Délmagyarország, 2003. szeptember (93. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-23 / 222. szám
RÖVIDEN Hivatásos terroristának nevezi Jasszer Arafatot Ion Pacepa, a Ceausescu-rendszer egykori kémfőnökc. NEW YORK (MTI) Ion Pacepa 1978-ban disszidált, azóta az USA-ban él. Vörös látóhatár című könyve 1987-ben jelent meg, most készülő könyve az Amerika-ellenesség gyökereiről szól, Jasszer Arafat, akit az izraeli kormány száműzni akar, Pacepa szerint ném csak a béke akadálya, hanem annál sokkal több: hivatásos terrorista, akit a Szovjetunió és csatlósai képeztek ki s láttak el pénzzel és fegyverrel - írja a Wall Street Journalban. A román hírszerzés főnökeként a 70-es években Pacepa volt a felelős azért, hogy Arafat havonta kétszázezer dollárt kapjon, s hetente két, egyenruhával és utánpótlással megtömött teherszállító repülőgép landoljon Bejrútban. A tömb többi állama is így járt el. A Forbes magazin szerint Arafat ma a világ 6. leggazdagabb embere az uralkodók és zsarnokok között, svájci számlákon több mint 300 millió dollárja van. Arafat azzal dicsekedett Pacepának, hogy ő találta fel a repülőgép-eltérítést, de a szerző szerint ez nem igaz, a kétes dicsőség a szovjet állambiztonsági szervezetet, a KGB-t illeti meg, amely az 1960-as években Kubába térített egy amerikai utasszállítót. Arafat újítása az öngyilkos merénylő, egy olyan terrorkoncepció, amely 2001. szeptember 11-én teljesedett ki az USA-beli terrortámadásokkal. NYOMOZÁS Két hónappal meghosszabbította a nyomozást a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ felfüggesztett főigazgatója ellen a Budapesti Katonai Ügyészség - közölte Bácskai János dandártábornok ügyvédje, Ilcsik Sándor. Brókerügyvizsgálat, a kezdettől a végéig BUDAPEST (MTI) Az országgyűlés ügyrendi bizottsága megszavazta a brókerbotrányt vizsgáló bizottságról szóló előterjesztéshez a kormánypárti képviselők által benyújtott módosító indítványokat. A vizsgálóbizottság felállítását négy fideszes országgyűlési képviselő kezdeményezte, eredetileg a Pannonplast-ügy kivizsgálására. Az előterjesztők a vizsgálat tárgyát később kibővítették „a PSZÁF által feltárt brókerbotránynak (...) és az egész botránysorozattal kapcsolatos kormányzati és kormánypárti politikusok érintettségének kivizsgálására". A módosító javaslatok közül az MSZP-s politikusok által benyújtott további 61 kérdés a brókerügy kezdetére, az előző kormányzat időszakára vonatkozik, s célja, hogy „a visszaélést elősegítő folyamatokat, valamint politikai-gazdasági és személyi összefonódásokat feltárja". A magyarigazolvány és a romániai arány Négyszázezer igénylő Romániában négyszázezren igényeltek eddig a kedvezménytörvény alapján magyarigazolványt - közölte az RMDSZ ügyvezető elnöksége által létre hívott tájékoztató iroda. BUKAREST (MTI) Mint az MTI bukaresti irodájához eljuttatott közlemény rámutatott: 2002. januárjától 2003. szeptember 19-ig Romániában 400 ezer 23 személy igényelt a határon túb magyaroknak nyújtandó kedvezményekről szóló törvény alapján magyarigazolványt, csaknem 32 ezer diákigazolványt, 4 628 pedagógusigazolványt és 357 oktatói kártyát. Érdekes képet nyújtanak a közlemény adatai a magyarigazolványt igénylőkről abból a szempontból, hogy ki milyen alapon nyújtotta be kérelmét. Ezek szerint a kérelmezők több mint 75 százaléka nagykorú és csaknem kétharmaduk (63,35 százalék) valamely egyházhoz tartozás, 26,34 százalékuk RMDSZ-tagsági igazolás, 9,30 százalékuk pedig nyelvtudás, és csupán nem egészen egy százalékuk valamely civil szervezethez való tartozás alapján nyújtotta be igényét magyarigazolványra . Ötszázezer aláírást szeretne az MVSZ Kettős állampolgárság BUDAPEST (MTI) A Magyarok Világszövetsége két hónap alatt 500 ezer, a kettős állampolgárság megadását támogató.aláírást szeretne