Délmagyarország, 2003. szeptember (93. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-22 / 221. szám

•MOZAIK* HÉTFŐ, 2003. SZEPTEMBER 22. Minden színben pasztellek PODMANICZKY SZILÁRD Amikor életemben először jártam abban a kép­tárban, ahol a kedvenc festőim képeiből szervez­tek kiállítást, tele szorongással léptem az előcsar­nokba. Olyannyira, hogy képtelen voltam megér­teni a bonyolult beengedő biztonsági berendezés működését. A pénztáros rövid időre bezárt, saját kezével engedett be, és végre-valahára mehettem tovább. De merre?A számtalan iránytál, az óriási tértől földbe gyökerezett a lábam, s félénk reszketés te­lepedett a szívemre. Merthogy akkor most oly nagy mesterek műveit láthatom itt, akik már a földben nyugosznak. de műveik, dacolva az idő­vel, itt állanak e hatalmas csarnok falaira akaszt­va, s mérhetetlen értéket képviselve mintegy örökre hordozzák alkotójuk nevét. Nem, én soha nem vágytam efféle babérokra, Piton István nem az a név, amelyik bárminemű műalkotás alatt az enyémhez hasonló szívdobo­gást idézhetne elő. És éreztem, azonnal elsüllye­dek a föld alá szégyenemben, hogy még csak gon­dolni is merészeltem ilyesmire. Pedig még egyetlen képet sem láttam. Csak itt állok az előcsarnokban, és elismerem, bármi legyen is a továbbiakban, az a valami már eddig is elég hatásos. Összeszedtem magam, egy határőrtiszt szigorú tekintetét képzeltem magam elé, akitől mindig megkeményedek, és akár függőleges falra is föl­mászok tőle: fölkaptam egy prospektus, s a benne lévő ábra alapján próbáltam átfogni az épület tervrajzát. Ami nem volt könnyű. Négy szint és három szinteltolás egymásból kibomló alaprajzát kellett megkülönböztetnem, s ettől ismét a sze­mem elé villant egy régi elképzelés, miszerint építészmérnöknek képezzem tovább magam, de talán nem tévedtem annyira, ha ennek a döntés­nek a hiányát azóta most először érzem pótolha­tatlannak. Még csak délelőtt volt, s számba véve a terme­ket, úgy döntöttem, nem rohanom le egyből a kedvenceimet, bőven van időm záróráig bejárni az egész épületet, s ha szimatom nem csal, itt mozarellás melegszendvicset is készítenek: kész az egynapos terv. S mert nem voltam rá fölkészülve, sőt, megval­lom, sehogyan nem készültem a találkozásra, ön­nön korlátjaimba botlottam. A második átsétált terem után egyszeriben ott találtam magam ab­ban a kupolacsarnokban, ahol az én festőim munkái állottak. Bár a belépésnél már egyszer földbe gyökerezett a lábam, most megint, s ahogy az albumokból jól ismert képek egymás mellett ott függtek teljes élethűségükben, olyan színpompában, amit egyetlen album sem képes visszaadni, megkon­dult bennem egy harang. A hangja évszázadokon húzott át, s mint egy visszatérő örvény vele átzu­hant rajtam festőim minden időket kitöltő óriási szelleme. Szépségükben oly mérhetetlen mély fájdalmat éreztem, hogy azt hittem, kilyukad a mellkasom, vagy a torkomat elzárja a szívem és nem kapok többé semmi levegőt. Elájultam. A portán feküdtem egy díványon. Egy nő legyezgetett a pénztárfülke mögött, s hal­lottam, ahogy a pénztáros mondja: már befelé se volt egészen magánál, talán jobb is lenne az ilyennek, hogy egyből meghaljon. Tényleg mennyivel jobb lenne, gondoltam, s ahogy a levegőt legyező lilaruhás hölgy felém for­dult, pasztelles arcommal biztatóan elmosolyog­tam magam. Útra készen a gyálaréti fecskecsapat. Fotó: Gyenes Kálmán Lottószámok OTOSLOTTO 16,30,81,83,87 .Jokerszám: 718153 HATOSLOTTÓ 2,9,16,29,33,38. Pótszám: 4 Nincs ötös A 38. heti ötöslottó és joker sor­solás nyereményei a következők. Telitalálatos szelvény nem volt. Négytalálatos szelvény 25 darab, nyereményük egyenként 3 millió 615 ezer 384 forint. A hárma­sokra 27 ezer 265, a kettesekre 1425 forintot fizetnek. A Jokerjá­tékban egy darab telitalálat volt, nyereménye 