Délmagyarország, 2003. szeptember (93. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-29 / 227. szám
SÁNDORFALVA HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MAKO akciós ELBOCSÁTOTTAK SZAMA településenként, 2003 augusztus végéig SZENTES * Éves kamat. E8KM: 9,25°2 hónapos lekötésre. Inter-Európa Bank Rt. Szeged. Széchenyi tér 2. Tel.: 62/425-311 Az emberek észreveszik a különbséget a szavak és a tettek között - mondta Pokorni Zoltán. A Fidesz-MPSZ alelnöke szerint Bartha László egykori szegedi polgármestert nemtelen támadások érik. 9. oldal www.delmagyar.hu Gyárbezárási hullám söpört végig Csongrád megyén Szeged és Vásárhely a nagy vesztes TÉMÁINKBÓL Több mint ezer embert bocsátottak el a megye két legnagyobb városából nyolc hónap alatt. Csongrád megyében augusztus végéig húsz munkáltató jelentett be csoportos létszámleépítést, összesen több mint 1200 ember került az utcára. Ugyanakkor 2 ezer 700 új állást teremtettek, ennek ellenére a munkanélküliség a megyében meghaladja az országos átlagot. Az idén a cégbezárások és a munkanélküliség újabb hulláma érte meg Csongrád megyét. A helyzet kísértetiesen emlékeztet a 90-es évek derekára. Ezúttal főleg a hagyományos iparágak rendszerváltást túlélő üzemeire került lakat. A korábban megkezdődött ipari szerkezetváltás, úgy tűnik, mostanra fejeződött be valójában. Végképp bebizonyosodott, hogy a munkaerő-igényes iparágak képtelenek felvenni a versenyt az olcsóbban dolgozó távol-keleti gyártókkal. A városokból húsz munkáltató tett eleget törvényi kötelezettségeinek, vagyis jelentette a Csongrád Megyei Munkaügyi Központnak, hogy harminc nap múlva több mint tíz emberétől válik meg. Átlagosan hatvan dolgozójukat küldték el végleg. Augusztus végéig Csongrád megyében 1225 dolgozó került az utcára az összesítések szerint - közölte lapunkkal Vladiszavlyev András, a megyei munkaügyi központ igazgatója. Ennél valószínűleg többen veszítették el megélhetésüket, csak az ő főnökeiknek a tíz fő alatti létszámról nem kellett jelentést tenniük. A megyei munkanélküliségi-ráta jelenleg 8,4 százalékos, Hódmezővásárhelyen és környékén még ennél is több: 8,8 százalék. Ez lényegesen, mintegy 2,8-3 százalékkal magasabb az országos átlagnál. Az elbocsátási hullám vesztese nem egyértelműen a könnyűipar. A megyei munkaügyi központ tevékenységi körökre bontott kimutatása jelzi, hogy százakat bocsátottak el ugyan a textiliparból, a lábbeligyártás területéről, de hasonlóképpen vesztes az élelmiszergyártás, a fémfeldolgozás, a bútoripar és az oktatás is. A ruházati iparban mintegy 300 állás szűnt meg, ennél ötvennel több a cipőiparban. Sokan kaptak elbocsátó levelet a hangszer-, az élelmiszer-, a kerámiagyártás, a fémfeldolgozás és az oktatás területéről. Még a távközlést, a közigazgatást és a pénzügyi tevékenységet is megérintette a gazdasági recesszió. Folytatás a 8. oldalon Felemás sporthétvége Eredményesebb hétvégét is zártak már a Csongrád megyei együttesek, mint a legutóbbi. A Liss-HNKC NB l-es női kézilabdacsapata 23-23-as döntetlent ért el a sereghajtó Békéscsaba ellen. A női vízilabda megyei rangadóján a Carnex-Szentesi VK 27-3-ra verte az újonc Szegedet. A férfiaknak sem termett sok babér, a Legrand-Szentes a Vasastól 13-3-ra, míg a Szeged-Beton az FTC-től 9-3-ra kapott ki. A Szeviép-Szeged hölgykosarasai a második helyen végeztek a bonyhádi előkészületi tornán, a döntőben nagy csatában szenvedtek vereséget. A labdarúgó-bajnokságokban szereplő gárdák mindhárom eredményt „szállították". Az NB I/B-s FC Szeged 3-1-re kapott ki a Vác vendégeként, az eddig gólt sem kapott Makó 1—1 -et játszott Putnokon, míg a Szentes 2-1 -es fiaskóval zárt Sátoraljaújhelyen. Az NB III-ban az Algyő három góllal tartotta otthon a három pontot, míg a HFC idegenben, a Jamina vendégeként nyert (1-0). Részletek A Dél Sportja mellékletünkben Aki üveget tört, söpört Harmicéves JATE-klub Csongrád megye rendőr-főkapitánya, Lukács János ma is őrzi rendezői igazolványát a JATE-klubból. Annak