összegyűjteni, aláírásgyűjtésük október 23-án indul - mondta el Patrubány Miklós, a szervezet elnöke. Az aláírásgyűjtésre október 1 -jén kezdődő „Újra együtt" című kampányukkal hívják majd fel a figyelmet Magyarország megyeszékhelyein. Patrubány Miklós hangsúlyozta: az MVSZ „nem revízióra törekszik, de legyen világos, hogy elcsatolt magyar testvéreinkről lemondani sohasem fogunk". Azért tűzték ki 500 ezer aláírás összegyűjtését, hogy minden kétséget kizáróan meglegyen a szükséges 200 ezer aláírás. Az elnök közölte, hogy az MDF hasonló témában indított aláírásgyűjtése károsan hat a népszavazás esélyeire, ezért újabb levelet ír ez ügyben Dávid Ibolya pártelnöknek. KONCEPCIÓHIÁNY A kormánynak haladéktalanul el kell készítenie egy átfogó foglalkozta táspolitikai koncepciót, ami feleljen meg egyben gazdaságpolitikai programnak is - jelentette ki Wittich Tamás. Az MSZOSZ elnöke szerint az MSZOSZ igényli, sőt követeli egy bérfelzárkóztatási program elkészítését is, a magyarországi keresetek ugyanis az uniós átlagnak az egytizedét érik el. SZAÚDI VENDÉG A magyar kormány, az ország euroatlanti integrációjának elsődlegességét szem előtt tartva, külgazdasági kapcsolatainak bővítésére törekszik; „hazánk ki szeretné szélesíteni a gazdasági együttműködést az öböl menti térség államaival" - hangoztatta Medgyessy Péter, amikor fogadta a magyarországi látogatáson tartózkodó Szaleh ben Humajjed sejket, a szaúdi parlament elnökét. Ion Pacepa hivatásos terroristának nevezte Jasszer Arafatot KEDD, 2003. SZEPTEMBER 23. George Robertson utódja Jaap De Hoop Scheffer holland politikus Kijelölt új NATO-főtitkár BRÜSSZEL (MTI) Folyamatos tocsikolás Az országgyűlés újfent leszavazta Polt Péter legfőbb ügyészt Vetés kívül, aratás EU-n belül Az előző ciklus sportminisztériumának gazdálkodása, valamint a Széchenyi-terv is szóba került a 2001. és 2002. évi költségvetés tavalyi végrehajtásáról szóló, a zárszámadási törvényjavaslatról folyó általános vitában a parlamentben. A vitát lapzártakor folytatták a képviselők. BUDAPEST (MTI) Az országgyűlés hétfői ülésén a napirend előtt felszólalók közül Németh Imre arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő mezőgazdasági idényben a magyar gazdáknak fel kell készülniük a támogatások megváltozására az uniós csatlakozás miatt, hiszen a vetésre még a közösségen kívül kerül sor, a terményt azonban már tagként értékesítik. A kormány döntése szerint Magyarországon az összevont uniós támogatási rendszer érvényesül a mezőgazdaságban - tette hozzá a földművelésügyi miniszter. Az ellenzéki képviselők bírálták ezt a támogatási módot, és hangsúlyozták: a kormánynak több segítséget kellene adnia a termelőknek. Nem járult hozzá a parlament hétfőn ahhoz, hogy a házszabálytól eltérve, még a nap folyamán tárgyaljanak és szavazzanak az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők műveleteiben részt vevő magyar katonai egészségügyi kontingensről szóló országgyűlési határozat módosításáról. A határozat módosítására azért van szükség, mert a NATO Afganisztánba vezényel katonákat, köztük magyar tiszteket, amihez az országgyűlés felhatalmazása kell. Az országgyűlés leszavazta a legfőbb ügyész válaszát, amelyet Pető Iván (SZDSZ) interpellációjára adott. Pető Iván annak kapcsán interpellált, hogy a Fővárosi Főügyészség megszüntette a nyomozást az MTV pazarló gazdálkodása ügyében tett feljelentések kapcsán. Mint mondta, a megszüntető határozat ellen minden feljelentő panaszt tett, de ezeket a Legfőbb Ügyészség elutasította. Polt Péter legfőbb ügyész válaszában kifejtette: a Fővárosi Főügyészég nyomozást megszüntető határozata valóban tévesen hivatkozott a médiatörvényre. Mint mondta, a Legfőbb Ügyészség e vonatkozásában megalapozottnak tartotta a feljelentők panaszát, és törvényi kötelességének