145 millió 23 ezer 673 forint. ISTEN ELTESSE! MÓRIC Móric a latin Mauritiusból, a Mór pedig a Móric rövidüléséből alakult. Jelentése: szerecsen. Shakespeare: Othello című drá­májának címszereplője viseli jel­zőként, hogy ő a nemes mór. Fej­ér megyei város Mór, amelynek nevéhez a borok közül az ezerjó szorosan kapcsolódik. Borterme­lésére szép pincesora és bormú­zeuma is felhívja a figyelmet. Mauritius egy sziget Madagasz­kár közelében, különösen arról a ritkaság számba menő bélyegről ismert, amely a filatelisták álma. Mauricia a név női párja. Egyéb névnap: Mária, Marót, Mauricia, Mór, Ottó, Tamás, Zelinda, Zel­la, Zöldike. A törvényen kívüli állapot VÍZSZINTES: 1. Egy, a törvényeket nem tisztelő egyénről mondta egy is­merőse. Első sor. 40. Kopasz. 11, Annál lejjebb. 12. Fa levélzete. 13. Hatvan hónapi. 15. Lengyel-német határfolyó, az Odera mellékvize. 16. Ruténium jele. 17. Spanyol exkirályné. 19. Kicsinyítő, -ka párja. 20. Numero, röv. 21. Mész- és magnéziumtartalmú, kristályos ásvány. 25. Kémiai folyamat jelzője. 28. Az idézet második sora. 29. Sine... (a név feltüntetése nélkül). 31. Cseh építész volt (Josef). 32. A „La palo­ma" c. dal szerzője. 34. Ellenben. 35. Félni kezd! 36. Amerikai mester­séges hold. a nap kutatására. 38. Ifjúsági Magazin, röv. 39. Spanyol üdülőszigettel kapcsolatos 42. Névelővel: vasúti fülke. 44. Színültig. 45. Hegedű fontos része. 47. Ritmikus sportgimnasztika, röv. FÜGGŐLEGES: 2. Befogószerszám. 3. Össze-vissza mér! 4. Eső, ango­lul. 5. Messzire. 6. Dzsingisz címe volt. 7. Növényi cukorvegyületek. 8. Nemzeti park az USA-ban (=Y0SEMITE). 9. Észak-német folyó. 10. Az idézet harmadik, befejező sora. 14. Citátum költeményből. 18 konykodik. 20. Régi idők mozijában játszották, sokszor zongor: tel. 22. Angol prepozíció. 23.... Taylor (am. filmcsillagai hower beceneve volt. 26.Szigorlat közepe! 27. Becézettlm teve! 33. Román autók jelzése. 37. Utód. 38. Ember, férfi 40.... Gees. 41. Ti, németül. 43. Turbán része! 46. Közterület, Spirituális futás OCU. KIOTO (MTI) A föld kerületének megfelelő tá­volságot, 40 ezer kilométert fu­tott - rendkívüli módon, ember­próbáló feladatokat megoldva ­az ősi japán főváros, Kiotó köze­lében lévő Hiei hegységlánc öt csúcsa között a 44 éves japán buddhista szerzetes, Fudzsinami Genshin, aki most érkezett visz­sza hét éven át tartó, lelki meg­tisztulás reményében végzett spirituális futásából. A japán Tendai szektához tartozó szerze­tes saját készítésű szalmapa­pucsban, fehér köpenyben, vál­lán ugyancsak saját kezűleg szőtt szalmaköpennyel érkezett meg Ocu város templomához. Gens­hint szerzetestársai és imádkozó buddhista hívek fogadták a templom előtt, térden állva kér­ve áldását - mondta a szekta egyik szóvivője. A spirituális fu­tásnak a japán Tendai szekta hí­vei által követett hagyománya a VIII. századra nyúlik vissza. Hi­szik, hogy a futás a megvilágoso­dás felé vezető utat jelenti. KEK hírek ELALUDT A VOLÁNNÁL Szarvas felől Szentes irányába tartott a déli órákban egy gépko­csi, amit egy 45 éves orvos veze­tett. A férfi éjszaka ügyeletes volt, feltehetően ezért aludt el a volánnál. A gépkocsi egy út men­ti fának ütközött, majd az árokba borult. Az orvost, aki súlyos sé­rüléseket szenvedett, csak a tűz­oltók segítségével sikerült kisza­badítani a roncsok közül. MEGCSÚSZOTT A KANYARBAN Egy 28 esztendős hódmezővásár­helyi férfi Opel Corsájával a Láz­ár utcából jobbra akart fordulni a Damjanich utcába, de feltehető­en a sebesség helytelen megvá­lasztása miatt a gépkocsi meg­csúszott és az egyik bal oldali lámpaoszlopnak ütközött. A fér­finak és 24 éves utasának a feje és az arca sérült. SZENTESI ÉS DESZKI TOLVAJ Egy 37 éves deszki nő az egyik szegedi áruházból fizetés nélkül akart elvinni egy napszemüve­get, aminek értéke 2590 forint. A nő ellen szabálysértési eljárás in­dult. Az egyik szentesi középis­kolában pedig az osztályterem­ből egy szegvári diáklány mobil­telefonja tűnt el nyomtalanul. A NAP VICCE Az ismert költő barátnőjével sé­tál a parkban. - Milyen szép a naplemente! ­áradozik a dekoratív hölgy. - Kuss! - mordul fel a költő. Nem akarok munkáról beszélni! Folytatódik a nyáriasan meleg idő Készítette Továbbra is a feszálló légmozgás, valamint a Kárpát-medencét kitöltő száraz, meleg Szeged O 30° Hódmező­vásárhely 0 31° Szentes 0 29° Makó 0 31° Csongrád 0 29° Kistelek 0 30° Békés­osaba 0 31" 0 30° 0 30° 0 29° 0 28° 0 30° További kilátások Átmenetileg változékonyabbra és kevésbé melegre fordul időjárásunk. Kedden estefelé éri el térségünket északnyugat felől egy hidegfront, amely gyenge eső, zápor kíséretében szerdán át is vonul fölöttünk. Nyomában megerősödik a szél. KmM O Max:29 Min: Iff Der® Szerda ñ> Max: 21° Mln:ll° Zápor Csütörtök ^ Max: 20 Mln:9° Változó Péntek Max:23° Mln:6° Derült Vízállás: A Tisza Szegednél 81 cm (hőfoka 19,9 C°), Csongrádnál-157 cm, Mindszentnél -32 cm. A Maros Makónál -84 cm. A Nap kel: 6.30, nyugszik: 18.43. A Hold kel: 3,41 nyugszik: 16.06 Liftes-mobilos trükk MOSZKVA (MTI) Liftelakadással lopkodnak mo­biltelefonokat Moszkvában. A tolvajok lekapcsolják a lift áram­forrását, kívülről résnyire kinyit­ják a lift ajtaját és segítőkészen felajánlják a bent rekedteknek, adnák ki mobiltelefonjukat, hogy szerelőt hívhassanak. Az­tán persze se szerelő, se telefon, se tolvaj. Az Izvesztyija című orosz napilap beszámolója sze­rint eddig már több tucatnyi kár­vallotja van a trükknek. Moszk­va közel 11 millió lakója számá­ra amúgyis keserves a lifthaszná­lat. A város 120 ezer felvonója nagyrészt elöregedett, rosszul karban tartott vagy szándékosan megrongált. A Moszlift moszk­vai bftüzemeltető vállalat adatai szerint több mint 8000 alumíni­um liftajtót loptak el csupán a ta­valy, a tolvajok feltehetően fém­hulladékként értékesítették a zsákmányt. Megvilágított retikül LEVERKUSEN (MTI) Beltéri világítású retikülök gyár­tására szövetkezett a német Ba­yer vegyipari, a kézitáska gyártó BREE és a Lumitec svájci elektro­nikai cég. A vállalkozással véget akarnak vetni az ajakrúzst, a pú­deres szelencét, a maroktelefont és a kulcscsomót a retikülben körülvevő ősi sötétségnek. A női kistáskák belső „megvilágosodá­sa" egy 16 centiméteres világító fóliának lesz majd köszönhető, amely egyszerre két retikülre­keszt is megvilágít. A fóliának a hagyományos égő­vel szembeni előnye abban rejlik, hogy nem gerjeszt meleget és tet­szés szerint formálható. A Bayer cég szerint lehetséges, hogy az újítás már jövőre kapható lesz az üzletekben - áll az AP jelentésé­ben. Ne maradjon le róla! Raiffeisen Személyi Kölcsön Gyors 15 225 Ft-os havi törlesztőrészlettel 500 000 Ft, 5 éves futamidőre Példák a havi törlesztőrészlelre: SZOMBATI rejtvényünk helyes megleitése: Aki kapaszkodas nélkül még a padlén sem képes feküdni. Raiffeisen Személyi Kölcsön gyors hitelbírálattal, kezes és fedezel nélkül. Hívja a 06-40-48-48-48-as telefonszámol, ahol telebankáraínk percek alatt elvégeznek egy előzetes hitel­bírálatot, valamint tájékoztatják Ont a hiteligénylés feltételeiről és kondícióiról. THM: 27,89% - 35,22% Valamennyi igénylést egyedileg bírálunk el; a törlesztőrészlet pontos összegét a folyósítás napján állapítjuk meg. iderpfy^y^fí'rK'zovasnrhely, Andrássy út 5-7. • Szeged, Széchenyi tér 15. • Szentes, Kossuth Lajos út 13. osszeg/fulumirfö 3 év 4 év 5 év 350 000 Fl 14 33! Ff 12 004 Fl 10 657 Fl 500 000 Fl 20 472 Ft 17149 Fl 15 225 R 1 000 000 FI 40 945 Ft 34 299 Ft 30 450 R 3 000 000 Fi 121 948 Fl 101 816 Fl 90 076 R törölve 06-40-48-48-48 | hitelek.raiffeisen.hu VELÜNK KÖNNYEBB X Raiffeisen BANK

Next

/
Thumbnails
Contents