idején, ha valaki összetört egy üveget, kapott egy söprűt, takarított, majd feltűnés nélkül távozott a klubból. Este hattól volt diszkó - tízig. Szinte saját kezükkel építették föl a klubot a KISZ-esek 1971-ben - emlékszik vissza Vastagh Pál, korábbi igazságügyminiszter. O KISZ-titkárként irányította a munkát az egykori légópincében. A harmincéves (ATE-klub az egyetemi könyvtár költözése után akár ki is bővülhet. Szükség is van erre, hiszen közben sokszorosára nőtt a hallgatók száma. írásunk az 5. oldalon MÉREG, RÁGCSÁLÓKNAK ÉS BOLTOSOKNAK Az élelmiszerboltokban akkor is irtani kell a bogarakat, ha egy darab sincs belőlük, a rágcsálóknak szánt méreg helyét pedig térképen kell jelölni augusztus óta. A kisiparosok azt mondják: ellehetetlenítik a kis boltokat a túlzottan szigorú szabályok. 3. oldal SZÜRET, BIRKA, FALUNAP Birkapörkölt rotyogott a hét végén Ásotthalmon. Hat csapat mutatta be, hogyan lesz a bégető jószágból gőzölgő paprikás. Zákányszék is mulatott: a falunapon három együttes is föllépett a bálon, az utcákon veterán autók és fogatok parádéztak. 4. oldal EGY ÓRÁT KÉSETT A MENTŐ Édesanyja haláláért a mentősök felelősek - véli Püski Gyula. A dorozsmai férfi hiába hívta a 104-et, csak az ügyeletes orvost küldték ki, aki háromnegyed óra múlva ért oda. A doktornő mentőt kért - de már késő volt, az idős asszony meghalt. 8. oldal AKTÍVAN ÉPÍT A FIDESZ A csatlakozással nem nyer minden magyar állampolgár Európa-nap, tűzijátékkal Zenés-táncos belvárosi ébresztővel kezdődött, városszerte színes programokkal, ünnepi közgyűléssel és kitüntetésadományozással folytatódott, majd tűzijátékkal zárult szombaton a szegedi Európa-nap. A hétvége első napján, reggel fél kilenckor a Széchenyi tér-Klauzál tér-Kárász utca útvonalán mazsorettek és magyar díszruhába öltözött fiatalok zenés-táncos bemutatója ébresztette a várost a hagyományteremtő céllal útjára indított Európa-nap alkalmából. A városháza dísztermében délelőtt tíz órakor ünnepi közgyűlés kezdődött, amelyen Botka László polgármester köszöntőjében a város értékeiről, az uniós csatlakozásról mint kedvező lehetőség megragadásáról, valamint Szeged szerepéről beszélt. A polgármester kiemelte, hogy Szeged számára a 2004-es esztendő a csatlakozás miatt is nagy jelentőséggel bír, ám ez az esemény egybeesik a nagy árvíz 125. évfordulójával, ami a város számára az emlékezés és egyben az újjászületés ünnepét jelenti. Szeged azon nagyvárosok segítségével épülhetett újjá, melyek ma is Európa meghatározó pontjai mondta a polgármester. Jövőre egyébként egész éven át tartó rendezvénysorozattal köszöni meg Szeged Európa nagylelkű és nagyszabású segítségét, amellyel a város valóban szebb lett, mint valaha. Az ünnepi közgyűlésen Szeged nemzetközi kapcsolataiért emlékplakettet és érmet nyújtottak át a Tisza-parti város és Darmstadt kapcsolatait ápoló Ilona BreBotka László polgármester emléplakettet ad át Juhász Endre tárca nélküli miniszternek. Fotó: Schmidt Andrea ining asszonynak, valamint a szegedi kötődésű luhász Endre, európai koordinációért felelős tárca nélküli miniszternek. Juhász Endre beszédében kifejtette: a csatlakozásnak ugyan nem minden magyar állampolgár lesz nyertese, ám azt a célt, hogy az ország egésze nyerjen a csatlakozással, fontos szem előtt tartani. Ha realista, óvatos, optimista és kellő vállalkozói szemlélettel közelítünk a csatlakozáshoz, akkor pozitív csalódás érheti az ország polgárait. Juhász Endre a támogatásokról szólva utalt az unió kohéziós politikájára, a régiók, térségek gazdasági, szociális és egyéb felzárkóztatásának fontosságára, s elmondta, 2006 végéig Magyarország rendelkezésére áll majd 3 milliárd euró, míg a kötelező társfinanszírozással együtt 4 milliárd euróra lehet jó időben, jól tervezett projektekkel pályázni. Az Európa-nap keretében városszerte színpadi produkciók, sportrendezvények, játékok és szabadtéri koncertek dúsították a szombati pihenőnapot, majd este fél kilenckor tűzijáték zárta az eseményt. O. K. K.