egyetemi klinika történelmi borpincéjében tölgyfahordóban őrzik a világ legrégebbi hordóban tartott borát, egy 1472-es évjáratú elzászi fehérbort. MTI PANORÁMA Jóllehet akkor szüretelték, amikor Kolumbusz még fel sem fedezte Amerikát, a bor nem alakult át ecetté, ami egészen rendkívüli - mutatott rá Philippe Junger, aki üzletvezetője annak a hagyományokban gazdag borospincének, ahol válogatottan kiváló borok kaphatók egész Franciaországból. - Rendkívüli, de meglehetősen savanyú - fűzte aztán mégis hozzá Junger, hozzátéve, hogy nem szabad túl sokat inni belőle. A lelkes borász az egyetlen, aki ezt személyes tapasztalat alapján állíthatja. Az utolsó borkóstoló történetesen hatvan esztendővel ezelőtt volt, azt követően, hogy Strasbourg felszabadult a német megszállás alól. Akkor Leclerc tábornoknak, aki 1944. november 23-án a 2. francia páncélos hadosztály élén vonult be Strasbourgba, hálából megengedték, hogy felhajtson egy pohárral a történelmi borból. Azóta csak Jungernek nyílott lehetősége - hivatalánál fogva -, hogy hörpintsen az ősrégi nedűből, amely az évszázadok során felvette a tölgyfahordó sötét színét. A ritka értékes borból évről évre egyszázaléknyi elpárolog, ami „az angyalok jutaléka" - mondja Junger. A pincemesterek ezért félévenként egy palack száraz fehérbort öntenek hozzá. Junker azonban biztosít mindenkit, hogy abban a hordóban még mindig legkevesebb háromszáz liternyi található az eredeti italból, vagyis az 1472-es évjárat nem változott. A strasbourgi Hopital Civil Franciaország egyik legrégebbi kórháza, s pincéjének boltívei alatt e kiválóság mellett az egész országból származó gazdag választék található. Kereken tíz esztendeje évenként mintegy 150 ezer palack bort ad el a kórház, jelentősen javítva ezzel anyagi helyzetét írja az AFR