eleget téve korrigálta a tévedést, de a nyomozás megszüntetésérc vonatkozó többi indokot helyénvalónak ítélte meg. BUDAPEST (MTI) Nem ítélte alaposnak Tocsik Márta (felvételünkön) polgári perében a felülvizsgálati kérelmeket a Legfelsőbb Bíróság öttagú tanácsa és hatályában fenntartotta a tavalyi ítéletet. Tavaly októberben az LB jogerős másodfokú közbenső ítéletében jó erkölcsbe ütközés címén kimondta a 804 millió forintos sikerdíj alapjául szolgáló megbízási szerződések semmisségét, a jogkövetkezmények tekintetében pedig új elsőfokú eljárásra utasított. A jogerős ítéletet Tocsik Márta és a Legfőbb Ügyészség egyaránt felülvizsgálati kérelemmel támadta. A Legfőbb Ügyészség azt kérte: a bíróság mondja ki, hogy a szerződések jogszabályba is ütköznek, nem csupán a jó erkölcsbe. Ezzel szemben a Tocsik Mártát védő csapat kifogásolja a jó erkölcsbe ütközés címén, a sikerdíj alapjául szolgáló megbízási szerződések semmisségét kimondó ítéletet. jaap De Hoop Scheffer jelenlegi holland külügyminiszter lesz George Robertson utódja a NATO főtitkári posztján. Az észak-atlanti védelmi szövetség szóvivője megerősítette, hogy a jelölésről szóló hír immár hivatalos, a döntést a NATO tagállamainak állandó képviselői hozták meg Brüsszelben az Észak-atlanti Tanács hétfői ülésén - valamennyien, mind a 19 küldött támogatta a holland jelöltet. A holland diplomácia 55 éves vezetője, az eddig kereszténydemokrata színekben pohtizáló De Hoop Scheffer 2004. január l-jétől veszi át a NATO irányítását a brit Robertsontól. „Melegen üdvözlöm a döntést. Külügyminiszterként nagy hatással volt kollégáira ítélőképessége és a kérdéskörök alapos ismerete" - olvasható Robertson közleményében. Mellettem az utódom. Jaap de Hoop Scheffer (balról) és lord Robertson. MTI Telefotó/El'A/Ed Oudenaarden Antal Imre jobban van A hódmezővásárhelyi származású Antal Imre, a Szeszélyes évszakok című tévéműsor vezetője lábtrombózissal került kórházba. A gondos ápolásnak köszönhetően jól van, s fogadta barátait. Felvételünkön a pályatársak közül Ihos József (Kató néni) társaságában látható a kórteremben. MTI Telefotó: Sándor Katalin Faludy György 93 éves Faludy György Kossuth-díjas költőt 93. születésnapján - többek között - Fehér Anettka, valamint a felvételünkön látható Boros Viktória, a deciBand zenekar énekese köszöntötte (balról), aki a költőről készített rajzot vitt ajándékba. Társaságában Faludy-Kovács Fanni, a költő felesége látható. MTI Telefotó: Kovács Attila Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDÚS SZABOLCS (mellékleteki, MISKOLCZI RÓBERT |fatő|, OLÁH ZOLTÁN (hír és információ), SÜLI JÓZSEF (sport) • Délvilág szcrkcsztőségvczeeó: ÚJSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153. Tfclcfon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800 Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www dehnagyar hu • E-mail: szerkesztosegár delmagyar.szeged.hu »6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. TfeL/fax: 62/241-905. Hirdetési teL/fax: 62/242-419. 6900Makó, Csanád vezér tér 3. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tel /fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u 8 Tel : 63/401-024. Tél/fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) Tel ./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMACYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZT1NÉ MÉSZÁROS ÉVA, • Kiadói titkársági fax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Ttrjesztés: 62/567-864 Tenesztési zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési díj egy hónapra 1240 Ft (Délmagyarországi, 1130 Ft (Délvilági »Árus terjesztés: Délhir Rt. «ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 IDélvilág) • A Délmagyarország Kradóa Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN