Délmagyarország, 2003. szeptember (93. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-23 / 222. szám

POSTABONTAS« KEDD, 2003. SZEPTEMBER 23. Postabontás plusz Tisztelt Olvasóink! Örömünkre, nagyon megnőtt a szerkesztőségünkbe küldött olvasói levelek száma. Ezért a jövőben - alkalmanként - a Kapcsolatok hasábjain kívül, lapunk másik oldalán is olvashatják a hozzánk eljuttatott írásokat. (A szerk. I Akik „befekszenek" a felemelkedés útjába Micsoda nyár - micsoda bulik! Rendezvényben, fesztiválokban, jó bulikban soha nem látott termékeny nyár ért véget. Ezrek, százezrek jöttek, taposták egymást szinte hétről hétre, rendezvényről rendezvényre. Ettek, ittak, s voltak, akik voltak. A jókedvű parádék környékén bedugult utak, az utcákon autók ezerszám. A kezekben, a nyakakban divatos szalagon mobiltelefonok trilláztak. Tüzelt a politikai közélet is rendesen. A nagy parlamenti pártok képviselői váltott műszakban fáradhatatlanul bizonygatták egymásról, hogy a másik lopott többet. Erdélyben az István, a király több mint tízezer oda látogató magyarországi turistát vonzott. Az idén is közel százan vásároltak házat, lakást a kaliforniai tengerparton, pihenésre vágyók, ahol százmillió forintnál kezdődnek a lakásárak. A fővárosban százezrek mentek a dunai műtengerpartra, nyüzsögni a Szigetre, a tűzijátékra. Nagy látványosság volt az augusztus 19-ei Örömkoncert, négyezres kórusával. Szinte nem volt kerület, látványosság, dübörgő technozene nélkül. Jól működött, már akinek erre volt szüksége, a Nagy Felejtés. Persze nem csak Budapesten élt a nyár, boldogult a nép. Debrecen, Esztergom, Szeged sorozatos tömegrendezvényei mellett tulajdonképpen alig volt város, község fesztivál, gála, koncert és hangulatos petárdázás nélkül. Na és persze az illetékes állami és önkormányzati hölgyek és urak is megjelentek. Ülésszakszünet volt, nagyon fáradtak, de azt mégsem tehetik meg, hogy ne tiszteljék meg jelenlétükkel az eseményt. S ha már ott vannak, akkor megnyitnak, avatnak, főznek, kóstolnak. így hát a nyári szünet ide vagy oda, begyakorlottan működtek a széles mosolyok, a népesített protokollgesztusok, villantak a protézisek. Jókedvünk nyarán keményen dolgoztak a kampánymenedzserek, ott volt az írott sajtó, a rádió és tévéállomás is. Az pedig, hogy a nyáron az emberek, a családok újabb ezrei maradtak munka, kenyér, kereső nélkül, hogy a bulizás töméntelen adófizetői pénzbe is került, csak nagyon keveseknek, legfeljebb hozzám hasonló munkáspárti fejjel gondolkodóknak jutott eszébe. Jó kedvünk nyarán felszámolták az olasz tulajdonba került 700 dolgozót foglalkoztatott Mary Cipőgyárakat. Romániába telepítik át az ajkai, Shoe Cipőipari Kft.-t, mert ott lényegesen olcsóbban tudnak termelni. A kéthetes nyári szünet alatt a német tulajdonos csendben leszerelte a szentgotthárdi gépgyárat és keletebbre telepítette át a gyártást. Krízishelyzetbe kerültek a még működő élelmiszer-ipari üzemek közül a kapuvári és a győri húsipari cég, a szolnoki Solami Hunipari Rt., a 80 éve működő sárvári sajtüzem. „Disznó ügy", hogy a szekszárdi és szolnoki üzemek úgy vették át a sertéseket a kistermelőktől, hogy ellenértékét már nem tudták kifizetni. Több mint hír, a francia-olasz tulajdonba került Ikarus Bus Rt. maradék létszámának leépítése. Odalett a márkás hírű csongrádi és a nagy múltú makói bútorgyár, a Szegedi Hangszergyár. De a sor, a boldogság nyara hordalékaként, korántsem teljes. Friss statisztikák szerint tovább növekedett a fiatal pályakezdő szakmunkások és diplomás munkanélküliek tábora. Egyre nagyobb részük élete kudarccal, a feleslegesség érzésével kezdődik, s erre nem lehet családot alapítani, gyermeket vállalni. S mivel állást nem találnak, gyenge vigasz számukra, hogy az ilyen-olyan központokban a náluk alig idősebb, de állásban lévők mély empátiával felkészítik őket esetleges pályamódosításra, állásinterjúk készítésére. Hosszú, forró és közérzetjavító nyarunkat - hangos zajával, vagy csendes kilátástalanságával egyaránt - a politikai érdek, a pénz mozgatta. A tőke zenés ringlispíljébe közel a fél ország beleült. Volt, aki játszott, volt, aki felejtett, s volt, aki repült. Most talán gondolkodik. N. L., SZEGED Bár a Szegedre irányuló és az onnan kiáramló forgalom sokszorosára emelkedett az elmúlt évtizedben, a városon átáramló transzkontinentális áru- és személyforgalom majd megtízszereződött, a megyeszékhely megközelíthetősége érdemi módon nem javult ez időben. A felfokozott szükséglet, várakozások és az ismétlődő választási ígérgetések ellenére az európai tranzitfolyosónak számító M5-ös autópálya csak Kiskunfélegyházáig készült el. A Szerbián keresztüli folytatás a horgosi-röszkei határátkelőhelyig fél pályán szintén megépült. Kiskunfélegyházától a határig azonban hiányzik egy 60 kilométeres szakasz. Horgoson-Röszkén kis közép-európai abszurd jellemzi a helyzetet. Szerbiában Horgosigvan fél autópálya, de nincs korszerű határátkelőhely. A Dél-Alföldnek van Phare-támogatással épített korszerű határátkelőhelye, de nincs autópályája. A koncessziós keretszerződésbe adott és épített M5-ös autópálya - az AKA konzorcium tulajdonában - európai negatív kuriózumnak számít az európai átlagot sokszorosan meghaladó díja és az AKA semmittevése miatt. Hiába a koncessziós előjog, évek óta semmi sem épül. A térséget súlyos negatív diszkrimináció sújtja. Az autópályát elkerülő és azt helyettesítő, a településeken áthömpölygő megsokasodott forgalom egészség-, és környezetkárosító hatása, veszélyessége, a forgalom méreteihez viszonyított szűkössége, trombózisos helyzete botrányos. Méltatlan a térséghez, de egy nemzetközi gazdasági társasághoz is. Az európai integráció kiszélesítéséért és erősítéséért folytatott nemzetközi erőfeszítések folyamatában tarthatatlan ez a helyzet és magatartás. Már jó ideje határozottabb polgárjogi elutasítást és nemzetközi jogi orvosKiskunfélegyházánál véget ér az M5-ös autópálya. Fotó: Karnok Csaba lást igényelt volna. Nemzetközi erőfeszítések történnek Délkelet-Európa stabilizációjáért, s közben egy mohó és gátlástalan parciális érdekcsoport „befekszik" a felemelkedés útjába. Átgondoltabb, tudatosabb, koncepciózusabb, átfogóbb tiltakozási és nyomásgyakorlási eljárásra lenne már szükség. Az „egyforintos" akció kifejezi a már igen türelmetlen állampolgári elutasítást, de lefékezi a forgalmat, és a protestálok ellen hangolja az úthasználókat. A szükséges volumenű tiltakozási akció megtervezése, megszervezése idő-, szellemi és kapacitás igénye meghaladja a kezdeményező civil szervezet lehetőségeit. A helyzet súlyosan érinti a lakosságot, a gazdasági szervezeteket, az önkormányzatokat, a nemzetközi úthasználókat, végső soron a magyar és a szomszédos államokat is. Nem lokális, hanem nemzetközi szintű öszszefogás kellene az önzés elutasító megtöréséhez, a helyzet korrekciójához. Még a 2004-es athéni olimpia előtt. Az olimpiai átmenő forgalom várhatóan katasztrofálissá teszi ezt a helyzetet. Tíz- és százezreket bőszít majd a térség és Magyarország ellen. Nesze neked „országimázs"! Olyanokat is elborzaszt a környéktől, akik pedig szükséges partnerek lehetnek a térség fejlesztéséhez. A problémát nem elég lokálisan, térségi gondként exponálni. Ez összetettebb és nagyobb horderejű ügy. Egy fontos ügy pedig méltó ügykezelőt keres! Szeged közúti forgalmi hálózata mára telítetté és túlterheltté vált. Stratégiai fejlesztési programjának realizálása halaszthatatlan, valóban elsőrendű térségfejlesztési feladat. Nélkülözhetetlen mind a regionális áru-, és személyforgalom, majd az átáramló tranzitforgalom számára. BESENYI SÁNDOR, SZEGED A szegedi Rigó utca Pitymallatkor megszólalnak a rigók. Tán 100 éve is lehet, hogy elődeink találó nevet adtak a mi utcánknak. Ha hiszik, ha nem, legalább 100 rigó tanyázik utcánkban. Kedvező a környék is számukra. Az ugyancsak őseink által ültetett, közben hatalmassá nőtt platánfák - melyek szépsége vetekszik a Széchenyi tériekével - kedvező búvóhelyet nyújtanak a kis rigóknak. Fecskéink is vannak ám! Házunk kapualjában az idén már másodszor születnek kisfecskék a két fészekben. A fecskeszülők szorgalmasan hordják a sárga tátott szájakba a finom falatokat. Gondozzák is a mi utcánkat! Szorgos asszonykezek pátyolgatják, öntözgetik a házak elé kiültetett virágokat, bokrokat. Tél végén a városi kertészet nyesegeti fáinkat, éjszakánként a köztisztasági autók söprik az utcánkat. A közeli iskolába járó sok diák is vigyázza a tisztaságot. Ezért is szeretik a környékünket madaraink. A sárga csőrű feketerigóink hűségesek is. Nem költöznek, télen fiataljaink szalonnabőrt aggattak nekik - magam is láttam. Asszonyaink magokat szórnak ki, bizony a torkos verebek megelőzik a rigókat. Képzeljék helyzetünket: milyen jó hallani, amikor kora reggel megszólal a sok rigópár mély hangú, hívogató éneke. A mi utcánk óh, de szép! M.I., SZEGED Még egyszer a háztáji kocsikról Egyik-másik olvasó kifogásolta, hogy feltűnően nagy és erős járművek (pl. IFA, GAZ, UAZ) - én még ezeknél nagyobbakat is láttam - piros rendszámmal, munkagépként közlekednek a közutakon. Élvezik a piros rendszámuknak adott kedvezményeket. Azzal kell kezdenem, hogy semmiféle kedvezményről nincs szó! A piros rendszámos munkagép főútvonalon nem közlekedhet. Sebessége nem lépheti túl a 25 km-es óránkénti sebességet. Éppúgy műszaki vizsgára van kötelezve, mint más jármű. Csak a KPM-nél vizsgázhat. (Ez közismert az alaposságáról.] Vele bérmunkát nem végezhet, csak saját áruját, a saját szükségletére mozgathatja. Biztosítást fizet. Az első háztáji kocsikat a szükség szülte. Teherkocsi tartását a párt nem engedte privát személyeknek, mert az volt a vélemény, hogy ezzel egyik ember a másikat „kizsákmányolhatja". Mivel a nagyobb gazdálkodóknak mégis szüksége volt ház körüli teherfuvarra - akkor még egy kocsiért is 5 évig kellett várni maguk kezdtek el főleg motorkerékpár-motorokból különféleszállító járműveket fabrikálni. Mivel eddig csupa kis Pannónia motoros kocsikat láttak, főleg a szemnek szokatlan, amikor egy óriási, hátul kéttengelyes kocsi áll be piros rendszámmal egy házbontáshoz, ahonnan többtonnányi kőtörmeléket visz el. Ha egy teherkocsi befejezi a páEzeket az átalakított kocsikat a szükség szülte. Fotó: Schmidt Andrea lyafutását mint közületi jármű, privát kézbe kerül, gyakran ki a tanyákra, ahol rendszámmal vagy anélkül végzi a ház körüli munkát, pl. vízhordás, palántaöntözés, trágyakihordás, állatszállítás az átvevő helyre, stb. Ezek olyan rövid távú „súlyfuvarok", amelyeket nem lehet már a régi Pannónia motoros játékszerrel elvégezni. A háztáji kocsi a paraszti gazdaságokban a napi munka legfőbb szereplőjévé lépett elő, majd tovább fejlődött, amikor különféle munkavégzést végrehajtó kiegészítők kerültek föl rá. Én láttam már olyan háztáji gépet, aminek fülkéje sem volt, csak egy ülése, oldalt szivattyú, rajta a másik oldalon légkompresszor, a hátuljában kihajtás különböző sebességekkel, amivel egy fürészgépet hajthat, volt rajta két-három sebességváltó, ugyanennyi karral, első-hátsó meghajtás felezővel, hátul két-három fajta vonóhorog vontatáshoz. De platója is volt a szállításhoz. Elöl hidraulikája is volt, amivel a trágyát tudta kiszedni az ólból. Mivel ezek a gépek nem dolgoznak mindennap, ezért van az 5 évenkénti műszaki vizsga. Most Magyarországon arra kell törekedni, hogy egy teherfuvarozásból, külföldre járásból, főúton való használatból kivont, de addig karbantartott teherkocsit ne szedjünk szét azonnal, hanem tovább használjuk ki mint ház körüli kisegítő eszközt. Csak így lehet olcsóbban termelni. Ha nagyvonalúskodunk, mindent azonnal szétszedünk, eldobunk, végső soron a vevők fizetik meg a drágábban előállított árunál. Ezek a munkagépek baleseti szempontból nem főszereplők. Közös érdekünk az, hogy a műszaki vizsgán öregnek talált, kibukott járművek súlykorlátozással, mellékutakon, külterületekén, 25 km/h-s sebességgel, saját szükségletre tovább hasznosíthatók legyenek. Képtelenség az, hogy személykocsival az üléseken szállítják a tápot. Nem ritkán állatvásárban a személykocsi tele van kismalaccal, az ülések helyén szalma van. A nagy méretű piros rendszámos munkagépeket nem megtiltani kell, hanem segíteni a parasztságot abban, hogy olcsóbban, kevesebb fáradsággal, emberhez méltóbban élhessen. A gazdaságok növekedésével a háztáji kocsik mérete, teljesítménye is növekedett. Hagyni kell ezeket a dolgokat a maguk útján menni, hiszen van és lesz is a parasztságnak — különösen a jövőben — elég gondja. CARL FODOR, BAKTÓ A sportuszoda felelőssége? Az egyik szegedi gimnáziumban tanuló fiam az előző tanévben - testnevelési óra keretében diáktársaival és testnevelő tanárával - rendszeresen a sportuszodába járt úszni. A tanulók - a többi látogatóval együtt - a férfi öltözőben, az uszoda által kijelölt helyen, a ruhatárosnak adták le megőrzésre iskolatáskáikat, ruháikat, mint ahogyan ez más fürdőhelyeken is szokás. Az úszás befejeztével a diákok, ruháikat, táskáikat, melyek egy külön helyen, de őrzött területen - helyhiány miatt nem a ruhafogason - voltak tárolva, saját maguk választhatták ki. (Bízva abban, hogy mindenki a sajátját választja!) Erről a helyről tűnt el a gyermekem iskolatáskája. Itt szeretném megjegyezni - a tanulók által elmondottakat, melyről saját magam is meggyőződtem a helyszínen hogy a ruhatáros a beadott ruháikért cserébe nem adott sorszámot, „bilétát". A sportuszoda vezetőségéhez fordultam panasszal, akik lojálisnak tűntek az esettel kapcsolatban, jegyzőkönyvet vettek fel, és ígéretet kaptam: ha 3-4 napon belül nem kerül elő a táska, kártérítési igénnyel élhetek. (Csak nem biztos, hogy megkapom! Én naiv.) Az elutasítást utólag tudtam meg, amikor benyújtottam az igényemet. Jogi úton próbáltam érvényesíteni igazamat, de sajnos lehetetlenné vált a bizonyítás. A sportuszoda jogi képviselőjétől ugyanis azt a választ kaptam - hónapokkal később -, hogy a lefolytatott belső vizsgálat során a ruhatáros kijelentette: az eltűnt táskát nem adták le a megőrzőbe. (Nagyon jó memóriával rendelkezhetett a ruhatáros!) Ennek ellenkezőjét bizonyítani csak a 16 éves fiammal és egykorú osztálytársaival tudom. Mivel ők nem számítanak nagykorúnak (csak 18. életévét betöltött ember vallomását fogadja el a bíróság), így bizonyítás hiányában nem tudom érvényesíteni igazamat. A sportuszoda öltözőjén és a pénztárnál kifüggesztett házirend és figyelmeztető tábla jelzi, hogy az öltözőkben hagyott értéktárgyakért felelősséget a Sportigazgatóság nem vállal. A Ptk. 471. § (1) bek. b.) pontja alapján „ha megfelelő hely áll a látogatók rendelkezésére dolgaik megőrzése céljából, a vállalat csak az itt elhelyezett dolgokban esett károkért tartozik felelősséggel". Több kérdés merül fel bennem: Van-e felelőssége a ruhatárosnak? Miért alkalmazzák? Mi számít értéknek s mi nem? A látogatók holmijainak megőrzésére mi számít megfelelő helynek s mi nem? Mi számít őrzött helynek s mi nem? A belső vizsgálatot miért nem a sajnálatos eset megtörténtekor végezte el a hivatal? Becsapva érzem magam, a hivatal vezetősége megtévesztett a jegyzőkönyv felvételekor. Esetem szolgáljon tanulságként az olvasóknak! Név és cím a szerkesztőségben Esetleg- vásárhelyi módra! i Nagy várakozással, s őszinte örömmel tekintettem a vásárhelyi fedett uszoda bemutatása elé. Az első meglepetés akkor ért, mikor az ünnepség helyszínétől 20 méterre, az Ady Endre utca felőli bejáratnál 15 perccel a tervezett kezdés előtt az illetékes rendező azt közölte: csak a strand Tóalj utcai bejárata felől, az üzemelő strandon keresztül lehetséges a csatorna strand felőli partjának megközelítése. A helyszín ismeretében ez nevetséges, felháborító! Az ünnepi meghívókból addig azt hittük, az egyszerű állampolgárok megjelenése is kívánatos. Többen hazamentek! A képviselő-testület, s a meghívott vendégek bevonulása után végül is bebocsáttattam, majd kicsit később bárki bármilyen irányból szabadon mozoghatott. Utólag úgy tűnik, a tűző napra elhelyezett, a vendégek számára fenntartott székek, s a mögötte lévő sáv „védelmét" célozta a csekély értelmi képességre valló intézkedés. Esetleg csak ezek foglaltságát kellett volna közölni; a jelen lévő nagy létszámú rendezőgárda elbírt volna a békésen érkező érdeklődőkkel. Kár volt az árokpartot is blokkolni! Merthogy a megmaradt néhány fa árnyéka alá igyekezett egyébként is mindenki. Az uszoda valóban nagyszerű, s szép (lesz), ha teljesen elkészül. Egy 50 ezres lakosságú városban lenyűgöző! Köszönet érte azoknak, akik sokat tettek a megvalósításáért! Bízom abban, hogy észrevételeimen elgondolkodnak az érintettek, s legközelebb - remélem egy év múlva - ezek a hibák nem ismétlődnek! Név, cím a szerkesztőségben